65. Fejezet: Dörrenő fegyver hangja száll

Hétfő reggel Dylan kialvatlanul ébredt. Ugyan másnaposságát a vasárnap alkonyán hagyta, egész éjjel forgolódott. Amikor behunyta a szemét, Jeant látta maga előtt, amint éppen megpofozza őt. Biztos volt benne, hogy a jelenetet többen is felidézik majd az iskolában. Bántotta, hogy szerelme anyja ennyire gyűlöli őt. A nő arca borús, szürke esőfelhőként lebegett fölötte, hogy még egy pillanatra se érezhesse jól magát. Csak azért volt hálás, hogy a kiránduláson Ashtonnal történtek titokban maradtak, így nem kell hallania, hogy mindenki ezen csámcsog. Még mindig pizsamában, a takaró alatt fekve kezébe vette telefonját, hogy üzenetben jó reggelt kívánjon Logannek. A fiú már megelőzte őt, ettől pedig halványan elmosolyodott. Alig várta, hogy végre együtt lehessenek. Szórakozottan megnyitotta a blogját, hogy megnézze a legújabb kommenteket, ezt a tettét viszont azonnal meg is bánta. Az üzenetek jelentős része cseppet sem volt kedvesnek nevezhető.

Ez az egész csak hulladék, akár csak te.

Miért nem nyírod ki magad? Szívességet tennél a világnak.

Hány farkat nyeltél be, mielőtt posztoltad ezt a szart?

El sem akarom hinni, hogy Iggy ikertvestvére vagy, te csődtömeg.

Te rohadt buzi.

Dylan abbahagyta a kommentek olvasását, és az ágyra dobta telefonját. Érezte, hogy egyre nehezebben kap levegőt. Mintha láthatatlan ujjak fonódtak volna a nyakára, hogy kiszorítsák belőle az életet. Egyszerre volt dühös, szomorú és csalódott.  Nem vágyott népszerűségre, mint Iggy. Csak azt szerette volna, hogy tiszteljék. Nem azért csinálta a blogját, mert figyelemre vagy magas megtekintésre vágyott. Csupán segíteni akart a hozzá hasonló helyzetű társain. Már bánta, hogy az egészbe belekezdett. Csak egy újabb felületet biztosított arra, hogy mások alázhassák őt. Behunyta a szemét és megpróbált Loganre gondolni. Elképzelte a fiú arcát, a szemeit, a haját és a mosolyát, hogy sikerüljön megnyugodnia. Észre sem vette, hogy közben a fejére húzta a takarót. Amíg alatta volt a saját kis világában, nem bánthatta senki sem. Több, mint tíz perc telt el így, mire sikerült erőt vennie magán. Kénytelen volt kimászni az ágyból, ha nem akart elkésni. Már pedig nem késhetett, ha első óra előtt találkozni akart Logannel. Lassan lehúzta fejéről a paplant, és kelletlenül felült az ágyban. Kezdődik egy újabb nap a Pokolban, gondolta.

Dylan

Iggy és barátnői a szokásos reggeli bevonulásukhoz készültek. Ez volt az első alkalom, hogy izgultak, mielőtt beléptek az iskola ajtaján. Egyikük sem tudta, hány ember láthatta a róluk készült weboldalt, ahogy azt sem, mennyire fogja befolyásolni a látogatókat az, amit ott olvastak.

- Nem lesz semmi baj. Mi vagyunk a legnépszerűbb diákok az egész suliban! - biztatta barátnőit Iggy, aztán hátravetette a haját a válla fölött, és belökte az iskola ajtaját. Mint mindig, ezúttal is minden szem rájuk szegeződött, miközben a folyosón vonultak. Iggy látta a szeme sarkából, hogy néhányan furcsa tekintettel néznek feléjük, vagy éppen összesúgnak barátaikkal, de úgy érezte, nem történt nagyobb baj.

- Miért békültél ki Justinnal? - szólította meg Iggyt egy copfos, alacsony lány, mikor elhaladt mellette. - Megcsalt téged! Nem érdemel meg.

- Azt akarod mondani, hogy nekünk, akiket szintén megcsaltak, hozzád hasonlóan meg kellene bocsájtanunk? - kérdezte egy másik, rövidre nyírt hajú lány csalódottan.

- Ariana tényleg összejött Eddel?! Miért nem inkább velem? Én sokkal jobban illenék hozzá! - hadarta egy széles vállú, jóképű fiú.

Iggy lemondóan sóhajtott, és a kérdéseket megelégelve megállt a folyosó közepén. Miközben végignézett az őt bámuló diákokon, beszélni kezdett. - Justinnal kibékültünk. Megbocsájtottam neki, mert megbánta, amit tett, és megváltozott. Azonban még mindig azt vallom, hogy a megcsalást nem szabad tolerálni! Csak akkor bocsássatok meg, ha nyomós okotok van rá! Justin a poklot is megjárta, mióta elveszített. Az, hogy kapott egy második esélyt, nem azt jelenti, hogy gyenge vagyok, vagy hogy ne lennék feminista. Aki azt az ocsmány weboldalt készítette rólunk, csak féltékeny ránk!

- Nina, tényleg bulimiás vagy? Én azt hittem, te tökéletes vagy - kérdezte egy szemüveges, kertésznadrágos lány.

- Nem vagyok bulimiás! - hazudta ingerülten Nina. - Nincs semmi okom rá, hiszen gyönyörű vagyok!

- Iggy, szégyelled, hogy a testvéred buzi, ráadásul lúzer is? - kérdezte futball-labdával a hóna alatt egy izmos, rövidre nyírt hajú fiú, majd a mellette ácsorgó haverjaira vigyorgott.

Iggy szeme villámokat szórt, amikor a hang irányába fordult.

- Dylan nem lúzer, hanem bátor! Ő volt az első a suliban, aki nyíltan vállalta, hogy meleg! Én támogatom az LMBT közösséget, és minden hátrányos helyzetű diákot. Tudom, hogy az az idióta weboldal rossz fényben akar feltüntetni minket, mintha érzéketlen, gazdag libák lennénk, akikbe semmi együttérzés nem szorult, de ez egyáltalán nem így van! Tavaly karácsonykor például ételt osztottunk a hajléktalanoknak. Erről miért nem írtak azon a weboldalon? - nézett körbe felszegett fejjel a lány.

- Nem elég, hogy gyönyörű vagy, okos, és egy született divatdiktátor, de még jószívű! Én továbbra is hűséges rajongód maradok! - lépett elő egy duci, fonott hajú lány a tömegből. Mikor Iggy észrevette őt, az izgalomtól reszketni kezdtek a kezei, amikben könyveit szorongatta. Felszólalásának hallatán többen is felbátorodtak, és követték példáját.

- Köszönöm - mosolyodott el Iggy elégedetten. - Tudjátok, hogy imádtok. Na cupp! - azzal hátradobta haját, és szupermodell-léptekkel elindult a történelem tanterem felé. Mielőtt beléphetett volna az ajtón, furcsa, plattyanó hangot hallott a háta mögött. Megfordult, hogy megnézze, mi történt. Ariana szörnyülködve vizsgálgatta hosszú lófarkát, amit beborított a joghurt.

- Valaki megdobott! - hisztizett a lány toporzékolva, majd megszégyenülve elrohant.

- Ki tette ezt?! - vonta kérdőre a jelenlévőket számonkérő hangon, dühtől fortyogva Iggy. Az, hogy valaki meg merte alázni az egyiküket nyílvánosan, jócskán rontott a tekintélyükön. Ha társaik megneszelik, hogy megingott a hatalmuk, többen is felbátorodhatnak, hogy szembeszegüljenek velük. Talán mégsem lesz olyan könnyű eltussolni ezt a botrányt, mint először gondolta.

- Ő volt az! Az a szégyentelen! - mutatott a korábbi fonott hajú lány a szekrények irányába. Iggy meglepődve konstatálta, hogy Ava ácsorog az egyik szekrénynek támaszkodva, és látványosan csámcsog a rágógumiján.

- Te mégis mit képzelsz magadról?! - csattant fel dühösen Iggy. A többi diák félreállt az útjából, miközben elindult a lány felé. Az elrugaszkodott a szekrénytől, és magabiztosan kihúzta magát.

- Tudod, én leszbikus vagyok, így a szívemen viselem minden LMBT társam sorsát! Miután olvastam arról, hogy mennyire nem állsz ki a saját bátyád mellett, elhatároztam, hogy amíg itt vagyok, megpróbálom helyreállítani a demokráciát a suliban. Nem tűrhetjük, hogy olyan gazdag, elkényeztetett lányok uralkodjanak felettünk, akik még a saját testvérüket is semmibe veszik!

- Iggy mindig kiáll Dylan mellett! Fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz! - kelt barátnője védelmére Charli, Avát azonban cseppet sem hatották meg a szavai.

- Ennek az önkényuralomnak véget kell vetni. Semmivel sem vagytok különbek, mint bárki más. A többieket megfélemlíthetitek, de én úgyis csak egy fél évig vagyok itt. Nem félek tőletek.

- Azt nagyon rosszul teszed - vetette oda fogcsikorgatva Iggy. - A Poklot szabadítottad magadra - tette hozzá, majd hátravetette haját, és még mindig dühtől fortyogva sarkon fordult.

A tömeg zsibongva szétszéledt. Dylan, aki  Logannel a jelenet végére érkezett meg, odalépett Avához.

- Figyelj, köszi, hogy segíteni próbálsz, de itt nem Iggy a rossz fiú. Nem tudod, milyen ő valójában. Mindig mellettem áll és támogat. Nem vele és a barátnőivel van baj, hanem azokkal a bunkókkal, akik csesztetnek - magyarázta.

- Akkor is szörnyen bánnak másokkal, a tömeg pedig mégis imádja őket. Ez nem helyes. Nem szabad elfogadottá tenni a szemétkedést! Az emberek ezt a példát látják, és azt hiszik, az a természetes, ha megaláznak másokat. Ennek véget kell vetni! - mondta szenvedélyes hangon, átszellemült arccal Ava.

- Ha már ennyire segíteni akarsz másokon, inkább az olyanokra kellene koncentrálnod, mint Ashton. A hozzá hasonló srácok terrorban tartják a gyengébbeket. Megverik őket, belenyomják a fejüket a vécébe, és hasonlók - próbálkozott Logan, a lány azonban hajthatatlan volt.

- Én megértem - bólintott -, és rájuk is gondom lesz. Viszont ez nem változtat azon, hogy Iggyéknek le kell szállnia a magas lóról. Nektek sem kellene védenetek őket.

Miután Ava elsétált, Dylan aggodalmas arckifejezéssel Loganhez fordult. - Itt háború lesz.

Iggy

A padjában ülő Kristen éppen a közösségi oldalakról lementett Loganes képeket nézegette a telefonján, amikor a fiú Dylan oldalán belépett a tanterembe. Kristen felnézett a padjában ülve, és azonnal sóvárogni kezdett.

- Élőben még inkább szopni való, mint képeken - mondta ajkát harapdálva.

- Te meg miről beszélsz? - pislogott felé a mellette ücsörgő Kaya, aki szórakozásképp éppen a Bibliát lapozgatta.

Kristen érdeklődve fordult felé, miközben a szent írásra meredt.

- Az igaz, hogy a Biblia szerint a szodómia bűn?

- Igen! - helyeselt felélénkülve Kaya. Abban reménykedett, hogy Kristen talán végre megvilágosult, és elkezdte követni Isten tanait. Igen csak hamar csalódnia kellett.

- Akkor meg azonnal el kell égetni! - hüledezett elborzadva Kristen. - Itt a gyújtóm, gyújtsd meg és dobd ki az ablakon!

- Te Istenkáromló szajha! Hogy mondhatsz egyáltalán ilyesmit?! A Biblia szent!

- Nem az. Több ezer évvel ezelőtt élő emberek írták, nem Isten! Tudod, mi a szent? A nagy fasz. Na, az tényleg szent! Én csak a pörölynek hódolok be.

- Te őrült vagy! - fakadt ki sírós hangon Kaya, és félrehúzta a könyvet, hogy Kristen még véletlenül se tehessen benne kárt.

- A fasz adja az életet, nem Isten! Te is egy pöcsből lövelltél ki még sperma korodban - zárta le a beszélgetést Kristen, majd újra telefonja fölé hajolt, hogy precíz mozdulatokkal levágja Dylant a Logannel közös képekről, hogy később majd magát montírozhassa a helyére. Ahogyan a fiúk közös fotóit nézegette, azon töprengett, hogy Logan ideje nagy részét Dylannel tölti. Ha a fiú közelébe akar férkőzni, csupán össze kell barátkoznia Dylannel. Akkor talán ő is velük lóghat majd. Amikor felnézett, hogy rájuk pillantson, Dylan éppen felállt közös padjukból. Kristen hallotta, amint Logan barátjához szól. - Nekem még át kellene néznem a törit, de nem akarom, hogy egyedül menj le cigizni.

- Nem lesz semmi baj, ne aggódj! - nyugtatta Dylan a pad előtt állva. Kristen egy ugrással mellette termett, hogy felajánlkozzon kísérőnek.

- Én is éppen cigizni indultam, majd én elmegyek Dylannel - nézett le a történelem könyve felett görnyedő Loganre.

- Vigyáznál rá? - kérdezte a fiú egy hálás mosoly kíséretében, amitől azonnal remegni kezdtek Kristen térdei.

- Nem kell rám minden percben vigyázni - ellenkezett Dylan elvörösödve. Kristen ügyet sem vetett rá.

- Hát persze! A kedvedért bármit, te szépség.

Kristen

Mikor már az iskola mögött dohányoztak, Dylan kíváncsian a lányra sandított.

- Miért ajánlottad fel, hogy lejössz velem? Eddig nem igazán kedveltél. Logan miatt csinálod, ugye?

Kristen szívesen rávágta volna, hogy igen, de tudta, hogy ennél ravaszabbnak kell lennie, ha el akarja nyerni a fiú bizalmát.

- Dehogy, csak megsajnáltalak, amiért mindig basztatnak téged. Engem is sokat csúfoltak, mielőtt szexistennő lett belőlem. Hogy görnyedne meg a hátuk... Szerintem amúgy sok a közös bennünk.

- Igen? Például mi? - ráncolta a homlokát hitetlenkedve Dylan.

Kristen beleszívott egy nagyot cigarettájába, és a haját dobálva kifújta a füstjét a felhős égbolt felé. - Például én is szeretem a Star Warst.

- Komolyan? Egyáltalán nem nézném ki belőled.

- Hát persze! - bizonygatta a lány. - Ha tudnád, hányszor ujjaztam meg magam Anakinra, miközben az előzmény-trilógiát néztem! Még Darth Vaderként is csinálnám vele! 

Dylan lelkesedése kissé alább hagyott, de még ennek ellenére is elismerően nézett a lányra, amiért tisztában volt az egyik karakter nevével.

- Más is tetszett a filmekben rajta kívül? - érdeklődött reménykedve.

- Igen, például a fénykardok. Azok jó hosszúak, és sötétben is könnyedén becsúsztathatóak, mert világítanak.

- Neked tényleg mindig csak a szexen és a masztizáson jár az eszed - nézett rá beletörődve Dylan.

- Mindkettő nagyon egészséges nem csak a testnek, de a léleknek is. Te keféltél már Logannel? - kérdezte mohón Kristen, nem kevés irigységgel a hangjában.

- Nem - vallotta be elvörösödve Dylan. - Szeretnénk várni vele, mert mindkettőnknek ez lesz az első alkalom...

- Hát tudod, ki bírná ki! Szűzként csak fél életet éltem. Amióta dugtam, kivirultam, mint egy virágba borult rózsabokor. Nem tudom, te hogy bírod tűrtőztetni magad Logan mellett - hüledezett Kristen. - Én egyetlen napig sem bírnám.

Dylan lesütötte a szemét és motyogni kezdett. - Azt akarom, hogy tökéletes legyen.

- Amikor egy kemény fallosz behatol, az mindig tökéletes - mondta a lány átszellemült tekintettel. - De a répádra azért rátántasz néha, nem?

- Úgy érzem, ez a beszélgetés kezd túlságosan személyessé válni - jelentette ki egyre vörösebb arccal maga elé bámulva Dylan, majd megpróbálta terelni a témát. - Na és veled meg Austinnal mi van? Már egyáltalán nem érdekel téged?

- Érdekel, de nekem ő nem elég. Miért érjem be egy halacskával, ha rengeteg úszkálhat a tengeremben?

Ekkor befordult az iskola sarkán Ashton a haverjaival, és röhögcsélve rágyújtottak. Dylan akaratlanul is összerezzent, amikor megpillantotta a fiút. Kristen figyelmét nem kerülte el a dolog. Megfordult, hogy lássa, mi váltotta ki Dylan reakcióját. - Valamiről lemaradtam? - kíváncsiskodott.

Mielőtt a fiú bármit is felelhetett volna, Ashton észrevette őket, és feléjük kiáltott.

- Hogy-hogy most dákó helyett cigit szívtok?

- Ami késik, az nem múlik - válaszolt magabiztosan Kristen.

- Engem is leszívhatsz, kislány. A ratyi viszont nem kaphat ebből - szólt Ashton egyik baseball sapkát viselő haverja, miközben megmarkolta az ágyékát.

Kristen lekicsinylő pillantást vetett a fiúra. 

- Bocsi, de nem csikkezek.

- Nem ezt mondanád, ha szétkúrnálak vele.

- Amelyik kutya ugat, az nem harap.

- Dylan, biztos csalódtál, amikor Calum farka olyan közel volt a szádhoz, és mégsem sikerült bekapnod - vihogott Ashton.

- Nyugi, én bekaptam helyette is - vetette oda a Kristen, majd karon ragadta Dylant, hogy elinduljon vele az ellenkező irányba. 

- Ez meg mi a faszról beszél?

- Semmiről - mondta remegő hangon Dylan, miközben még mindig hallotta a hátuk mögött nevetgélő fiúk egyre halkuló hangját. Biztos volt benne, hogy Ashton már előadta haverjainak a kiránduláson történteket, méghozzá kiszínezett változatban. A gondolattól még a gyomra is görcsbe rándult. Kristen látta rajta, hogy feldúlták Ashton szavai, de nem firtatta tovább a témát.

- Ne foglalkozz velük, ezek mind lúzerek.

- És én nem vagyok az? - csóválta a fejét Dylan, amikor befordultak az iskola sarkán, és Ashtonék nevetése a távolba veszett.

- Ők másfajta lúzerek. A rosszabb fajta - felelte Kristen.

- Megnyugtató... - mondta sötéten Dylan. - Amúgy miért vagy kedves velem? Tudom, hogy utálsz, amiért Logannel együtt vagyunk.

- Nem utállak, csak baromira irigyellek és féltékeny vagyok rád - magyarázta Kristen.

Az iskola aulájában lépkedve Dylan nem a lépcső felé vette az irányt, hanem megkerülte, és a mosdók irányába indult.

- Most meg hová mész? - torpant meg Kristen az első lépcsőfokon, amikor észrevette, hogy Dylan visszafordult.

- Pisilnem kell.

- Ha gondolod, szívesen elkísérlek, hogy tartsam a farkad.

- Köszi, de inkább nem élek ezzel a fantasztikus lehetőséggel - szólt hátra a válla fölött a fiú, mielőtt eltűnt a mosdó ajtaja mögött.

Mikor Kristen megpillantotta Ashtont, aki szintén a vécé felé igyekezett, jobbnak látta, ha megvárja osztálytársát. 

Ha Ashton piszkálná Dylant, én pedig megvédeném őt, biztosan nagyot nőnék Logan szemében, és hálából talán elmondaná nekem azt is, hogy mekkora a farkincája - gondolta Kristen, és elszántan lecövekelt a mosdó ajtaja előtt, miután Ashton is eltűnt mögötte.

Dylan

Közben Justin Iggy mellett ült a tanterem egyik padjában, és fáradhatatlanul próbálta magára vonni a lány figyelmét. Iggyt azonban sem az ölelések, sem a karjának cirógatása nem zökkentette ki telefonja böngészéséből. Megszállottan ellenőrizte a komment-szekciót közösségi oldalain, hogy megtudja, éppen mit gondolnak róla a társai.

- Justin, most nincs ehhez hangulatom! - csattant fel feszülten, miután a fiú közelebb hajolt hozzá, hogy megcsókolja őt. - Néhányan olyanokat írtak a legutóbbi képem alá, hogy egy gyenge, öntelt, szívtelen ringyó vagyok! Persze annyi merszük nem volt, hogy a saját profiljukról tegyék, hanem kamu fiókokból irkálnak! Ha megtudom, kik merészeltek így beszélni rólam, azonnal kicsinálom őket!

- Az csak rontana a helyzeten - mutatott rá Justin, miközben elhúzódott barátnőjétől, és sértődötten összefonta karjait mellkasa előtt.

- Akkor mit tegyek?! Én nem leszek ennek az idióta cancel kultúrának az áldozata! Én Iggy vagyok, a méhkirálynő! Talán azt kellene tennem, amit ilyenkor a youtuberek is szoktak: elejtek néhány könnyet egy videóban, megsajnáltatom magam, és újra mindenki szeretni fog... de nem akarok gyengének tűnni. Ez annyira nem én vagyok!

- Az emberek néhány nap múlva elfelejtik, és újra imádni fognak. Mindig voltak néhányan, akik nem kedveltek téged, vagy féltékenyek voltak rád. Most kihasználják a lehetőséget, hogy névtelenül beszólogassanak, de úgyis abbahagyják majd. Ne aggódj már ennyire! - mondta Justin türelmetlenül. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Iggy megfogadja a tanácsát.

- Ne aggódjak?! Az a senkiházi Ava mindenki előtt szembeszállt velem, és megdobta joghurttal Arianát! Mégis mit képzel magáról az a csitri?! Tönkre fogom tenni. A saját játékában fogom legyőzni őt.

- Tedd azt! Úgyis minden sikerül, amit eltervezel - biztatta Justin, majd békítően közelebb csúszott a székén, hogy megcsókolja a lányt. Iggy azonban felpattant a helyéről, mielőtt a fiú egyáltalán megközelíthette volna őt.

- Bocsesz, de beszélnem kell a csajokkal, mielőtt megjön a tanár! - magyarázta a szőkeség, Justin pedig csalódottan nézett utána.

Justin

Logan aggodalmasan bámulta a tanterem ajtaját. Már épp felállni készült, hogy megkeresse Dylant, amikor belépett az ajtón Pierre.

- Még van három percünk becsengetésig - akadékoskodott Selena, miközben a férfi elindult a tanári asztal felé.

- Attól még itt lehetek tudtommal. Köszönöm Selena, hogy megengeded!

- Nagyon szívesen, de csak mert dögös tetszik lenni - mosolygott csábosan a lány.

A következő pillanatban mindenki összerezzent, többen pedig fel is sikoltottak, amikor egy lövés félreismerhetetlen hangját hallották az ajtón túlról.

- Mi volt ez? - suttogta falfehérre vált arccal Ed.

- Egy pisztolylövés, szerinted mi más? - fordult felé Austin.

A teremben másodperceken belül eluralkodott a káosz. Mindenki felpattant a helyéről, és a terem végébe rohant. Padok és székek nyikorogtak a parkettán, ahogy a diákok sietve beléjük ütköztek. Logan volt az egyetlen, aki a másik irányba igyekezett, hogy megkeresse Dylant. Mielőtt azonban elérhette volna az ajtót, hogy feltépje, Pierre elállta az útját.

- Nem mehetsz sehová!

- De Dylan odakint van! Meg kell keresnem! - mondta kétségbeesetten, rekedt hangon Logan.

- Biztos vagyok benne, hogy akárhol is van, ő is elbújik. Végeztünk már gyakorlatokat ezzel kapcsolatban. Tudjátok, mit kell tennetek! Sajnálom, de itt kell maradnotok - magyarázta Pierre. Szemmel láthatóan próbált higgadt maradni a diákok érdekében, de az arca elárulta, mennyire feldúlt volt. - Segítsetek eltorlaszolni az ajtót! - fordult a többiekhez, még mindig elállva Logan útját. Justin és Zayn a tanári asztalhoz rohantak, hogy neki tolják az ajtónak. Közben Pierre megragadta Logant, hogy eltolja őt az útból. A terem hátuljában több lány is felzokogott, és reszketve  egymás karjaiba vetették magukat. Iggy azonban csatlakozott Loganhez, és szúrós szemmel Pierre-re meredt.

- A testvérem odakint van! Valamit tennünk kell!

- Elég! - mordult fel éles hangon Pierre, miközben felemelte a kezét, a két fiatal pedig megszeppenve elhallgatott. - Nem engedhetlek ki titeket. Sajnálom. Ez a szabály! Most pedig segítsetek!

Pierre

Dylan épp elfordult a piszoártól, amikor szemben találta magát Ashtonnal. Ijedtében hátraugrott, és fiú mögötti ajtó felé sandított. Azon morfondírozott, sikerülne-e elérnie, ha Ashtont megkerülve rohanni kezdene. Végül képtelen volt megpróbálni. A lábai nem akartak engedelmeskedni.

- Mit akarsz? - kérdezte. Próbálta leplezni a félelmet a hangjában, kevés sikerrel.

- Csak figyelmeztetlek, hogy ezzel még nincs vége. Logan nagyon meg fogja szívni, hogy összevert. Te se érezd magad biztonságban - mosolygott ravaszul Ashton. Elégtétellel töltötte el az előtte álló fiú rettegése.

- Hagyd békén Logant, és engem is! - acélozta meg magát Dylan. A félelem mellett a düh is felütötte fejét a tekintetében.

- Térdelj le előttem, és leszállok róla!

Dylan elkerekedett szemekkel, felháborodva nézett a fiúra. Nem értette, hogy lehet valaki ennyire gonosz.

- Undorító vagy! Nem térdelek le előtted - jelentette ki, miközben megpróbálta kihúzni magát, hogy magabiztosabbnak tűnjön.

Ashton ököllel gyomorszájon vágta a fiút, mire az kétrét görnyedt és a hasára szorította mindkét kezét, hogy csillapítsa a fájdalmat. Másra nem maradt ideje, Ashton ugyanis a következő pillanatban a hajába markolt, hogy térdre kényszerítse őt. 

Ahogy Dylan ott térdelt a nedves, hipó illatú csempén, könnyes szemekkel felnézett a még mindig hajába kapaszkodó Ashtonra. Úgy érezte, minden újabb bántalmazás; minden újabb ütés, vagy kimondott sértés elpusztít benne valamit. Valami törékenyt, amiből már egyébként is kevés maradt. Szeretett volna visszavágni, ellenállni, vagy csak tenni valamit a bántalmazás ellen, de már nem maradt ereje, hogy cselekedjen. Úgy érezte magát, mint egy kifacsart szivacs, amiben nem maradt más, csak a mocsok, amit magába szívott.

Ekkor hallották meg az elsütött pisztoly hangját. Mindketten összerezzentek. Ashton még Dylant is elengedte, aztán berontott a mosdó ajtaján Kristen.

- Valaki elsütött egy pisztolyt! - panaszolta ijedten, aztán megtorpant, és a két fiúra meredt. Dylan még mindig a csempén térdelt, Ashton pedig előtte állt.

- Ti meg mit csináltok? Ha valakit meg akarsz szopatni, én állok rendelkezésedre! - fordult Ashtonhoz.

- Fújj, egyikőtökhöz sem érnék úgy hozzá! Csak befenyítettem - védekezett a fiú, miközben tett egy lépést hátrafelé.

Kristen odalépett Dylanhez, és megpróbálta talpra segíteni őt. Nem volt könnyű dolga. Úgy tűnt, Dylan teljesen magába roskadt. Meg sem próbált együttműködni, a lánynak végül mégis sikerült nagy nehezen felrángatnia őt a földről. A fiú neki dőlt a csempézett falnak, és a plafon felé emelte a tekintetét. Csak ekkor tudatosult benne, mit is hallott az előbb. - Logan... - csak ennyit sikerült kipréselnie magából.

- Remélem biztonságban van! - bólogatott aggodalmasan Kristen, majd töprengve hozzátette: - Szerintem ez az elsőről jött, nekünk pedig a másodikon van óránk. Biztosan az osztállyal van, és vigyáznak egymásra. Nekünk viszont itt kell maradnunk, ha nem akarunk meghalni! Mi csak hárman vagyunk.

- Ha valamelyikünket fel kell áldozni, én Dylanre szavazok - jelentette ki hűvösen Ashton.

- Én meg rád. Meg fogom mondani Iggynek, mit csináltál az előbb! - reccsent rá szúrós szemekkel Kristen.

- Nem! - ellenkezett elhaló hangon Dylan, mire a lány meglepetten fordult felé.

- Miért nem?!

- Iggynek elég baja van enélkül is, és nem akarom, hogy mindig mások védjenek meg. Nem akarok mindig áldozat lenni... Ráadásul most komolyabb problémánk is van.

- Szerintetek ki lövöldözött? - töprengett Ashton, de senkitől sem kapott választ.

Mindhárman lélegzetüket visszafojtva, összeszorult szívvel várták, mi következik.

Dylan

Demi és Kaya éppen a könyvtárban tartózkodtak, amikor meghallották az elsütött pisztoly hangját. Kaya tágranyílt szemekkel becsapta az előtte heverő történelem atlaszt, és előhalászta táskájából a Bibliáját, hogy magához ölelje. - Miatyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a te neved... - kezdte a kántálást, de Demi kétségbeesetten félbeszakította őt.

- Légyszi, ne most!

- Akkor mikor? Most van szükségünk arra, hogy Isten meghallgassa az imáinkat! - bizonygatta Kaya. 

Rajtuk kívül még tartózkodott a helyiségben néhány diák. Mindannyian bemásztak egy-egy asztal alá, vagy elbújtak az egyik magasra nyúló könyvespolc mögött. Az idős könyvtáros néni reszketve kuporodott íróasztala alá. Kaya fogta a Bibliát, és ő is fedezékbe vonult. Demi követte a példáját: bemászott az egyik hosszú asztal alá, és félősen felhúzta a térdét. Hallották a folyosókon maradt maroknyi diák sikoltozásait éa menekülő lépteik zaját, majd kicsapódott a könyvtár ajtaja. Demi reszketve kilesett az asztal alól. Három pár lábat pillantott meg, amint végig rohantak a könyvtár régi, bordó szőnyegén. Az egyikük cipőjét azonnal felismerte: szakadt Converse tornacipő volt felemás színű fűzőkkel.

- Luke... - suttogta, és kidugta fejét az asztal alól, hogy jelezzen a fiúnak. Az megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor megpillantotta őt. Miután Luke bemászott az asztal alá, szorosan átölelték egymást.

- Hála az égnek, hogy jól vagy! - lehelte a fiú, miközben szorosan átkarolta Demit és sűrű hajkoronájába fúrta az arcát. A mellettük kuporgó Kaya halkan, de magabiztosan mormolta imáit.

- Láttad, ki volt az? - suttogta Demi, miután Luke-kal elengedték egymást.

- Igen, egy srác, de nem ismerem, csak látásból. Nem tudom a nevét... Azt hiszem, valakit eltalált, de nem vagyok benne biztos. Már csak páran voltunk a folyosón, amikor előkapta a pisztolyát. Szétszéledtünk. Hárman a lépcső felé rohantunk, egyenesen a földszintre. Tudtam, hogy a könyvtárban vagy és veled akartam lenni. Vigyázni akarok rád. Szerintem nem jött utánunk.

- Jaj, Luke! - nézett a fiúra elérzékenyülten Demi, aztán megcsókolta őt. Úgy fonódtak egymásba, mintha nem lenne holnap. Luke beletúrt a lány hajába, és hevesen visszacsókolt.

- A horrorfilmekben mindig a szerelmeskedők halnak meg először. Én nem láttam egy horrort sem, mert mindegyik az ördög műve, de hallottam róluk! - duruzsolta a fülükbe ítélkező hangon Kaya.

- Egyszer az életben befognád a szád?! - rivallt rá Luke, miután ajkai szabaddá váltak. 

- Nem, mert lehet, hogy most beszélhetek utoljára Istenről. Bár engem úgyis megvéd. Téged azonban nem biztos, mert te a Sátán zenéjét hallgatod.

- Én pop-punkot hallgatok - ellenkezett Luke. - Azt sem tudod szerintem, hogy mi az.

- Biztosan valami fekete mágiával kapcsolatos - legyintett Kaya.

Demi kemény hangon a vitatkozókra mordult. - Elég legyen! Bármelyik pillanatban meghalhatunk! Befejeznétek végre a civakodást?!

Luke

Az osztályteremben Iggy éppen barátnőinek rimánkodott.

- Én még nem halhatok meg! Ahhoz túl szép és értékes vagyok. Szerintem akármilyen elmebeteg is lövöldözik, engem biztosan megkímélne. Annyira senki sem lehet elvetemült, hogy megfossza tőlem a világot.

- Amikor elsütötte a fegyvert, szerintetek a hímvesszeje közben összezsugorodott, vagy megnyúlt az adrenalin-lökettől? - tűnődött Ariana egy hajtincset csavargatva ujjai között. 

Charli megbotránkozva nézett rá.

- Kit érdekel?! Hogy tudsz most is ilyesmire gondolni? Lehet, hogy ez az utolsó napunk a Földön!

- Egyébként is, ne legyél szexista. Lehet, hogy egy lány lövöldözik - tette hozzá szemeit forgatva Nina.

- Inkább figyeljetek rám! - csattant fel Iggy. - Nem akarom, hogy úgy érjen utol a halál, hogy éppen nem én vagyok a középpontban!

Logan közben lemondott arról, hogy kiszabaduljon az osztályteremből. Pierre, Justin és Zayn ugyanis árgus szemekkel figyelték őt, és esélyt sem adtak neki arra, hogy az ajtó közelébe férkőzzön. Így inkább elővette zsebéből a telefonját, és remegő kézzel kikereste belőle Dylan számát. A fiú néhány másodperc múlva fogatta a hívást.

- Dylan! Ugye jól vagy? Mondd, hogy biztonságban vagy!

- A földszinti vécében vagyok Kristennel és Ashtonnal. Te jól vagy? Próbáltalak hívni már, de nem volt térerőm - magyarázta megkönnyebbülten Dylan.

Logan behunyta a szemét, és némán hálálkodva kifújta száján át a levegőt.

- Annyira aggódtam. Maradj ott, és zárkózz be az egyik fülkébe! Kérlek, nagyon vigyázz magadra! Nem bírnám elviselni, ha bajod esne - lehelte.

- Te is vigyázz magadra! Szeretlek!

- Én is szeretlek! - tépte ki Dylan kezéből a telefont Kristen. - Arra az esetre, ha valamelyikünk nem élné túl, áruld el, mekkora a farkad! Nem halhatok meg úgy, hogy ezt eltitkolod előlem!

- Inkább vigyázzatok egymásra! - kerülte ki a választ Logan, aztán megszakította a hívást. Sejtette, hogy Kristentől úgysem sikerülne nyugodtan beszélnie Dylannel. Elhatározta, hogy később újra felhívja a fiút. Most, hogy tudta, biztonságban van, kissé enyhült a mellkasát szorító érzés.

Néhány tanteremmel messzebb Shawn összekuporodott az egyik pad alatt, és várta, hogy véget érjen a rémálom. Osztálytársai kisebb-nagyobb csoportokban ücsörögtek a falak tövében, vagy egy-egy pad alatt, ő azonban teljesen egyedül volt. Nem akart így meghalni. Egyedül, rettegve, anélkül, hogy legalább utoljára látna még egy barátságos arcot. Zaynre gondolt, aztán Iggyékre, és közben azért fohászkodott, hogy egyiküknek se essen baja. Valamennyire sikerült megnyugodnia, amikor üzenete érkezett Zayntől. A fiú a hogyléte felől érdeklődött és megnyugtatta, hogy vele minden rendben. Shawnnak nagyon jól esett, hogy Zayn gondolt rá. Megfogadta magában, hogy ha túlélik ezt a napot, összeszedi minden bátorságát, és végre megcsókolja őt. Ez a gondolat reményt adott neki. Bár még mindig egyedül ücsörgött a pad alatt felhúzott térdekkel, már nem érezte magát olyan magányosnak.

Shawn

A feszült, csendes várakozás mindenki idegeit kezdte felőrölni. Senki sem mert megmozdulni. Az iskolában síri csend honolt. Az első lövés hangját nem követte újabb, de senki sem mert kockáztatni. Amikor Kat kilesett az ablakon, látta, hogy időközben fél tucatnyi rendőrautó érkezett az iskolához. Az egyenruhások készenlétben álltak feltartott fegyverükkel, de egyelőre úgy tűnt, nem kaptak engedélyt a behatolásra. Nem kockáztathatták, hogy a lövöldöző megöljön valakit, amikor megpillantja őket.

- Vajon hol lehet, és mit csinál? Ejtett túszokat? Megsebesült valaki? Megőrülök ebben a tehetetlen várakozásban! - suttogta Ed, miközben szorosan a karjaiba zárta a pityergő Arianát.

- Remélhetőleg csak McCall sebesül meg - reménykedett Miley, miközben a fal tövében ülve füves cigit sodort, csak hogy kezdjen magával valamit. Elhatározta, ha túl éli ezt az őrületet, első dolga lesz jóízűen elszívni alkotását.

Iggy kihasználta a lehetőséget, hogy készítsen magáról egy szelfit, és sietve posztolja az összes közösségi oldalára.

- hashtag, félek - motyogta.

- Te hogy tudsz még ilyenkor is szelfiket posztolgatni magadról?! Lehet, hogy valaki éppen ebben a pillanatban hal meg! - vetette oda rosszallóan Taylor.

- Talán ez az utolsó kép, amivel megajándékozhatom a világot! Talán jobb lenne, ha rettegve sírnék?! - csattant fel Iggy. - Ha meg kell halnom, úgy haljak meg, ahogyan éltem: a figyelem középpontjában. Egyébként is, ha beront ide az az őrült, úgyis magam elé vetlek, hogy előbb téged öljön meg.

- Talán neki megkegyelmezne, mivel Taylor jóban van a börtönviseltekkel. A pasija is most szabadult - mosolygott Nina, miközben a körmét reszelte.

Közben Justin Iggy mellé ült, és gyengéden átkarolta őt. - Úgysem hagyom, hogy bajod essen - bizonygatta egy szerelmes pillantás kíséretében.

Iggy

A földszinti mosdóban Kristen egymás után szívta a cigarettákat, miközben idegesen fel-alá járkált. - Nem halhatok meg úgy, hogy a puncim éhes. Valaki dugjon meg, amíg még lehet! Felőlem mind a ketten jöhettek egyszerre. Kifacsarlak titeket, mint két citromot - fordult a fiúkhoz kétségbeesetten.

- Én meleg vagyok - nézett rá a sarokban ülő Dylan.

- Én meg nem akarom, hogy te legyél az utolsó csaj, akit megdugok - csatlakozott Ashton. Hátát a falnak vetette és összefonta karjait a mellkasa előtt, miközben végigmérte Kristent.

- Miért nem?! Úgy szopnálak, mint borjú a tehéntőgyet. Hidd el, transzba ejtenélek.

Mielőtt Ashton bármit is mondhatott volna, mindhárman összerezzentek. Újabb lövés dörrent, ezúttal közelebbről. Dylan, aki az utóbbi időben mindent jóval intenzívebben élt meg a megszokottnál, a kezeibe temette arcát és pityeregni kezdett.

- Fogd már be! Még a végén meghall minket az a valaki miattad! - mordult rá fojtott hangon Ashton.

Dylan ökölbe szorított ujjaiba harapott, hogy úrrá legyen a rajta eluralkodó pánikon. Kristen leült mellé és átnyújtott neki egy szál cigit.

- Gyújts rá, attól majd megnyugszol!

A fiú remegő kézzel elvette a cigarettát, és ügyetlenül a szájába vette. - Köszönöm... - motyogta a szemét törölgetve.

Kristen

Declan a kémia szertár padlóján ült törökülésben, és zenét hallgatott fejhallgatóján, amikor a pisztoly először eldörrent. A fülében hangosan bömbölő zenétől nem is hallotta, mi történik. Gyakran bújt el szünetekben különböző néptelen, csendes zugokba. Szívesebben hallgatta a zenét, mint a diákok zsivalyát. Amikor megpillantotta az időt telefonján, összerezzent és kikapcsolta a zenelejátszót. Gondolatban annyira elkalandozott, hogy észre sem vette, hogy már percekkel korábban becsengettek. Feltápászkodott a padlóról és kisöpörte szemébe hulló hajtincseit. A földszinten csend fogadta. Nem csodálkozott, hiszen abban a tudatban volt, hogy már javában zajlanak a nap első tanórái. Nem szeretett késni. Utálta, ha minden szem rá szegeződik, amikor belép a terembe. Eltűnődött, hogy talán jobb lenne, ha inkább ellógná az órát. Talán elmegy a büfébe és helyette vesz egy csomag gumicukrot. Éppen elindult az első emeletre vezető lépcsősor melletti folyosón, amikor léptek zaja ütötte meg a fülét. Amikor felnézett, két lábat pillantott meg, amint éppen lefelé robognak a lépcsőn. A lábakhoz tartozó arc ismerős volt számára, de nem tudott hozzá nevet kapcsolni. Olykor látta a fiút - aki általában mindig egyedül volt, és soha nem mosolygott -, de még egyszer sem beszélt vele. Amikor meglátta a jövevény kezében szorongatott pisztolyt, megszeppenve távolabb húzódott. A fiú vetett rá egy pillantást, majd elvigyorodott és neki szegezte a pisztolyt.

- Az igazi? - kérdezte Declan. Hangja nyugodtan, szinte közönyösen csengett, ami szemmel láthatóan összezavarta a pisztoly gazdáját. Az válasz helyett a folyosó oldalán sorakozó szekrényekre célzott és meghúzta a ravaszt. A pisztoly lyukat ejtett az egyik szekrény fém ajtaján. Az behorpadt, aztán nyikorogva kinyílt, és néhány könyv tompa puffanással a csempére zuhant.

- Miért szaladgálsz az iskolában egy pisztollyal? Nem órán kellene lenned? - érdeklődött Declan kíváncsian.

A pisztolyt szorongató fiú összeráncolta homlokát, miközben végigmérte őt.

- Neked az a legnagyobb bajod, hogy lógok az óráról?! Nem izgat, hogy bármelyik pillanatban szétloccsanthatom az agyad?

- Ha le akarsz lőni, úgysem tudok védekezni. Nálam nincs semmilyen fegyver. Hogy hívnak?

- Thomas - motyogta a fiú, miközben összezavarodva a pisztolyára meredt.

- Én Declan vagyok. Miért csinálod ezt?

Thomas arca egy pillanat alatt a feltörő sírás és a kirobbanni készülő düh keverékébe torzult. Mellkasa vadul hullámzott, ahogy tekintetét a pisztolyról lassan Declanre emelte.

- Mert már rohadtul elegem van! Mindenki átnéz rajtam. Évek óta. Olyan, mintha itt se lennék! Egy senki vagyok. Nincsenek barátaim. Senkinek sem tűnne fel, ha megszűnnék létezni. Azt akarom, hogy mindenki megismerje a nevem. Ezentúl tudni fogják, ki az a Thomas Minett! Senki sem fog többé baszakodni velem. Nem lesz több szivatás... - magyarázta szenvedélyes hangon, mintha évek óta várt volna arra, hogy végre valaki meghallgassa őt.

- Sajnálom. Tudom, milyen érzés, ha az ember úgy érzi, egyedül van az egész világon.

- Honnan tudnád?! - mordult fel Thomas kidülledő szemekkel, aztán egy türelmetlen mozdulattal megtörölte verejtékező homlokát a pisztolyt tartó kezével.

- Onnan, hogy én is ugyanezt érzem. Mégsem próbáltam meg kinyírni senkit, csak hogy felfigyeljenek rám - vont vállat Declan. Szemét mindvégig a pisztolyon tartotta. - Tisztában vagy vele, hogy ha megölsz valakit, akár életed végéig börtönbe kerülhetsz? Nem hinném, hogy ott jobb sorod lenne, mint itt.

- Nem kell a hegyi beszéd! Annyian megérdemelnék, hogy golyót repítsek a fejükbe! Akkor többé nem tudnák tönkretenni senkinek az életét. Ez a világ tele van romlott emberekkel, akik nélkül mindenkinek könnyebb lenne.

- Ez igaz - bólintott Declan -, de neked nem áll jogodban eldönteni, kinek kell meghalnia, és kinek nem. Ez nem a Death Note, hanem a valóság. Gondoltál a szüleidre? Egész hátralévő életükben cipelniük kell magukkal a terhet, amit a nyakukba akasztanál. Nem azért neveltek fel, hogy gyilkos legyen belőled. És mi lesz azoknak a családjával, akiket megölni készülsz? Hogy lehetsz ilyen önző?!

- Én vagyok az önző?! - ordított fel magából kikelve Thomas. Szemei megteltek könnyekkel, miközben dühében a saját hajába markolt. - Én csak szeretetre vágyom!

- A gyilkolásért senki sem fog szeretni téged. Miért nem teszed le azt a pisztolyt, és veszünk egy csomag gumicukrot? Beszélgethetnénk. Én szívesen meghallgatlak. Nem vagy egyedül. Sokan vagyunk így. Sokan érezzük azt, amit te. Elutasítást. Fájdalmat. Magányt. Minden ember arra vágyik, hogy elfogadják és szeressék. Vannak, akiknek több szeretet jut, és vannak, akiknek szinte semennyi. Az élet igazságtalan. Az egyik ember tele van barátokkal, a másiknak a kutyája az egyetlen barátja. Az egyik ember nem tudja, hová tegye a pénzét, mert annyi van neki, míg a másik éhen hal. Szerinted csak neked rossz az életed? Ismerek egy fiút, akinek látszólag mindene megvan, család, pénz, szerelem... mégis szenved és boldogtalan, mert minden nap bántják a suliban. Ennek ellenére kedves, jószívű, figyelmes... neked sem kell szörnyeteggé válnod. Mindig van választásod. Amikor úgy érzed, hogy a Pokolban vagy, menj tovább!

Declan tett egy óvatos, bizonytalan lépést Thomas felé. A fiú könnyáztatta arccal felnézett rá, és felemelte a kezében szorongatott pisztolyt. Ezúttal azonban nem tűnt olyan magabiztosnak, mint korábban. A fegyver bizonytalanul remegett reszkető ujjai között. Úgy tűnt, tépelődni kezdett Declan szavai hallatán.

- Ha lelősz, és a szemed láttára meghalok, szerinted könnyebb lesz az életed? Akkor boldog leszel? Mert ha téged ez tesz boldoggá, hát tedd meg! Ölj meg, és ne húzzuk tovább egymás idejét - mondta magabiztos hangon Declan, bár rémültebb volt, mint egy nyúl, akire éppen vadásznak. Nagyon vágyott arra a zacskó gumicukorra, amiért a büfébe indult. Szinte már érezte a szájában a színes macik édes ízét. Elszomorodott, ha arra gondolt, hogy soha többé nem kóstolhatja meg. Sosem láthatja még egyszer a naplementét. Nem kap hajába többé a szél. Nem hallhat több zenét. Nem kortyolhat behűtött üdítőt a forró, nyári napokon, és nem bújhat a takarója alá, amikor az ablakon túl szakad a hó. Sosem tapasztalhatja meg, milyen is szerelembe esni...

Vajon fog érezni valamit? Fájni fog? Egyszerre megszűnik majd létezni? Nem lesz több gondolat, nem lesz több érzés? Talán soha többé nem kell fájdalmat éreznie... Ez a gondolat csábítónak tűnt, de nem érte volna meg az áldozatot.

Inkább fájjon, minthogy semmit se érezzek, gondolta.

- Te ezt nem értheted! Soha nem lesz jobb! Semmi sem fog változni, én pedig nem bírok így élni! Nem bírom tovább! Ég veled! - üvöltötte Thomas a könnyfátyol mögül, aztán meghúzta a ravaszt.

Declan