32. Fejezet: Elfojtott vágyak

Iggy és barátnői ebédnél a szokásos asztaluknál ültek Logan, Dylan és Tyler társaságában, amikor Justin lépett oda hozzájuk. Látszott rajta, hogy tart az elutasítástól és minden bátorságát össze kellett szednie ahhoz, hogy megszólítsa Iggyt.

- Van egy perced? - kérdezte reménykedve, de mégis oly' reménytelenül, hogy Dylan és Logan már kezdték igazán megsajnálni őt.

- Van, csak nem számodra - vetette oda foghegyről Iggy, miközben a tálcáján heverő ételt turkálta villájával, amibe bele sem volt hajlandó kóstolni.

- Kérlek... Tényleg csak egy perc az egész. Nem akarok semmi rosszat! - bizonygatta Justin, mire Iggy kelletlenül beadta a derekát.

- Oké, legyen! De tényleg csak egy perc - mondta a lány és felállt, hogy félrehúzódjon Justinnal.

- Csak bocsánatot szerettem volna kérni - kezdte komoly hangon, átható tekintettel a fiú, majd nagy levegőt vett. - Bocsáss meg, amiért tönkretettem azt, ami köztünk volt. Bocsáss meg, amiért nem tiszteltelek. Bocsáss meg, amiért hazudtam neked. Bocsáss meg, hogy megaláztalak. Bocsáss meg, amiért nem voltam hűséges hozzád. Szívem szerint ráfognám az egészet Selenára, de én méginkább hibás vagyok, mint ő. Hiszen én csaltalak meg. Én soha nem fogok megbocsájtani magamnak, de remélem te egy napon talán képes leszel rá... Minden nap annyira hiányzol, hiába látlak... az nem ugyanaz.

Justin

Nem könyörögni akarok. Megértettem, hogy nincs esélyem arra, hogy visszakapjalak. Nem is érdemellek meg. Csak azt szeretném, hogy egy nap majd ne utálj engem többé. És azt, hogy megtaláld azt a srácot, aki igazán megérdemel és megbecsül majd. Aki tényleg boldoggá tesz, mert én elbuktam. Fáj, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked. Hidd el, undorodom magamtól. Csak abban reménykedhetek, hogy te egyszer majd nem fogsz... Elengedlek és nem zaklatlak többé. Nem akarom még jobban megnehezíteni számodra, de ezeket muszáj volt utoljára kimondanom. Mindig is te leszel az első nagy szerelmem... - mondta könnyes szemekkel Justin, majd sarkon fordult, mielőtt még teljesen elveszítette volna önkontrollját és eltűnt az ebédlő ajtaja mögött. Iggy szótlanul, ökölbe szorított, remegő kezekkel nézett utána. Bármennyire is próbálta kizárni az érzéseit, száműzni őket egy másik dimenzióba, könnyeit nem tudta visszatartani. Vége. Örökre vége. Ezzel eddig is tisztában volt, de most tudatosult benne csak igazán. Most már Justin is beletörődött. Egy fejezet lezárult. Annyira nehéz, amikor két összefonódott út külön válik. Az egyik jobbra vezet tovább, a másik balra, és bár kanyargós, akadályokkal teli lesz a folytatás mindkettő számára, talán már soha nem keresztezik egymást. Volt valamiféle kapocs közöttük, amit Iggy próbált nem belátni, de hiába, hiszen az első szerelme volt. Mindig hiányozni fog neki a Justinnal töltött idő, de mostantól csak a jövőre szabad koncentrálnia. Egyszer eljön még hozzá a szerelem, bekopogtat szíve ajtaján, amit bár jelenleg legalább tucatnyi zár védelmez, talán lesz valaki, aki az összeset képes lesz kinyitni. Aki miatt ismét felgyorsul majd a szívverése, akitől mosolyra húzódik a szája széle. Aki úgy fogja átkarolni őt, mintha az egész világtól próbálná védeni. És akkor, amikor Iggy erre gondolt, tudta, hogy idővel rendben lesz. Csak össze kell forrnia a sebeknek. Az öltések fájtak és most, hogy kegyetlenül kitépték a varratokat, kissé újra megeredt a vér, de innen már csak a gyógyulás van hátra. Minden rendben lesz.

Kristen idegesen szívta egymás után a cigarettákat az iskola mögött. Austinra gondolt és arra, hogy a fiú soha nem fogja felvállalni őt. Sosem fognak egymás mellett ülni az órákon. Sosem fognak kézenfogva sétálni az iskola folyosóján. Sosem fogja őt megcsókolni mások előtt. Hiszen Austin szerint ő nem érdemli meg azt, hogy felvállalják. Őt rejtegetni kell a világ elől, mert nem tökéletes. Kristen először volt életében igazán szerelmes, először élte át, milyen egy párkapcsolat, de még soha nem érezte magát ilyen nyomorultul, ennyire kevésnek, mint most. Gondolataiból a sarkon megjelenő Miley zökkentette ki.

- Te meg miért szomorkodsz? - kíváncsiskodott a lány Kristen szomorú ábrázata láttán, miközben meggyújtotta cigijét.

- Austin miatt. Soha nem fog felvállalni engem... ez az első kapcsolatom, de csak te tudsz róla. Amikor végre boldog vagyok, akkor is titokban kell tartanom...

Miley őszintén sajnálta a lányt.

- Figyelj, Austin egy lúzer! Sokkal gázabb, mint amilyen te vagy. Nem tudom, kinek képzeli magát, amiért azt hiszi, nem vállalhat fel téged. Hiszen a kutya sem foglalkozik vele.

- Köszi... hogy te felvállaltál. Első óra előtt a teremben.

Kristen

- Ugyan. Én nem csinálok semmit olyannal, aki miatt utána szégyenkeznem kell. Felvállalok mindent, amit teszek. Nem tagadom meg önmagam. Austinnak sem kéne. Biztos nem véletlenül van veled. Valamit érez irántad.

Kristen homlokát ráncolva szívta cigijét és arra gondolt, hogy életében most először még masztizni sem lenne kedve. Ez pedig már tényleg jelenthet valamit.

- Olyan kicsinek érzem magam... Tudom, hogy sosem leszek olyan, mint te vagy Iggy, vagy a többiek. Kivéve Kaya, mert olyan karót nyelt sosem akarnék lenni... de ennyire szörnyű lennék? Hogy el kell titkolni engem?

- Nem! - szögezte le Miley és a lány vállába markolt. - Ide figyelj, akármilyen is vagy, senki nem érdemli azt, hogy a párja szégyellje őt. Egyébként meg lehetsz jó csaj. Majd én teszek róla, de akkor cserébe meg kell ígérned, hogy megmutatod Austinnak, mit veszít és vissza adod neki, amit veled tett!

Kristen szeme úgy csillogott, mintha Logan állt volna előtte meztelenül.

- Úristen, tényleg megtennéd? - hüledezett könnyek között. Hiszen mindig is ez volt a vágya. Az, hogy a fiúk utána forduljanak a folyosón, a lányok pedig ne becsüljék alá. Hogy végre elégedett legyen, ha tükörbe néz és többé senki se csúfolódhasson rajta, a ruháin, a sminkjén vagy a haján.

- Persze. Szeretem a kihívásokat és tényleg segíteni szeretnék. Kell már egy kis pezsgés a suliba, egymás csesztetése már olyan uncsi. Ráadásul Zayn még mindig nem ébredt fel, Selenával meg nem vagyunk mostanában ugyanazon a hullámhosszon, tanulni pedig nem szokam, úgyhogy van időm! - mosolygott Miley. Kristen áhitattal nézett rá. Egy ideig még megszólalni sem bírt az örömtől, de aztán megtört a jég.

- Most úgy kinyalnálak újra!

Miley rákacsintott, majd eldobta a cigaretta csikket és magassarkújával rátaposott.

- Eljön majd annak is az ideje, ne aggódj!

Ekkor jelent meg az iskola mögött Dylan, aki kissé feszültnek tűnt. Miley kíváncsian nézett rá.

- Te meg ki elől bújkálsz?

- Senki elől, csak Logant várom. Muszáj titokban találkoznunk... valaki elküldte a szüleinek a képet, amin csókolózunk és most eltiltották tőlem. Akárki is tehet erről, félek azt is beköpi, ha együtt lát minket a suliban - magyarázta Dylan, miközben barátjára várt. Üzenetben megbeszélték, hogy Logan kicsit később indul le, így hátha nem tűnik majd fel senkinek, hogy egymással töltik a szünetet.

- A rohadékja... Sajnálom. Szerinted ki lehetett az?

- Nickre gondoltunk, de mikor Logan felvetette neki, úgy láttam nem tud a dologról. Ha ő tette volna, már amúgy is rég eldicsekedett volna vele.

- Az biztos - bólintott Miley, majd Selenára gondolt. Vajon barátnője áll a dolog mögött? Nagyon remélte, hogy nem. - Majd beszélek Selenával. Ha ő volt az, nekem csak elmondja.

- Köszi, az jó lenne! - hálálkodott Dylan, mikor végre megjelent Logan is.

- Akkor mi megyünk is, használjátok ki az időt! - kacsintott rájuk Miley, mire Dylan bőszen tiltakozni kellett.

- Jaj, ne hogy azt hidd, hogy smárolni fogunk!

- Úristen, nézhetem? Csendben masztiznék, miközben csináljátok. Nem zavarnék, eskü! - kérlelte őket izgatottan, csillogó szemekkel Kristen, de Miley karon ragadta és magával húzta őt vissza a terembe.

Dylan barátjára nézett, aztán megkönnyebbülten megölelték egymást.

- Olyan nehéz kerülni egymást! - sóhajtott Logan.

- Ne is mondd... Csak nem lesz baj abból, hogy ebédnél egy asztalnál ültünk - aggodalmaskodott Dylan, miközben érezte, hogy elvörösödik. Logan ugyanis a kezét fogta és az ujjaival játszott.

- Iggyék is ott ültek és egyébként sem szóltunk egymáshoz. Nem fogok elülni az asztalunktól, csak mert eltiltottak minket egymástól.

- Tuti, hogy Selena csinálta az egészet... de miért? Nem ártottunk neki semmit!

- Mert egy szemét dög. Az ilyeneknek nem kell ok arra, hogy másokat bántsanak - forgatta a szemét Logan. - Tyler biztos élvezi, hogy egész nap veled ülhet - tette hozzá kissé éles, szemrehányó hangon, mire Dylan elmosolyodott.

- Féltékeny vagy?!

- Talán.

Dylan

Dylan testét melegség járta át a gondolatra, de aztán úgy vélte, barátja csak viccelődik. Logan kérdőn nézett rá. - Hogy-hogy még nem jött utánad?

- Azt mondtam, hogy csak a mosdóba megyek - vallotta be bűnbánóan Dylan. Utált hazudni.

Logan felvonta a szemöldökét. - Miért, oda még nem követ?

- Ha-ha-ha... nagyon vicces vagy!

Logan arca elkomorult és szomorúan a távolba meredt.

- Annyira elegem van... a saját szüleim akarnak eltiltani attól az egytől, ami igazán boldoggá tesz. Nem tudom magam távol tartani tőled, de félek, hogy a végén elküldenek valami külföldi bentlakásosba és akkor meg egyáltalán nem fogunk tudni találkozni - mondta remegő hangon. Dylan kétségbeesetten megérintette a fiú állát és finoman felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

- Azt nem fogom hagyni. Kitalálok valamit. Nem küldhetnek el... ha elküldenének, úgyis rávenném anyáékat, hogy engem is küldjenek el ugyanabba a suliba. Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen!

Logan halványan elmosolyodott.

- Cuki vagy. Na menj, mert becsengetnek... Megyek én is nemsokára.

Pierre

Francián Miley ismét bevetett mindent, hogy pofátlanul flörtöljön a tanárral. Egy óvatlan pillanatban ivás közben magára öntött egy adag ásványvizet, ami véletlenül épp a mellein landolt, amitől vékony anyagú, szűk felsője még jobban a testére tapadt.

- Úgy látom ma nem vettél fel melltartót - kuncogott a mellette ülő Selena. Miley a lányra pislogott.

- És bugyit sem - vallotta be. Pierre figyelmét azonban nem sikerült magára vonnia. Őrülten vágyott arra, hogy végre felizgassa a férfit, aki annyira megkívánja őt, hogy a tanári asztal mögött ülve semmi másra ne tudjon

gondolni azon kívül, hogy letépi róla a ruhát és ott helyben magáévá teszi őt.

- Tanár úr, én is tudok valamit franciául! - szólalt fel végül, csak hogy magára vonja a férfi figyelmét. Pierre meglepetten a lányra pillantott, ugyanis Miley nem arról volt híres, hogy bármit is tudna franciául. A férfi

tekintete egy pillanatra megakadt a lány nedves felsőjén, aztán zavartan elkapta a tekintetét és megköszörülte a torkát.

- Kíváncsian hallgatunk!

- J'aime le sexe - mondta Miley olyan csábosan, ahogy csak tudta. Pierre egy pillanatig megütközve nézett rá, majd nyelt egyet és a tábla felé fordult, miközben beszélt.

- A kiejtésed egész jó, de az ilyen kijelentések nem az órára valók...

- Ne aggódjon, Miley ezzel nem mondott semmi újat. Mindenki tudja, hogy nimfo - vetette át haját a széke támláján Iggy, csak hogy a többiek rá figyeljenek.

- Mit mondtál? - súgta kíváncsian Selena barátnője fülébe. - Csak annyit értettem, hogy szex.

- Azt te is megértenéd minden nyelven... Azt mondtam, hogy szeretem a szexet.

- Nem észlelek hazugságot - nevetett Selena.

Szünetben Kaya arra lett figyelmes, hogy valaki leült mellé, miközben az előző órai tananyagot próbálta átnézni. Felkészült rá, hogy mikor felpillant, Kristennel találja majd szemben magát. Meglepődött, mikor a szemüvege mögül félénken pislogó Edet találta maga mellett.

- Szia, segíthetek valamiben? Csak nem a házidat akarod összehasonlítani az enyémmel? - kérdezte érdeklődve Kaya, mire a fiú a fejét rázta, aztán igazítgatni kezdte a szemüvegét, ami közben lecsúszott az orra közepére.

- Nem. Arra gondoltam, nem lenne-e esetleg kedved valamikor beülni velem egy kávéra vagy valami másra.

Kaya felvonta a szemöldökét.

- Úgy érted tanuljunk együtt suli után? Én nem tudok másokkal tanulni, csak egyedül. Ne haragudj.

- Nem, nem... nem tanulásra gondoltam - sietett leszögezni Ed, de ez csak rontott a helyzetén.

- Úgy érted, hogy hátsó szándékaid vannak?! - csattant fel Kaya éles hangon.
Ed ijedten hátrahőkölt a széken.

- Nem, dehogy! Csak egy ártatlan ötlet volt, gondoltam itt lenne az ideje, hogy barátkozni kezdjek az osztálytársaimmal... és te ugyanúgy szeretsz tanulni, mint én.

Kaya lenyugodott és mély lélegzetet vett. A tanulás hallatán megenyhült.

Ed

- Ha nem képzeled azt, hogy randizni fogunk, akkort talán beülök veled valahová egy fekete teára.

Ed kissé savanyú képpel, de mosollyal az arcán bólintott. Mielőtt azonban felállt volna, hogy a helyére induljon, egy kérdés erejéig vissza fordult a lányhoz.

- Ha már nem szeretnél Kristen mellett ülni, ülhetünk együtt is.

- Kristen egy rossz útra tévedt lélek, akit bűnbe ejtett a Sátán pajzán ideológiája. Kénytelen vagyok megpróbálni vissza terelni őt Isten nyájába. Talán még van számára remény...

- Jézusom, te hallod is magad ilyenkor?! - förmedt rá a pad mellett elhaladó Selena hitetlenkedve.

- Igen. Esetleg problémád van az Úrral? - vonta fel szemöldökét sötét tekintete fölött Kaya, mire Selena elnevette magát.

- Szánalmas vagy ezzel a hittérítő szöveggel!

- Te vagy a szánalmas, amiért nem hiszel Istenben! El fogsz kárhozni... A pokol tüzén fogsz égni, amiért...

- Szent szar, fogd már be a pofád, te lúzer! - vágott a szavába Selena, majd mikor látta, hogy Kaya már válaszra nyitja a száját, átnyúlt a pad felett és torkon ragadta a lányt.

- Azt mondtam, kussolj el! Nem érdekel a szarságod. Menj templomba, ha akarsz, de nekem ne papolj, mert semmilyen befolyással nem hatsz az életemre! - mondta, majd elengedte Kayát és elégedetten a helyére indult.

Taylor Kathez fordult és érdeklődve nézte a lányt. Úgy döntött, ideje kicsit foglalkoznia barátnőjével is, hiszen mióta összejött Luke-kal, teljesen elhanyagolta a lányt.

- Ugye már lemondtál arról a tervedről, hogy meghódítsd a sulit? Remélem már nem lófrálsz azzal a csajjal... hogy is hívják, Rita? Az a luvnya mérgező.

Kat felnézett telefonjából és hitetlenkedő pillantással nézett barátnőjére.

- Azt hiszed szánsz rám sajnálatból egy kicsit az idődből és máris megszabhatod, kivel barátkozzak és mit csináljak?! - vetette oda élesen, mire Taylor értetlenül nézett rá szemébe hulló hajfürtjei mögül.

- Bocsi, hogy jót akarok neked.

- Tudom, mi a jó számomra. Csak hogy tudd, nem mondtam le a tervemről. De most fontosabb az, hogy Selenát kicsináljam, mint az, hogy átvegyem Iggytől az uralmat. Azzal majd ráérek később is foglalkozni.

Taylor nem bírta megállni, hogy ne adjon újabb tanácsot.

- Szerintem hagyd Selenát a francba, nem éri meg a fáradtságot. Egyébként meg a végén úgy is te húznád a rövidebbet...

- Komolyan így gondolod? Ne becsülj alá. Nem félek senkitől. Megbánja még, hogy az egész osztály előtt nekem esett!

- Amúgy tényleg nem te köpted be az anyjánál? - kérdezte Taylor kíváncsian, miközben közelebb hajolt a lányhoz.

- Sajnos nem. Bárcsak én lettem volna, de nem is tudtam, hogy felcsinálták azt a kis kurvát, amíg meg nem láttam a videót a meccs után.

- És mit akarsz csinálni?

- Várok - jelentette ki egyszerűen Kat. - Annak, hogy megverem, nem sok hasznát látom. Inkább kivárom, amíg lesz ellene valami a kezemben, amivel aztán keresztbe tehetek neki. Mint az a telefonhívás és videó. Zseniális. Szerinted ki tehette?

Kat

Taylor nem töprengett sokat a válaszon. Volt egy tippje, ki lehetett az és szinte biztos volt benne, hogy igaza van.

- Ha nem te voltál, akkor tuti, hogy Iggy volt az. Szerinted csak úgy megbocsájtotta Selenának, hogy Justin vele csalta őt meg? Aztán meg ott van az a kis házi pornó, amit Selena levetített Iggy buliján... Meg is érdemelte, hogy Iggy visszaadta neki, ami jár.

Kat összeszűkült szemmel pillantott a tanári asztal mellett barátnői gyűrűjében trécselő Iggyre   és egy-kettőre gyűlölet járta át egész testét.

- Akkor gondolom az a ringyó volt az, aki rám kente az egész balhét... Talán nehezebb lesz legyőznöm, mint gondoltam - mondta inkább magának, mint Taylornak. Barátnője aggódva nézett rá.

- Figyelj, ha Selenát és Iggyt is magadra haragítod, előbb-utóbb önszántatból fogsz átiratkozni egy másik suliba. Te még nem ismered őket olyan régóta, mint én. Még két hónapja sem jársz ide.

- Te talán félsz tőlük?! - vonta fel a szemöldökét Kat lekicsinylő pillantással, mire Taylor felnevetett.

- Én nem félek két iskolás csajtól, de nem is én vagyok az, akinek az az álma, hogy uralja a sulit. Iggy tönkre fog tenni. Tele van pénzzel és befolyással, míg téged alig ismernek a többiek. Aki pedig ismer, az sem épp a barátod... Talán elfelejtetted, mi történt legutóbb, amikor megpróbáltál vele rivarizálni?

Katben még élénken élt a megaláztatás, amit Iggytől és barátnőitől elszenvedett, de ez csak még inkább felszította dühét.

- Emlékszem, és épp ezért kell őt letaszítanom a magasból. Ő sem különb senkinél. Taktikát váltok és magam mellé állítom majd a diákokat. Lassan fog menni, de van időm.

Matek után Iggy barátnői nyomában elindult a büfébe, hogy egy narancslével frissítsék fel meggyötört agysejtjeiket. Tyler közben Dylanhez fordult és komoly kifejezéssel az arcán megszólította őt.

- Figyelj... én egész nap csak arra tudtam gondolni, hogy majdnem meghaltál. Nem bírom elviselni a gondolatát annak, hogy csak a szerencsén múlott az, hogy élsz. Ha sikerült volna véghez vinned, amit terveztél, most nem ülnél itt mellettem... és ha erre gondolok, kibaszottul fáj. Miért csináltad? Tudom, hogy nehéz, mert minden nap csesztetnek téged, de azt hittem erős vagy és ha eddig képes voltál elviselni, akkor ezután is sikerül majd, pláne, hogy már itt vagyok neked.

- Ez nem ilyen egyszerű... attól, hogy eddig valahogy sikerült tartanom magam, még nem jelenti azt, hogy egy nap nem törhetek meg és nem érzem majd úgy, hogy nem bírom tovább... - magyarázta Dylan, miközben a füzetébe firkált és néha hátrafordult, hogy vessen egy röpke pillantást az unottan telefonját bámuló Loganre. Tyler elkapta az egyik ilyen pillantását és egyszer csak belehasított a felismerés.

- Vagy azért gyógyszerezted be magad, mert eltiltották tőled Logant?! Ennyire nem bírod elviselni, hogy nem lehetsz vele? Hogy inkább meghalnál?! - csattant fel dühösen. Nem csak a féltékenység beszélt belőle, bár már attól is majd' felrobbant, hanem egyszerűen butaságnak tartotta magát a gondolatot is, hogy valaki véget vessen életének ilyesmi miatt.

- Nem! - vágta rá Dylan  - Amúgy is többször gondoltam már arra, hogy... csak megijedtem! Te nem voltál ott, amikor átjött a nevelőapja és a hajánál fogva cibálta őt haza! Pedig nem csináltunk semmit... Eltiltották tőlem az egyetlen barátomat. Tudod milyen szarul esik ez?! Tudod mennyire undorodtam magamtól?! Magamat okoltam, mert meleg vagyok, és Logan szülei annyira betegnek gondolnak, hogy azt hiszik a rosszba viszem őt és aberrált lesz... - magyarázta feldúltan, mikor megjelent a padjuknál Rita, akit addig észre sem vett, míg a lány meg nem szólította őt.

- Csak arra voltam kíváncsi, hogy tetszett-e a múltkori ajándékom?

- Te meg mi a szarról beszélsz?! - vetette oda Dylan mérgesen. Nem volt olyan lelki állapotban, hogy tűrni tudja még a lány gonoszkodásait is.

Rita

- A madárpókra, amit neked küldtem be a terembe. Tetszett? - mosolygott Rita önelégülten, mikor látta, hogy a fiú döbbenten mered rá.

- Te voltál az?!

- Igen, én! Mégis mit gondoltál, hogy a Télapó küldte? Még csak október vége van, lúzer.

- Húzz innen és szemétkedj valaki mással, vagy felkaplak és kiraklak az ajtón! - fenyegetőzött Tyler, mire Rita belekortyolt kávéjába és elmosolyodott.

- Nyugi nagy fiú, már megyek is - azzal felemelte poharát és Dylan arcába öntötte gőzölgő tartalmát.

- Aúú, ez forró! - kiáltott fel a fájdalomtól a fiú, miközben felpattant a székéről és sietve kitörölte szemeiből a kávé maradványait, aztán kirohant a teremből.

- Mit képzelsz magadról?! - csattant fel Tyler dühösen és karon ragadta a lányt. Közben Logan észrevétlenül elosont a fal mellett, hogy Tyler ne vegye őt észre és Dylan után ment.

- Ne, ez fáj! Engedj el, te seggfej! - nyafogott Rita, miközben kikapta karját Tyler kezei közül, aztán a fiú dühös arca láttán elnevette magát. Ekkor csattanás hangja töltötte meg a termet és a következő pillanatban Rita már piros tenyérnyomtól díszelgő arcát dörzsölgette.

- Mi a faszt képzelsz magadról?! - kérdezte felháborodva Miley, miután leengedte a karját.

- Te... hogy merészeled?! Azt hiszed csak úgy pofozgathatsz kedvedre mindenki előtt?! - dühöngött Rita.

- Igen, azt! Ne akarj az ellenségem lenni, mert megeszlek reggelire, te seggarc.

- Nagyon félek, reszketek!

- Azt jobban is teszed! - helyeselt Miley, majd karon ragadta a lányt és erőszakkal az ajtóhoz cibálta. - Én olyan embereket ismerek, akik egy kis cuccért cserébe megtennének nekem bármit. Ha nem akarsz velük találkozni, a termünkbe többé ne tedd be a lábad!

Logan a vécében talált rá barátjára, aki az arcát mosta a mosdókagyló fölé hajolva. Logan aggódva a vállára tette a kezét, mire a fiú ijedten felegyenesedett. Mikor meglátta, hogy ki áll mellette, megnyugodott.

- Hoztam neked a szekrényedből egy tiszta pólót - nyújtott felé Logan egy összehajtogatott pólót, mire Dylan elmosolyodott.

- Még jó, hogy tudjuk egymás szekrényének kombinációját.

- Várj, majd én segítek...  - ajánlotta Logan, miközben a fiúra nézett. Annak pólója nagyrészét kávé borította. Logan óvatosan megfogta a pólót Dylan derekának két oldalánál és lehúzta a fiúról. Dylan testén kipirosodott a bőr ott, ahol a forró kávé átütött a pólóján. Logan elnézte szótlanul egy darabig, majd ügyetlenül letekert egy nagy darabot a falra szerelt száraz törlőkendőből és törölgetni kezdte vele barátja meztelen mellkasát, mire az halkan felszisszent.

- Fáj? - nézett a szemeibe aggódva Logan, mire Dylan a háta mögötti mosdókagyló peremébe markolt.

- Nem...

Logan egyre lejjebb haladt a törlőkendővel Dylan testén, ami úgy vonzotta a tekintetét, mint fém a mágnest. Dylan remegő kézzel a kezéért nyúlt és megmarkolta a csuklóját. Képtelen volt tovább kínozni magát. Logan megütközve nézett fel barátja arcára.

- Csak segíteni próbáltam... - szabadkozott, mikor benyitott a vécé ajtaján Tyler és elkerekedett szemekkel nézett félmeztelen barátjára, akinek épp a hasán pihent Logan keze a törlőkendővel együtt.

- Mi a faszt csinálsz a pasimmal?! - kérdezte számonkérő hangon Loganre szegezett tekintettel. A fiú gyorsan levette Dylanről a kezét és a szemetesbe dobta a törlőkendőt.

- Semmit, csak segítettem letörölni a forró kávét és hoztam neki tiszta pólót... ne értsd félre.

Logan

- Ja, persze. Csak ennyi az egész. Tudod, legalább végre bevallhatnád, hogy vágysz Dylanre. Szánalmas, amit csinálsz. Eljátszod itt a legjobb barátot, az érzelmes heteró fiút, aki mindig segít, ha baj van. Akivel Dylan összebújhat, ha fél. Akivel csókolózhat, mert még nincs semmi tapasztalata és össze van zavarodva. Te pedig csak kihasználod ezt és játszol vele... Miközben legbelül jobban vágysz arra, hogy végre dughass vele, mint bármi másra a világon! - Tyler sűrűn kapkodta a levegőt, miközben beszélt. Mellkasa úgy hullámzott, akár a tenger, szeme pedig villámokat szórt. Miközben Dylan magára kapta új pólóját, Logan ökölbeszorított kézzel, dühösen meredt Tylere.

- Egyáltalán nem ismersz engem. Nem játszok el semmit. Nem csapom be Dylant. És soha nem használnám ki őt! Én nem akarok dugni vele... sokkal fontosabb nekem annál, hogy ilyesmire akarjam kihasználni, ellentétben veled, aki akarata ellenére állandóan azt próbálja elérni, hogy végre lefeküdhessen vele!

Tyler megindult Logan felé, de mielőtt bármi is történhetett volna, Dylan a két fiú közé állt.

- Ha fontos vagyok nektek és azt akarjátok, hogy jól legyek, akkor legalább ti ne marakodjatok! Enélkül is van elég bajom... - Dylan ekkor Tyler felé fordult. - Te pedig ne mondj ilyeneket Loganről! Nem ő fog minket szétválasztani, hanem te! Ezzel az állandó féltékenykedéssel, a nyomulással meg az agresszív kitöréseiddel. Talán elsiettük ezt az egész kapcsolatot. Épp hogy megismerkedtünk, egyből összejöttünk... Azt hiszem előbb meg kellett volna ismernünk jobban egymást, mert amit mostanában látok, az nem tetszik!

Dylan az ajtó felé indult, de Tyler karon ragadta és vissza húzta őt, majd remegő hangon megszólalt.

- Szakítani akarsz?!

- Nem tudom, mit akarok... időre van szükségem.

- Akkor mondd a szemembe, hogy ennek az egésznek semmi köze Loganhez! Hogy barátságon kívül nem érzel iránta semmit. Mondd ki őszintén! - Tyler kíváncsian várta a fiú válaszát és még Logan is érdeklődve nézett barátjára, miközben a falnak vetett háttal a mosdókagyló mellett állt. Dylan elvörösödött és lerázta magáról Tyler kezét.

- Nem érzek iránta semmit - mondta a csempéket bámulva, aztán fel sem pillantva kirohant a vécé ajtaján. Logan csalódottan nézett utána. Nem tudta, mire számított, vagy mit remélt... de ezt a választ hallván akaratlanul is elszomorodott és semmi másra nem vágyott, csak hogy Tyler végre elhúzzon onnan és egyedül maradhasson.

A fiú önelégült képpel nézett rá, miközben közelebb lépett hozzá és pólójánál fogva a falnak nyomta őt.

- Látod, nem érdekled őt. Neki én kellek. Nehogy azt hidd, hogy most szakítani fogunk. Mindent meg fogok tenni azért, hogy együtt maradjunk. Te pedig majd szépen végig fogod nézni. Én leszek neki az első. Tudod, mire gondolok... Aztán ha ez megtörtént, sokkal jobban fog ragaszkodni hozzám, mint hozzád. Mert én leszek az, akivel elveszti a szüzességét. Akkor végre talán félreállsz majd az útból. Mert hiába próbálod neki bemesélni, hogy csak barátként érdekel téged, látom, hogyan nézel rá... engem nem tudsz hülyének nézni! - azzal Tyler elégedetten elmosolyodott és kisétált az ajtón. Logan remegő kézzel megnyitotta a csapot és hideg vízzel lemosta az arcát, aztán a tükörképére bámult és azon tűnődött, vajon mi lehet vele a baj. Vajon Tylernek igaza van és nem csak barátként szereti Dylant? Hogyan lehetne ez lehetséges? Hiszen soha nem gondolt úgy egyetlen fiúra sem. Vagy csak Tyler beszéli már bele ezt az egészet? Mi lesz, ha a fiú tényleg lefekszik majd Dylannel, aztán választás elé állítja őt, és barátja inkább Tylert választja majd? Miért nem lehet minden úgy, mint azelőtt? Olyan egyszerű és természetes, mint a lélegzetvétel. Most viszont  annyira nehéz... mintha valaki folyamatosan víz alá nyomná a fejét és kifogyna a levegőből. Logan elképzelte, ahogy Tyler diadalittasan azt ecsetelné, hogyan szeretkezett Dylannel, aztán ökölbeszorított kezét a falra szerelt tükörhöz vágta, ami hangos csörömpöléssel összetört és darabjai a nedves csempére hullottak. Vércseppek szivárogtak a mosdókagylóba, Logan pedig letekert egy darabot a törlőkendőből és vérző ujjaira szorította, aztán kirohant a vécéből, mielőtt bárki megláthatta volna, mit csinált.

Dylan már a helyén ült, amikor Iggy és barátnői visszatértek az iskola büféjéből.

- Rajtad meg miért van új póló? - nézett rá csodálkozva testvére.

- Rita úgy döntött, a fejemre önt egy adag forró kávét - vont vállat Dylan. Nem akart több drámát. Csak nyugalomra vágyott és csendre...

- Az a hülye ribanc, mindjárt kitépetem valakivel a haját!

- Én szívesen kitépem neki! - ajánlotta tettre készen Charli, mikor Miley odaszólt nekik az egyik hátsó padon ülve.

- Ne aggódjatok, már felpofoztam, utána meg kilöktem a teremből. Ha minden jól megy, többet nem jön ide.

Iggy elismerően nézett a lányra, még egy kis hála is tükröződött arcvonásain.

- Hát, köszi!

- Neked bármit, szépségem - kacsintott Miley, majd bejött a tanár és mindenki sietve a helyére ült.

Dylan aggódva pillantott Logan üres helyére Justin mellett. A fiú cuccai ott voltak, de ő nem volt sehol. Vajon hol lehet? Mit csinálhat? Hiszen még sosem hiányzott egyetlen óráról sem szándékosan. Dylan magán érezte a mellette ülő Tyler tekintetét ezért inkább előrefordult és a pad alatt észrevétlenült írt egy üzenetet Logannek telefonján, ám hiába nézte meg percenként hogy érkezett-e válasz, csalódnia kellett. Óra után aztán odalépett Logan padjához és bepakolta füzetét és tollát a táskájába, hogy haza vigye neki.

Mikor már az iskola lépcsőjén lépkedett lefelé és jobbra-balra tekintgetett annak reményében, hogy megpillantja eltűnt barátját, Tyler mellé szegődött és megszólította őt.

Tyler & Dylan

- Figyelj, ne haragudj, hogy olyan erőszakos és féltékeny voltam mostanában... annyira szégyellem magam. Viszont próbáld megérteni, hogy nekem sem könnyű. Logannel olyan szoros kapocs van köztetek, amit irigylek. Én csak nem akarlak elveszíteni, mert nagyon fontos vagy nekem... tudom, hogy még csak rövid ideje ismerjük egymást, de én már most tudom, hogy te vagy minden, amire csak vágytam. Ígérem jól viselkedem majd, csak adj még egy esélyt. Nem akarom, hogy vége legyen, mielőtt igazán elkezdődhetett volna.

- Majd megbeszéljük, jó? - mondta szétszórtan Dylan, miközben a parkolót pásztázta tekintetével. - Nem mondtál esetleg Logannek valamit, miután kijöttem a vécéből? Még órára sem jött be.

- Nem.

- Biztos?

- Nem hiszel nekem?!

- Oké, hátha meglátom majd hazafelé. Majd beszélünk, jó?

Tyler bólintott. Szívesen adott volna egy csókot búcsúzóul a fiúnak, de tudta hogy nyilvános helyen ezt nem teheti meg. Ezért csak félszegen intett egyet és a motorjához indult.

Dylan bevágta magát Mini Cooperébe és beindította a motort. Közben .megnézte a telefonját, de az nem jelzett újabb üzenetet. Hívni kezdte Logant, de hiába csörgött ki tucadszor is a mobilja, a fiú nem fogadta a hívását. Dylan idegesen bámészkodott, miközben vezetett hazafelé, de sehol nem látta a fiút. A következő kanyar után azonban végre megpillantotta őt, ahogy a járdán leszegett fejjel sétál. Dylan oldalra húzódott a kocsival és letekerte az ablakot.

- Szállj be!

Logan meglepődve felemelte a fejét, mintha álomból ébredt volna és Dylanre pillantott.

- Nem kell, már mindjárt otthon vagyok.

- Szállj be, kérlek! Beszélni akarok veled.

Logan sóhajtott és a kocsihoz indult. Akármilyen is a hangulata, ez az utolsó esély, hogy egy kicsit Dylannel lehessen, aztán már csak holnap találkozhatnak újra a suliban.

Miután beszállt az autóba, Dylan lassan tovább indult és az utat bámulva neheztelve megszólalt.

- Miért nem jöttél be utolsó órára? Nem szoktál lógni...

- Bocsi, de muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Gondoltam hazasétálok.

- Azért még az üzeneteimre vagy a hívásaimra reagálhattál volna. Nagyon aggódtam...  - Dylan barátjára pillantott, hátha arcából kiolvashat valamit, de nem sikerült semmire rájönnie. Végül megakadt a szeme a fiú véres törlőkendőbe csavart kézfején.

- Mi a szart csináltál?! - hüledezett.

- Semmit... véletlenül beütöttem.

- Ugye nem Tyler volt az?

- Nem...

Dylan egy saroknyira a házuktól lehúzódott az útról és megállt. Óvatosan Logan kezéért nyúlt és levette róla a papírtörlőt, aztán felszisszent a fiú véres ujjai láttán.

- Nagyon fáj? - kérdezte együttérző hangon, kezében Logan kezével.

- Kibírom - mosolygott rá a fiú. Dylan lehajolt és megpuszilta Logan sebes kézfejét.

- És most? - pillantott fel nagy szemekkel. Meglepődött saját vakmerőségén, de közben azzal nyugtatta magát, hogy Logan is ugyanezt tette, amikor Tyler megszorongatta a karját.

- Most már sokkal jobb. Kérdezhetek valamit?

Dylan belenézett a fiú szemeibe és nem tudta, mit feleljen. Mintha Logan zafírkék szemeivel átlátna rajta, akár egy röntgensugár. Hazudni úgysem tud, és neki nem is akar. Végül nagy levegőt vett és kíváncsisága győzedelmeskedett félelme felett.

Dylan

- Hát persze.

- Amit a vécében mondtál... azt komolyan is gondoltad? Hogy semmit sem érzel... irántam? - kérdezte Logan félénken. Minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy fel merje tenni ezt a kérdést barátjának. Mi van akkor, ha Dylan nem mondott igazat? Ha érez iránta mást is, mint barátság? Vajon befolyásolná mindez a barátságukat? Semmi sem lenne már olyan, mint azelőtt? Miért akarja mindezek ellenére mégis azt hallani, hogy Dylan nem volt őszinte, amikor a mosdóban Tyler kérdésére felelt? Mit jelenthet mindez? Sosem gondolta volna, hogy egyszer idáig jutnak majd.

- Mit akarsz, mit mondjak neked? - nézett ki az ablakon Dylan. Esőcseppek ütköztek az autó ablakának és folytak végig rajta, mint rövid életű, apró patakok. Az ég beborult és szürkébe váltott. Hirtelen minden sötétebbnek tűnt, mint egy képernyő, amiről valaki leveszi a fényerőt. Dylan egyszerűen abszurdnak találta, hogy Logan szemei még a mindenre rátelepedő szürkeségben is ugyanolyan erővel fénylettek, olyan kéken, mint az óceán. Egy óceán, amiben biztosan elveszne, ha nem fordítja el a tekintetét. Még a biztonsági öv sem tudná ettől megvédeni őt.

- Csak tudni akarom, mi az igazság.

- De miért? Logan, tudtommal te heteró vagy. Miért akarod tudni? Semmin sem változtatna. Sőt, csak rontana mindenen.

- Ezt hagyd, hogy én döntsem el... Egyébként meg miért kell mindenre címkéket aggatni? Még én sem tudom, ki vagyok vagy mit akarok. Tizenhét éves vagyok.

Kristen az íróasztalánál ült és csak hogy elterelje a gondolatait Austinról, még a leckéjét is megírta. A fiút azonban nem sikerült kivernie a fejéből. Felgyorsult a szívverése és még a toll is kiesett a kezéből, amikor észrevette, hogy megcsörrent a telefonja. Austin volt az. Kristen akármennyire is haragudott rá, nem bírta megállni, hogy ne fogadja a hívását.

- Szia - hallotta Austin hangját a vonal másik végéről.

- Szia, mit akarsz?

- Nincs kedved találkozni?

- Szobafogságban vagyok - emlékeztette Kristen, mire a fiú csalódottan sóhajtott.

- Akkor gondolom holnap találkozunk a suliban...

- Igen, de az nem számít, mert ott úgysem fogsz hozzám szólni.

Austin

- Bébi, ne kezdd ezt. Megbeszéltük már.

Kristen felpattant íróasztalától és fel-alá kezdett járkálni a szobában.

- Mit? Hogy szégyellsz engem, és ezért titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat?! - kérdezte szemrehányó, ingerült hangon, amit néhány másodperces csend követett.

- Tudod, hogy halálra szivatnának, ha megtudnák, hogy együtt vagyunk - magyarázta Austin, mire Kristen csak még dühösebb lett.

- Miért is? Mert olyan gáz vagyok?! Megbánod még, amiért ennyire lenézel engem...

- Nem nézlek le és szerintem nem vagy gáz... csak a többiek, tudod.

- Engem nem érdekel, mit gondolnak a többiek! Gondolkodj el azon, hogy mit is akarsz. Mert ha velem akarsz lenni, ez így nem fog működni. Fel kell vállalnunk a kapcsolatunkat! Most pedig megyek, masztizok egyet arra a képre, amin Logan Dylannel csókolózik. Szia! - Kristen gyorsan kinyomta a hívást, mielőtt Austin bármit is válaszolhatott volna, majd zokogva az ágyára vetette magát.

Dylanben felsejlett egy reménysugár, ami akár mindent meg is változtathatna. Vajon van bármi esély is arra, hogy a dolgok másként végződjenek? Végül úgy döntött, nem képes kimondani, hogy a mosdóban hazudott. Most még nem. Ha kimondja, azzal mindent megváltoztat, méghozzá visszafordíthatatlanul. Hiszen a barátságukról van szó. Arról, ami a legfontosabb a számára. Hogy tönkreteszi-e az érzései miatt, arról nem az autóban akart döntést hozni.

- Ezt a beszélgetést nem halaszthatnánk máskorra? Kérlek!

Logan csalódottan kibámult az esőverte ablakon, de teljesen fölöslegesen. Nem látott ki rajta. Végül visszafordult Dylanhez és megadóan sóhajtott.

- De, ahogy szeretnéd. Én semmit sem erőltetnék rád.

- Ez most egy célzás volt Tylerre? - vonta fel a szemöldökét Dylan.

- Akár - vigyorgott Logan. - Nem érdemel meg téged, ugye tudod? Te az egész világot megérdemelnéd. Ne alkudj meg az első lehetőségnél, csak mert attól félsz, nem lesz következő!

- Rendben...

- És ha nem állsz készen, ne feküdj le vele, csak mert attól félsz elhagy, ha nem teszed. Hagyjon, ő veszít többet!

- Jézus, most komolyan erről beszélünk? Szexuális felvilágosítást nem akarsz adni, anyu? - fogta a fejét zavarában nevetgélve Dylan. Logan a vállára tette a kezét és óvatosan megszorította.

- Nem, mivel nekem sincs több tapasztalatom benne, mint neked. Csak annyit mondhatok, hogy védekezz, ha nem akarsz teherbe esni!

- Ha-ha-ha... nagyon vicces vagy, ismét!

Logan nem bírta megállni, hogy ne hozza szóba azt, amit Tyler említett neki a mosdóban.

- Tyler azt mondta nekem, hogy úgyis vele fogod elveszíteni a szüzességed, és akkor majd talán leszállok rólad, mert akkor már jobban fogsz kötődni hozzá, mint hozzám.

- Ez nem igaz! Hihetetlen, amit csinál - hüledezett szemét forgatva Dylan. Logan kíváncsian nézett rá.

- Gondoltál már arra, hogy hogyan fog megtörténni? Biztos szoktál róla fantáziálni.

- Nem vagyok szex-őrült!

- Tyler jó pasi, és együtt vagytok. Természetes, ha gondolsz olyasmire... - nyugtatta meg Logan, de Dylan hajthatatlan volt.

Logan

- Nem szoktam, és engem egyáltalán nem érdekel. Én jobban félek ettől az egésztől, mint amennyire vágyom rá. Ezért nem is szoktam rá gondolni. Én nem bízom benne annyira, hogy neki adjam a... én nem így képzeltem... - Dylan fülig elvörösödött és izzadni kezdett a homloka. Mindenfelé nézett, csak Loganre nem. - Én nem fogok vele lefeküdni, ha ezt akartad hallani.

Meg mert volna esküdni, hogy úgy hallotta, mintha Logan megkönnyebbülten kifújta volna a levegőt. Hogy egy kicsit ő is kényelmetlen helyzetbe hozza a fiút, hasonló kérdéssel fordult hozzá.

- Na és te? Te fantáziáltál már róla? És ha igen, kivel? Biztosan szoktál ilyesmire gondolni, miközben masztizol. Hiszen ez a természetes - bizonygatta gúnyos hangon, hogy kifigurázza Logan néhány perccel korábbi mondandóját. Barátja kuncogni kezdett, aztán egyre hangosabban nevetett. Dylan próbált komoly arcot vágni, de végül ő is elnevette magát.

- Én csak is Kristenre gondolok közben, ahogy ő is rám. Összetartozunk - mondta végül komoly képpel Logan, mire barátja visítva felnevetett. Elnézte a fiút és tudatosult benne, hogy semmi nincs, amit jobban szeretne a nevetésénél.

- Többször fogok viccelődni veled, hogy nevetni lássalak. Nem akarom, hogy szomorú legyél. Azt szeretném, ha velem vagy, akkor jól érezd magad és felejtsd el minden bajod - mondta az esőcseppek kopogásánál csak egy árnyalatnyival hangosabban. Dylan hálásan rámosolygott, aztán megakadt a szeme egy közeledő ponton. Bekapcsolta az ablaktörlőt és ősszeszűkült szemekkel kibámult a szélvédőn.

- A francba, ott jön Robert! Biztos sörért megy a sarki boltba... gyorsan bukj le, meg ne lásson! - Dylan kétségbeesetten beszélt, aztán jobb ötlet híján megrakadta Logant a pulcsijánál fogva és lerántotta őt az ölébe. Robert kémlelve, szúrós tekintettel bámult az autóra, amikor elhaladt mellette, majd kelletlenül tovább ment. Dylan megkönnyebbülten felsóhajtott és hátrahajtotta fejét az ülésen.

- Még szerencse, hogy az esőtől nem látni be...

Logan felegyenesedett és Dylan meglepetésére nevetésben tört ki.

- Mi olyan vicces?!

- Semmi, csak ha belátott volna az ablakon, úgy tűnt volna, mintha épp a számmal elégítenélek ki. Legközelebb valami jobb jusson az eszedbe.

- Improvizáltam, na! - védekezett Dylan, aztán ő is nevetni kezdett. Miután abbahagyták, beindította a motort és elkomorult arccal Loganre pillantott.

- Menjünk, mielőtt visszaérne! Hiányozni fogsz...

- Majd videóhívásozunk - próbálta felvidítani Logan nem csak barátját, de saját magát is.

Iggy és barátnői a belvárosban üzletről üzletre vásárolgattak.

- Este talizok egy egyetemista pasival. Úgy izgulok. A neten ismerkedtünk meg... annyira dögös! - újságolta Nina, mikor kiléptek az egyik üzletből.

- Szerinted nagy van neki? - kíváncsiskodott Ariana, mire barátnője sejtelmesen elmosolyodott. Iggy a szemét forgatta.

Harry

- Gondolom már mindent megmutattatok egymásnak, pedig még nem is taliztatok - vonta le a következtetést, miközben telefonját nyomkodta.

- Még szép! Nem fogok fölösleges köröket futni, ha nem éri meg. Kigyúrt és szexi... pont nekem való.

Ekkor Iggy neki ütközött valakinek, mert még mindig a telefonját bámulta.

- Hé, nézz már a lábad elé! - vetette oda felháborodva, mielőtt még felnézett volna. Meglepetésére azzal a fiúval találta szemben magát, aki a minap a Starbucksban szolgálta ki őket.

- Talán ha nem a telefonod nézegetnéd séta közben, nem jöttél volna nekem! - felelte a srác, majd megakadt a tekintete Iggy arcán.

- Na ne... - mondták mindketten egyszerre.

- Zaklatsz engem?! - csattant fel Iggy, mire a fiú harsányan felnevetett.

- Valószínű, hogy utánad leselkedek szabadidőmben! Pláne azok után, ahogy legutóbb a kávézóban viselkedtél...

- Megérdemelted - jelentette ki Iggy. - Odaégetted a tejet.

- Dehogy égettem...

- Hogy hívnak? - kapcsolódott be ábrándozva Ariana a beszélgetésbe.

- Harry.

- Harry Potter?

- Nem valószínű - nézett furcsán a lányra a Harry nevű.

- Na jó, menjünk, csajok! Ne pazaroljuk az időnket! - javasolta Iggy, majd tovább indultak. Ariana bágyadtan mosolygott a fiúra, miközben elhaladtak mellette.

Mikor Dylan belépett házuk ajtaján, egyenesen elindult a lépcső felé, hogy a szobájába menjen, de még az első lépcsőfokot sem érte el, amikor meghallotta anyja hangját a nappali foteléből.

- Szívem, gyere ide, kérlek!

Dylan kelletlenül visszafordult. Meglepetten tapasztalta, hogy Veronica nem egyedül van. Egy másik, ismeretlen nő ült mellette a fekete bőrkanapén. Dylan arra tippelt, hogy a harmincas éveiben járhat. Gesztenyebarna haját szigorú lófarokba kötötte a tarkójánál, de arcán fiatalos, barátságos mosoly terült szét.

- Édesem, őt itt Claire, a pszichológus, akit kirendeltek hozzád. Beszélni szeretne veled - mondta Veronica óvatosan. Dylan teljesen kétségbe esett. Egyáltalán nem hiányzott számára az, hogy egy vadidegen turkáljon az agyában. Claire felállt a kanapéról és kezet nyújtott a fiúnak.

- Örvendek.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy örülök a találkozásnak... - motyogta Dylan, miközben kezet fogott a nővel.

- Esetleg beszélhetnénk valahol négyszemközt? Általában az irodámban fogadom a betegeimet, de mindenképp szerettem volna, hogy az első találkozásunkkor otthonosabban érezd magad és ismerős közegben talán könnyebben meg tudsz majd nyílni - magyarázta Claire.

- A férjem dolgozószobáját nyugodtan használhatja, ő most úgy sincs itthon - ajánlotta Veronica.

Mikor Claire és Dylan már egymással szemben ültek a dolgozószobában, a nő küldött egy barátságos mosolyt a fiú felé, majd óvatosan megszólalt.

- Szeretném, ha meg tudnánk beszélni, miért is próbáltál véget vetni az életednek. Tudom, hogy most azt gondolod, ez az egész értelmetlen és valószínűleg eszedbe sem jut annál abszurdabb dolog, hogy ezt egy idegennel beszéld meg, de gondolj rám úgy, mint egy naplóra. Meghallgatlak, de a naplóval ellentétben talán még segíteni is tudok.

- Azt kétlem... - Dylan nem akart bunkón viselkedni, de nem tudta, mi mást mondhatna. Ezzel egyáltalán nem segítenek a helyzetén, sőt...

- Figyelj, tudom hogy alig várod, hogy megszabadulj tőlem. Viszont várják a rólad írt jelentést. Azt pedig nem írhatom meg, míg nem beszéltél velem. Minél hamarabb megnyílsz előttem, annál hamarabb megszabadulhatsz tőlem. Senkinek sem beszélek arról, amit tőled fogok hallani. Sem a kórháznak, sem a szüleidnek, senkinek sem. Ha akarnám se tehetném. Köt az eskü. Ami itt elhangzik, csakis kettőnk között marad - Claire bátorítón a fiúra mosolygott, mire az nagyot sóhajtott. Talán mégis muszáj lesz beszélnie, ha szabadulni akar. Esetleg még talán meg is könnyebbül majd.

- Hát jó, legyen... Először is, már megbántam, hogy beszedtem azokat a gyógyszereket. Nem akarok meghalni. Tényleg nem. Csak sokszor nagyon nehéz... és van, amikor nem látok más kiutat. Az iskolában már hosszú ideje piszkálnak engem. Azt mondják rám, hogy buzi vagyok. Elszedik a pénzem vagy épp a vécécsészébe akarják nyomni a fejem. Azt mondják, jobb lenne ha meghalnék. Nekem sosem voltak barátaim. A testvérem a legnépszerűbb az egész suliban, én meg csak egy lúzer vagyok. Nem a népszerűség érdekel, én csak egy barátra vágytam. Aztán nyár végén a szomszédba költözött egy fiú. Logannek hívják. Összebarátkoztunk. Végre nem voltam egyedül. Olyan boldog voltam, mint még sohasem. Sokkal könnyebben viseltem mások piszkálódását is úgy, hogy ő ott volt mellettem. Aztán persze elkezdték pletykálni a suliban, hogy mi igazából együtt vagyunk... - Dylanből könnyebben törtek elő a szavak, mint azt gondolta volna. Amilyen nehéz volt belekezdeni, olyan könnyű volt folytatni. Felszabadító érzés volt végre valaki előtt kimondani a hónapok és évek alatt elfojtott érzéseket, a sok fájdalmat, mindent, amit addig egy lakat alatt elrejtett magában. Más volt, mint egy ismerősnek beszélni, mert most nem kellett attól tartania, hogy mit fog róla gondolni hallgatója. Hiszen úgysem ismeri ezt a nőt. Nagy levegőt vett, aztán folytatta. - Egy játék miatt csókolóztam Logannel. Valaki lefényképezte és utána az egész suliban elterjedt a kép. A folyosón meg az osztályban is beszólogattak az emberek. Összesúgtak a hátunk mögött. Közben jött egy új srác az osztályba, és végre sikerült bevallanom magamnak, hogy... meleg vagyok. Összejöttünk. Nekem még soha nem volt előtte senkim. Minden szép volt, de aztán egyre féltékenyebb lett Loganre. Mert Logan és

Dylan

köztem különleges kapcsolat van. Sokat vagyunk együtt, sokszor együtt is alszunk. A barátom viszont nem hajlandó ezt elviselni. Nem akarja, hogy Logannel barátkozzak. De nekem ez a barátság a legfontosabb. Logan nélkül már elképzelni sem tudom az életem. A barátomnak sokszor elborul az agya emiatt, én pedig magamat utálom, amiért ilyen helyzetbe hozom őt is és Logant is. Talán velem van a hiba. Biztos, hogy más is féltékeny lenne a barátom helyében. Én is az lennék... Valaki elküldte Logan szüleinek a képet, amin csókolózunk, őt pedig eltiltották tőlem. A szülei nagyon csúnya dolgokat vágtak a fejéhez. Ezért is magamat hibáztattam. Azt mondják, elrontom őt. Hogy abnormális a kapcsolatunk és nem helyes. Ekkor szedtem be azokat a gyógyszereket...

Claire együttérzéssel az arcán nézett a fiúra. Bár évek óta hallgatja meg különböző korú es nemű emberek problémáit, a mai napig képes meglepődni azon, mennyi gonoszság rejlik ebben a világban.

- Nagyon sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett keresztül menned. Tudod, nem lenne szabad elmondanom neked, de tudom, min mész keresztül. Egy másik nővel élek együtt.

Dylan meglepetten nézett Claire-re, de a nő folytatta, mielőtt bármit is mondhatott volna.

- Tudom, milyen nehéz mások gonoszságait hallgatni, főleg a te korodban. De higgy nekem, azok az emberek, akik piszkálnak téged, még annyira sincsenek tisztában magukkal, mint amennyire te. Azok az emberek általában valamiféle önértékelési problémával küzdenek vagy egy régi sérelmet, rossz élményt próbálnak kompenzálni azzal, hogy másoknak okoznak fájdalmat. Nem szabad egy percig sem hallgatnod rájuk és hagynod hogy megmondják neked ki is vagy és mennyit érsz. Csak azt tartsd szem előtt, ami téged boldoggá tesz. Hagyd, hogy kiteljesedj. Ne nyomd el a valódi éned. Semmi baj nincs azzal, hogy a saját nemedhez vonzódsz. Az, hogy magaddal sikerült ezt tisztáznod, már óriási előrelépés. Ne hibáztasd magad azért, mert vannak, akik nem értenek meg. Velük van a baj és nem veled. Ezt pedig nem pszichológusként, hanem emberként mondom neked.

- Köszönöm... - motyogta hálásan Dylan. Álmában sem gondolta, hogy egyszer majd hálás lesz azért, mert pszichológust küldtek hozzá. A nő szájából más volt hallani ezeket a szavakat, mint egy olyantól, aki szereti őt és elfogult vele kapcsolatban.

- Nem lehet, hogy többet érzel Logan iránt, mint azt bevallod magadnak? - kérdezte Clair az asztal túloldaláról. - Tudom, hogy egy ilyen szoros barátságnál az ember megrémül, ha úgy érzi, már többről van szó. Hiszen nagyon nehéz az embernek kockáztatnia a legjobb barátja elvesztését.

- Mostanában kezdek ráébredni, hogy ez már túltesz az egyszerű barátságon, legalábbis részemről... ettől viszont csak még rosszabbul érzem magam. Hiszen a barátom, Tyler nem is ok nélkül féltékenykedik... Logan pedig a legjobb barátom. Ki tudja mit szólna ahhoz, hogy én nem csak barátként gondolok rá... ma megkérdezte tőlem, de nem tudtam elmondani neki. Egyszerűen nem megy. Mi van, ha elutasít és már más szemmel fog rám nézni? Már soha semmi nem lesz ugyanolyan, lehet hogy távolságtartó lesz velem szemben, azt pedig nem bírnám ki. Én tényleg nem tudom elképzelni az életem nélküle. És ez nem csak valami tini szarság, akármilyen csöpögősen is hangzik.

- Nem is gondoltam, hogy az lenne - nyugtatta meg Claire. - Előbb-utóbb kénytelen leszel beszélni vele. Ilyen erős érzéseket képtelenség huzamosabb ideig elfojtani. Az nagyon káros lenne számodra és a kapcsolatotokra nézve is. Ráadásul csak tovább ostoroznád magad. Ha olyan szoros a barátságotok, ahogy mondod, akkor meg fogja érteni. Hiszen ez nem olyan dolog, amiről tehetsz vagy dönthetnél. Ez csak megtörténik és kész. Talán egy ideig kényelmetlen helyzet lesz, de aztán megoldódik majd és túl lesztek rajta. Viszont az is lehet, hogy ő is ugyanúgy érez irántad, csak ő sem meri bevallani, mert ugyanúgy fél kockára tenni a barátságotokat, ahogy te. Ráadásul párkapcsolatban vagy egy másik fiúval, amit valószínűleg tiszteletben akar tartani. Ha nem beszélsz vele, sosem tudod meg.

- Igen, de ő sosem mondta, hogy vonzódna a fiúkhoz... - jegyezte meg bizonytalanul Dylan.

- Mert talán eddig még nem is vonzódott. Lehet, hogy te vagy számára az első, aki iránt érez valamit. Nem minden ember ugyanabban a korban ébred rá arra, hogy a saját neméhez vonzódik. Vagy ahhoz is. Mindenkiben máshogy játszódnak le ezek a dolgok. Bízz bennem és próbáld tisztázni vele a dolgokat. Amíg ezt nem teszed meg, addig csak saját magad fogod marcangolni és a Tylerrel való kapcsolatodra is negatív hatással lesz.

Miley fülhallgatóval a fülében lépkedett az utcán. Miközben könnyes arca a város éjszakai fényeiben fürdött. Arra gondolt, vajon beszélhet-e még valaha Zaynnel. Vajon a szemeibe nézhet még, legalább egyetlen egyszer, utoljára? Valaha is tudatánál lesz a fiú, hogy elmondhassa, milyen sokat is jelent neki? Idáig sosem gondolt bele, mi történne, ha elveszítene valakit, aki fontos számára. Ha az a valaki egyszer csak megszűnne létezni, egyik pillanatról a másikra. Mi lesz, ha Zayn sosem tér magához? Mi lesz, ha egyszer a szülei úgy döntenek, hogy nem képesek többé így élni, és inkább hagyják, hogy gyerekük tovább léphessen? Tovább,

Miley

talán egy másik világba. Miley remegő kézzel előhalászott kabátja zsebéből egy cigarettát és sietve meggyújtotta azt. Úgy szívta magába füstjét, mintha az képes lenne őt megmenteni attól, amitől retteg. Miután befordult a következő sarkon és sikerült valamennyire megnyugodnia, azon kezdett tűnődni, vajon lesz-e még valaha is szerelmes. Képes lesz még odaadással, feltétel nélkül szeretni valakit? Azok után, ahogy az első és eddigi egyetlen kapcsolata végződött, nem volt biztos abban, hogy egyszer képes lesz ismét rábízni magát valakire és hagyni, hogy annak a valakinek hatalma legyen felette. A bizalma felett. A szerelme felett. A józansága felett. Soha többé nem hagyhatja senkinek sem, hogy uralja őt. Örökké szabad lesz, mint egy madár, akinek többé soha nem szegezi földhöz a szárnyát senki sem. Akit többé nem zárhatnak kalitkába. Akit nem bánthatnak ismét.

Dylan a szobájában feküdt a párnái között és a délelőttre terelődtek a gondolatai. Iszonyatosan jól esett neki, hogy osztálytársai kiálltak mellette. Sosem számított tőlük ilyen hozzáállásra. Talán maradt még jóság ezen a világon... Aztán a pszichológussal folytatott beszélgetésen járt az esze, de végül csupán egyetlen konkrét emberre tudott  igazán koncentrálni, és a tudat, hogy az a valaki nem Tyler, szörnyű bűntudatot ébresztett benne. Logan minden egyes gondolatát kitöltötte. Ha nem is volt ott sehol, akkor is ott volt mindenhol. Dylan másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy megérinti a fiú arcát, végig simít a haján, vagy épp az ajkait csókolja. Visszaemlékezett minden alkalomra, amikor a valóságban csókolóztak. Bárcsak már akkor bevallotta volna magának, hogy azok a csókok igen is jelentettek valamit. Nem csupán baráti csókok voltak, ha egyáltalán létezik olyasmi. Legalábbis az ő részéről nem, az biztos. Vajon Logan is szokott ezekre a csókokra gondolni? Vajon érezhet valamit iránta, ami több a barátságnál? Ha így lenne, akkor biztosan elmondta volna, amikor megtudta, hogy Dylan a fiúkhoz vonzódik. Logan viszont soha nem említette, hogy esetleg őt is érdekelné a saját neme. Mit csinálhat éppen? Bárcsak együtt lehetnének és nem ötven méternyire egymástól. Olyan közel volt, mégis olyan távolinak tűnt. Mint egy álom, ami ébredéskor még ott pihen a szemed sarkában, de később már hiába próbálsz belekapaszkodni a foszlányaiba, addigra réges-rég tovaszáll. Dylan bármit megadott volna azért, hogy most a fiúhoz bújhasson úgy, ahogy szokott. Logan hátulról átkarolná őt és a világon egyszer csak minden rendben lenne. Biztonságban érezhetné magát. Nem félne semmitől, csak attól, hogy a pillanat egyszer majd véget ér. Nem tagadhatta többé maga előtt a tagadhatatlant: ez már nem puszta barátság. Teste és lelke minden apró részével szerette Logant úgy, ahogy nem hitte volna, hogy bárkit is szeretni lehet. Fájdalmas volt ezt az érzést mélyen elásni magában. Minél mélyebbre próbálta temetni, annál erősebben tört a felszínre. Sáros kezeit pedig moshatta, amíg csak akarta, ezzel a Tyler iránt érzett bűntudattól még nem tudott megszabadulni. Jobban volt szüksége Loganre, mint

Logan

addig bármikor. Épp ilyenkor nem lehetnek együtt... Dylannek eszébe jutott, amit barátja mesélt neki arról, hogyan szökött meg, hogy meglátogassa őt a kórházban. Kipattant ágyából és magára kapott egy pulcsit, aztán kirohant a szobájából és meg sem állt, amíg a szomszéd ház oldalához nem ért. Ott aztán a fal mentén hátra osont a létráért, amivel Iggy segített megszökni Logannek. A fiú ablaka alá cipelte és felmászott rajta olyan halkan, ahogy csak tudott. A szíve a torkában dobogott, mikor az ablakon belesve megpillantotta az ágyon fekvő barátját, aki behunyt szemmel hallgatta a zenét fejhallgatóján. Dylan óvatosan felhúzta az ablakot és bemászott rajta. Leült az ágy szélére és egy ideig csak nézte mozdulatlanul Logan békés arcát. Végül megfogta a fiú ágyon heverő kezét, mire az ijedten kinyitotta a szemét és lekapta fejéről a fejhallgatóját. Néhány másodpercen át csupán meglepetten nézett váratlanul felbukkant barátjára, majd végül szélesen elmosolyodott.

- Nem leszek sokáig, nehogy lebukjunk. Csak... látni akartalak. Oda bújhatok hozzád egy kicsit? - kérdezte bizonytalanul Dylan, miközben még mindig a fiú kezét fogta.

- Gyere ide!

Logan magához húzta, aztán szorosan átölelte őt. Dylan reszketni kezdett a fiú testének érintésétől, mire Logan aggódó hangon a fülébe súgott.

- Fázol?

- Nem...

Logan még szorosabban ölelte őt, miközben egyik kezét a fiú szívére tette, ami ettől csak az addiginál is eszeveszettebbül vert.

- Jézus, mindjárt kiugrik a helyéről... Biztos, hogy jól vagy?

Dylan bólintott. - Az nem kifejezés...

Logan észrevette, hogy a saját szíve is ficánkol bordái börtönében, ahogy a mellette fekvő fiú arcát bámulta. Tylerre gondolt és arra, hogy Dylannel csókolóznak. Hogy leveszik egymásról az összes ruhát és testük egybeforr. Ez a gondolat pedig a kelleténél jobban bántotta őt. Nem csupán azért, mert féltette a barátját, hanem azért is, mert egy hang mélyen legbelül azt szajkózta újra és újra, hogy ez nem történhet meg. Nem akarta, hogy rajta kívül bárki is Dylanhez érjen. Behunyta a szemét és Dylan vállába fúrta arcát, miközben azt képzelte, hogy rajtuk kívül nem létezik senki és semmi, úgyhogy mindketten csakis egymáséi lehetnek. Egy idő múltán Dylan fészkelődni kezdett és átfordult a másik oldalára. Arra nem volt felkészülve, hogy így egy ujjnyi távolságra találja magát Logan arcától. A fiú kék szemeivel őt nézte és alig észrevehetően sóhajtott. Aztán olyasmi történt, amire Dylan egyáltalán nem számított. Logan egyre közelebb hajolt hozzá, a szoba falai pedig eltűntek, mintha csupán leomlottak volna; a lámpa fénye kihunyt, az ágy pedig úgy lebegett alattuk, mintha az óceán hullámai mozgatnák, amikor ajka Dylan ajkaira tapadt és először csak finoman, félénken csókolgatta, majd egyre szenvedélyesebben és féktelenebbül. Logan belemarkolt a fiú vállába, hogy közelebb húzza őt magához, Dylan pedig végre beletúrhatott Logan hajába, miközben még mindig csókolóztak, teljesen megfeledkezve minden egyébről. Testük összefonódott és szorosan karolták át egymást, mintha ezzel képesek lettek volna megállítani a pillanatot, hogy örökké így maradhassanak.
Ezalatt a kórházi ágyon fekvő Zayn egyszer csak kinyitotta a szemét.

Dylan