2016. március 28., hétfő

16. Fejezet: A lesújtó hír

Justin
Félhomályba borult a kórterem, melyben az időközben fájdalomcsillapítóktól álomba merült Justin feküdt. Még mindig éjszaka volt, az ablakon túl ezernyi csillag ragyogott a fekete égbolton. A fiú kezét szorongató Iggy szétbomlott kontya a vállára hullott, könnyeinek hála szemén elkenődött a fekete festék, tekintetéből aggodalom tükröződött. Akkor talált rá az eszméletlenül földön heverő Justinra, amikor kikísérte a cigizni induló Logant a sportcsarnok elé. Azonnal hívta a mentőket, akik egyenesen a kórházba szállították a fiút. Ő vele tartott, és közben értesítette Justin szüleit, akik rögtön a kórházba siettek. A lány nagyon aggódott volt barátjáért. Mikor megpillantotta az eszméletlen fiút, teljesen halálra rémült. Még mindig szereti őt, és nem tudná elviselni, ha baja esne. Justin a mentőben tért magához, de nagyon zavartnak tűnt, hányt, szédülésre panaszkodott, és fogalma sem volt arról, mi történt vele. A kórházba érve azonnal megvizsgálta egy orvos, aki olyan kérdéseket tett fel neki, mint például Milyen nap van ma?, aztán megvizsgálta a reflexeit és koordinációs készségeit is. Iggy a folyosón várakozott a fiú szüleivel, mikor megjelent az orvos és közölte, hogy Justinnak agyrázkódása volt.
- Elrendeltem még néhány vizsgálatot, hogy megállapíthassuk, hol van a sérülés pontos helye és mekkora a kiterjedése. A fiuknak most pihenésre van szüksége. Egy ideig nem sportolhat, nem vezethet gépjárművet és nem fogyaszthat alkoholt, mert ha a felépülés ideje alatt egy baleset folytán újabb agyrázkódást kap, akár maradandó agysérüléseket is szenvedhet - mondta az orvos, mire Justin édesanyja a szája elé emelte a kezét és zokogni kezdett. A mellette álló férje átkarolta őt.
- Az agy szabályozza a mozgást, a viselkedést, a gondolatokat, és az érzéseket. Tehát nem meglepő, ha az agy sérülése kihat Justin fizikai és érzelmi állapotára is. Fontos, hogy az elkövetkezendő napokban sokat pihenjen, aludjon, és ne végezzen semmilyen veszéllyel járó tevékenységet. Felírok néhány fájdalomcsillapítót is. Ma még mindenképp bent tartjuk megfigyelésre, de ne aggódjanak. Rendbe fog jönni - tette hozzá az orvos, miközben a hozzá legközelebb álló Iggy vállára tette a kezét.

Iggy épp jeges borogatást tett Justin sérülésére, mikor a kávéval felpakolt Logan és Dylan belépett a kórterem ajtaján.
- Hogy van? - kérdezte Dylan, miközben odament testvéréhez és átölelte őt. Logan közben átnyújtott a lánynak egy adag kávét.
- Köszönöm - próbált mosolyogni Iggy, majd testvérére pillantott. - Agyrázkódása volt. Pihennie kell, de az orvos azt mondta, rendbe fog jönni. Viszont még mindig nem tudni, mi történt vele. Justin nem emlékszik semmire azután, hogy elhagyta a sportcsarnokot, hogy hazainduljon.
- A szülei hol vannak? - kérdezte Logan, miközben leült az ágy szélére.
- Az előbb mentek el. Az orvos azt mondta, hagyjuk pihenni Justint. Úgy döntöttek, hazamennek és összeszednek neki néhány dolgot, korán reggel pedig visszajönnek. Lassan nekünk is mennünk kell, csak kértem még néhány percet, hogy maradhassak. Nagyon aggódom - vallotta be Iggy lesütött szemekkel. Logan fürkésző pillantással nézte őt és azon tűnődött, vajon a lány szerelmes-e még Justinba, vagy csak emberként szereti őt.

Logan
A hazafelé tartó úton nem sok szó esett a három fiatal között. Dylan felajánlotta, hogy vezet, ugyanis Iggy még nem volt olyan állapotban, hogy ezt biztonságosan megtehesse. A hátsó ülésen ült Logannel, aki szavak helyett megfogta a lány kezét és egész úton el sem engedte. Iggynek jól esett a gesztus, de ő is képtelen volt arra, hogy megszólaljon. Ránézett a mellette ülő fiúra, majd halványan elmosolyodott. Miután hazaértek, Logan elbúcsúzott az ikrektől és elindult a szomszédház felé. A lakásban csend és sötét honolt. Későre járt már, így Logan édesanyja és nevelőapja már mélyen aludt, aminek a fiú kifejezetten örült. Nyugalomra vágyott és egy forró fürdőre. Ezzel Iggy sem volt másképp. Megengedte fürdő vizét, meztelenre vetkőzött, majd gyújtott néhány vanília illatú gyertyát a kád körül. Miközben áztatta magát, az aznap estére gondolt. Az iskolai buli sikerére, amit ő szervezett, a lassúzásra Logannel, majd a kórházban fekvő Justinra. Teljesen összezavarodott, aggódott, és a történtek ráébresztették arra, hogy mennyi veszély leselkedik az emberre élete során. Balesetek, betegségek, támadások, gyilkosságok... Elszörnyedt a sok-sok rossz gondolatától, majd vizsgálgatni kezdte érzéseit Justin iránt. Mikor megpillantotta a földön eszméletlenül heverő fiút, tudatosult benne, hogy nem akarja elveszíteni őt. Viszont azt is tudta, hogy nem lehetnek újra együtt, hiába vágyott rá szívének egyik eddig elnyomott zuga arra, hogy ismét egy pár legyenek, ismerte magát. A megcsalást megvetette, elítélte, megbocsájthatatlannak tartotta. Úgy érezte, ez az egyetlen egy dolog, ami mindenképp a végét jelenti egy kapcsolatnak. Küzdő szellemű volt; olyan, aki mindig törekszik arra, hogy a dolgok jól alakuljanak. Tudta, hogy bármi is történt volna közte és Justin között, amíg szeretik egymást, mindent képesek lettek volna megoldani. Mindenen túljutottak volna, kivéve a megcsalást. Azon ő képtelen túljutni, főleg, hogy Selena az, akivel szerelme megcsalta őt. Hátába döfte a kést, megalázta őt. Nem, nem tud megbocsájtani neki... de mi lesz, ha Justinnak új barátnője lesz? Ha más lány kezét fogja majd az iskola folyosóján, más ajkát csókolja? Azt hogy fogja elviselni? Sárba tiport szíve nem volt felkészülve az újabb csatára, aminek eljövetele egyszer úgyis megvalósul. Justin a suli legmenőbb pasija, minden lány epekedik érte. Iggy tudta, hogy a fiú még mindig odáig van érte, de nem fog örökké az ő bocsánatáért esedezni. Csakis abban reménykedett, hogy neki sikerül először továbblépnie, és nem Justinnak. Ha már nem őt fogja szeretni, nem fogja megviselni az, ha a fiúnak új barátnője lesz. Ezzel a gondolattal megnyílt előtte a boldogsága vetett újabb reményének kapuja. Vágyott arra, hogy végre olyasvalaki szeresse, aki megadja neki mindazt, amire vágyik. Mindazt, ami nem pénzben mérhető. Törődést, nevetést, gyönyörű élményeket, biztonságot, őszinteséget. Egy normális srácra van szüksége, aki mellett olyan királynő lehet, amilyen valójában is. Egy lovag legfőbb erénye pedig nem más, mint a hűség. Iggy gondolatai visszakanyarodtak a bulihoz. Kinyúlt a kádból telefonjáért, felrakta fejhallgatóját és behunyt szemmel hallgatni kezdte Elvis Presley Can't Help Falling In Love című dalát. Ehhez a dalhoz ugyanis már volt egy gyönyörű emléke. Nem ő volt az egyetlen az utcában, aki ezen a késői órán a Rock 'n' Roll királyát hallgatta. Logan felrakta kedvenc bakelitlemezét Elvistől és kezében Zabhegyező című könyvvel ledőlt az ágyra. Neki is az este járt a fejében és képtelen volt aludni.

Iggy
Miután Iggy felébredt, első gondolata Justin volt. Azon tűnődött, vajon jobban van-e már a fiú. Miután Lucy, a házvezetőnő ágyba vitte a reggelijét, letusolt és leült szépítkezőasztala elé, hogy megfésülködjön és kisminkelje magát. A függönyt széthúzva napsugarak melegét érezte az arcán. Hunyorogva elfordult és előkereste fehér-arany színű bikinijét, hogy ha már ilyen meleg van ősz ellenére, kihasználja az alkalmat és mártózik egyet a kerti medencében. Egy törölközővel a karján kilépett a kertbe nyíló hátsó ajtón, ahol megpillantotta a gangon ülve cigiző Dylant egy csésze kávéval a kezében. A fiú álmosakat pislogott és először észre sem vette a lányt.
- Jó reggelt - köszönt Iggy, majd kivette a csészét testvére kezéből és kiitta tartalmát.
- Hé! Azt még megakartam inni! - nézett rá méltatlankodva a fiú, mire Iggy nevetve tovább indult a medence felé, hogy végre belecsobbanhasson. Dylan letette kiürült csészéjét a mellette álló asztalra, aztán felkapta róla mobilját, hogy megnézze, érkezett-e új üzenete. Azonban hiába várta, Logan még mindig nem jelentkezett. A fiú ugyanis a konyhában próbált összeütni valamit az éhesen tomboló Robertnek, mivel édesanyjának korán el kellett mennie otthonról.
- Készen van már?! Éhen halok! - panaszkodott nevelőapja, miközben a nappali kanapéján pöffeszkedett sörrel a kezében és meccset nézett a tévében. Logan válaszra sem méltatta őt, helyette szótlanul szeletelni kezdte a paradicsomot és a paprikát.

Miley távolinak tűnő hangfoszlányokat vélt hallani, de képtelen volt kinyitni a szemét, hogy megtudja, mi történik körülötte. Végül lemondott a további alvásról és lassan ülő helyzetbe tornázta magát. Az első dolog amit megpillantott, saját meztelen teste volt. Ezután felnézett és Zaynen akadt meg a szeme, aki egy boxerben állt a szoba közepén és szemeit dörzsölgette. Selena ott feküdt mellette szintén meztelenül és még az igazak álmát aludta. Ekkor Miley szeme megakadt az ágy szélén ülő Luke-on és szélesen elmosolyodott. Egy másodperc alatt leperegtek lelki szemei előtt az éjszaka történései. Megrázta Selenát, mire az rémülten felült.
- Mi a franc van? - dünnyögte. - Olyan jót álmodtam. Négyesben csináltuk Zaynnel és Luke-kal. Basszus, rohadt jó volt!
Miley ránézett és mosolyogva tudatta vele: - Nem csak álom volt.
Selena tágra nyílt szemekkel körülnézett. Mikor meglátta a két srácot, nyomban felragyogott az arca. Már cseppet sem volt álmos.
- Király!
- Ugye most csak szivattok? Az lehetetlen, hogy én és ti... - hebegte Luke elszörnyedve, mire a két lány mosolyogva összenéztek. Végül Miley volt az, aki felelt a kérdésére.
- Nem szivatunk Rendesen adtad nekünk az áldást éjszaka. Miután berúgtunk a bulin, a suli mögött futottál össze velünk. Tüzet kértél, hogy rágyújts egy cigire, de végül helyette az én jamaicai füvemből szívtál. Teljesen beálltunk és smároltunk. Te és én, én és Selena, te és Selena, aztán megjelent Zayn és ő is beszállt a buliba. Végül elindultunk nálunk és felbontottam anyám abszintját. Teljesen kikészültünk és nem kellett sokat erőlködnünk, hogy a bugyinkba csábítsunk - mesélte Miley csillogó szemekkel.
- Ami rajtam egyébként sem volt - tette hozzá Selena, miközben az ágy mellett heverő táskájáért nyúlt és előkotorta belőle cigarettáját, hogy aztán meggyújtson egy szálat.
- Ezt nem hiszem el - fogta a fejét Luke. - Ti vagytok a suli lotyói. Ez tök gáz.
- Tudod mióta vágyunk rá, hogy végre téged is kipipálhassunk a listánkon? Egyébként este még te sem így álltál a dolgokhoz. Őrülten élvezted - nézett rá Miley és ő is rágyújtott egy cigarettára. Selena átvette tőle a szót.
Luke
- Habár amikor épp szexeltünk és közben Zayn hozzád hajolt, hogy lesmároljon, eleinte kissé vonakodtál.
Az eddig az ablakon kibámuló Zayn ezt hallva riadtan a lányokra kapta a tekintetét. - Hogy mit mondtál?!
- Hallottad - nevetett Selena.
Zayn rettenetesen zavarba jött. Hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. Legszívesebben kinyitotta volna az ablakot és a mélybe vetette volna magát. Luke közben még mindig hitetlenkedve és szitkozódva felkapkodta a ruháit a padlóról és felöltözött. Miután becsapódott mögötte az ajtó, Miley az idegesen fel-alá járkáló Zaynre függesztette tekintetét.
- Most mit vagy úgy oda? Én is smároltam Selenával. Sőt! Én ki is nyaltam - vont vállat, de ezzel cseppet sem javított Zayn hangulatán. Végül Selena volt az, aki rájött, hogyan javítson a fiú kedvén. Még mindig meztelenül karon ragadta őt és berántotta maguk közé az ágyba. A két lány egy pillanatig sem habozott, azonnal simogatni és csókolgatni kezdték a testét.

Időközben Logan elkészült az reggelivel és letett egy tányérral az éhesen házsártoskodó Robert elé. Alig várta, hogy végre átmehessen a szomszédba és ne kelljen egy házban tartózkodnia nevelőapjával.
- Ez meg mi? - húzgálta a száját a férfi tányérja fölé hajolva.
- Zöldségsaláta. Ha nem tetszik, ne edd meg - vetette oda Logan. Robert végül elégedetlenül kezébe vette a villát és feldöfött rá egy paradicsomkockát, miközben azt képzelte, mostohafia a paradicsom.
- Átmegyek a szomszédba - jelentette ki Logan és elindult. Nem volt kedve vitázni.
- Ha elmész, legalább vidd ki a szemetet! És igyekezz haza! - kiáltott utána a férfi, de ő már nem is figyelt rá. Az ajtón kilépve megállt egy pillanatra, hogy magába szívja a friss, kellemes levegőt, majd zsebre dugott kézzel elkanyarodott a szomszédház felé. Iggy volt az, aki ajtót nyitott neki. Amint megpillantották egymást, mindketten az éjszakai lassúzásra gondoltak, de még véletlenül sem szerették volna, hogy a másik erről tudomást szerezzen.
- Milyen felüdülő lehet mások számára, mikor megpillantják az arcomat. Szerintem feldobom vele az emberek napját - mondta végül a lány köszönés gyanánt.
- Neked is szép napot - felelt Logan, majd Iggy szélesebbre tárta az ajtót, hogy beengedje. Miután megtudta, hogy Dylan időközben elszundított az ágyán, követte a lányt a konyhába, ahol az narancslevet töltött mindkettőjüknek, majd leült a konyhapulthoz.
- Köszönöm. Justin jobban van már? - kérdezte Logan, miután ő is leült egy székre és belekortyolt narancslevébe. Iggy szeme Justin neve hallatán egy másodpercre összeszűkült.
- Nem tudom. Nem foglalkozhatok vele minden pillanatban. Már az is épp elég, hogy éjszaka ott voltam mellette. Meg sem érdemli...
- Azt hittem sajnálod, ami vele történt - nézett rá meglepetten Logan, mire a lány a szemét forgatta.
- Persze, hogy sajnálom, de ez semmin sem változtat közte és köztem. Nem fogok megbocsájtani neki csak azért, mert agyrázkódást szenvedett.
- Akkor... nem fogsz vele kibékülni? - Logan nem értette, miért érzett megkönnyebbülést egy másodperc töredékéig. Gondolatban megrázta magát és a vele szemben ülő lányra emelte tekintetét. Iggy viszonozta a pillantást. Hátravetette válla fölött a haját, majd mélyen a fiú égszínkék szemeibe nézett.
Logan
- Engem csak egyszer bánthat így meg az ember. Nem fogok olyasvalakivel járni, aki megcsalt egy ribanccal. Nem szorulok rá. Bárki örömmel a tenyerén hordozna engem. A baj az, hogy még mindig nem szerettem ki belőle teljesen. Gyűlölöm, de még szeretem is...
- Sajnálom. Nem értem, hogy tehette ezt veled...
- Na látod, azt én sem. Pedig egy főnyeremény vagyok.
- Te vagy a legszerényebb emberi lény, akit ismerek - vigyorodott el Logan. Végül a lány arcára is sikerült mosolyt csalnia. Egy rövidke másodpercig megindult a keze Iggy konyhapulton heverő keze felé, de végül meggondolta magát és visszahúzta, mielőtt egymáshoz érhettek volna. Iggy kérdő tekintettel nézett rá tincsei mögül.
- Én csak... megyek, felébresztem Dylant - hebegte a fiú miközben felpattant székéről és kifordult a konyhából.
- Sok sikert hozzá! - szólt utána Iggy, aki narancslevét szürcsölgetve halványan mosolygott.

Logan belépett Dylan szobájába, ahol a fiú még mindig az ágyán fekve, kezében a távkapcsolót szorongatva aludt. Logan az ágy széléhez lépett, majd a fülébe súgta: - Duplahúsos hamburger sok majonézzel, hagyma nélkül. Itt fogyasztja, vagy becsomagoljam?
- Mi? Hol?! - ugrott fel Dylan, majd csalódottan visszadőlt az ágyra, amikor rájött, hogy nincs a közelben semmiféle hamburger.
- Csak te vagy az? - pillantott barátjára.
- Köszi a lelkes fogadtatást. Ha gondolod, el is mehetek.
- Majd csukd be az ajtót magad után, légyszi - dünnyögte bele Dylan a párnájába, de aztán végül felült, mikor meghallotta Logan távolodó lépteit. - Csak vicceltem, ne menj el! - szólt utána sietve, mire a fiú megfordult.

Zayn & Miley
A hétvége - ahogy az lenni szokott - hamar elillant. Az újabb tanítási napon a diákok kelletlenül, bosszankodva, s nem utolsó sorban fáradtan lépték át az iskola küszöbét. Miley élvezettel szívta cigijét a suli háta mögött, miközben Selenát várta. Remélte, hogy a négyesben eltöltött forró éjszaka hatására barátnője már nem haragszik rá azért, amiért ő bekerült a pom-pom csapatba. Nem is tudná, mihez kezdene a lány nélkül. Ovis koruk óta sülve-főve együtt vannak. Lehet, hogy kénytelen lesz lemondani a pom-pom tagságról, csak hogy ne romoljon meg a kapcsolatuk? Pedig annyira örült, hogy végre bekerült. Tudta, hogy a szurkolásban jó lenne, az iskolai tananyaggal ellentétben. Szeretett volna végre ő is bizonyítani valamiben. Pom-pom lány akart lenni. Ha Selena igazán fontosnak tartaná az ő boldogságát, akkor nem várná el tőle, hogy lépjen ki a csapatból csak azért, mert ő nem került be. Gondolataiból az zökkentette ki, hogy valaki a háta mögé lépett és befogta a szemét. Azonnal érezte, hogy nem Selena az. Ezek egy fiú kezei voltak.
- Találd ki, ki vagyok - súgta a fülébe egy ismerős hang.
- Zayn? - nevetett Miley, mire a fiú visszaadta neki látását és szembefordultak egymással.
- Lógunk a dupla fizikáról? Van pár ötletem arra, hogyan üssük el hasznosabban az időt - ajánlotta Zayn hamiskás mosollyal az arcán. Miley először meglepődött, hiszen nem szokott ilyen ajánlatokat kapni a sráctól. Ha lóg, akkor abban mindig Selena a társa. Vajon barátnője mit fog szólni, ha lelép, és neki még csak nem is szól? Másrészről nagyon szeretett volna a fiúval tartani. Miközben egymást nézték és Zayn mosolyogva várta a válaszát, úgy döntött, nem szalasztja el az alkalmat. Selena is az ő tudta nélkül cselekedett, mikor titokban elment Justin lakására és meztelenre öltözött a szobájában.
- Menjünk! - mondta, majd nevetve átkarolták egymást és elindultak a parkolóba Zayn autójához.

Kristen úgy érezte, a Rock 'n' Roll est óta még több esélye van Logannél, mint előtte bármikor. Hiszen a fiú táncolt is vele, ez pedig azért csak jelent valamit! Ezen a tanítási napon több beszélgetést is kezdeményezett kiszemeltjével, s ha látta, hogy Logan épp egyedül van, nem mulasztotta el az alkalmat, hogy a közelébe férkőzhessen. Ha ez még mindig nem lett volna elég, még apró ajándékokat, verseket és rajzokat is csempészett a fiú szekrényébe az órák közötti szünetekben. Logannél akkor telt be a pohár, amikor biológia órán fellapozta a könyvét és egy igen kitárulkozó, de cseppet sem izgató képet talált benne Kristenről. Amint megpillantotta a fotót, azonnal hátrahőkölt székén, majd felpattant róla.
- Ha nem tudnád, épp egy tanóra kellős közepén vagy! - nézett rá bajsza fölött McCall tanárnő, miközben Dylan is megpillantotta a provokatív fotót.
- Azt a kurva eget! - kiáltott fel rémülten.
- Üss a szádra! - pirított rá a tanárnő, miközben felállt asztala mögül és odalépett a fiúkhoz. Az egész osztály érdeklődve nézte őket. Iggy hátrafordult, mert zavarta, hogy kimarad valamiből és nem ő van a középpontban. Mikor fejjel lefelé megpillantotta a Kristenről készült fotót, felsikoltott ijedtében.
- Dugd el! - súgta Dylan padtársának, de az nem volt elég gyors, így McCallnak sikerült megkaparintania a fotót. Amint rápillantott, nyomban a szívéhez kapott aztán felháborodva Loganhez fordult.
- Nem szégelled magad?! Ilyen mocskos fotókat hozol be az iskolába, majd a tanóra kellős közepén nézegeted? Felháborító! Hallatlan!- kiabált nyálcseppeket zúdítva a két fiúra. Dylan arca elé emelte füzetét, Logan pedig magyarázkodni kezdett: - Most találtam a könyvemben, amikor kinyitottam. Ez nem az enyém!
- Nem most jöttem le a falvédőről!
- Nem látja, ki van rajta?! Nézze meg jobban! - szólt Dylan, mire a tanárnő kelletlenül ránézett a kezében tartott fotóra.
- De hiszen ez Kristen! - mondta szájtátva.
- Belecsempészte a könyvembe...
- Miért tenne ilyet?
- Mert szerelmes Loganbe! Folyamatosan zaklatja őt, verseket ír neki és mindenhová követi! - előzte meg a válasszal a fiút Iggy.
McCall tanárnő Kristenhez fordult. - Igaz ez?
- Igen! És tudom, hogy azzal a fotóval sikerült felizgatnom Logant! - felelte büszkén a lány, a tanárnő nem kis megrökönyödésére. Az osztály hangosan hahotázott.
Kristen
- Nem találok szavakat... Ilyennel még nem találkoztam a majdnem harminc éves tanári pályám alatt! Nem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyen fotókat készíteni magadról, hogy aztán belecsempészd őket a gyanútlan osztálytársaid könyveibe!
- Csak egybe csempésztem bele - mondta szemét forgatva Kristen.
- Felháborító a viselkedésed! Cseppnyi megbánást sem mutatsz! Mostanában te vagy az osztályból a legrosszabb! Befogom hívni a szüleidet elbeszélgetésre.
- Miért?! Semmi rosszat nem csináltam! - tárta szét karjait a lány értetlenül.
A tanárnő darabokra tépte a képet, és csak azután válaszolt. - Azért, mert pornográf fotókat csempészel saját magadról mások személyes tárgyai közé! Ha így folytatod, a végén még prostituáltként végzed! Ezt akarod?!
- Nem. Én pornósztár szeretnék lenni.
- Büszke lehetsz magadra! - csattant fel dülledt szemekkel McCall, majd kizavarta a lányt a teremből. - Menj ki! Igazolatlan óra!
Kristen lábát szokásosan a földhöz csapkodva kisétált a teremből. Mielőtt még becsukódott volna mögötte az ajtó, az osztály és a tanárnő tisztán hallották, amint azt mondja: kefebajusz.

Szünetben épp a női vécében cigizett, amikor Demi belépett az ajtón és meglepetten rámeredt.
- Hát te meg mióta cigizel? - kérdezte csodálkozva.
- Mióta először kipróbáltam az orális szexet - felelte büszkén Kristen, majd beleszívott egy nagyot a cigarettájába és elkapta a köhögés.
- Szerintem dobd el. Nem elég, hogy nagyon káros, de ha rajta kapnak, megint bajba kerülsz - tanácsolta Demi, miközben az egyik mosdókagyló fölötti tükörben igazgatta a haját.
- És akkor mi van?!
- Azt hittem nem örülsz annak, hogy naponta felhívják a szüleidet a magatartásod miatt.
- Hívják! Nem az én kártyámról beszélik le a pénzt - vont vállat Kristen.
- Úgy szívod azt a cigit, hogy mindjárt behorpad a homlokod...
- De jó lesz! - csattant fel Kristen, majd Demi lába elé lökte a cigi csikket és kisétált a mosdóból.

Az utolsó óra francia volt, az osztály pedig kíváncsian várta, hogy találkozzon az új tanárral. A régi ugyanis idegösszeroppanás miatt elhagyta az iskolát. Legtöbben egy kiállhatatlan, idős fószerre számítottak. Annál is nagyobb meglepetés érte őket, amikor belépett a terem ajtaján egy huszonhat év körüli, jóképű fiatalember. Fekete pólójában és farmernadrágjában inkább tűnt egy főiskolai hallgatónak, mintsem egy középiskolai tanárnak. A lányok többsége olvadozva bámulta, amint a férfi a tanári asztal mögé lép és végig néz az osztály tanulóin.
- Gondolom már kitaláltátok, hogy én vagyok az új francia tanárotok - szólt a bamba tekinteteket pásztázva, mosollyal az arcán az új tanár. - Pierre Bouvier vagyok. Remélem jól kijövünk majd egymással és könnyen megy majd a francia nyelv elsajátítása.
Miközben leült asztala mögé, Nina jóvoltából el is hangzott a hozzá intézett első kérdés. A lány bármit megadott volna azért, hogy közelebbi viszonyba kerülhessen az új tanárukkal. - Maga francia származású?
- Félig francia, félig kanadai - biccentett Pierre, mire Nina kezére hajtva fejét olvadozva, szemérmetlenül bámulta őt. A mellette ülő Ariana csábosan játszadozott hajtincseivel, Iggy pedig nem bírta ki, hogy az új tanár ne rá figyeljen.
- Szerintem jobban kijövünk majd, mint az előző tanárunkkal, aki idegbeteg volt - mondta, miközben jellegzetes mozdulatával hátravetette a haját a válla fölött. A mögötte ülő Logan bosszúsan nézte, hogy a lány kacérkodik új tanárukkal. Féltékeny lenne? Hiszen semmi oka nincs rá. Nem, mintha bejönne neki Iggy, hiszen csak és kizárólag barátok. Vagy talán még azok sem?
Pierre
Emma és Demi szintén sóvárogva nézték a fiatal férfit, s jelen pillanatban egyiküket sem izgatta az olyan gyerekes középiskolás fiúk gondolata, mint amilyen Zayn vagy Justin. Selenának is bevillant pár erotikától fűtött képsor, melyeken ő és a francia tanár szerepeltek. Eszébe jutott, Miley szeme hogy felcsillanna, ha most ő is itt lenne. Neheztelt a barátnőjére, amiért szó nélkül ellógta a napot és nem várta meg őt. Nem szívesen koptatta az iskolapadot a lány nélkül. Ekkor nem volt ideje tovább tűnődni a dolgon, ugyanis hirtelen hányinger tört rá és abban sem volt biztos, hogy kibírja-e a mosdóig anélkül, hogy kidobja a taccsot. Felpattant helyéről és szó nélkül, kezét a szája elé tartva kirohant a teremből. Pierre értetlenül nézett utána asztala mögül. Közben a rágógumiján csámcsogó Kristen kertelés nélkül kimondta azt, amire titokban Kayán kívül az összes jelenlevő lány gondolt: - Maga kibaszottul szexi!
Pierre a lányra nézve felnevetett. - Köszönöm. 


Demi iskola után végül erőt vett magán, és egy ajándék gyümölcsös kosárral a karján elindult, hogy meglátogassa Justint. Miután a recepción megtudakolta, hogy melyik szobában találja a fiút, lámpalázasan elindult a kórház folyosóján. Egész nap próbálta erre rászánni magát, de nem gondolta volna, hogy végül sikerül. Az ajtóban állva egy pillanatig habozott és majdnem hazaindult, de végül nyelt egy nagyot és belépett a kórterembe. Justin nem volt egyedül. Épp egy csapatnyi iskolás csitri köszönt el tőle, tucatnyi virágot és édességet hagyva maguk után az ágy melletti éjjeliszekrényen. Miközben vihogva, felvillanyozódva kisorjáztak az ajtón, Demi mellett elhaladva megvető pillantást vetettek a lányra. Miután becsukódott az ajtó mögöttük, Demi bizonytalanul tett egy lépést az ágy felé, amiben fekve Justin meglepetten pislogott rá.
- Szia. Nem számítottam arra, hogy te is bejössz hozzám - mondta mosolyogva, amitől Demi is kissé felbátorodott és átnyújtotta a fiúnak a gyümölcskosarat.
- Köszi! A gyümölcs jót fog tenni. Sportoló létemre mindenki csak édességet hoz nekem - hálálkodott Justin, Demi pedig félénken leült az ágy mellett álló székek egyikére.
- Gondoltam megnézem, hogy vagy. Nagyon sajnálom, ami történt. Legyen az bármi...
- Én sem tudom, mi történt. Csak annyira emlékszem, hogy hazaindultam a sportcsarnokból, aztán a mentőben tértem magamhoz.
- De már valamennyivel jobban érzed magad? - nézett rá aggódva a lány. Legszívesebben megcsókolta volna az ágyban fekvő beteget, de tudta, hogy az nem lelne viszonzásra.
- Igen, köszönöm. Csak olyan érzés, mintha folyamatosan kalapáccsal ütnék a fejemet... De a gyógyszerek segítenek.
Demi & Justin
- Mikor engednek haza az orvosok?
- Ma jönnek értem a szüleim. Nem tudod, Iggy nem fog bejönni hozzám? - kérdezte reménykedve a fiú. Demi a fejét csóválta. 
- Nem tudom. Sajnálom.
Justin próbálta leplezni csalódottságát és másra terelte a szót.
- Ma meglátogatott Zayn és Miley. Jól esett, de még mindig haragszom Zaynre.
- Amiért elhívta Iggyt a Rock 'n' Roll bulira? - kérdezte érdeklődve Demi. Eddig még sohasem beszélgetett így Justinnal, és nagyon kedvére volt a dolog.
- Igen. Bármit is tettem, a legjobb barátomtól nem ezt vártam volna...
- Megértelek, engem is nagyon bántana. 


Miután a kórteremből távozó egyik lány üzenetben értesítette Iggyt, hogy Demi bement meglátogatni volt barátját a kórházba, a szépséget azonnal elöntötte a düh. Úgy érezte, muszáj leülnie a tükör elé és addig bámulnia magát, amíg valamennyire meg nem nyugszik. Bosszúságára azonnal csörögni kezdett a mobilja. A hívás Arianától érkezett.
- Szia Iggy, képzeld találtam rólad egy rajongói oldalt facebook-on! - újságolta.
- Linkeld be! - utasította felélénkülve Iggy, de amint megpillantotta telefonján a szóban forgó oldalt, az arcára fagyott a mosoly. Ugyanis az nem egy rajongói, hanem egy anti-Iggy oldal volt. A borítóképen az "Iggy egy beképzelt ribanc" nevezetű kedves felirat volt olvasható. Iggy mérhetetlen dühében átrohant az épp a szomszédban tartózkodó Dylan szobájába, hogy ott aztán testvére ingóságait a falhoz csapva levezesse a feszültséget. Miután ez megtörtént, felkapta telefonját és neki esett a még mindig vonalban várokozó Arianának.
- Ez neked rajongói oldal, te idióta?!
- Miért, hát nem az?
- Képzeld, nem! Már a címéből rájöhettél volna! www.facebook.com/szoposiggy...
- De hiszen olyan szép vagy a képeken! - védekezett Ariana.
- Mivel én minden képen szép vagyok. Igazából nem tudnak nekem ártani. A negatív reklám is reklám, de azért bosszant, hogy megaláznak.
- Szerinted ki csinálta? - tűnődött barátnője, miközben meztelenül beállt a tükör elé, hogy szemügyre vegye a melleit.
- Biztosra veszem, hogy Selena, de ne aggódj. Ki fogom deríteni.
- Nem aggódom.
- Pedig kéne! És egyébként is miért nem videóhívásban beszélünk? - reccsent a lányra Iggy.
- Mert nem tudom, hogy kell.
- Bezzeg Skype-on tudod, hogy kell webkamerán mutogatni magad!
- Az csak egyszer fordult elő és akkor is Nina vett rá! Egyébként pedig épp meztelen vagyok, így akarsz látni?
- Szívem, menj a fürdőbe, zárd magadra az ajtót és húzd le a kulcsot a vécén!
- De miért? - csodálkozott Ariana, miközben belebújt rózsaszín köntösébe.
- Azért, mert én azt mondtam! Cserébe beajánlak az egyik modell ismerősömnek. Nagyon jó pasi. De a telefonod nem viheted magaddal! - mondta türelmetlenül Iggy, mire megszakadt a hívás, ugyanis Ariana útja azonnal a fürdőbe vezetett.


Demi épp akkor távozott a kórházból, amikor a sápadtan festő Selena kiszállt autójából a parkolóban. Tudta, hogy Justin nem akarja még látni sem őt, de most kénytelen lesz végig hallgatni a mondandóját. Miközben felfelé baktatott a kórház bejáratához vezető lépcsőkön, keserűen azon töprengett, mit hoz majd a jövő. Justin a plafont bámulva feküdt ágyában, mikor a lány belépett a kórterembe.
- Menj el! Nem akarlak látni... - vetette oda a fiú, mikor megpillantotta az ágya mellett álló Selenát, aki viszont hajthatatlan volt.
- Muszáj beszélnünk. Azt hiszem, terhes vagyok. És ha így van, te vagy az apja... Ugyanis abban az időben senki mással nem feküdtem le, csak veled.
Selena
Justin, aki úgy érezte, már nem lehet szörnyűbb az élete, azt hitte menten elájul. Nem elég, hogy megcsalta és így elveszítette a lányt, akibe szerelmes. Nem elég, hogy a legjobb barátjának vélt fiú azonnal rányomult erre a lányra. Nem elég, hogy Selena egy szexvideóval zsarolta őt, hogy lefeküdjön vele, majd a videót az egész iskola látta a bulin. Ezeknek a tetejében most még az is kiderül, hogy apa lesz? Ott, abban a pillanatban azt gondolta, bár sosem ébredt volna fel a buli után szerzett sérüléséből...
Az agyközhúst kolai a viselkedést, a gondolatokat és az érzéseket. Nem meglepő módon az agy sérülése a kihathat a fizikai és az érzelmi jólétre is.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7281/agyrazkodas--tunetek-es-ellatas
elrendelheti a röntgen, CT vagy MRI vizsgálatot, annak megállapítására, hogy hol van a sérülés pontos helye, milyen annak jellege, mekkora a kiterjedése.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7281/agyrazkodas--tunetek-es-ellatas
elrendelheti a röntgen, CT vagy MRI vizsgálatot, annak megállapítására, hogy hol van a sérülés pontos helye, milyen annak jellege, mekkora a kiterjedése.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7281/agyrazkodas--tunetek-es-ellatas
röntgen, CT vagy MRI vizsgálatot, annak megállapítására, hogy hol van a sérülés pontos helye, milyen annak jellege, mekkora a kiterjedése.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7281/agyrazkodas--tunetek-es-ellatas
röntgen, CT vagy MRI vizsgálatot, annak megállapítására, hogy hol van a sérülés pontos helye, milyen annak jellege, mekkora a kiterjedése.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7281/agyrazkodas--tunetek-es-ellatas
röntgen, CT vagy MRI vizsgálatot, annak megállapítására, hogy hol van a sérülés pontos helye, milyen annak jellege, mekkora a kiterjedése.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7281/agyrazkodas--tunetek-es-ellatas

8 megjegyzés:

  1. Te jó ég!! Nagyon jó lett, megérte várni!😱😍😍 siess a kövivel! <3 ☺️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nagyon szépen köszönöm! Féltem, hogy ez most nem lett olyan jó, már rég írtam :( Örülök, hogy tetszett! Hamarosan jön a következő!^^ :)

      Törlés
  2. Szia!
    Én tegnap találtam rá a blogra gyorsan végig olvastam és azt kell mondjam, hogy wow! Nagyon tetszik imádtam egyszerűen olyan ez a blog, mint egy nagyon jó könyv amit nem tudsz letenni!
    Kedvenc karakterem Dylan (akit az életben is imadok) illetve Logan akinek a karaktere szintén nagyon tetszik. Szeretem , hogy boncolgatsz kemény témákat ugyanakkor viszont mindig van valami ami feldobja az adott fejezetet!
    Nagyon várom a következő részt
    Stilinski24

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon-nagyon szépen köszönöm!! Jól esik, amiket írtál. :) Örülök, hogy így gondolod, szeretnék tényleg olyan témákkal foglalkozni a történetben, amik komoly problémának számítanak a való életben is, de azért a nevetés is fontos. :) Nekem is Dylan és Logan karaktere a kedvencem, na meg Iggy. Hamarosan hozom a következő részt!

      Törlés
  3. Azta! Eddigi talán legeseménydúsabb részt olvashattuk. Imádom ahogy írsz, megérte várni. Remélem, hogy a következőt már hamarabb készhez kaphatjuk.
    Xx. Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszett! A következő már hamarosan jön, nem kell rá ennyit várni majd :/

      Törlés