2018. október 31., szerda

46. Fejezet: A behatolók

Két hét telt el a tragédiába fulladó házibuli óta, de a diákok zömének még mindig nem sikerült napirendre térnie Tyler váratlan, sokkoló halála felett. A focicsapat, a tanárok, az edző és a tanulók többsége még javában gyászolt. Bár a fiú rövid ideig járt csupán az iskolába, népszerűsége és csapatkapitányi címe miatt mindenki ismerte őt. A házibulin jelenlévőket rendszeresen faggatták társaik újabb információk reményében és a rendőrségen is kihallgatták őket az esettel kapcsolatban. Voltak, akik Iggy leleplezése után nem sajnálták Tylert, mondván, hogy csupán azt kapta, amit érdemelt. Voltak azonban olyanok is, akik Ninát hibáztatták és teljesen biztosak voltak abban, hogy a fiú öngyilkos lett, amiért a lány kihasználta és átverte őt. A legtöbben azonban úgy vélték, hogy nagy valószínűséggel Tyler a Sikoly-jelmezes áldozatául esett, aki már a Halloween bulin kijelentette, hogy a "buziknak nincs joguk élni", a fiú pedig azután halt meg, hogy Iggy és Nina nyilvánosságra hozta, hogy viszonya volt Dylannel.
Demi és Justin kapcsolatának híre is gyorsan terjedt, a lány pedig inkább hideget kapott a diákoktól, mint meleget. A folyosón végighaladva becsmérlő szavak ütötték meg a fülét, naponta többször is.
Azonban senki nem kapott annyi figyelmet a bulival kapcsolatban, mint Shawn. Rita ugyanis nem röstellte elpletykálni mindenkinek, hogy amikor rátalált Tyler hullájára, a fiú már ott volt a fürdőszobában. Így hát többen is gyilkossággal gyanúsították Shawnt, akit a rendőrség csupán bizonyíték híján engedett el.
Az sem segített az ügyön, hogy a fiút már a Halloween bulin történtekkel is meggyanúsították, bár akkor sem volt semmi bizonyíték arra, hogy ő volt az, aki lelőtte Iggyt.
Ez azonban nem fékezte meg diáktársait abban, hogy még az eddigieknél is jobban bántalmazzák és piszkálják őt. Napi rendszerességgel kellett tűrnie, hogy a többiek gyilkosnak nevezik őt; hogy halálos fenyegetéseket kap és megütik, vagy épp étellel dobálják a menzán.
Ha Iggy épp jelen volt, mindig kiállt a fiú mellett, de még az ő befolyása sem volt elég ahhoz, hogy gátat szabjon a többiek gonoszkodásainak. Végül Dylannel, Logannel és a barátnőivel felváltva csatlakoztak Shawnhoz az órák közti szünetekben, hogy amennyire lehet, megóvják őt ellenségeitől.
Időközben Iggy és Charli között is helyreállt a béke, Charli ugyanis összeszedte minden bátorságát, barátnője elé állt és bocsánatot kért. Kijelentette, hogy ha kell, Harry-vel is szakít, csak hogy minden a régi lehessen. Tette ezt annak ellenére, hogy közben belül iszonyatosan fájt belegondolnia abba, hogy megváljon szerelmétől. Ugyanis Dylan óta most érezte először azt, hogy valóban sikerült beleszeretnie valakibe. Iszonyatosan megkönnyebbült, amikor Iggy közölte vele, hogy nem kell szakítania a fiúval, hiszen az semmit sem jelent számára és örül, hogy a lány végre túltette magát Dylanen.

Selena úgy vonult végig az iskolán Miley-val és Kristennel az oldalán, mintha övé lenne az egész világ. Órák közti szünetekben fekete, mini Versace ruhájában és combközépig érő magassarkú csizmájában a folyosókon masírozott és a haját dobálta, hogy magára vonja a többiek figyelmét. Az egyik ilyen alkalommal Kat nem bírta tovább szó nélkül a dolgot, ugyanis kénytelen volt belátni, hogy a lánynak sokkal könnyebben sikerül a középpontba kerülnie, mint neki. A támadásra a folyosón került sor több tucatnyi diák jelenlétében. Kat az ajkait rúzsozó Selenához lépett és becsapta az orra előtt a szekrénye ajtaját.
- Azt hiszed bárki is kíváncsi rád azok után, hogy a suli fele már végigment rajtad?!
Selena csücsörített egyet, aztán kelletlenül a lány felé fordult.
- Szivi, van az a suli háromnegyede is, ha a csajokat is beleszámolod, akik már kinyalták a puncim. Na pá! - azzal nevetgélve elcaplatott sarkain és vissza sem nézett a tehetetlen dühében fortyogó Katre.
- Rohadj meg, te ribanc! - morogta a magára maradt lány az orra alatt. - Tönkre foglak tenni. Csak találjam meg a módját...
Kat ezután a nap hátralevő részét azzal töltötte, hogy megszólított a folyosón, a sportcsarnokban és a menzán különböző fiúkat, majd arról faggatta őket, hogy lefektették-e már Selenát. Meglepődött, hogy tízből hat azt állította, már megvolt nekik a lány, azon pedig még inkább, hogy a hatból három még videón is megörökítette az ominózus pillanatot. Kat pénzt ajánlott nekik az anyagért, de a fiúk inkább a mellére voltak kíváncsiak, így utolsó óra előtt találkozott velük a sportcsarnok öltözőjében és felrántotta felsőjét, hogy azok vágyakozva csodálhassák meztelenné vált testét.
Ezután elégedetten indult vissza a terembe, ahol Demi és Justin egymásba forrva csókolózó párosa volt az első dolog, amit megpillantott. Elégedetten a padjában tükörrel a kezében sminkelő Iggyhez lépett és kaján mosollyal az arcán megszólította a lányt.
- Milyen érzés, hogy a pasid most Hamupipőkével smacizik?
- Ti is halljátok ezt a döglegyet, ami itt zümmög? - fordult a szőkeség barátnőihez, mintha Kat ott sem lenne. A lány azonban nem adta fel ilyen könnyedén.
- Biztos nagy törés számodra, hogy Justin jobban vágyik egy kis senkire, mint rád. Te már nem is érdekled!
Iggy hatalmas kísértést érzett arra, hogy felpattanjon és lekeverjen egyet Katnek, de nem akart jelenetet rendezni, ezért csak erőltetett mosollyal az arcán felnézett a lányra és odavetette: - Justin mindig is engem akart, csak újra és újra elutasítottam. Ha pedig nincs ló, jó a szamár is. Ne üsd bele azt az idióta orrod olyasmibe, amiről fogalmad sincs! A rád szánt fél percem pedig letelt. - Azzal Iggy barátnőihez fordult és beszélgetésbe elegyedve úgy tettek, mintha Kat nem állna továbbra is a padjuk előtt.

Shawn osztálytársai épp a táskájával fociztak, amikor belépett a termükbe Logan, hogy ránézzen a fiúra, míg Dylan elment a büfébe rágcsálnivalóért.
- Tegyétek le a táskáját! - szólt emelt hangon, mire többen is felnevettek.
- Majd pont te fogod megmondani, mit csináljunk! Húzz inkább ki a termünkből, te buzeráns! Bőven elég, hogy ez itt van - bökött az egyik fiú vigyorogva a tanári asztal mellett tehetetlenül ácsorgó Shawnra, de mosolya hamar az arcára fagyott. Logan ingerülten megragadta a pulóverénél fogva és a táblának lökte őt. A táska a földre esett, mire sietve felkapta és átnyújtotta Shawnnak.
- Köszönöm.
- Te kis köcsög, most felrúglak!
Mielőtt a fiú Loganhez ért volna, az időközben érkező Dylan közéjük állt és dühösen rámordult.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz, eltöröm a karod!
A fenyegetésre hangos, gúnyos nevetés volt a válasz, mire Dylan képen törölte a nevetgélő fiút, aztán Logant karon ragadva kiviharzott a teremből.
- Ez szép volt! - dícsérte barátja az osztálytermük felé haladva.
Dylan megfogta a kezét és saját bátorságán meglepődve rámosolygott.
- Nem hagyom, hogy bárki is bántson. Én is megakarlak védeni, ahogy te szoktál engem.

Kristen épp azt számolgatta padján ülve, hogy maradt-e elég pénze még egy doboz cigarettára, amikor Austin hátulról átkarolta felsője alatt meztelen derekát.
A lány reflexből hátranyúlt egyik kezével és belemarkolt a fiú hajába, mire az felszisszent a fájdalomtól.
- Szivi, miért vagy ilyen durva velem? Mostmár BDSM-ben nyomulsz?! - Austin haját simogatva ráncolta homlokát, Kristen pedig megfordult, hogy láthassa őt.
- Abban nyomulok, amiben akarok! Te pedig kopj le, mert ez a test - itt a lány mély dekoltázsára és szűk farmerbe bújtatott combjaira mutatott - már soha nem lesz a tiéd!
- Bébi, adj már egy esélyt! Jóvá teszem, amit elcsesztem, ígérem! - bizonygatta a fiú, de Kristent ezzel sem sikerült meghatnia. Az haját igazgatva, kajánul mosolygott vissza rá.
- Minden nap mással töcskölök, nem hiányzol az életemből! Legszívesebben az arcodra ülnék, hogy megfulladj...
- Akkor tedd meg! - Austin szemei felcsillantak, a lány pedig lecsusszant a padról és lassú mozdulattal a szájába csúsztatta középső-és mutatóujját.
- Az a baj, hogy nem érdemled meg. Most pedig megyek, van még négy perc a szünetből. Talán klarinétozhatok egyet a budiban - mondta sokatmondó pillantással, majd fenekét rázva az ajtó felé indult.
Austin csalódottan nézett utána.
- Megint kikosarazott az a szuka? - lépett mellé vigyorogva Nick, majd vállon veregette őt. - Miért nem tudott akkor jó nő lenni, amikor kefélted?
- Nekem akkor is tetszett - vallotta be barátja kedveszegetten azon tűnődve, a lány vajon melyik pasival szórakozik épp a mosdóban.
- Múltkor mindenki rajtam röhögött, amikor arcon hugyozott engem, az a ringyó Miley meg szétküldte videón az egész sulinak. Legszívesebben úgy a farkamra húznám mindkettő fejét, hogy megfulladnának... - morogta Nick, aztán a helyükre indultak, mikor belépett a terembe a Földrajz tanár.

Iggy és barátnői épp a mosdóban ellenőrizték sminkjüket, amikor Demi kilépett az egyik wécéfülkéből és odalépett hozzájuk.
- Bocsi, ide engedtek, hogy kezet mossak? - kérdezte bizonytalanul, ám senkitől sem kapott választ kérdésére. Mikor újra feltette azt, a mellette álló Nina türelmetlenül felé fordította arcát.
- Nem tudod kivárni a sorod?!
- De... - Demi félénken a lány másik oldalára lépett és megszólította az ajkait rózsaszínre rúzsozó Iggyt. - Beszélhetnénk?
A szőkeség úgy tett, mintha nem semmit nem hallana, de Demi nem mozdult, így végül kénytelen volt tudomást venni jelenlétéről.
- Beléptél a személyes terembe. Zavarod az aurám!
- Bocsi... csak azt akartam mondani, hogy...
- Szerettem volna - javította ki Iggy.
Demi nagy levegőt vett és a lány tükörképét bámulva folytatta. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy ne haragudj rám azért, amiért összejöttem Justinnal! Nem téged akartalak bántani, csak így alakult.
- Ribanc... - vetette oda Ariana, miközben csücsörítve nézegette magát a tükörben és hajtincseit csavargatta az ujjai körül. Demi megpróbált Iggyre koncentrálni és kizárni annak barátnőit a tudatából. A lány hátravetette haját és szembefordult vele, mielőtt megszólalt.
- Azt hiszed érdekel, épp kit kefél az a lúzer? - mosolygott negédesen. - Szívesen neked adom a levetett ruháim, ha erre izgulsz fel. Nem tűnsz olyannak, aki elsieti az elsőt, úgyhogy élvezd ki, amíg lehet, mert úgyis félre fog dugni!
Demi zavartan piszkálni kezdte felsője pántját és a csempére bámult.
- Ez most más...
- Valóban?! - vonta fel a szemöldökét Iggy. - Majd átküldöm neked a fotóalbumot, amit csupán néhány hete adott nekem, tele a közös fotóinkkal. Azt hiszed, a mi kapcsolatunk nem volt jó? Pedig az volt, amíg el nem cseszte! Ha ezt - itt végigsimított idomain frissen manikűrözött körmökben végződő ujjaival - képes volt megcsalni, akkor nem kérdés, hogy azt is megfogja - mutatott végezetül Demire, aztán haját dobálva kitipegett a mosdóból. Barátnői libasorban követték őt, Demi pedig kettesben maradt bizonytalan tükörképével.

Délután Dylan és Logan hason fekve írták leckéjüket, Dylan azonban negyedóra múltán ledobta kezéből a tollat és ingerülten hanyatt dobta magát az ágyon.
- Nem tudom megcsinálni...  Elakadtam - sóhajtott fel a plafont bámulva. - Utálom a matekot.
- Tudod, hogy úgyis segítek, amiben tudok... de tartsunk egy kis szünetet.
Közben hallották a hangfalakból lassan csordogáló tüzes latin zenét, amire Iggy a szobájában táncolt Charlival. A dallamok a bőrük alá kúsztak és teljesen megfeledkeztek a leckéről. Logan barátja fölé hajolt és csendesen a szemeibe nézett, miközben a haját cirógatta. Dylan megragadta a csuklóját és magához húzta őt. Egyikük sem szólt egy szót sem; a zenével a fülükben és egymás testével az ujjaik alatt csókolózni kezdtek. Logan félresöpörte a füzeteket és elterült az ágyon Dylan mellett, miközben egy pillanatra sem engedték el egymás ajkait. Mindketten lehunyták a szemüket. Mintha a szoba lángra kapott volna, pedig csupán ők lángoltak legbelül. Dylan benyúlt a fiú pólója alá és ujjaival végig szántotta meztelen hátát, mire az felsóhajtott és óvatosan az alsó ajkába harapott. Meglepetten néztek a másik szemeibe, hiszen korábban még sosem jutottak el idáig. A tekintetük úgy csillogott, mint égen a csillagok; egyiküké zafírkéken, a másiké pedig sötéten, mint az étcsokoládé.
Logan lassacskán felhúzta Dylan pólóját és közelebb hajolt, hogy aztán csókokkal borítsa a fiú mellkasát, a hasát, a csípőjét, míg végül ajkai meg nem állapodtak a nyakán.
Dylan eltolta őt magától, zihálva felült az ágyon és Logan már épp szabadkozni akart, amiért túl messzire ment, amikor barátja a párnára tolta őt és lehúzta róla pólóját. Dylan a fiú összekócolódott hajába túrt, nyelvével pedig a perzselő bőréhez ért. Először a mellkasán, a kulcscsontján; aztán az állán, az ajkain és végezetül a füle tövénél. Logan megborzongott és szorosan magához szorította őt. Csupán csendesen ölelte hosszú perceken át, miközben arcát a vállába fúrta és magába szívta a fiú illatát.
- Annyira szeretlek... - mondta csendesen, Dylan derekát szorítva. - Olyan, mintha ez az érzés már nem férne el bennem.
- Én is így érzem - suttogta a másik kipirosodott arccal, Logan meztelen hátával a kezei alatt. Vett néhány mély lélegzetet, hogy sikerüljön lecsillapodnia, de a fiú szuszogásától a nyakán csak még jobban bizseregni kezdett a tarkója.
- Talán vennünk kéne egy hideg zuhanyt - javasolta szégyenlősen, mire Logan felkapta a fejét és meglepetten rámeredt.
- Mármint nem együtt... hanem külön, külön.
- Még soha nem láttalak meztelenül - ráncolta a homlokát a másik töprengve. - A kiránduláson voltunk együtt zuhanyozni, de én nem néztem oda. És te?
- Én sem, mit képzelsz? - mosolyodott el Dylan, aztán felkapta az ágyról Logan pólóját és felé nyújtotta. - Jobb, ha felveszed, mert így meg fogok bukni matekból. Túlságosan eltereled a figyelmem. Annyira szép vagy... Tilos lenne így kinézni.
- Mondod te... én a nyomodba sem érek - csóválta a fejét Logan, aztán belebújt pólójába és megfogta a fiú kezét. - Akkor ki csinálja először?

Dylan ijedten nézett vissza rá és mégjobban elvörösödött.
- Micsodát?
Logan elvigyorodott.
- Ki menjen először zuhanyozni?
Ekkor azonban belépett az ajtón Iggy tágra nyílt szemekkel, nyomában Charlival.
- Jézus, itt csak úgy forr a levegő! - A lány a földön heverő füzetekre, majd a kipirosodott arcú fiúkra nézett és elvigyorodott. - Csak nem szexeltetek?!
- Dehogy! - vágták rá azok kórusban.
- Akkor petting? Hatvankilenc? Ne nézzetek hülyének! - forgatta a szemét teljesen felvillanyozva, miközben ledobta magát az egyik fotelbe. Charli csillogó szemekkel megállt mellette és majd' felfalta szemével a fiúkat.
- Annyira izgató, ha két dögös pasi csinálja! Szoktam nézni meleg po... - itt sietve elharapta a mondatot és lopva Iggyre pillantott, de a lány túlságosan elvolt foglalva azzal, hogy kiderítse mi történt, mint hogy vele foglalkozzon.
- Tudom Charli, láttam már a laptopodon az előzményeket. Szereted a meleg pornót. Én viszont arra vagyok kíváncsi, hogy ti mit csináltatok! - Az utolsó mondatnál Loganékre meredt és türelmetlenül várta válaszukat.
- Semmit, csak csókolóztunk - vont vállat Dylan még mindig kipirult arccal.
- Ja, persze...
- Komolyan - bizonygatta Logan is, mire Iggy csalódottan átdobta haját a fotel támláján.
- Még soha nem történt köztetek semmi más? - pislogott.
- Nem! - hangzott a duó tiltakozó válasza.
- Olyan cukik vagytok! - áradozott Charli fülig érő szájjal. - Megismerkedtetek, legjobb barátok lettetek, aztán egymásba szerettetek és felvállaltátok az egész suli előtt! És vártok az első alkalommal is, ez olyan romantikus! Kellene nektek valamilyen ship név, de mi? - töprengett homlokát ráncolva. - Sem a Dogan, sem a Lylan nem az igazi. Majd kitalálok valamit.
- Nem muszáj - sietett leszögezni Logan, mire Dylan kérdőn felé fordult. - Mármint, mi ilyen név nélkül is megvagyunk. Nem az a lényeg.
- A tesómnak tökéletes a szerelmi élete, míg engem megcsalt a pasim aztán összejött egy lúzerrel. Nem gondoltam volna, hogy így alakulnak a dolgok, de örülök, hogy boldogok vagytok. Ha valaki, hát ti megérdemlitek! - mosolygott őszintén Iggy a fiúkra.

Miután Miley a suliban megpillantotta Zaynt, amint az épp egy másik lány csípőjén pihentette tenyerét és nyakához hajolva suttogott valamit, az egész délutánját nyomott hangulatban töltötte.
Selena, akivel az erkélyen ücsörögve sodorták füvescigijüket, kezdte megelégelni barátnője komorságát. A lány csupán némán meredt az alkonyodó égboltra és nem volt hajlandó egyetlen mosolyra sem.
Selena a csuklója köré fonta ujjait és közelebb hajolt hozzá, hogy szájába fújja cigarettája füstjét.
- Mi a baj? Bökd ki!
- Semmi - vont vállat Miley kedvtelenül, de barátnője átlátott rajta.
- Az bánt, hogy Zaynt egy másik csajjal láttad? Mondtam már, hogy ne foglalkozz vele! Az hiányzik még, hogy belezúgj... Tudod, hogy csak szenvednél! Én is megjártam Justinnal. Mostanában még szexelni sem akarsz...
- Nem zúgok bele. - Miley ezzel inkább magát próbálta nyugtatni, mintsem Selenát, de kezdett félni elnyomott érzéseitől. Vajon meddig tudja még a felszín alatt tartani őket?
További mélázásra azonban nem maradt ideje, Sel ugyanis megragadta az állát és közelebb hajolt hozzá, hogy az ajkába harapjon. Közben hosszú körmeit végighúzta Miley fedetlen hasán, majd benyúlt a lány szoknyája alá, miközben vadul csókolni kezdte őt.
Barátnője nem tiltakozott. Hagyta, hogy az érintések megpróbálják kirángatni Zaynt a gondolataiból, hogy az ajkak elfeledtessék vele a fiú ajkait. Finom mozdulattal lehúzta Selena válláról felsőjének pántját, aztán könnyedén kikapcsolta a melltartóját és testére tapasztotta ajkait. Végig simított a hosszú, barna hajzuhatagon és harapdálni kezdte a lány nyakát. Az kiejtette kezéből a cigarettát és vetkőztetni kezdte őt; az ölébe ült és köré fonta lábait, miközben egymás testét csókolták. Közben az égen megjelentek az első csillagok, az érintések egyre intenzívebbé váltak, az elnyújtott sóhajok pedig az éjszakába vesztek.
- Akármennyit is szenvedünk a pasik miatt, mi mindig itt leszünk egymásnak - jelentette ki Selena, mikor már egymás mellett feküdtek cigarettával a kezükben, füstfelhőbe burkolódzva bámulva a csillagokat.
- Mindig - mosolyodott el Miley, délelőtt óta először.

Iggy Shawnnal az oldalán egy belvárosi bár pultjánál ült és még mindig azon bosszankodott koktélja fölött, hogy az összes barátnője lekoptatta őt. Charli ugyanis épp Harryvel randizott, Nina nem érezte jól magát, Ariana pedig kénytelen volt szüleivel tartani az egyik rokonához, aki családi vacsorát tartott, hogy bejelentse eljegyzését. Dylant és Logant sem sikerült magával csábítania; a két fiúnak nem volt kedve kimozdulni és inkább összebújva filmeztek a kanapén.
- Még szerencse, hogy te eljöttél - sóhajtott a lány szívószálával kevergetve italát. - Annyira uncsiztam már.
- Nekem bárhol jobb, mint otthon - felelte sötéten Shawn, aztán hitetlenkedő kifejezéssel az arcán Iggyhez fordult. - Hogyan sikerült ilyen hamar kamu-személyit szerezned nekem is?
A szőkeség titokzatosan elmosolyodott, mielőtt válaszolt.
- Megvannak a kapcsolataim. Van itt olyan pasi, aki bejön neked? - tette hozzá kíváncsian csillogó szemekkel.
Shawn szégyenlősen a fejét csóválta és lesütötte a szemét. - Nem is néztem rá senkire.
- Miért nem?! - Iggy értetlenül, szinte felháborodva nézett rá.
- Most nem érdekelnek a fiúk. Amúgysem szeretnék megismerkedni senkivel, amíg két darab vállalható ruhám van. Elég volt, hogy Tyler megalázott emiatt.
A fiú neve hallatán néhány másodpercre mindketten elhallgattak, aztán Iggy hátravetette a haját és megpróbált nem gondolni arra, ami Emma házibuliján történt.
- Aki emiatt megaláz, arra egy percet szánni is pazarlás. Látod azt a pasit három óránál? Iszonyat dögös!
Shawn a lány által mondott irányba pillantott, aztán újra előre fordult. - Kicsit idősebbnek tűnik nálunk.
- Szerintem nem lehet több huszonötnél. Unom már a pisiseket. Olyan pasi kell, aki érettebben gondolkodik. Na és láttad azt az arcot? Azokat az izmokat? Szívesen izzadnék alattuk.
Iggy kéjelegve bekapta szívószálát és koktéljába szürcsölt, miközben a kiszemelt férfival szemezett.
Ekkor megjelent előttük a pultos és egy újabb pohár koktélt tett le Iggy elé.
- Köszi, de még az előzőt sem ittam meg - nézett fel értetlenül.
- Az a fiatalember küldi - bökött fejével a pultos Iggy kiszemeltje felé, mire a lány elégedetten elmosolyodott.
- Ezt már szeretem.
Sietve lehúzta mindkét italát, aztán a tiltakozó Shawnt magával rángatva táncolni kezdett a bár közepén. A fiú csupán csak egyhelyben állt előtte, de őt ez a legkevésbé sem zavarta. Haját dobálva mozgatta csípőjét, míg meg nem jelent mellettük az ajándék italért felelős férfi.
Shawn azonnal jobbnak látta, ha visszavonul; sarkon fordult és leült a pulthoz, hogy onnan figyelje, nehogy Iggy bajba kerüljön.

Nina feltápászkodott a wécécsésze mellől és a mosdókagylóhoz lépett. Elégedetlen volt tükörképe látványával és bosszantotta annak megrovó pillantása. Megengedte a vizet és megmosta az arcát, aztán kiöblítette a száját és lekapcsolta a villanyt a fürdőben. Mikor kilépett az ajtón, még mindig magán érezte képmása rosszalló tekintetét. Bebújt a takaró alá és lehunyta szemeit, de hosszú időn át csak forgolódott az ágyban. Mikor végre sikerült elaludnia, szörnyű képek kezdték kergetni egymást a fejében. Tylert látta maga előtt átvágott torokkal, vérben úszva, majd a fiú szemei kipattantak és megszólalt.
- Megaláztatok... átvertetek és így kellett meghalnom! Soha nem bocsájtom meg nektek, amit velem csináltatok az egész suli előtt. Megkapjátok majd, amit érdemeltek! Itt leszek minden éjszaka az álmaidban, hogy kísértselek és ne legyen egyetlen nyugodt pillanatod sem, amíg alszol. Megbánod még, amit velem tettél, te ribanc!
A véres kezek a torkáért nyúltak, majd egyre erősebben szorították, míg teste el nem ernyedt.
Ekkor felült az ágyban és levegőért kapkodva, tágra nyílt szemekkel maga elé meredt. Beletelt néhány percbe, mire sikerült megnyugtatnia magát, hogy az egész csak egy rossz álom volt. Elaludni azonban már nem tudott, hiába is próbálkozott.

Iggy ritmusra hullámzó testtel mosolygott újdonsült táncpartnerére, az pedig merő tekintettel fürkészte az arcát.
- Zac vagyok.
- Iggy.
- Van kedved dumálni egy kicsit?
A lány csalódottan forgatta a szemét.
- Minden jó pasi meleg?!
- Nem vagyok meleg, csak szeretnélek jobban megismerni - mosolygott a Zac nevezetű.
- Rendben, meghívhatsz még egy italra.
Mindketten elindultak a pult felé, a férfi pedig kérdőn a bárszéken koktélját csendesen szürcsölgető Shawnra függesztette tekintetét. - Ő a pasid?
- Nem, egy jó barát.
A pulthoz érve Zac bemutatkozott a fiúnak, majd mindhármuknak rendelt egy italt és Iggyvel az oldalán helyet foglalt.
- Mi a foglalkozásod? - kíváncsiskodott a lány. A férfi közelségétől furcsán bizseregni kezdett a tarkója. Régóta nem érzett már ehhez hasonlót.
- Újdonsült tanár. Végre befejeztem a sulit, és te? Várj, kitalálom! Te még fősulis vagy?
- Honnan tudtad?! - ámuldozott Iggy, miközben Zac arca mögött épp sikerült elkapnia Shawn megrovó pillantását. Úgy döntött, nem foglalkozik a következményekkel, helyette inkább sodródik az árral és hagyja, hogy az éjszaka magával ragadja.
- Milyen szakos?
- Zene. Énekelek es táncolok, nagyon érdekel az előadóművészet.
- Mennyi van még hátra? - kíváncsiskodott poharát a szájához emelve Zac. - Hadd tippeljek! Másodéves vagy, igaz?
- Baszki, te valami médium vagy?!
Fél órával később Shawn már tenyerére támaszkodva unatkozott, miközben Iggy és Zac egymás karjaiban csókolózott a szomszédos széken.
A fiú további tíz perc elteltével megelégelte a helyzetet és megköszörülte a torkát.
- Indulnunk kéne már, holnap suli.
- Mi baj lenne, ha lógnátok egy óráról? Már nem középsulisok vagytok - értetlenkedett reménykedve Zac, de Iggy erőt vett magán és felállt az öléből, aztán megigazította félrecsúszott ruháját.
- Tényleg mennünk kell már - mondta, mert attól tartott, Shawn még a végén véletlenül elszólja magát.
- Látlak még?
- Add meg a számod és talán majd felhívlak - vetette oda a lány, mintha közömbös lenne számára a dolog.
Zac széttárta karjait.
- Miért nem adod meg te a számod, és majd hívlak én? Én vagyok a pasi.
- Mert én döntök. Akkor megadod, vagy nem? Nem érek rá egész este várni a döntésed!
A férfi lediktálta a telefonszámát, Iggy pedig elővette mobilját, hogy bepötyögje.
- Egyébként mi a vezetékneved?
- Efron, és a tiéd?
- Mennem kell! - búcsúzott Iggy és magával rángatta a botladozó Shawnt a kijárat felé.
- Hülye lennék megmondani. Még a végén rám keresne a neten és megtudná, hogy még csak tizenhét vagyok - sopánkodott, mikor már a sofőr mögött ültek a családi autóba.
Shawn csendesen bámult ki az ablakon át az éjszakai fényben fürdő városra, aztán komoly arccal barátjához fordult.
- De tudod, hogy ez így nem szép dolog! Ha tudná, hogy csak középsulis vagy, nem kezdett volna ki veled. Legalábbis remélhetőleg... Így csak átvered.
- Jaj, kuss már! Csak egy kicsit jól éreztem magam, nem akarok hozzá menni feleségül! Neked nincs semmi humorérzéked?
- Szédülök...
- Biztos nem vagy hozzászokva a piához. Viszont ha lehet, ne hányj a kocsiba!
- Én csak... egy kicsit így akarok maradni, ha nem baj - felelte Shawn, miközben közelebb csúszott Iggyhez és a vállára hajtotta a fejét. A lány elmosolyodott és viszonzásul átkarolta őt.

Shawn másnap reggel enyhe fejfájással indult el a konyhába, miután felöltözött. Már csak megszokásból nyitotta ki a hűtő ajtaját, nem is remélte, hogy talál valamit a vörösboron és a féltucatnyi sörön kívül. Meglepődött, amikor ezúttal ott hevert az egyik polcon egy tálcányi almás sütemény. Már épp elakarta venni az egyiket, amikor anyja ráreccsent a háta mögül.
- Tedd le, az nem a tiéd! Jamesnek vettem, nemsokára átjön és tegnap mondta, hogy mennyire szereti az almás süteményt.
- Csak egy szeletet akartam elvenni - fordult felé Shawn csalódottan.
- Nem. Te majd eszel az iskolában. Ne legyél pofátlan!
- Pofátlan?! - ismételte a fiú ingerülten. - Az anyám vagy! Hogy sajnálhatsz tőlem egy szelet süteményt?! Éhes vagyok...
- Na ide figyelj! Eltűrtem neked, hogy buzi vagy! Más már rég kitett volna az utcára. Eltűrtem azt is, hogy a rendőrségre kellett járnom veled, mert lövöldözéssel, aztán gyilkossággal gyanúsítottak! És még azt is tűrjem el, hogy követelőzöl? Hogy lehetsz ennyire hálátlan egy kölyök?!
Shawn megtörten állt a nyitott hűtőajtó előtt. Nem akarta elhinni, hogy az anyja az, aki beszél hozzá. Bármit megadott volna azért, hogy a szülei csak egy kicsit is szeressék, de úgy érezte, ahhoz a világ összes kincse sem lenne elég.
- Nem én tehetek arról, hogy meleg vagyok és nem bántottam senkit! Neked feltétel nélkül kellene szeretned... A fiad vagyok!
- Örülj, hogy nem dugtalak intézetbe! Legyél hálás, amiért felneveltelek! - csattant fel Deborah felháborodva. - Sajnálom, de ez nem a tiéd, hanem a Jamesé. Fogd fel!
- Persze, Jamesé, aki bejön a szobámba és fogdosni próbál! Hol vagy olyankor, amikor meg kellene védened? Félek tőle... Nem akarom, hogy itt legyen!
- Már pedig itt lesz! James piszok gazdag. Én azon vagyok, hogy végre jó életünk legyen! Elvárom, hogy ne nehezítsd meg a dolgom!
Shawn tekintetében több volt a szomorúság, mint tengerben a hal. Belemarkolt kopott pulóverébe, hogy visszafojtsa könnyeit. Lenyelte a torkában duzzadó gombócot és Deborah szemeibe nézett.
- Szóval ha fogdosni akar, hagyjam? Csak hogy pénzt húzhass ki belőle?!
Anyja hideg kacajt hallatott, aztán közelebb lépett hozzá és felemelte mutatóujját.
- Ne beszélj faszságokat! Csak legyél vele kedves és ne bunkóskodj! Értve vagyok?!
- Persze! Úgy kérded, mintha lenne választásom...
Shawn becsapta a hűtő ajtaját és felkapta a székről táskáját. Miközben az ajtó felé igyekezett, egyszer sem nézett többé az anyjára.

Emma ajkait rúzsozta a tükör előtt. Még mindig nem heverte ki, ami a buliján történt, de próbálta a dolgok pozitív oldalát szemlélni. Tyler halála óta az iskolában lépten-nyomon megállították diáktársai, hogy a részletekről faggassák. Még Iggy bulijairól sem beszéltek olyan sokáig a suliban, mint arról a tragédiával végződő péntek estiről, amit ő tartott a saját otthonában. Az addig névtelen, arctalan lány egy csapásra ismert lett, amit kifejezetten élvezett. Hogy milyen áron, abba inkább bele sem akart gondolni. Megrázták a Tylerrel történtek, hiszen a fiú az ő fürdőszobájában lehelte ki a lelkét. Viszont tudta, ha egy percig is engedi magának, hogy mélyebben belegondoljon a történtekbe, akkor a végén még pszichológushoz kell fordulnia. Így hát csak élvezte az őt ért figyelmet, főleg, amikor azt fiúktól kapta. Önelégülten somolygott magában, amikor Zayn megpillantotta őt, amint épp egy csapat fiú gyűrűjében állt az iskola folyosóján.
Zaynnek azonban kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy Emma épp kivel flörtöl vagy beszélget. Egyre többet gondolt ugyanis Dylanre, és gyakran kapta azon magát, hogy tanórákon a fiút bámulja, otthon pedig a képeit nézegeti a közösségi oldalakon. Mindezt azzal próbálta kompenzálni, hogy minél több lányt ágyba vitt, de a Pokolra kívánt vágyai és gondolatai ennek ellenére is árnyékként követték őt.
Az egész akkor tetőzött, amikor Testnevelés óra után megpillantotta boxeralsóban Dylant, amint az épp öltözött. A fiút nézve érezte, hogy nadrágja azonnal szorítani kezd az ágyékánál. Sietve elfordította arcát és kirohant az öltözőből, hog szabaduljon a látványtól és attól, amit az okozott. Berohant az egyik üres terembe és magára zárta az ajtaját. Neki vetette hátát és a földre kuporodott, miközben tenyerébe temetve arcát csendesen felzokogott.
- Miért történik ez velem?! - nyöszörögte halkan, kétségbeesetten.
Próbálta összeszedni magát, mélyeket sóhajtott és megtörölte a szemeit, de a gombóc a torkában nem akart zsugorodni. Talán így kapja vissza az élettől azt, ahogyan másokkal viselkedett? Bántotta Dylant, amiért a fiú olyan érzéseket ébresztett benne, amiket egyáltalán nem akart érezni... és most Dylan boldog, ő pedig még mindig utána sóvárog, egyre jobban és reménytelenebbül. 
Mikor ér már véget ez az egész? - gondolta tehetetlenül hajába markolva.

Iskola után Ed végre elvitte Arianát a belvárosi állatkertbe, ahol a lány tátott szájjal nézte a különböző állatokat.
- Nézd, annak az elefántnak mekkora dákója van! - ámuldozott kezével mutogatva, miközben egy perecet rágcsált. Ed mellette lépkedett és zavartan mosolygott, miközben Ariana próbált telefonjával ránagyítani az állatra, hogy lefotózhassa a péniszét.
- Így otthon élethűbben tudom majd lerajzolni!
- Mióta tart nálad ez a fütyi-rajzolási mánia? - kérdezte Ed, csak hogy hozzászóljon a témához.
- Fogalmam sincs, szerintem pár hónapja. Iggy azt mondta, ne szexeljek mindenféle jött-menttel és ne legyek ribanc, de engem egyre jobban érdekelnek a farkak!
Ed félrenyelte a kezében tartott kólát és szűnni nem akaró köhögésrohamba kezdett.
- Ha visszatartod a levegőt, elmúlik a köhögés - tudatta vele Ariana magabiztosan.
- Az a csuklás - javította ki a fiú, de addigra a lány már a zsiráfoknál volt és próbált alájuk lesni a kerítésen keresztül.
Miután az egész állatkertet bejárták, leültek egy padra és gyrost rendeltek maguknak. Ariana belemerült a frissen készített fotók nézegetésébe, de Ed próbálta magára vonni a lány figyelmét.
- Nem gondoltál még arra, hogy összejöjj valakivel? Akkor nem kellene farkakat rajzolnod és Iggy sem mondhatná, hogy ribanc vagy.
A lány felkapta a fejét és nagy, csillogó szemekkel nézett a fiúra.
- Ez nagyon jó ötlet! Szerinted kivel kellene összejönnöm?
- Szerintem... - Ed nagy levegőt vett, és csak utána folytatta. - velem is megpróbálhatnád. Persze csak miután jobban megismertük egymást. Én jól bánnék veled és sosem bántanálak. Azon lennék minden erőmmel, hogy boldoggá tegyelek.
- Játszanánk orvososat is és megvizsgálhatnám a fütykösöd?
- Ha nagyon szeretnéd - ráncolta a homlokát Ed -, de csak idővel. Én még... szűz vagyok.
- Én is!
- Komolyan? - A fiú őszinte csodálkozással és ha lehet, még az addiginál is nagyobb áhítattal nézett Arianára. Szerette volna karjaiba zárni a lány törékeny testét és szeretgetni őt, akár egy plüss macit.
- Igen, de senkinek sem mondhatod el! Véletlenül csúszott ki a számon...
- Nem mondom el, beccszó! De ez nem olyan dolog, amit szégyellned kellene.
- Én nem vagyok szégyenlős. Gyere, nézzük meg megint az elefántokat! Megpróbálok csinálni egy jobb képet. Ezen nem látszik annyira az a hatalmas hímvessző - mondta a lány felélénkülve, majd talpra szökkent és kezénél fogva Edet is magával húzta az elefántok irányába.

Iggy és Dylan szülei üzleti útra indultak, így az ikrek magukra maradtak éjszakára. Veronica csak ódzkodva volt hajlandó elkísérni a férjét, ugyanis nem szívesen hagyta magára gyerekeit az utóbbi néhány hét történéseit követően. Iggy azonban biztosította őt, hogy nem kell aggódnia.
- Áthívjuk pár barátunkat estére, úgyhogy nem leszünk egyedül. Ne aggódj anya, menj nyugodtan apuval! - nyugtatta meg az ajtóban búcsúkodva.
- Biztos? Azért a biztonság kedvéért rendelek egy őrt éjszakára.
- Rendben, ahogy jónak látod, de most menj, mert nem fogtok időben odaérni!
Amint szülei elhagyták a házat, a lány azonnal felhívta barátnőit és Shawnt, hogy aludjanak náluk.
- Jöhet Harry is? Kérlek! - könyörgött a telefonban Charli, mire barátnője végül kelletlenül beadta a derekát.
- Jöjjön, de aztán majd hazamegy és nem alszik itt. Vili?
Charli boldog volt, hogy a lány már nem viseltetett teljes elutasítással Harryvel iránt.
- Okés, akkor nemsokára ott leszünk!
Dylan és Logan a nappali kanapéján ült egymást ölelve, miközben a falra szerelt hatalmas televízió képernyőjét bámulták és egy nagy tál chipset rágcsáltak.
Hamarosan megérkezett Charli barátjával az oldalán, Iggy pedig beinvitálta őket és kelletlenül hagyta, hogy a fiú is nyomjon egy puszit az arcára.
- Van az asztalon pia és nasi, szolgáljátok ki magatokat - mondta arcát törölgetve ott, ahol Harry ajka hozzá ért, aztán ismét az ajtóhoz lépett, ugyanis a csengő újra megszólalt.
Ariana jókedvűen, szökdécselve lépett a nappaliba, míg Nina kifejezéstelen arccal követte őt. Szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek, melyek Iggy figyelmét sem kerülték el.
- Hé, jól vagy? Úgy nézel ki, mint Samara...
- Köszi a bókot - forgatta a szemét méltatlankodva Nina, miközben az asztal fölé hajolt és lehúzott egy pohár Martinit. - Jól vagyok, csak az utóbbi időben nem igazán tudok aludni - vallotta be száját törölgetve.
- Miért? - pislogott rá barátnője.
Nina közelebb lépett hozzá és fojtott hangon szólalt meg, hogy senki más ne hallhassa mondanivalóját.
- Tyler miatt. Kísért álmomban, amiért megaláztuk a halála előtt. Te nem álmodsz róla?
- Még csak az kéne! Életében is bosszantott, nincs szükségem arra, hogy még holtában js kínozzon.
Barátnője sötét tekintete láttán aztán megenyhülve folytatta. - Nem mi öltük meg. Nem tudhattuk, hogy ez fog történni. Ne hibáztasd magad! Terrorizálta a testvérem, kényszerítette dolgokra, megütötte, megalázta a suli előtt... És nem csak vele csinálta ezt! Megérdemelte, hogy lelepleztük a suli előtt!
- Igen, de azt nem, hogy átvágják a torkát! Mi van, ha miattunk történt? Mi kürtöltük szét a suliban, hogy meleg!
Iggy a fejét csóválta, aztán hátravetette a haját.
- Én nem bántam meg, hogy kitettem a blogomra az igazságot! Ő is közzétette Dylanről a videót, amiből mindenki megtudta, hogy meleg! A karma nagy ribanc, de nem emiatt halt meg. Nem én vagyok a felelős egy elmebeteg gyilkos tetteiért, ahogy te sem! Most pedig kicsit engedd el magad és lazulj, mert ha meglátnak így veled bevonulni a suliba, azt fogják hinni, hogy még mindig Halloween van! - Iggy a csengő hallatán az ajtóhoz fordult, de mielőtt odalépett volna, hogy kinyissa, még vissza fordult Ninához.
- Ja, és viselkedj normálisan Shawnnal, bőven elég neki, hogy mindenhol csesztetik! Legalább akkor érezze jól magát, ha itt van.
Nina a magasba emelt tekintettel sóhajtott, aztán töltött magának egy újabb pohár Martinit.

Demi és Justin a fiú ágyában feküdtek és egymást ölelve csókolóztak, miközben Zaynt várták, hogy elkezdhessék a közös tanulást. Demi már többször is korrepetálta a két fiút és Justinnak sikerült is egyre jobb jegyeket szereznie McCall tanárnőnél, barátja azonban sehová sem fejlődött. Ez leginkább annak volt betudható, hogy Zayn sokszor tanulás közben is azon kapta magát, hogy Dylanen jár az esze és összezavarodottsága miatt képtelen volt bármire is figyelni. Már a fociedzéseken sem sikerült maximumot nyújtania, az edző pedig nem egy alkalommal leteremtette őt, amiért nem koncentrált a játékra. Az aznap délutáni edzés után sokáig ült az öltöző padján tenyerébe temetett arccal. Csapattársai addigra már mind kiszállingóztak az ajtón, csupán Justin maradt, aki behunyt szemekkel relaxált a zuhany alatt.
Zayn türelmetlenül dobolt lábfejével a csempén, míg végül megelégelte a várakozást és benyitott a zuhanyzóba.
A meztelen Justin láttan elvörösödött, de szemeit mégsem tudta levenni a fiú testéről. Többször is látták már egymást ruha nélkül, de ez volt az első alkalom azóta, mióta Zayn újkeletű, zavaros érzésekkel küzdött.
Justin kinyitotta a szemét és kisöpörte arcából a vizet, aztán elzárta a zuhanyt és a törülközőért nyúlt.
- Mi az, csak nem elpirultál? - vigyorgott barátjára, aki zavarában a vizes csempére bámult.
- Dehogy, csak olyan párát csináltál idebent, hogy mindjárt megsülök!
Az eset óta már több óra is eltelt, a fiú azonban képtelen volt rávenni magát, hogy elinduljon otthonról és találkozzon Justinnal. Ugyanis akárhányszor barátjára gondolt, akaratlanul is felsejlett lelki szemei előtt a zuhanyzós jelenet. Bár Justin Dylannel ellentétben semmi különöset nem váltott ki belőle, mégis zavarta a tudat, hogy legjobb barátja meztelenül égett a retinájába. Jobbnak látta, ha az aznapi kémia korrepetálást lemondja és megpróbál inkább egy füves cigaretta társaságában lazulni egy kicsit. Esetleg áthívja Mileyt, hogy szórakozzanak egyet. 
Így végül írt egy üzenetet Justinnak, hogy közbe jött valami, úgyhogy ne várjanak rá.
- Most írt, hogy nem jön - tudatta Demivel a fiú, aztán mosolyogva a nyakára tapasztotta ajkait. - Nem baj, legalább több időnk marad egymásra! Amúgyis késő van már a tanuláshoz.

Eközben a luxusvillában kellemes hangulat uralkodott. Charli és Harry egy szerelmes dalra lassúzott, Ariana a lenémított tévé képernyője előtt ringatta csípőjét és a haját dobálta, Dylan és Logan az udvaron cigarettázott, Nina pedig a kanapén lazulva iszogatott és a telefonját nézegette.
Iggy az emeleten ült szépítkezőasztala előtt, miközben Shawn a lány egyébként is szögegyenes haját vasalta.
- Felhívtad azt a srácot? - kérdezte kíváncsian  Iggy tükörképét fürkészve.
- Dehogy! Égő lenne már másnap felhívni. Remélem egész nap azon kattog, mikor csörren meg a mobilja. Arra viszont várhat! - nevetett fel a lány elégedetten.
Ekkor Nina tántorgott be a szobába egy üveg konyakkal a kezében.
- Hogy engedheted, hogy ez a csóró hozzáérjen a hajadhoz? - kérdezte megbotránkozva és az ágyhoz botorkált, hogy leüljön rá.
Iggy bosszús képpel fordult hátra a székén.
- Megmondtam, hogy viselkedj normálisan!
- Neked fontosabb ez a szerencsétlen, mint én?! Évek óta barátnők vagyunk!
- Igen, azok vagyunk. Ezért viselkedj normálisan a barátaimmal!
Nina elterült az ágyon és a plafont bámulva felnevetett.
- Hogy nevezheted őt a barátodnak? És miért?! Már ígyis furán néznek a suliban, amiért vele lógsz! Ártasz az imidzsednek, amit eddig annyira féltettél  Fogalmam sincs, mi ütött beléd...
- Inkább haza megyek - jelentette ki Shawn és az ajtó felé indult, de Iggy elkapta a csuklóját, hogy megállítsa.
- Ne menj! - kérlelte, majd ingerülten Ninához fordult. - Te meg fejezd be!
- Nem akarom ezt hallgatni... Elég a suliban, otthon, mindenhol. Én is ember vagyok! Nem vagyok gazdag és nincsenek szép ruháim, de nem muszáj mindig azt hallgatnom, hogy úgy beszél rólam, mintha valami mocsok lennék a cipője talpán... - Shawn lesütött szemekkel elfordult Iggytől, de az még mindig a csuklójára fonott ujjakkal állt mögötte.
- Tudom. Gyere, menjünk ki az udvarra sétálni és hagyjuk itt! Csak ne menj el, különben agyfaszt kapok!
A fiú végül beadta a derekát és a lányra emelte tekintetét.
- Jó, nem megyek.
Iggy elmosolyodott, aztán ingerülten az ágyon fetrengő Ninához fordult, mielőtt Shawn nyomában kilépett volna a szoba ajtaján.
- Ha így folytatod, többet nem hívlak sehová és mindenből szépen kimaradsz majd!

Míg Justin zuhanyzott, Demi az ágyban fekve nyomkodta telefonját, hogy elüsse az időt. Megnézte az e-mail fiókját is, ahol különös üzenetre lett figyelmes. Kíváncsian, homlokát ráncolva megnyitotta az e-mailt, ami csupán egyetlen linket tartalmazott.
Demi attól tartott, hogy egy vírussal áll szemben, de aztán kíváncsisága felülkerekedett, amikor elolvasta a weboldal címét.
- www.selenaegyszajha.com? - olvasta fel tűnődve, aztán megnyitotta az oldalt. Azon csupán négy videó szerepelt, melyeken Selena egy-egy fiúval volt látható szexuális aktus közben.
Demi néhány másodperc múltán undorodva kilépett az első videóból, de aztán véletlenül megnyitotta a következőt, amitől aztán elszörnyedve hátrahőkölt.
Ugyanaz a videó volt, amit Selena néhány hónappal korábban Iggy buliján is lejátszott a kivetítőn. Vajon ez a weboldal is a lány műve? Bár Demi sokmindent kinézett belőle, azt azért nem gondolta volna, hogy képes szexoldalt nyitni magáról, csak hogy az emberek róla beszéljenek.
Mikor Justin előjött a fürdőből vizes haját törölgetve, Demi még mindig maga elé meredve ült az ágyon mozdulatlanul.
- Mi az? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.
- Valaki felrakta a Selenás szexvideódat a netre... - mondta a lány csendesen, mire Justin kezéből kiesett a törülköző. Arca a falnál is fehérebbé vált és néhány másodpercig még lélegezni is elfelejtett.
- Mondd, hogy csak viccelsz! - lépett Demihez és megfogta a vállait. - Kérlek!
A lány azonban szomorúan csóválta a fejét.
- Sajnálom, de nem... Most mennem kell.
Demi felállt és a fiú pillantását kerülve belebújt kabátjába. Justin egészen az ajtóig loholt a nyomában és kérlelte, hogy maradjon.
- Ne haragudj, de át kell gondolnom... összezavarodtam. Most az egész suli látni fogja, ahogy szexeltek! Nem készültem fel arra, hogy egy pornósztárral járjak. Mindenki tudni fogja, hogyan szexelsz... hogy milyen vagy meztelenül... nekem ez nem megy! Az a néhány másodperc is örökre a tudatomba égett! - azzal Demi kiviharzott az ajtón és vissza sem nézett.
Justin szaporán hulló könnyekkel az ajtó tövébe rogyott és tenyerébe temette arcát.
Közben Kat az ágyában feküdt laptopjával az ölében és elégedetten mosolygott, miközben az elkészült weboldalt csodálta.
Mondtam, hogy kicsinállak, te ringyó - gondolta a bosszútól csillogó szemekkel.

Tizenegy után Charli és Harry elköszönt a társaságtól, hogy a fiú lakásán együtt aludhassanak. Charli nagyon izgult, ugyanis ez lesz az első alkalom, hogy egy ágyban fognak aludni. Már alig várta, hogy a fiú testéhez bújva nyomja el az álom és másnap reggel mellette ébredhessen fel.
A többiek a moziszobába igyekeztek, hogy megnézzenek egy horrorfilmet. Egyedül Nina nem tartott velük, aki időközben Iggy ágyán fekve bealudt egy üveg konyakkal a kezében.
Dylan és Logan egymáshoz bújva ült a minimoziként kialakított helyiségben, míg Ariana néhány ülésnyire tőlük félelemtől reszketve bámulta a kivetítőt.
Iggy közelebb húzódott a mellette ülő Shawnhoz, de a fiú volt az, aki az ijesztő képkockáknál a lány vállába fúrta arcát.
Mindannyian felsikoltottak, amikor kinyílt a szoba ajtaja és a folyosóról beszűrődő fényből előlépett egy harisnyába bújtatott arcú férfi egyik kezében egy kést, a másikban pedig az elalélt Ninát tartva.
- Egyetlen hirtelen mozdulat és átvágom ennek a ringyónak a torkát! - szólt, mire Ariana felsikkantott.
- Inkább ő, mint mi!
- Mit akarsz?! - csattant fel Iggy félelmét palástolva.
- Elvinni annyi értéket, amennyit csak lehet.
- Nem kapcsoltad vissza a riasztót, miután Charliék elmentek? - fordult hitetlenkedve testvéréhez Dylan.
- Elfelejtettem! Na és a biztonsági őr, akit anya rendelt ide?
- Leütöttem - tudatta a férfi. - És fogjátok be a pofátokat! A haverom most szépen elveszi a mobilt mindannyiótoktól. Ha ellenkezni próbáltok, ez a szajha bánja! - bökött a fejével a karjában tartott Ninára.
Ekkor megjelent mellettük egy másik harisnyával takart arcú férfi és Iggyékhez lépett, hogy egyesével beszedje tőlük a mobiljukat.
- Most pedig álljatok fel és sorban kövessetek! Ha jól viselkedtek, nem esik bajotok. De ha bármelyikőtök bűvészkedni próbál...
A csapat kelletlenül, ijedten követte az egyik férfit, a másik pedig a sort zárva lépkedett mögöttük. Egyenesen a pincébe vezették őket, majd utánuk lökték Ninát is, aki részegen a földre rogyott.
- Jó éjszakát! - mondta a második férfi, aki ekkor szólalt meg először.
- Olyan ismerős a hangod! - szólt meglepetten Shawn a pince sötétjében. - Már tudom... Abban a bérházban laksz, amelyikben én! A nevedet is tudom. David. A rendőrség úgyis megtalál majd!
A Davidnek szólított férfi erre dühösen megindult a fiú felé és gyomorszájon ütötte őt. Shawn összegörnyedt és a hasára szorította mindkét tenyerét. Iggy mellette termett és átkarolta a derekát.
- Ezt még nagyon megbánjátok! Tőlem semmit nem fogtok ellopni, abban biztosak lehettek!
Az ajtó azonban rájuk zárult és hiába dörömböltek rajta, nem tudták kinyitni.
Logan közben lehajolt Ninához, hogy megnézze, hogy van.
- Csak be van baszva, ne foglalkozz vele! - vonta meg a vállát Ariana.
Iggy közben előhúzott mellei közül egy telefont és azonnal tárcsázta a rendőrséget.
- Neked honnan van telefonod? Az előbb vették el tőled - csodálkozott szájtátva Dylan.
Testvére hátradobta haját a válla fölött és szemét forgatta.
- Tudhatnád, hogy a biztonság kedvéért én mindig kettőt hordok magamnál!
Miután a lány minden lényeges információt közölt a rendőrökkel, nem tudtak mást csinálni, minthogy vártak.
- Kicsit érdekes, hogy ezek a bunkók ott laknak, ahol Shawn, és az egész városból pont hozzátok törnek be! - nyöszörgte fejét fogva Nina, miután ülőhelyzetbe tornázta magát. - Mondtam már, hogy a csórókban nem lehet bízni!
- Én nem vagyok jóban velük! - védekezett Shawn.
- Talán csak pont azért ütött meg az egyik, hogy elterelje a gyanút... Így terveztétek meg! Biztos szóltál nekik üzenetben, miután Charliék elmentek, hogy jöhetnek! Az őrről is te figyelmeztetted őket, igaz?!
- Nem, ez nem igaz! - tiltakozott Shawn könnyes szemekkel.
- Elég legyen! - torkollta le barátnőjét Iggy, majd elkezdett fel-alá járkálni a pincében. - Ígyis van elég bajom! Kitudja, kiér-e időben a rendőrség! Közben pedig még a hajam is tönkremegy ettől a nyirkos levegőtől!
Ekkor kinyílt a pince ajtaja és megjelent mögötte a két eltakart arcú férfi. A Davidnek nevezett karon ragadta Shawnt és magával húzta az ajtó felé, míg a másik kést tartott maga elé, hogy kordában tarsta a többieket.
- Hová viszitek?! - kérdezte kétségbeesetten Iggy, de amint előrelépett, hogy a fiú után menjen, a kés a torkának szegeződött.
- Vissza! - kiáltott a hátra maradt férfi, majd elvigyorodott. - A barátod túl sokat tud, úgyhogy ki kell iktatnunk...

Shawn

2018. október 12., péntek

45. Fejezet: Vérfagyasztó sikoly

Logan megsemmisülten meredt az ajtóban álló nőre és türelmetlenül kisöpörte szemeiből a könnyeket. Nem akarta elhinni, hogy ez a valóság. Nem elég, hogy Robert megpróbálta megfojtani őt, talán még a saját anyja is hajlamos arra, hogy öljön? Mi lesz vele majd ezek után?
- Miről beszélsz?! - csattant fel tágra nyílt szemekkel, felháborodva Jean. - Gyilkosnak nézel? Szerinted egy hülye jelmezben képes lennék rálőni valakire?! Fogalmam sincs, mi ez az egész! Soha életemben nem láttam ezt a maszkot...
Hogy igazat mond, vagy hazudik, azt Logan képtelen volt megállapítani.
- Ha te lennél az, akkor is ugyanezt mondanád. Honnan tudjam, hogy őszinte vagy? - kérdezte kételkedve, szomorúan csillogó szemekkel.
Jean közelebb lépett hozzá és a karjáért nyúlt, de a fiú elhúzódott tőle.
- Onnan, hogy az anyád vagyok! Én szültelek. Nem akarom, hogy egy másik fiúval legyél, de olyan messzire sosem mennék, hogy megpróbáljak végezni egy gyerekkel! Hogy gondolhatsz ilyet rólam?! És mégis mi ez az egész? Ugye téged senki sem támadott meg?!
Anyja aggódó tekintete láttán Logan nehezen tudta elképzelni, hogy a nő álruhába öltözve tinédzserekre támadjon, de még mindig bizonytalan volt. Úgy gondolta jobb, ha óvatos marad.
- Most átmegyek Dylanékhez, gondolkodnom kell. Kérlek ne próbálj megakadályozni. Muszáj egy kicsit elmennem itthonról, ez már túl sok nekem! - fakadt ki, majd sarkon fordult és a szobájába rohant, hogy összeszedje a legszükségesebb holmikat.
Jean hiába sietett utána kétségbeesetten, a fiú hajthatatlan volt, így anyja kénytelen volt könnyes szemekkel végig nézni, amint táskával a hátán kilép az éjszakába.

A szomszédban mindeközben Iggy és Ariana a konyhapultnál ültek egy-egy Mimóza kíséretében, míg a kakaóját szürcsölgető Shawn velük szemben foglalt helyet.
- Olyan vagy, mint egy általános iskolás - fürkészte a fiút Ariana. A megjegyzést nem sértésnek, csupán egyszerű megállapításnak szánta, de Iggy azonnal közbelépett.
- Szeretnéd, hogy haza küldjelek?!
- Nem, miért? - csodálkozott a lány szívószáljával játszadozva. - Én még nem akarok haza menni.
- Akkor ne piszkáld a másikat! - reccsent rá Iggy megrovó pillantással.
Ariana értetlenül meresztette szemeit.
- De hiszen én hozzá sem értem!
- Semmi baj, ne vitatkozzatok - kapcsolódott be Shawn békítően. Nem akarta, hogy a lányok miatta kapjanak össze.
Néhány pillanattal később Ariana izgatottan megszólalt. Szemében vad fény csillogott, mintha azt készülne bejelenteni, hogy nyert a lottón.
- Képzeljétek, Ed elvisz az állatkertbe!
- Ed?! - vonta fel a szemöldökét Iggy hitetlenkedve. - Ugye nemet mondtál?
- Nem, mert elakarok menni!
- És ezért randizol egy stréberrel?! Mi lett a mi tökéletes, elérhetetlen klikkünkkel? Mi nem megyünk randira olyasvalakivel, mint Ed! - forgatta a szemét Iggy. - Miért nem mész el egyedül az állatkertbe? Vagy valamelyik végzős sportolóval? Bárki szívesen elvinne, akinek nem számít, hogy nincs agyad.
- Én nem randizni megyek! Engem csak az érdekel, hogy megnézzem élőben a vadállatok fütykösét!
Iggy és Shawn elmosolyodva összenéztek, majd a lány komoly arccal barátnőjéhez fordult.
- Figyelj, ha érzel valamit iránta, megoldható... de csak úgy szórakozásból ne kezdj ki vele. Tetszik neked?
- Kicsoda? - töprengett értetlenül Ariana hajtincseit csavargatva.
Iggy türelmetlenül felmordult.
- Apám, mégis ki más?!
- Hm, hát nem rossz pasi de kicsit öreg hozzám.
- Jézus, Én Edről beszélek, te idióta! - A szőkeség felháborodva belekortyolt italába és sürgetően Arianára pillantott. - Szóval?
- Mi is volt a kérdés?
- Tetszik neked Ed, vagy sem?!
- Nem igazán, de a nemi szervét lerajzolnám. Vöröset még nem tanulmányoztam.
- Akkor keress rá a neten és tanulmányozd ott! - reccsent rá Iggy türelmetlenül.
Ariana felcsillanó szemekkel nézett vissza a lányra, de aztán kérlelően a kezéért nyúlt.
- Kérlek, hadd menjek el vele az állatkertbe! Ha Ninának és Charlinak mindent szabad, ennyi nekem is jár!
Iggy bosszankodva felcsattant.
- Nina és Charli nem véletlenül nincs itt! És menj, ha annyira akarsz! De ne verd nagy dobra a suliban.
- Nem is tudok dobolni - vont vállat Ariana, aztán érdeklődve a kakaóját némán szürcsölgető Shawnhoz fordult.
- Neked mekkora a fütyid? Megnézhetném esetleg? Annyira kíváncsi vagyok! Kérlek!
A fiú félrenyelt és kifolyt a száján a kakaó. Zavarában megtörölte arcát kézfejével és pirosodó arccal a lányra emelte tekintetét.
- Ne haragudj, de nem. Ez magánügy.
- Jaj, ne kéresd már magad! Fizetek is érte, csak mutasd meg!
- Ariana, most már elég legyen! - vágott közbe ingerülten Iggy. - Fel nem foghatom, hogy lehet a környezetemben mindenki ennyire kanos! És nem is a pasik, hanem a csajok! Mindenkinek farkakon jár az esze, míg én csupán olyan dolgokon töprengek, mint hogy melyik üzletben és mit vásároljak legközelebb...

Emma szobája ablakában ült és a gyémántokként fénylő csillagokat bámulta, melyek varázslatossá festették a tintafekete égboltot. Azt kívánta, bárcsak ő is égitestté válhatna és ragyoghatna a végtelen térben fájdalom és csalódás gondjától szabadulva, érzelmektől mentesen tündökölve.
Ehelyett ott gubbasztott kedvenc helyén az élet terhétől sújtva; ártatlanságát veszítve, mint egy épp virágzás előtt leszakított rózsabimbó. Szüksége volt arra, hogy valaki végre szeresse őt; hogy életében először láthassa, ahogy egy fiú áhítattal a szemében, vágyakozva fürkészi arcát. Szerelmes érintésekre vágyott, érzelmekre, boldogságra. Addigi egyetlen tapasztalata csupán a kihasználtság üres érzete volt. Hideg, rideg ujjakat érzett csupán meztelen testén és halállal mérgezett ajkakat az ajkain. Eldobható volt, akár egy egyszer használatos kéztörlő. Bemocskolódott és már képtelen tisztára mosni magát. Még egy óceán sem tudná megtisztítani mérgezett szívét azok után, ahogy Zayn bánt vele. Visszagondolva egyértelművé vált számára, hogy a fiúnál keresni a szerelmet olyan volt, mintha Párizst keresné Amerikában.
Akármennyire is vágyott rá, akárhogyan is szerette őt, tudta, ennek mielőbb véget kell vetnie. Az első lépés a gyógyulás útján az, hogy megpróbálja visszaszerezni az önbecsülését, ha már a szüzességét soha nem kaphatja vissza.
Úgy döntött, pénteken házibulit tart, amikor édesapja nem lesz otthon, és megmutatja Zaynnek, hogy már túllépett rajta. Még ha ez valójában egyáltalán nem is volt igaz.

Miután Dylan elbúcsúzott Logantől, vett egy forró fürdőt, hogy kicsit ellazuljon, aztán csatlakozott a konyhában beszélgető hármashoz. Meglepődött, hogy Shawnt is ott találta, de örült a fiúnak. Nagyon sajnálta őt azok után, amiken az iskolában keresztül ment. Nem tudta, milyen lehet az otthoni helyzete, de azt igen, hogy amíg itt van náluk, addig mindenképp barátságos környezetben lehet.
Köszönt a jelenlévőknek, aztán a hűtőhöz lépett, hogy narancslevet töltsön magának. Miután ezzel megvolt, leült Shawn mellé és barátságosan rámosolygott a fiúra. Az halvány rózsaszín arccal visszamosolygott rá, lesütötte a szemét és kezébe vette poharát, hogy kezdjen magával valamit.
Iggy épp a pompon csapat új koreográfiájáról mesélt a többieknek, amikor megjelent az ajtóban a zaklatott Logan levegő után kapkodva. Arcán verejték csillogott, haja a homlokára tapadt, tekintetéből pedig félreismerhetetlen kétségbeesés és szomorúság sütött.
Dylan azonnal letette poharát és felpattant a bárszékről, hogy barátjához siessen. Egyik kezével átkarolta a fiút, a másikkal pedig finoman szembefordította arcát a sajátjával.
- Mi történt?! - kérdezte ijedten.
Logan néhány másodpercig képtelen volt szóhoz jutni. Úgy nézett ki, mint aki épp maratont futott, pedig valójában nem a testmozgás miatt verte le a víz.
- Futni voltál? - nézett rá Ariana érdeklődve, de a fiú Dylanre pillantott és neki válaszolt korábbi kérdésére. Elmesélte, mit talált anyja fiókjában. A hallottaktól döbbent és hitetlenkedő kifejezés jelent meg a jelenlévő arcokon. Senki nem akart hinni a fülének.
- Anyukád szerepelt a Sikoly-filmekben? - csodálkozott Ariana. - Jesszus, szerinted ad egy autogramot?
- Hallgass már, te idióta! - torkollta le Iggy, majd Logan felé fordult. - Jean lenne az? Jean lőtt le?! Ő támadott Dylanre? Nem, ez nem lehet igaz... Én ezt nem hiszem el.
- Én igen - szólt csendesen Dylan, miután Logannel az oldalán helyet foglalt a konyhapultnál. Egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. A többiek kérdőn néztek rá, így hát folytatta. - Jean utál engem. El akarta küldeni Logant bentlakásosba, csak mert velem van. Eltiltott minket egymástól. És meg is ütött engem, amikor Logan eltűnt. Mi van, ha tényleg ő akart megölni?
- Kizárt. Valahogy nem tudom elképzelni róla, hogy a szálloda előtt utánad rohan és leránt a földre. Ráadásul állandóan melózik. Jean nem tűnik agresszív embernek és elmebetegnek sem, bár az is igaz, hogy nem százas... - tűnődött Iggy, miközben egy kanálban nézegette saját arcát.
Shawn felemelte fejét és kissé bizonytalan, félénk hangon megszólalt.
- Sokszor az az agresszív és elmebeteg, akiről a legkevésbé gondolnád... Persze ezzel nem akartam arra célozni, hogy anyukád is az - sietett leszögezni Loganre pillantva.
- A Sikoly hanyadik részében szerepelt az anyád? - kérdezte kíváncsian Ariana, barátságosan a fiúra mosolyogva.
Egyik jelenlévő sem vette a fáradtságot, hogy elmagyarázza neki, miről is van szó igazából.
Logan közben Dylanhez fordult.
- Itt maradhatok éjszakára? Nem akarok otthon aludni. Lehet, hogy nem csak Robert, de anya is közveszélyes...
- Ez hülye kérdés volt - mosolyodott el a fiú szomorkásan. - Kizárt, hogy hagyjam, hogy haza menj, amíg nem tisztázódnak a dolgok. Itt maradsz velem. Majd mi vigyázunk egymásra.
- Mindig.
Iggy elérzékenyülten nézte a két fiút.
- Alig várom, hogy pár év múlva megszervezzem az esküvőtöket!

Szerdán az egész osztály nagy dolgozatot írt Kémiából, ami a csapat nagy részének borzalmasan sikerült. Logan és Dylan titokban segített egymásnak a feladatokban, Iggy a mellette ülő Arianától azonban semmi jóra nem számíthatott. Előző éjszaka sokáig beszélgettek a konyhában ücsörözve és teljesen megfeledkezett a tanulásról. Hátrafordult, hogy vessen egy pillantást a néhány paddal mögötte ülő Charlira, aki dolgozata fölé hajolva serényen körmölt. Hiányzott neki a lány, de képtelen volt lépést tenni békülésük ügyében.
Az órák közötti szünetben Emma bejelentette, hogy pénteken házibulit tart. Továbbá azt is tudatta a többiekkel, hogy Nicket és Austint nem látja szívesen saját otthonában.
- Kit érdekel, hogy bulit tartasz? - vigyorgott Nick bosszúságát leplezve, amiért ő nem kapott meghívást. - Csak egy szánalmas lúzer vagy. Senkit nem érdekel a tea party, amit tartasz. Szerintem azt sem tudod, mi az az alkohol.
- Képzeld, tudom mi az, és lesz is a bulimon! - csattant fel Emma szemét forgatva. - Mások piszkálódása jelenti számodra az egyetlen örömöt az életben. Akkor ki is a szánalmas lúzer kettőnk közül?!
- Egy-null Hamupipőke javára! - mutatta fel hüvelykujját az egyik pad tetején ücsörgő Miley. Bár Zayn miatt kissé neheztelt a lányra, még mindig sokkal jobban kedvelte, mint Nicket.
Mindeközben Nina és Tyler a tanári asztalnak dőlve csókolózott, Logan pedig fejét csóválva elfordult tőlük.
- Ez a színjáték mire jó? Szerelmet vallott nekem, tuti nem érdekli őt Nina.
Dylan, aki a padban ülve tömte magába hamburgerét, helyeselve bólintott.
- Szerintem se, de mindketten csak a népszerűség miatt csinálják. Ninának szüksége volt egy népszerű srácra, Tyler pedig ezzel elérheti, hogy senki se higgye el róla, hogy meleg és hogy ő van azon a videón, amit szétküldött a suliban... - mondta, miután lenyelt egy jókora falatot.
- Miért hiszik azt a lányok, hogy szükségük van egy pasira ahhoz, hogy mások felfigyeljenek rájuk?
- Azért, mert a suli nagy része faszbeteg - fordult hátra az előttük ülő Iggy sötét, megvető pillantás kíséretében. Ezúttal is Charli helyett Ariana ült mellette, a lány azonban egész nap a külvilágot kizárva rajzolgatott füzetébe, vagy épp szelfiket készített magáról telefonjával. Iggynek hiányzott Charli és bár megfogadta, hogy beszél vele, amikor iskolába érkezve megpillantotta őt a parkolóban, amint szoros ölelésbe fonódva csókolózik Harryvel, meggondolta magát.
Így Charli egymagában ücsörgött Loganék padja mögött és kedvtelenül nyomkodta telefonját.
- Miért nem beszélitek meg? - fordult testvéréhez fojtott hangon Dylan. - Legjobb barátnők vagytok. Egy pasi nem állhat közétek.
- Tudom, de hadd szenvedjen még egy kicsit.

Shawn szégyenkezve, lesütött szemmel sietett végig az iskola folyosóján. Szorongva szorította vállára táskája pántját, miközben innen is, onnan is kuncogás és sértések kísérték lépteit. Nem vehette fel ismét egyetlen vállalható ruháját a plázából és azt sem, amit Dylantől kapott, ezért egy kinyúlott, kopott fekete pulcsiban és szakadt farmerben volt kénytelen iskolába menni. Ez utóbbi még nem is keltett különösebb feltűnést, hiszen divat volt szakadt farmert viselni. A terembe érve egyenesen padjához sietett és leült. Próbálta kizárni füléből és tudatából a becsmérlő szavakat, de nem volt könnyű dolga. Az egyik szőke, rendszerint méregdrága ruhákat viselő lány vihogva hátra fordult padjából, hogy jobban szemügyre vegye őt.
- Nézzétek már, úgy néz ki, mint egy hajléktalan - kuncogott barátnői gyűrűjében, mire Shawn lehajtotta fejét és elővette táskájából Irodalom könyvét.
- Te vagy az új Kurt Cobain? - kérdezte fitymáló tekintettel végig mérve az a fiú, aki legutóbb kigáncsolta őt osztálytársai előtt.
Shawn válaszra sem méltatta őket; elhatározta, hogy nem adja meg nekik, amire vágynak. Nem hagyja, hogy lássák rajta, mennyire bántják őt a szavaik. Helyette bedugta fülhallgatóját és olvasni kezdte az aznapra feladott verset. Közben azonban egyre csak sötét gondolatok kergették egymást fejében, mint egy szűnni nem akaró, rossz álom. Mi lesz, ha Iggy is ilyen tekintettel fog rá nézni? Szégyellni fogja őt és biztos volt abban, hogy a lány ezentúl nem lesz hajlandó a társaságában mutatkozni. Igaz, túl szép is lett volna, ha sikerül barátokra lelnie, gondolta. Hozzá szokott már a magányhoz, ami olyan volt számára, mint egy régi, rossz emlékeket ébresztő ismerős.

Testnevelés után Loganék már léptek volna ki az öltöző ajtaján, amikor Dylan megtorpant az ajtóban és homlokát ráncolva vissza fordult.
- Mi az?
- Nagyon kell pisilnem, mindjárt jövök! - mondta és a mosdóba rohant.
Logan mosolyogva kilépett az öltözőből nyíló folyosóra, hogy ott várja meg barátját. Bosszúságára Tyler néhány másodperccel később követte őt és megállt vele szemben.
- Mikor látod be végre, hogy neked mellettem a helyed?! Annyira fáj minden nap vele látnom téged... akarlak! Mindened akarom. - A fiú hangja elcsuklott a visszafojtott érzelmektől, miközben a gyéren megvilágított folyosón állva Logan szemeibe fúrta tekintetét. A kezéért nyúlt, de az eltolta őt magától és dühösen felcsattant.
- Ne érj hozzám! Hagyj engem békén!
Tyler szemében kétségbeesés villant; magatehetetlenült ácsorgott és azon töprengett, mit tehetne még azért, hogy végre megkaphassa a fiút.
- Szeretlek! Szükségem van rád... Már így is túl sokáig vártam! - mondta, mire Logan hátat fordított neki, hogy a mosdóba menjen Dylan után. Érezte, hogy Tyler megragadja a kapucnijánál fogva és vissza rántja őt az ajtóból.
Háttal a falnak préselve próbálta lefejteni magáról a fiú telhetetlenül őt érintő kezeit, de az egyre csak közelített arcával a szájához, hogy megcsókolhassa őt.
- Hé, mi a faszt buziskodtok itt?! - vetette oda egy nyúlánk, izmos fiú, miközben feléjük közeledett a folyosón.
Tyler sietve elengedte Logant és kapucniját az arcába húzva elrohant. A következő osztály tagjai kisebb-nagyobb csoportokban egymást követve érkeztek meg az öltözőkhöz.
Rita is köztük volt, aki Logan láttán egyenesen a fiúhoz igyekezett és megállt előtte.
- Minden rendben? Olyan feldúltnak látszol. Az előbb láttam, hogy Tyler a falnak lök téged. Bántani akart? - kérdezte aggodalmas hangon.
Logan megigazította a ruháját és kisöpörte a szeméből hajtincseit, miközben próbálta összeszedni magát. Nem akarta, hogy Dylan feldúltan lássa őt.
- Szerelmes belém és nem hagy békén! Teljesen bekattant... - mondta abban reménykedve, hogy a lány majd szétkürtöli a suliban. Úgy gondolta, azok után, amit Tyler Dylannel csinált, megérdemli, hogy róla is pletykáljanak. Elvégre szexuálisan zaklatta a fiút és még videóra is vette, hogy mindenkinek elküldhesse. Kiteregette a fiú szexuális beállítottságát az egész iskolának, miközben a sajátját kamu-barátnővel próbálta leplezni.
Rita dülledt szemekkel meredt rá, mint aki nem akar hinni a saját fülének.
- Micsoda? Komolyan?!
Logan keserűen mosolyogva bólintott.
- Sosem gondoltam volna róla! A focsicsapat tagja és Ninával kavar. Rohadt népszerű.
- Ez mind csak a látszat, vagy nem hiszel nekem? Valamelyik nap akaratomon kívül lesmárolt, aztán alsógatyára vetkőzve találtam rá az ágyamban!
A lány döbbenten nézett maga elé és észre sem vette, hogy időközben kilépett az öltöző ajtaján Dylan.
- Már megint te... - sóhajtott a fiú sötét pillantást vetve Ritára, aztán kikerülte őt és elindult a lépcső felé. Logan követte barátját, a lány pedig bosszúsan nézett utánuk, mielőtt elindult átöltözni.

Ebédkor Shawn erőt vett magán és sorban állt a menzás pult előtt. Túlságosan éhes volt ahhoz, hogy inkább meghúzza magát valahol, hiszen Iggyéknél evett utoljára előző este, akkor is csak egy kis nassolnivalót.
Úgy tervezte, tálcájával megcélozza a földszinti mosdót, de a szokásos asztalánál ülő Iggy intett neki, hogy csatlakozzon hozzájuk. Így végül kelletlenül megindult a lány felé és leült Dylan mellé.
- Sziasztok - köszönt, de közben nem nézett az asztalnál ülők szemébe.
- Rajtad meg mi van? - nézett rá Nina megbotránkozva. - Úgy nézel ki, mint valami ágról szakadt.
A lány bár szokásos helyén ült, Iggy teljes mértékben levegőnek nézte őt és az asztal szélén csendesen ételét piszkálgató Charlit is. Csupán azért egyezett bele, hogy együtt ebédeljenek, mert szerette volna fenntartani a látszatot a diákok előtt. Hiszen Kat néhány órával korábban már kezdett megjegyzéseket tenni a klikkjük széthullására vonatkozóan. Ő pedig elhatározta, hogy nem ad esélyt a lánynak a kárörvendésre.
Shawn Ninára emelte tekintetét és próbálta visszatartani könnyeit, amik a nap folyamán szüntelenül ostromolták szemeit.
- Nem lehet mindenki gazdag.
- Hiszen eddig olyan divatosan öltözködtél... mi történt? - pislogott rá értetlenül Iggy salátája felett.
A fiú nagy levegőt vett és elmesélte, hogyan oldotta meg korábban, hogy új ruhákat hordhasson és hogy valójában egyáltalán nem jó az anyagi helyzete. Szégyellte magát, ahogy ott ült a nála gazdagabb és jómódúbb diáktársai között rég elnyűtt ruhájában, de nem volt képes tovább hazudni. Már nem tudott mit kitalálni, hogy elfedje a valóságot és belefáradt abba, hogy a látszat fenntartásán dolgozzon. Előbb-utóbb úgyis minden kiderül, így végül jobbnak látta, ha ő maga számol be az igazságról.
Vallomását síri csend fogadta. Látta Nina arcán a szánalmat, Charliéban az együttérzést, Ariana pedig túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a tányérján heverő zöldségekből péniszt formáljon.
Iggy szomorúan nézett a fiúra, de nem szólt egy szót sem.
Dylan azonban Shawn vállára tette a kezét és bíztató mosollyal az arcán biztosította őt arról, hogy nincs miért aggódnia.
- Nem az számít, mit viselsz, hanem hogy ki vagy. Még ezekben a kopott ruhákban is jól nézel ki. Ne foglalkozz azzal, ki mit mond rólad! Már én sem teszem... Hidd el, felszabadító érzés lesz!
- Köszi... Csak tudod rossz, hogy nem öltözhetek úgy, ahogy akarok...
Iggy közben váratlanul felpattant a helyéről és szó nélkül kisietett az ebédlőből.
Charli már készült is, hogy utána siessen, de aztán rájött, hogy Iggy valószínűleg látni sem akarja őt, úgyhogy csalódottan inkább a helyén maradt.
Shawn szomorúan csóválta a fejét.
- Tudtam, hogy nem fog velem szóba állni, ha megtudja az igazat...
- Azért Iggy nem ennyire felszínes, biztos nem azért rohant el - nyugtatta Logan, de Nina a szavába vágott.
- Pedig pontosan azért. Egy ilyen csóró nem ülhet velünk egy asztalnál! Menj, keress magadhoz való szegényeket!
Shawn képtelen volt tovább ülve maradni. Felugrott a székéről és mielőtt bárki megszólalhatott volna, elrohant a kijárat felé.
- Hogy lehetsz ilyen tapintatlan és bunkó?! - nézett elképedve Dylan az elégedetten ásványvízét kortyolgató Ninára, de az válaszul csupán vállat vont.
- Te tudtad, hogy a pasid belém szerelmes? - szólalt meg váratlanul Logan a lányra meredve. - Eljött hozzánk és alsógatyában befeküdt az ágyamba, alig tudtam elküldeni.
- Micsoda?! Ezt nekem miért nem mesélted? ! - kapta felé a fejét bosszankodva Dylan.
- Mert az anyával történtek után eszembe sem jutott, ne haragudj...
Dylan megértően bólintott és megszorította barátja kezét az asztal alatt.
Nina nem tűnt meglepettnek.
- Engem nem érdekel, kibe szerelmes, amíg játsza a szerepét. Csak azért vagyok vele, hogy még népszerűbb lehessek. Leszarom, kivel mit csinál - vont vállat érdektelen kifejezéssel az arcán.
A mellette ülő Charli komoly kifejezéssel az arcán felé fordult. - Te egy kurva vagy.

Iggy még másnap este is szörnyen érezte magát, amiért Shawn vallomása után kirohant az ebédlőből. Többször is próbálta elérni telefonon és az iskolában is, de sehol sem látta őt, hiába kereste tekintetével a folyosókon és osztálytermekben egyaránt. Félt, hogy a fiú azt hiszi, azért lépett le, mert nem akar többé barátkozni vele. Talán azt gondolja, hogy megveti őt, amiért szegény? Pedig az igazság egészen más volt.
A lány valóban kiborult, a női mosdóban még néhány könnycseppet is elmorzsolt tükörképét bámulva, de nem azért, amiért Shawn vagy az asztalnál ülők hihették. Csupán annyira sajnálta a fiút, hogy el kellett tűnnie, mielőtt bárki sírni látja őt a menzán. Addig a pillanatig sosem került ilyen közelségbe a nincstelenséggel. Ugyan látta a televízióban, az interneten, és olvasott is róla; a szülei pedig rendszeresen ajánlottak fel adományokat különböző szervezeteknek, de egyetlen hozzá közel álló személyt sem ismert, akinek valóban nehéz lett volna az anyagi helyzete. Letaglózta Shawn látványa, amint arról beszél, hogy nincs mit hordania, miközben ő bármilyen méregdrága ruhát vagy kiegészítőt megvehet, amit csak akar. Nem tudta elképzelni, milyen lehet iskolába menni úgy, hogy az ember nem hordhat közben olyan öltözéket, amilyet szeretne. Ő egyszerűen képtelen lett volna szakadt vagy kopottas ruhában kilépni otthonról és csodálta Shawnt, amiért ennyi lelki ereje van mindazok után, ahogyan az emberek bántak vele. Legszívesebben elvitte volna vásárolni őt és megvett volna neki mindent, amit csak akar, de tudta, hogy a fiú egyetlen ruhadarabot sem fogadna el tőle. Hiszen még egy pohár üdítőt is alig lehet rátukmálni. Megfogadta, hogy valamit mindenképp kitalál majd, hogy segíthessen barátján. Mert bár csupán rövid ideje ismerték egymást és szokatlan volt számára közel kerülni valakihez, aki nem a klikkjébe tartozik, igenis barátok voltak. Ezen pedig nem változtat az sem, hogy Shawn milyen ruhákat hord. Lehetett ugyanis a fiú anyagilag szegény, ha közben belül gazdagabb volt, mint szinte bárki, akit ismert.

Logan és Dylan a luxusvilla erkélyén ücsörgött egymás ölében, egy pokrócba burkolózva. Dylan a lemenő nap által narancsra festett égboltot kémlelte, míg az őt átkaroló fiú az arcában gyönyörködött.
- Olyan szép...
- Az, de ha téged nézlek az egész világ elhomályosul - mondta Logan, mire barátja oldalra fordult, hogy láthassa az arcát.
- Azt akarom, hogy minden egyes nap ilyen legyen. Hogy mindig együtt legyünk.
- Úgy lesz. Nem akarok nélküled élni.
Dylan fészkelődni kezdett a fiú ölében és keserédes mosollyal az arcán a naplementében bágyadtan fénylő, kék szemekbe fúrta tekintetét.
- És mi lesz, ha másik fősulira megyünk és egyre ritkábban találkozunk aztán megismersz valaki mást és rám már nem is fogsz emlékezni? - kérdezte szomorúan.
- Olyan sosem lesz. Téged soha nem tudnálak elfelejteni. És nem akarok olyan fősulira járni, ahol te nem vagy ott. Ugyanoda megyünk majd mindketten és együtt fogunk lakni. Senki nem fog beleszólni abba, hogyan szeressük egymást. Már alig várom.
- De ha nem így lesz, én nem tudom mit csinálok... Nem tudnám elviselni, ha egyszer ez a pillanat csak egy fájdalmas emlék maradna. Tudom, hogy nagyon fiatalok vagyunk, de azt is, hogy ez nem számít. Én már megtaláltam azt, aki mellett le akarom élni az életem - vallotta be rózsaszínre vált arccal Dylan és ajkát finoman Logan nyakához érintette.
- Akkor jó, mert én is - felelt a fiú az érintéstől egyre sebesebb pulzussal. Sok-sok éven át próbálta elképzelni, milyen lehet boldognak és szerelmesnek lenni, de sosem remélte, hogy egyszer majd minden képzeletét felülmúlóan tapasztalhatja meg mindezt.
- Te akkor is megláttad bennem a fényt, amikor én nem láttam semmi mást, csak a sötétséget. Tényleg megmentettél.
Logan szembe fordította magával az ölében ülő fiút és a válla alatti mélyedésbe fúrta arcát.
- Te is engem. Mindentől és mindenkitől - mormogta Dylan illatától bágyadtan, miközben a hátát simogatta, aztán egymás pillantásától megrészegülten szenvedélyes csókba forrtak ajkaik.

Zayn hanyatt feküdt a párnák között és behunyt szemmel felszisszent, miközben a feketére festett körmök finoman meztelen mellkasába mélyedtek. Fogak haraptak alsó ajkába, aztán érezte, ahogy ujjak fonódnak duzzadt férfiasságára. Elnyújtott nyögés tört fel torkából, amint a meztelen Miley az ölébe ült. Két tenyerét a lány melleire tapasztotta, aki közben ritmusosan mozogni kezdett fel-alá. Aláfestésként minden mozdulatnál felnyögött, majd kinyitotta szemét és a csukott szemhéján át élvezkedő Zayn arcára pillantott. Szíve hevesebben vert a szokásosnál, ahogy elnézte a teste alatt izzadó fiút. Nem gondolt a következményekre; nem foglalkozott azzal, hová vezet majd ez a testi kapcsolat. Nem akart belegondolni abba, hogy talán épp tönkre teszik a barátságukat, sem abba, hogy Zayn képes-e összetörni bástyákkal védett, befalazott szívét. Csak a pillanatnak élt; hiszen ott és akkor úgy érezte, az minden rá váró kínt megér. Senkivel sem élvezte még annyira a szexet, mint amennyire Zaynnel. Senkinek a testét nem kívánta még úgy, mint az övét. És senkivel sem érezte annyira védtelennek magát, mint vele. Elhatározta, hogy bármi is történjen, ő nem hagyja kihasználni magát, mint Emma. Ő erre vágyik, ugyanúgy akarja mindezt, mint Zayn. A fiúnak így nem lehet hatalma felette. Senkinek sem lehet. Szabad maradhat, akár csak egy égen szálló madár.
Zany eközben akaratlanul is fantáziálni kezdett; behunyt szemein keresztül Dylant látta, amint az gyönyörtől izzadó testtel fölé hajol, miközben óvatosan magába engedi őt. Megjelent előtte a már jól ismert nagy, barna szempár fájdalom és öröm különös egyvelegétől csillogva; aztán a meztelen testet kezdte pásztázni és érezte, hogy egyre jobban forrni kezd a vágytól, amit a fiú iránt érez.
Megragadta Miley derekát és az ágyra lökte a lányt, majd a háta mögé lépett és a fenekére csapott. Közben Dylant látta maga előtt. Mintha a fiú térdelt volna az ágyon arra várva, hogy magáévá tegye őt. Így is tett; finomkodás nélkül Mileyba hatolt, mire a lány hangosan felnyögött. A hajába markolt és hátra húzta a fejét, miközben vadul mozgott mögötte. A két test összeforrt, a felhevült nyögések és sóhajok egymásra hangolódva zengték be a szobát, szemei előtt pedig elhomályosodott minden. Kissé szédelegve a lány fenekébe markolt, miközben Dylan testét érezte az ujjai között feszülve. Mozgása egyre intenzívebbé és durvábbá vált, míg végül fel nem tört belőle egy minden addiginál hangosabb nyögés. Teste megremegett, amikor a csúcspontra ért, aztán ledobta magát az ágyra és Mileyra ügyet sem vetve pihegve és bűntudattal telve a plafonra meredt.

Pénteken már mindenki az esti bulit várta, pedig a legtöbben azt sem tudták, hogy Emma kicsoda. A házibulikat azonban szerették, és miután Iggy kiposztolta közösségi oldalaira, hogy ő is ott lesz, megindult az este iránt az érdeklődés.
A lányt azonban nem a buli izgatta, hanem hogy végre tudjon beszélni Shawnnal. A fiú azonban nem volt az osztálytermében és a folyosókon sem látta őt sehol, így megpróbált inkább jelenlegi tervére koncentrálni.
- Nálad van, amit kértem? - kérdezte a női mosdóban Ninától, miközben a tükör előtt állva rúzsozta ajkait.
- Igen, át is küldöm.
- Remek. Kivágok belőle egy rövid részt és feltöltöm a blogomra.
Nina letette szempillaspirálját és értetlenül nézett barátnőjére.
- Néhány másodperc miatt kellett ez a nagy hűhó?!
- Igen! Nem fogom közzétenni az egész videót, hogy megalázzam Dylant. Elég volt egyszer keresztülmennie ezen az egész szarságon.
Kat egyáltalán nem örült, amikor Iggy csengetés után Arianával és Ninával az oldalán lépett be a terem ajtaján.
- Azt hittem nem álltok szóba egymással - jegyezte meg karjait összefonva melle előtt, csalódott kifejezéssel az arcán.
- Senkit nem érdekel, mit hiszel és mit nem - vetette oda Iggy egy pillantásra sem méltatva a lányt.
Utolsó óra után, az ebédlőben ülve aztán kiposztolta várva-várt bejegyzését blogjára, amiben azt taglalta, hogy a Tyler által kiszivárogtatott videón a fiú szerepel Dylannel, akit kényszerített arra, hogy megérintse őt. Miután sikerült megszereznie Nina segítségével az eredeti videót, amin Tyler nem kockázta ki saját arcát, a lány könnyűszerrel alátámaszthatta igazát az általa közzétett részlettel.
A fiú értetlenül nézelődött jobbra-balra, mikor tálcájával szabad asztal után kutatva észrevette, hogy többen is mutogatnak felé és összesúgnak a háta mögött. Iggyék asztalához érve várakozón megállt és Ninára nézett.
- Jössz?
- Nem, nem megy - jelentette ki Iggy negédes mosollyal az arcán. - Nina nem a népszerűségért tett úgy, mintha járnátok, hanem azért, mert én megkértem rá. Az egész összeveszésünk csak színjáték volt. Minden úgy történt, ahogy én akartam.
A szomszédos asztaloknál ülők mindannyian a fülüket hegyezték vagy épp videót készítettek, hogy ne maradjanak le semmiről. Tyler értetlenül ráncolta homlokát.
- Nem értem, ebből neked mi hasznod származna.
- Az - kezdte Iggy haját hátravetve -, hogy Ninának sikerült a telefonodról megszerezni a videót, amin Dylant molesztálod és amin letagadtad, hogy te szerepelsz! Most már mindenki tudja, hogy hazug és undorító vagy! Ha pedig még egyszer meglátom, hogy Dylan vagy Logan körül legyeskedsz, megyek a videóval egyenesen a rendőrségre. Most pedig menj, ne rontsd a levegőt az asztalomnál, mert enni akarok! Puszi... nekem!
Tyler kétségbeesetten körbenézett az ebédlőben és elszörnyedve látta, hogy mindenki rossz szemmel néz vissza rá. A tálca kiesett a kezéből, hogy aztán étel és törött porcelán darabokkal terítse be a csempéket. Sarkon fordult és szégyenében meg sem állt, míg a parkolóban álló motorjához nem ért.
Dühös volt és nem tudta megemészteni, hogy Iggy és Nina felültette őt. Fogalma sem volt, mi lesz ezek után. Azt viszont tudta, hogy Iggy hiába próbálja megtiltani számára, hogy Logan közelébe kerüljön, úgysem fogja tudni megakadályozni. Az lehetetlen, hogy távol tartsa magát a fiútól. Szüksége van rá.

Este Iggy úgy vonult be Arianával az oldalán Emma házibulijára, akár egy szupermodell. Aranyszínű miniruhája ékszerként csillogott a testén, miközben hátravetette szögegyenes, platinaszőke haját a válla fölött és elégedetten mosolygott a felé forduló arcok láttán. A szeme sarkából látta, hogy az addig fiúkkal szemérmetlenül táncoló Kat megdermed és féltékenységtől eltorzult arccal mered rá. Iggynek ugyanis rendszerint sikerült az, amire ő mindennél jobban vágyott: erőfeszítés nélkül a figyelem középpontjába kerülni a puszta jelenlétével.
Az este legtöbb figyelmet keltő bevonulása mégsem a lányt illette. A vendégek már javában iszogattak és önfeledten táncoltak, amikor megjelent a bejárati ajtóban kirívó bőrcuccban, combig érő magassarkú csizmában Selena kezében egy-egy pórázt szorongatva. A láncok végén Miley és Kristen lépkedett két oldalán négykézlábra ereszkedve. A két lány csupán csipkés, fekete melltartót és miniszoknyát viselt, ami alól kivillant tangába bújtatott fenekük, miközben Selena mellett kéjesen csúsztak-kúsztak a padlón. Az összes jelenlévő egy emberként feléjük fordult és megfeledkezve minden másról úgy bámulták őket, mintha megállt volna az idő.
Selena talpra segítette Mileyt, majd Kristent is, aztán mindkét lánnyal érzéki csókot váltott.
A hangfalakból felcsendült a Tear You Apart című dal, az egyik sarokban üdítőt szürcsölgető Kaya pedig megbotránkozva felszólalt.
- Jézus ezért halt meg a kereszten értünk?! - kérdezte éles hangon. Sosem volt még házibuliban és ezúttal is csak azért jelent meg, hogy láthassa Iggyt és addig se kelljen otthon tartózkodnia.
- Megmondhatod Jézusnak, hogy a ribanc visszatért! - mosolygott Selena, aztán végig simított feszes ruhába bújtatott testén.
Az utóbbi napokban ráébredt, hogy már csupán egy árnyék volt, árnyéka egykori énjének. Itt volt az ideje, hogy összeszedje magát. A félresikerült Justinos eset után sorban érték a szerencsétlenségek. Teherbe esett, majd elvetélt. Rájött, hogy anyjának viszonya van a sofőrrel és eltávolodott a legjobb barátnőjétől, Mileytól is. Mindeközben egyre többet drogozott, ivott és sikerült még jobban kivívnia diáktársai ellenszenvét. Pedig Justint legfőképp azért akarta megszerezni, hogy népszerű lehessen. Unta már, hogy Iggy ùgy pöffeszkedik képzeletbeli trónján, mint akit soha senki nem tudna onnan letaszítani.
Szüksége volt egy kitűzött célra, ami segít számára abban, hogy egyenesbe hozza az életét.
Egy sportos alkatú, jóképű srác szinte azonnal előtte termett, hogy megszerezze őt magának. Selena azonban tudta, hogy szexpartnereit ezentúl külsősökből kell válogatnia. Az iskola tanulói számára elérhetetlenné kell, hogy váljon. Csak így érheti el, hogy akarják őt és sóvárogjanak utána.
- Bocsi, de ma nem dugok senkivel sem, kivéve a szukáimat - mosolygott a mellette álló barátnőire, aztán haját rázva végig vonult a nappalin.
Iggy dühösen nézte őt pezsgővel a kezében.
- Nem hiszem el, hogy ennek az olcsó lotyónak sikerült elérnie, hogy mindenki rá figyeljen! - panaszolta visszafojtott hangon a mellette táncikáló Arianának.
Selena közben elővett egy cigarettát és meggyújtotta. A mellette álló Kristen csodálkozva, de jókedvűen mosolygott rá.
- Hogyhogy engem is megcsókoltál? Azt hittem, utálsz.
- Még most sem kedvellek különösebben, de Iggynek csak két barátnője maradt a jelek szerint, és így nekem is kettő van. Javítanom kell az imidzsemen.
- Akkor később téged is kinyalhatlak végre? - Kristen reménykedve, csillogó szemekkel nézett a lányra.
- Ha előtte kifertőtleníted alkohollal a szádat, akkor igen.
- Hé, a házban tilos a dohányzás! - sietett oda Emma kétségbeesetten és várakozón kinyújtotta a kezét.
- Ki nem szarja le?! - nevetett Selena, majd a lány tenyerébe hamuzott és sarkon fordult.

Shawn a szobájában ült és fülhallgatóval próbálta meg kizárni a konyhában hahotázó, beszélgető anyját és Jamest. Tudta, hogy mindenki Emma buliján van. Látta Iggy közösségi oldalain megosztott képeit és csalódottság kerítette hatalmába, mikor arra gondolt, hogy a többiek jól érzik magukat és önfeledten szórakoznak, míg ő magányosan kuksol a négy fal között. Azt hitte, a lány már nem tart igényt a társaságára, az iskolában elszenvedett megaláztatást követően pedig egyáltalán nem vágyott emberek közé. Csupán alá akart merülni a feledés fagyos óceánjában; távirányítót találni, amivel kikapcsolhatja a tudatát. Elhagyni a saját testét, hogy végre szabad lehessen. Elfeledni az éjszakákat, melyeken álomba sírta magát. Megszűnni létezni. Talán tényleg vár rá valahol egy következő élet. Lehetne virág, de mi értelme, ha valaki úgyis leszakítaná és vázába tenné, hogy szép lassan megfulladjon? Lehetne madár, de mit érnek a szárnyak, ha lelövi egy vadász és az aszfaltra zuhan? Nincs már semmi a világon, amit ne érne el az emberi kegyetlenség. Vajon vár rá még öröm? Fogja őt szeretni valaki, tiszta szívből, feltétel nélkül? Annyi esélyt látot rá, mint amennyit arra, hogy megszűnnek a bántalmazások, amiket elszenvedett. Vagyis semennyit.
Viszont ha a szobájában ül, semmi sem fog változni. Muszáj megpróbálnia élni. Nem adhatja fel, akármilyen nehéz is. Boldog akart lenni. Még ha csupán egy röpke órára is sikerül, már megérte. Cserébe kibírja a szánakozó tekinteteket és a bántó szavakat. Azokat egyébként is ki kell bírnia.
Felpattant az ágyról, hogy elővegye egyetlen új ruháját és elinduljon Emmáékhoz. Remélte, hogy találkozhat Logannel és Dylannel, és akkor legalább egy rövid ideig nem érzi majd annyira istentelenül magányosnak magát.
Alsónadrágra vetkőzve állt szekrénye előtt és szomorkásan annak tartalmára meredt. Az olyan szürke és reménytelen volt, amilyennek az életét érezte.
Hideg kezek érintették  a vállait és ijedten hátra fordult. James állt vele szemben, sóvárgó tekintettel bámulva őt. Arca kipirosodott az izgalomtól és kapkodva, szuszogva vette a levegőt. Kezei újra a fiú felé nyúltak, egyikkel megragadta a csuklóját és türelmetlenül magához húzta őt, míg a másikkal a fenekébe markolt. Már épp csókolta volna a nyakát, amikor Shawn kirántotta magát a szorításából és egészen a szekrényig hátrált.
- Ne érjen hozzám! - csattant fel megszeppenve, de a férfit egyáltalán nem érdekelte, mit mond.
- Ne haragudj, csak annyira formás a segged... - harapott az ajkába James, de aztán meghallotta a konyhából Deborah hangját, amint őt szólítja, így végül csalódottan vetett egy utolsó pillantást a fiú meztelen felsőtestére, majd magára hagyta őt.
Shawn megkönnyebbülten kifújta a levegőt tüdejéből és megtörölte könnyes szemeit. Sietve felöltözött és anélkül, hogy bármit is mondott volna anyjának, kilépett a lakás ajtaján. Inkább elvisel száz sértést egy este alatt, mint sem még egyszer kettesbe kerüljön James-szel.

Emma ügyelt rá, hogy Zayn jelen legyen, amikor három srác gyűrűjében erotikus táncot lejt. Azt remélte, hogy a fiú majd féltékeny lesz; hogy végre visszaadhatja neki, amit érdemel, de csalódottan kellett tapasztalnia, hogy semmilyen reakciót nem sikerül belőle kiváltania. Zaynt nem érdekelte, hogy a lány ruhája milyen keveset takar testéből és az sem, hogy milyen a sminkje vagy a frizurája, pedig Emmának még Iggy is segített iskola után, hogy szuperszexin nézhessen ki a bulin. A fiú még csak nem is lett féltékeny, mikor megpillantotta őt a negyedikesek gyűrűjében, amint szexin mozgatta csípőjét. Egyedül az zavarta, hogy látszólag Emmának ilyen könnyen sikerült rajta túljutnia. Sértette az egóját, hiszen biztosra vette, hogy őt aztán nem lehet egykönnyen elfelejteni. Ám néhány cicababa hamar elterelte a figyelmét, Emma pedig könnyeivel küszködve a fürdőbe rohant, hogy sikerüljön lecsillapodnia.
Közben Shawn is megérkezett a buliba. Próbált észrevétlenül belépni és elvegyülni az összegyűlt tömegben, hogy megkeresse Dylanéket.
Miközben a fiúk után kutatott tekintetével, az emelet folyosóján Iggybe ütközött.
- Hé, nézz már a lábad elé! - torkollta le a lány,  aki végül szélesen elmosolyodott, mikor megpillantotta őt. - Shawn, na végre! Vagy százszor hívtalak! Miért nem vetted fel?!
- Nem akartam hallani, hogy azt mondod, nem lóghatsz velem többet.
Iggy felvonta a szemöldökét.
- Miért mondanék ilyet?
- Mert szegény vagyok... - mondta a fiú lesütött szemekkel.
- Engem nem érdekel! Ezt akartam elmondani, ha hagytad volna, de még a suliban sem láttalak.
- Komolyan? - Shawn meglepetten a lányra emelte tekintetét, mire az elmosolyodva bólintott.
- Komolyan. Úgy hiányoztál!
Iggy magához ölelte a fiút, aki esetlenül viszonozta a gesztust. A lány megfogta a kezét és magával húzta őt az egyik hálószobába. A falakra kiragasztott Justin Timberlake poszterek alapján nem volt nehéz kitalálniuk, hogy Emma szobájában járnak.
Mindketten leültek az ágyra és Iggy merő tekintettel Shawnra nézett, miközben megfogta az ágyon heverő kezét.
- Nem vagyok olyan felszínes, mint amilyennek tűnök. Engem nem érdekel, mennyi pénzed van, ugyanaz vagy a szememben, aki eddig is voltál.
- De miért? - csúszott ki a fiú száján akaratlanul is a kérdés. - Úgy értem, te nem barátkozol akárkivel. Senkit sem engedsz magadhoz közel, akkor engem miért? Én csak egy senki vagyok.
Iggy haját az ujjaival fésülte és tűnődve körül nézett a szobában, mielőtt válaszolt.
- Nem vagy senki és én sem értem... A csajokon kívül eddig csak Logant engedtem közel magamhoz. És még a barátnőim előtt sem szoktam teljesen megnyílni... de előtted akaratlanul is sikerült. Nem tudom, miért és hogyan, de nem is érdekel. Sosem volt még hozzád hasonló barátom. Hasonlítasz Dylanre, de mégsem ő vagy. A testvérének nem mindig tud teljesen megnyílni az ember. Nekem erősnek kell mutatnom magam, hogy támogassam őt és példát mutassak a csajoknak. Előtted viszont nem kell takargatnom, ha elgyengülök. Veled teljesen önmagam lehetek. Sebezhető és emberi, amilyennek senki más szemében nem akarok tűnni.
- Örülök, hogy így van. Rám számíthatsz bármikor. Én itt vagyok, ha szükséged van valakire - biztosította a fiú és halványan emosolyodott.
Iggy arckifejezése azonban elkomorult, szeme pedig dühösen megvillant, amikor megpillantotta a Shawn csuklóján hegesedő vágásokat. Eszébe jutott, hogy a Logannel való első találkozáskor ugyanilyen sebeket látott a fiú csuklóján is. Akkor és ott semmilyen együttérzést nem tanusított, csupán kigúnyolta őt. Erre gondolván elszorult a torka és keserű bűntudat áradt szét egész testében.
- Ne csináld ezt többet... - szólt csendes hangon, majd hangosabban folytatta. - Ígérd meg, hogy többé nem teszed!
Shawn sietve ráhúzta csuklójára pulóvere ujját, de a látványt már nem tudta kitörölni a lány tudatából. Az beleégett, méghozzá megmásíthatatlanul.
- Van, hogy csak ez segít, hogy kibírjam...
- Nem akarom, hogy árts magadnak! Ha legközelebb így érzel, inkább hívj fel ahelyett, hogy ezt csinálod, és találkozunk! Mindegy, mennyi az idő vagy épp hol vagyok. Rendben?
Shawn csendesen bólintott, majd megölelték egymást.

Demi és Justin a nappaliban lassúzott, amikor Iggy megjelent a lépcső tetején, hogy a hozzá csatlakozó Ariana és Nina párosával bemutasson a jelenlévőknek egy összehangolt koreográfiát a következő dalra, amit kiválasztottak.
Azonban mielőtt a zene elindult volna, Justin közelebb hajolt Demihez és megcsókolta őt.
Iggy dühösen meredt rájuk, de az általa választott Britney-dal azonnal elindult, így inkább a táncon keresztül vezette le felgyülemlett keserűségét és az ingerültséget, amit a páros látványa váltott ki belőle. Minden szempár rá és két barátnőjére szegeződött, amit mindhárman kifejezetten élveztek. A dal végén Iggynek megakadt a tekintete az ajtón belépő Charlin, aki Harryvel érkezett és egymás kezét fogták.
A lány bosszúsan hátradobta haját a válla fölött és levonult a lépcsőn, hogy töltsön magának valami erőset. Nem akart jelenetet rendezni iskolatársai előtt. Minél kevesebbet tapasztalnak a klikkjükben felmerülő problémákból, annál jobb.
Ekkor velőtrázó, vérfagyasztó sikoly tört elő az emeleti fürdőszobából. Mindenki elcsendesedett és egy emberként fordult a hang irányába.
Többen megindultak a lépcső felé, de az egyik hálóban épp az ágyon ülve csókolózó Logan-Dylan páros volt az első, aki a helyszínre ért. Mindketten elszörnyedve megtorpantak, amikor besiettek az ajtón.
Shawn oldalt, a falnak vetett háttal zokogott, Rita pedig sikítva állt a fürdőszoba közepén és tágranyílt szemekkel a fürdőkádra meredt. Abban az üveges tekintetű Tyler feküdt vérrel borítva, átvágott torokkal.

Dylan