2018. augusztus 12., vasárnap

41. Fejezet: Sötétség

Az éjszakai égbolt feketén ásított Logan feje fölött, miközben hátizsákkal a hátán, könnyáztatta arccal lépkedett a lámpafényben fürdő utcákon. Fogalma sem volt, hová tart. Nem volt célja, csak azt tudta, hogy minél messzebb kell jutnia az otthonának csúfolt épülettől és a benne élőktől. Miután anyja kijelentette, hogy bentlakásosba küldi, felrohant a szobájába és bedobott a hátizsákjába egy fogkefét, dezodort, telefontöltőt és néhány ruhát, aztán megvárta míg mindenki elalszik és kiosont a házból. Fogalma sem volt, mihez kezdjen vagy kihez menjen. Azt viszont biztosan tudta, hogy nem megy el bentlakásosba, akármennyire is kényszerítik. Inkább él majd az utcán, mintsem Európába költözzön és elszakadjon Dylantől. Legszívesebben most is a fiúhoz ment volna, de tudta, hogy anyja ott fogja őt legelőször keresni, ha észreveszi, hogy eltűnt. Egyébként sem akart abban az utcában maradni. Túlságosan félt attól, hogy megtalálják őt és felrakják egy repülőre, ami aztán egyre messzebb viszi őt attól a személytől, aki egyedül okozza minden örömét. Elővette telefonját és megtörölte a szemeit, hogy kilásson könnyei mögül. Azon tűnődött, melyik osztálytársát hívhatná fel. Ki az, aki segítene neki? Akinél legalább reggelig meghúzódhatna? Iggy barátnői, Miley és Justin sem tartózkodtak a városban. Bár Demi és Taylor kedvesek voltak, velük nem volt olyan viszonyban, hogy ilyesmit kérjen tőlük. Mindenképp Dylannel akart lenni. Szüksége volt rá, jobban mint bármikor. Mélyeket lélegzett, hogy valamelyest sikerüljön lenyugodnia, miközben a füléhez tartotta mobilját és arra várt, hogy a fiú fogadja hívását. Az utca csendes volt és néptelen, csupán a tücskök ciripelése szolgált aláfestésként ahhoz az elhagyatottsághoz, amit az út szélén állva érzett magában. Nehéz volt megemésztenie, hogy a saját édesanyja nem fogadja el őt olyannak, amilyen. Egy anya szeretete feltétel nélküli, legalábbis annak kellene lennie, gondolta. Őt nem szereti Jean, mert ha szeretné, nem bánna így vele. Akkor megpróbálná megérteni őt és együtt örülne vele, amiért végre van valaki, akivel igazán szeretik egymást.

- Szia kicsim, épp most akartalak hívni - szólt bele a telefonba Dylan. Jól esett számára becézni Logant. Eddig soha senkit nem becézett még. Senkit sem hívhatott magáénak, mert nem szeretett még egyetlen fiút sem. Épp társasoztak Shawnnal a szőnyegen ülve, amikor megcsörrent a telefonja. Logan elfúló hangja hallatán azonnal görcsbe rándult a gyomra. Felpattant és fel-alá kezdett járkálni a szobában, miközben barátját hallgatta.
- Valaki képeket küldött rólunk anyának... Elmondtam neki, hogy szeretlek. Olyan csúnya dolgokat vágott a fejemhez... Ellökött - mesélte a fiú feldúltan, a sírástól kisebb szüneteket iktatva a mondatok közé. - Azt mondta, holnap elküld engem a bentlakásosba. Muszáj volt elszöknöm... nem hagylak itt! Soha... Nem megyek olyan helyre, ahol te nem vagy ott.
Dylan szemeibe könnyek szöktek. Iszonyúan bántotta az, ahogy Logannel bántak a szülei. Sokkal jobban fájt számára ez, mintha a sajátjai bánnának így vele. Ráadásul nagyon megrémült annak hallatán, hogy a fiút tényleg el akarják küldeni. Az, hogy Logan jelenleg az utcákon kóborol egymagában, pedig csak a hab volt a képzeletbeli, mérgezett torta tetején.
- Hol vagy? Megyek érted! - jelentette ki indulatosan.
Egy pillanatig csupán csendes szipogást hallott a vonal tulsó végéről, majd Logan meggyötört hangon ellenkezni kezdett.
- Nem, nem mehetek hozzátok. Ott fognak először keresni.
- Akkor elbújtatlak. Nagy a ház.
- És ha mennem kell valahova és szembe jönnek velem az utcán? Nem mehetek oda...
- Rendben, akkor a kocsimban alszunk vagy elmegyünk egy hotelbe. Nem foglak magadra hagyni az éjszaka közepén... - Dylan ellentmondást nem tűrő hangneme végül meghozta gyümölcsét.
- Jó, de csak ma éjszaka. Nem akarlak téged is belekeverni - adta be a derekát Logan. - Még csak két utcányira vagyok tőletek, az éjjel-nappali előtt járok.
- Két perc és ott vagyok. Szeretlek!
Dylan kinyomta a telefont és sietve felkapta az ágyról kabátját. A szőnyegen ülő Shawn aggódva követte őt tekintetével.
- Mi történt?
Dylan sietősen összefogalta a lényeget a fiúnak, mire az is felpattant, odalépett hozzá és sajnálkozva megfogta remegő kezét.
- Nyugodj meg, így nem fogsz tudni vezetni. Annyira sajnálom... ti nem ezt érdemlitek. A szülők olyan gonoszak tudnak lenni... olyan kegyetlenek.
- Nem tudok megnyugodni... talán még sosem voltam ennyire ideges. Sokmindent átéltem már, de az, amikor Logannel történik valami rossz, sokkal jobban fáj, mint amikor engem bántanak.
- Persze, mert mindennél jobban szereted - bólogatott Shawn. - Megyek én is haza és remélem, hogy megoldódnak a dolgok. Amíg összefogtok és itt vagytok egymásnak,  minden akadályt le fogtok győzni.
Közben egymást követve lerobogtak a lépcsőn, majd a bejárati ajtóhoz érve Dylan visszanézett a mögötte álló fiúra.
- Nem kell haza menned. Jöhetsz velünk te is, ha szeretnél.
Shawn szívesebben tartott volna a két fiúval, de úgy gondolta most jobb, ha inkább kettesben hagyja őket. Nem akart zavaró harmadik lenni, mikor ennyi problémájuk van.
- Rendes tőled, de majd bepótoljuk máskor, ha már rendeződik ez az egész dolog Logan szüleivel. Jó?
- Rendben, úgy lesz. - Dylan megeresztett a fiú felé egy halvány mosolyt és kilépett a szabadba.
Már az autóban ültek, amikor Shawnhoz fordult.
- Hazaviszlek, csak előbb felvesszük Logant.
- Erre igazán nincs szükség...
- Dehogynem, nagyon is van. Nem akarom, hogy egyedül mászkálj az éjszaka közepén.
- Köszönöm. - A fiú kissé elérzékenyülten és zavartan meredt maga elé. Sosem volt még senki sem olyan kedves vele, mint Dylan.

Miután Luke újabb gyenge kifogást keresett, hogy elkerülje a Taylorral való találkozást, a lánynál betelt a pohár. Felkapta dzsekijét és zsebre dugott egy doboz cigarettát, majd lerobogott a lépcsőn és útnak indult. Luke mindössze három háztömbnyire lakott tőle, így sétálva is megtehette az oda vezető utat. Közben rágyújtott egy szál cigire és idegesen kifújta a füstjét. Hosszú, hullámos tincsei alól szinte alig látszott ki fekete bőrdzsekije. Csupán arra tudott gondolni, hogy mi lehet a hirtelen beállt változás hátterében. Attól tartott Luke már nem szereti őt. Nem értette, miért nincs annyi a fiúban, hogy elé álljon és a szemébe mondja, hogy legyen vége. Úgy gondolta annyit igazán megérdemelne, hogy tudja az igazat. Szánalmasnak érezte magát, amiért az utóbbi napokban eredménytelenül próbálta rávenni barátját arra, hogy találkozzanak. Ezúttal Luke azzal a kifogással állt elő, hogy épp a nagyszüleinél van a családjával, ezért nem tudnak találkozni.
Taylor már majdnem odaért a fiú otthonához. Messziről kiszúrta a régi jóbarátként barátságosan felé integető, téglavörös házat. Gyomra ökölnyire zsugorodott, mikor meglátta a fiú emeleti ablakából kiszűrődő fényeket. Szóval hazudott... itthon van, mégis azt mondta, hogy nincs.

Közben Logan meggyötört arccal várakozott az út szélén állva. Dylan megállt mellette az autóval és kiszállt, hogy magához ölelje őt.
- Itt vagyok, mostmár nem leszel egyedül. Minden rendben lesz! - nyugtatta Logan haját simogatva a tarkóján. A fiú a vállába fúrta az arcát és belezokogott a kabátjába.
Dylan még soha nem látta ilyennek őt. Általában ő maga szorult támogatásra és Logan még akkor is azon volt, hogy őt támogassa, amikor neki is megvolt a saját baja. Most viszont Dylan semmi másra nem vágyott, csak hogy egész este a karjába zárhassa a fiút és azt éreztesse vele, hogy biztonságban van.
Mikor már ismét az autóban ültek és elindultak, hogy hazavigyék Shawnt, Dylan bizonyos időközönként aggódva a mellette ülő Loganre sandított. A fiú ölében szorongatta hátizsákját lesütött szemekkel. Dylan szeretett volna mondani neki valamit, amitől egy csapásra jobban érezné magát, de semmi ilyen nem jutott az eszébe. Hagyta, hogy barátja megnyugodjon és csendben elrendezze gondolatait. Majd beszélnek utána, hiszen előttük áll az egész éjszaka. Azon töprengett, hová menjenek. Volt egy tóparti nyaralójuk a városon kívül, ahol nyugodtan együtt lehetnének. Mégis csak otthonosabb lenne, mint egy hotel. Dylan azonban nem szívesen indult volna el éjszaka, ráadásul nem vitt magával semmit, ami a maradáshoz szükséges. A legjobb talán az lesz, ha ezt az éjszakát egy közeli hotelben töltik, ahonnan másnap hazamehet összeszedni, amire szüksége van. Ugyanis eltökélte, hogy mindvégig Logan mellett marad.
Közben Shawn végig irányította Dylant a hátsóülésről, hogy merre menjen. Néhány tömbnyire az otthontától akart kiszállni az autóból. Nem szerette volna, hogy bárki is tudja, hol lakik.
- Innen már csak pár perc séta - mondta, miközben megálltak az autóval az út szélén és kiszállt. Az első ajtóhoz lépett, mire Dylan lehúzta az ablakot.
- Szívesen kitettelek volna ott, ahol laksz.
- Tudom, de jót fog tenni ez a kis séta. Köszönöm! - Shawn az anyósülésen csendesen gubbasztó Loganre nézett. Sajnálta a fiút és segíteni szeretett volna, de nem tudta, hogyan és mivel tehetné. - Kitartást! Remélem minden megoldódik hamar. Nagyon sajnálom... nem ezt érdemled!
- Köszönöm - emelte fel könnyektől csillogó arcát Logan és halványan elmosolyodott.
Shawn szomorúan búcsút intett a két fiúnak, aztán összehúzta magán pulcsiját és elindult.

Taylor a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőfokra állt és dühösen a csengőre bökött ujjával. Hosszan nyomta és az sem érdekelte, hogy már rég beesteledett.
Néhány percnyi türelmetlen várakozás után megjelent az ajtóban Luke égnek meredő hajjal keretezett arca. Meglepettség és rémület játszott tekintetében. Taylor elégtétellel nézett vissza rá.
- Szóval így állunk! Napok óta kérem, hogy talizzunk, de rendszeresen lemondod mindenféle elcseszett ürüggyel! Szerintem egyik sem volt igaz... Ja, tényleg... hogy vannak a nagyszüleid? Elvileg ott vagy náluk, de lehet van egy ikertesód is - hadarta gunyoros kifejezéssel az arcán, mire a fiú lesütötte a szemét, aztán kilépett az ajtón és becsukta maga mögött. Elindult az utca felé, de mivel Taylor továbbra is dühösen állt egyhelyben és esze ágában sem volt követni őt, vissza fordult.
- Sétáljunk és elmondok mindent, ígérem! Nem az, amire gondolsz... - bizonygatta.
Taylor mozdulatlanul latolgatta, mit tegyen. Végül aztán megadta magát és Luke után indult. Túlságosan szerette őt ahhoz, hogy ne hallgassa meg, amit mondani akar. Ráadásul iszonyatosan furdalta oldalát a kíváncsiság.
Már az utcán sétáltak egymás mellett, amikora fiú Taylor kezéért nyúlt, hogy megfogja. A lány viszont elhúzódott tőle és a zsebébe rejtette tenyerét. Nem engedhet a vágyainak, míg nem tudja az igazat. Talán csak egy újabb hazugság lesz az is, gondolta.
- Akkor végre elmondod, hogy mi a szar bajod van velem?!
Közben elérték az elhagyatott játszóteret, ahol először lettek egymáséi. Luke megállt és leült az elsárgult, haldokló fűbe, Taylor pedig ugyanígy tett és kíváncsian, várakozva nézett rá.
- Nem csaltalak meg soha, mielőtt azt hinnéd - biztosította a lányt, de az hitetlenkedve ráncolta homlokát. - Tudod, hogy szeretlek!
- Akkor meg mi a fasz bajod van?! - fakadt ki értetlenül, türelmét vesztve Taylor.
- Az, hogy anyáék el fognak válni! Minden nap veszekednek, repülnek a tányérok, meg minden. A kishugom teljesen kikészült. Állandóan sír, muszáj volt otthon maradnom. Minden nap vele vagyok suli után és megpróbálom elterelni a figyelmét. Nagyon megviseli az, ahogy anyáék bánnak egymással... Ne haragudj, amiért nem mondtam el korábban! Csak... reménykedtem, hogy megoldják a dolgokat. Nem akartam kimondani a nyilvánvalót, mert akkor visszafordíthatatlanul valóságossá válik az egész. Próbáltam lelépni otthonról, hogy találkozzunk, de a tesóm mindig kérlelt, hogy ne hagyjam magára velük. Nem tehettem mást...
A fiú szomorú arcát kémlelve Taylor egyszerre könnyebbült meg és kezdte egyre szörnyűbben érezni magát. Örült, hogy nem másik lány állt a háttérben és annak is, hogy Luke nem csalta meg. Viszont nagyon sajnálta őt azért, amin épp keresztülment. Bűntudat kezdte mardosni belülről éles karmokban végződő ujjakkal, amiért egyből a legrosszabbra gondolt és bunkón viselkedett.
Megfogta a fiú kezét és megszorította, aztán karjait köré fonta és szorosan magához ölelte őt. Luke a lány vállgödrébe fúrta arcát és magába szívta parfümje jellegzetes szantálfa illatát.
- Annyira jó, hogy itt vagy velem! - motyogta Taylor bőrkabátjába, mire az elhúzódott tőle és homályosan csillogó kék szemeibe fúrta tekintetét.
- Szeretlek! - lehelte az érzéstől majd szét csattanva. - Történjen bármi is a szüleiddel, én végig itt leszek melletted és támogatlak mindenben. Semmin sem kell egymagadban keresztülmenned!

Miután a Felelsz vagy mersz? véget ért és a többiek elaludtak, Miley kibújt a takaró alól és kiosont a folyosóra. Nesztelenül, óvatosan lépkedett meztelen talpával, hogy senkit ne ébresszen fel.
Mikor elérkezett Zayn szobájának ajtajához, lassa  kinyitotta és belesett rajta. Elővigyázatossága alaptalannak bizonyult. A fiú az ágyán feküdt, de Miley látta a félhomályban, hogy még ébren van. A másik ágyon Justin azonban mélyen aludt és hangosan horkolt.
A lány Zaynhez lépett, leült az ágya szélére és felé hajolt, hogy megcsókolja őt. A fiú először nem akarta viszonozni a gesztust, ajkait összeszorította és elfordította az arcát, de végül beadta a derekát és magára húzta őt.
Mileynak sem kellett több. Azonnal felhúzta Zayn pólóját a hasán és csókolgatni kezdte a testét, miközben kezével a fiú nadrágjának cipzárjával matatott.
- Azt akarom, hogy dugj meg! - jelentette ki az izgalomtól ziháltan.
- Itt?! - hüledezett a fiú tágranyílt szemekkel. - Justin bármikor felkelhet...
- Ugyan már! Úgy kiütötte magát, hogy még akkor sem ébredne fel, ha lángolna az ágya. Olyan izgi lenne, hogy bármikor rajtakaphatnak!
Zayn az alkoholból nyert bátorságának köszönhetően lerántotta a lány felsőjének pántját és lehúzta a könnyed anyagot a melleiről, hogy ajkaival kényeztethesse azokat.
Miley élvezkedve felsóhajtott és magába csúsztatta a fiú időközben merevvé vált férfiasságát. A gyönyörtől nyögdécselve vad csókolózásba kezdtek, miközben Miley egyre csak erősebben mozgatta csípőjét.
- Ti meg mi a szart csináltok?! - csattant egy méltatlankodó hang a félhomályban. Justin volt az, de Zayn a fiú hangja hallatán egy pillanatra azt képzelte, hogy nem Miley, hanem Dylan teste forr össze az övével. A gondolattól egy elnyújtott, feltörő nyögés kíséretében megremegett, majd elernyedt a teste.
Miley csalódottan felsóhajtott, de a fiú már le is tolta őt magáról, majd felhúzta sliccét és szó nélkül kirohant a szobából.
A lány az ágyon fekve Justin felé fordult. Az a falnak vetette hátát és a szemét dörzsölgetve bizonytalan tekintettel a félhomályba bámult. Fogalma sem volt arról, hogy álmodik-e vagy ez a valóság. Abban sem volt biztos, mi történt pontosan a másik ágyon. Még mindig szédelgett és forgott vele a világ. Hányingere volt és semmi mást nem akart, csak visszaaludni és úgy ébredni, hogy megszűnt a rosszullét.
Miley csalódottságát újult izgalom vette át. Homályosan látta az ablakon beáramló halvány fény derengésénél a lehunyt szemű, trikóban és bokszeralsóban szuszogó Justint. Kezét falatnyi alvásra használt rövidnadrágjába csúsztatta és úgy döntött befejezi, amit Zaynnel elkezdett.
- Segíts magadon, és Isten is megsegít! - kuncogott.

Mire Dylanék elértek a hotelhez, Logannek sikerült némileg lenyugodnia. Barátja átkarolta őt, miközben beléptek az üvegajtón. Az előcsarnokban rajtuk kívül csupán a recepciós volt jelen. A fiatal nő unottan csavargatta copfba fogott haját, miközben a pulton előtte heverő laptop képernyőjét bámulta.
- Jó estét! Egy szobát szeretnénk ma éjszakára - mondta Dylan, mikor a pulthoz értek. A nő felocsúdott mélázásából és tekintete egy pillanatra elidőzött Logan kisírt szemein, majd monitorján üres szobák után kezdett kutatni.
- Egy vagy két ágyas szobát szeretnének?
- Az egy ágyas jó lesz.
A nő somolyogva elfordult, majd visszatért a 206-os szoba kulcsával. Miután Dylan fizetett hitelkártyájával, megindult Logannel az oldalán a lift felé. Mikor az kettejükkel a belsejében elindult felfelé, magához húzta és megcsókolta a fiút.
- Minden rendben lesz. Nem hagyom, hogy elküldjenek. Ígérem! - lehelte Logan nyakába elszántan.
Dylan nem válogatott a puccos szállodák között. Nem érdekelte, mi hány csillagos és mekkora a lakosztály. Csupán egy ágyra vágyott, ahol összebújhattak.
- Ne haragudj, hogy nem a legjobbat választottam - mondta röstelkedve Logan tekintetét fürkészve. A fiú azonban nem a szobát tanulmányozta, hanem barátja arcát. Az este folyamán akkor először mosolyodott el őszintén.
- Nem is kell a legjobbnak lennie. Az számít csak, hogy a legeslegjobb személy van itt velem. Köszönöm! Nem tudod, milyen jól esik, hogy itt vagy... hogy ezt teszed értem - vallotta be hálásan csillogó szemekkel.
Dylan ledobta a cipőjét és a kabátját, aztán az ágyra feküdt és hívogatón intett Logannek, hogy csatlakozzon hozzá. Egy perccel később már egymást ölelve feküdtek a párnák között és egészen közelről bámulták egymást. A szerencsétlen körülmények ellenére mindkettőjüknek erőt adott a tudat, hogy együtt lehetnek.
- Legalább most végre együtt aludhatunk anélkül, hogy félnünk kellene attól, hogy valaki ránk nyit - jegyezte meg Dylan, majd aggódó arccal hozzátette. - Nem vagy éhes?
Logan mosolyogva nézett vissza rá.
- Nem, de tudom, hogy te az vagy.
Dylan elvigyorodva a telefonjáért nyúlt, hogy kínait rendeljen.

Zayn egyenesen a folyosó végén nyíló mosdóba rohant. Meztelen talpai nem vertek viszhangot, miközben futott. Gondolkodás nélkül feltépte a mosdó ajtaját és zaklatottan a falon lógó tükörbe pillantott. Nem volt elégedett tükörképe látványával. Az rémült volt és kétségbesett, mint egy nyúl, amit fenevad kerget. Nem tudta mire vélni néhány pillanattal korábbi gondolatait. A vágyat, amit a képzeletéből sötét felhőként előkúszó arc és test váltott ki belőle. Az elképzelt érzés, amint Dylannel eggyé válnak. Nem szabadna ilyesmire gondolnia. Úgy érezte, valami elromlott benne legbelül. Mintha csak egy rossz autó lenne, ami szerelésre szorul. Elromlott a kézifék és százötven kilométer per órás sebességgel fog belecsapódni a betonfalba. Hiszen a focicsapat tagja, a lányok egyik kedvence. Nem vágyakozhat egy fiú után... Nem lehet ő is egy azok közül, akiket előszeretettel megvetett. Tudta, hogy vonzódik a lányokhoz, efelől immár kétsége sem volt. Emma és Miley érintéseitől teljesen beindult, de képtelen volt tovább tagadni, hogy jelen pillanatban sokkal jobban vágyik Dylan érintése után. Talán azért, mert tudja, hogy nem kaphatja meg? Azért, mert a tiltott gyümölcs mindig a legédesebb? Esetleg ha megtörténne, utána már nem is vágyna rá többé? Eldobná, mint minden mást, amit megkaphatott? Talán utána már nem izgatná, mint ahogy semmi sem, amit egyszer már megszerzett. Úgy érezte sosem fogja megtudni, hiszen Dylan már Logané és nem úgy tűnik, mintha ez változna a közeljövőben.
Végül megmosta az arcát hidegvízzel és csalódottan visszakullogott a szobájába. Miley már nem volt ott, csupán a csukott szemű, még mindig öntudatlanul szuszogó Justin aludt falnak vetett háttal a másik ágyon. Zayn bizonytalanul megindult felé és nesztelenül leült mellé. Egy darabig szótlanul fürkészte a fiú arcát az ablakon bevilágító holdfénynél és azon töprengett, érzett-e valamit, amikor megcsókolta őt. Úgy gondolta, semmivel sem volt másabb, mintha egy lányt kellett volna megcsókolnia, viszont nem ébresztett benne semmit barátja ajkainak érintése. Talán azért, mert Justinra sosem nézett olyan szemmel. Benne csak a legjobb barátját látta, semmi többet. Lehet, hogy mégsem érdeklik a fiúk, csupán megőrült? Dylanre gondolván azonban ez a feltevése hirtelen már nevetségesnek tűnt. Bizsergett a bőre alatt ha elképzelte, hogy megérintik egymást.
- Apa, már nem bírok többet... Elég volt. Fáradt vagyok... - motyogta Justin aléltan. Szemei még mindig csukva voltak.
Zayn összerezzent, amikor barátja megszólalt. Értetlenül nézte őt, majd elálmosodva felállt és bedőlt a saját ágyába, hogy elnyomhassa végre a mindent feledtető, öntudatlan álom.

Shawn örült, amikor hazaérve anyja már nem volt ébren. Nem volt kedve magyarázkodni és hallgatni a nő szúrkálódását. Egyenesen a szobájába igyekezett, még a villanyt sem kapcsolta fel a házban. Ott aztán alsógatyára vetkőzött és lefeküdt az ágyra. A sötétséget fürkészve Dylanékre gondolt és azt remélte, minél előbb  rendbe jönnek a dolgaik. Teljesen megrendült attól, ahogy Logannel bánt az édesanyja. A sajátja sem volt jobb, de mégsem akarta elküldeni őt bentlakásos iskolába, amikor megtudta, hogy meleg. Bár ezt a jóságot inkább annak tudta be, hogy még az utat sem lett volna pénzük kifizetni. Tisztán emlékezett még, hogyan nézett rá a nő, amikor megtudta. Hogy miket vágott a fejéhez... Szavai úgy vésődtek a szívébe, mint tetoválás a bőrbe. Vele maradtak és nem tágítottak. Irigyelte Dylant és Logant, amiért ők legalább ott vannak egymásnak. Van miért küzdeniük. Van valaki, aki szereti őket. Neki nem volt. Az ő történetében valószínűleg elfogyott a tinta, amikor a boldog részek következtek volna.
Már egészen megszokta, hogy boldogtalan, ugyanis nem igazán tudta, milyen másként élni. Akaratlanul is heges csuklójához nyúlt és behunyta a szemét. Ekkor aztán eszébe jutott, mi lesz, ha kénytelen lesz a saját ruháiban iskolába járni és még jobban elszomorodott.

Másnap reggel a focicsapat és a pompon-lányok megérkeztek buszukkal az iskola épülete elé. Iggy elbúcsúzott barátnőitől és bepattant a parkolóban álló Ferrarijába. Már alig várta, hogy hazaérve találkozhasson Dylannel és megbizonyosodjon arról, hogy testvérével minden rendben. A fiú este óta nem válaszolt az üzenetére és attól tartott, valami baj történt. Ráadásul fejfájás gyötörte a másnaposságtól és sürgősen vanília gyertyás, forró fürdőre vágyott. Miután megérkezett, egyenesen az emeletre indult, de Dylant nem találta a szobájában. Épp lefelé igyekezett a lépcsőn, amikor megpillantotta anyját, aki épp kozmetikushoz készült.
- Anya, hol van Dylan? - kérdezte kétségbeesett hangon. A táskájával bíbelődő nő visszafordult az ajtóból.
- Este írt egy üzenetet, hogy nem alszik itthon. Biztosan nemsokára hazaér. Most rohannom kell, de örülök, hogy láttalak, kincsem. Sietek haza és mesélhetsz a meccsről! - Azzal már csapódott is mögötte a bejárati ajtó.
Iggy már épp a forró vízzel teli kádban relaxált vanília gyertyákkal körülvéve, amikor megszólalt a csengő. Hiába várt türelmetlenül, az csak csengett és csengett erőszakosan, fáradhatatlanul. Végül bosszankodva kimászott a kádból és belebújt köntösébe. Kontyba fogott hajához simított néhány rakoncátlan, nedvessé vált tincset és elindult a földszintre, hogy ajtót nyisson. Meglepődött, amikor a küszöbön a tajtékzó Jeant pillantotta meg. A nő arca paprikapiros volt és nyálat fröcsögtetve ordítani kezdett, amint megpillantották egymást.
- Hol van?! Tudom, hogy itt bujkál! LOGAN, AZONNAL GYERE HAZA! - Az utolsó mondatot Iggy válla fölé tekintgetve visította, mintha a fiú ott állna mögötte. Már épp próbálta félrelökni a lányt, de az feltartott kézzel elé állt és bosszúsan felcsattant.
- Megőrült?! Logan nincs itt! A soha viszont nem látásra! - Azzal már csukta is be az ajtót, de Jean bedugta a lábát, hogy megakadályozza.
- Ne hazudj! Tudom, hogy itt van! Hol máshol lenne?!
- Maga meg mi a francról beszél?!
- Bementem a szobájába, amikor felkeltem, és nem volt sehol! Az ágya is érintetlen volt. Megszökött! Tudom, hogy a testvéred rejtegeti! Hívd ki, vagy én hívom a rendőrséget! - fenyegetőzött Jean eltorzult arccal.
Iggy úgy pislogott rá, mintha azt latolgatná, intézzen-e egy hívást a legközelebbi pszichiátriára, vagy sem.
- Logan nincs itt, fogja fel! Egyedül vagyok itthon.
- Hiszem, ha látom!
Mielőtt a nő ismét próbálkozhatott volna a betöréssel, valaki megszólította őt a háta mögül.
- Menjen innen!
Dylan volt az. Szomorú tekintettel nézte az ajtóban állót, de elszántnak tűnt. Iggy megkönnyebbülten felsóhajtott testvére láttán, Jean azonban még dühösebb lett. Megindult a fiú felé és közben kezével hadonászva kiabált.
- Hol dugdosod a fiamat?!
Iggy akaratlanul is prüszkölve felnevetett a kétértelmű szóhasználaton.
- Sehol! Nem tudom, miről beszél! - Dylan kénytelen volt hazudni. Ha elmondja, hogy tudja, hol van Logan, Jean mindenbizonnyal a rendőrséggel szedetné ki belőle a részleteket.
- Tönkretetted a családomat, te utolsó...! - rikácsolt a nő továbbra is, majd a mondat vége előtt elfúló hanggal meglendítette karját és arcon csapta Dylant.
A következő pillanatban felsikoltott, ugyanis Iggy belemarkolt hátulról lófarokba fogott hajába és belökte őt az egyik hortenzia bokorba.
- Takarodjon innen, vagy hívom a rendőrséget! Mit képzel magáról?! Idejön és megüti Dylant? Ha anya megtudja, abban nem lesz köszönet!
Jean kikászálódott a bokorból, megigazította magán a felsőjét és hátrasimította összekócolódott haját. Villámló tekintettel nézett az ikrekre, de nem mert ismét a közelükbe menni. Helyette felemelt mutatóujját rájuk szegezve kiabált, miközben hátrálva a kapu felé indult.
- Ő az én fiam, nem rejtegethetitek előlem! Ezt még nagyon megbánjátok...
Miután eltűnt a szemük elől, Dylan megkönnyebbülten kieresztette a bent tartott levegőt és fáradtan megindult a bejárat felé. Iggy aggódva követte őt. Nem értette, mi történt és sürgősen válaszokat akart.
- Mi volt ez az egész? Hol van Logan?
- Egy hotelben van. Csak azért jöttem, hogy összeszedjem pár cuccomat aztán megyek vissza hozzá. Valaki képeket küldött az anyjának, amiken együtt vagyunk...
- Megint Tyler?! - vágott közbe bosszúsan a lány, mire Dylan vállat vont.
- Nem tudom, ki volt az. Én inkább a sikoly-jelmezesre gondolok, mert a napokban írt nekem egy üzenetet, hogy még nincs vége. Aztán most jöttek a képek... de talán csak véletlen egybeesés és tényleg Tyler volt - töprengett a fiú, miközben leült a nappali egyik bőrfotelére és kezeibe temette arcát. - Jean el akarta küldeni bentlakásosba Logant és elszökött otthonról... Én mentem érte és vittem el egy hotelbe, hogy biztonságban legyen. Fogalmam sincs mit csináljunk... Tudom, hogy nem bújkálhat sokáig, de annyira félek, hogy az anyja elküldi és soha nem láthatom újra!
Dylan ujjai között könnycseppek csillantak. Iggy a fotel karfájára ült, magához ölelte őt, aztán csitítóan simogatni kezdte a hátát.
- Nyugodj meg, nem hagyjuk, hogy elküldje! Kitalálok valamit. Ígérem!

Shawn a konyhából beszűrődő beszélgetés foszlányaira ébredt. Elképzelni sem tudta, ki lehet náluk korán reggel. Álmosan felült az ágyban, megdörzsölte a szemeit és felöltözött, mielőtt kilépett szobája ajtaján. Az ebédlőasztalnál anyja ült cigarettával a kezében egy kopaszodó, pocakos férfi társaságában. Mindkettejük előtt egy-egy csésze kávé hevert. Shawn sejtette, hogy anyja nem a viccesnek egyáltalán nem nevezhető poénokon kacag és nem is a férfi külseje van rá ekkora hatással. Mindenbizonnyal tehetős lehet, ha ilyen örömteli hangokat sikerül kicsalnia a nőből.
- Jó reggelt - köszönt a fiú illemtudóan, de kedvtelenül. Az ő reggele máris rosszabbul indult, mint azt szerette volna. Unta már a különböző, idegen férfiak jelenlétét az otthonukban. Sejtette, hogy anyja ezúttal valóban mindent belead, ugyanis nem a megszokott módon bánt vele, amikor megszólalt.
- Bemutatom Jamest. James, ő itt a fiam, Shawn.
- Örvendek! - mosolyodott el a férfi, miközben felállt, hogy kezet fogjon a fiúval. Kissé tovább szorította tenyerét az elvártnál és tekintetét képtelen volt levenni Shawn arcáról. Az zavartan elfordult és úgy döntött, inkább visszamegy a szobájába, de James ismét megszólította őt, mielőtt akár egy lépést is tehetett volna.
- Mesélj magadról! Hány éves vagy?
- Tizenhat - felelt a fiú kelletlenül, miközben arra gondolt, miért is fontos ez. Eddig egyetlen anyjánál megforduló férfi sem érdeklődött felőle. Jobban szerették, ha nincs láb alatt, és ezzel ő sem volt másképp. Ahogy csak tudta, kerülte a jelenlétüket.
- Akkor te még nagyon fiatal vagy! Biztosan futnak utánad a csajok - jegyezte meg James elbűvölőnek szánt, de előnytelenre sikeredett mosollyal az arcán.
Mielőtt Shawn bármit is mondhatott volna, anyja közbevágott.
- Sajnos Shawn meleg - mondta olyan hangon, mintha egy elszalasztott áruházi akcióról beszélne.
James azonban úgy tűnt, nem talál semmi kivetnivalót a hallottakban. Arca még inkább felragyogott, pupillái mintha kitágultak volna.
- Deborah, haladj a korral! Nincsen ebben semmi rossz.
Shawn még akkor is magán érezte a férfi tekintetét, amikor becsukta szobája ajtaját. Felrakta fejhallgatóját és összekuporodott az ágyon, miközben azon gondolkodott, írjon-e Dylannek egy üzenet. Tudni szerette volna, hogy Logannel hogyan állnak a dolgok, de a körülményekre való tekintettel nem akarta zavarni a két fiút.

Jean megállás nélkül hívogatta Logant, miközben fel-alá járkált otthonukban és ingerülten káromkodott a telefonra, mintha az lenne a hibás a nem fogadott hívásokért. Korábban elment a rendőrségre is, de ott közölték vele, hogy csak hetvenkét óra elteltével kezelhetik eltűnésként az esetet, addig tehetetlenek az üggyel kapcsolatban. Jeannek azonban nem volt ennyi ideje a várakozásra. Rettegett attól, mi lehet a fiával és hol van. Talán épp egy híd alatt fekszik valahol ebben a pillanatban is, vagy az egyik aluljáróban rejtőzködik? Dühös volt rá, amiért nem vette fel a telefonját és hagyta őt kétségek közt vergődni, de magára talán még annál is dühösebb volt. Nem tudta, valaha is képes lesz-e elfogadni azt, hogy fia egy másik fiút szeret. Még a gondolattól is viszolygott, hogy egyetlen gyermeke ilyen sorsot szánt magának. Eszébe sem jutott, hogy Logan számára ez nem választás. Nem egy döntés, amit csak úgy meghozhat. Ha a dolgok így mennének, akkor nem lenne annyi összetört szív, annyi csalódás és fájdalom a világban. Az ember nem választhatja meg, kibe szeressen bele. Jean azonban ilyesmire nem gondolt, azt viszont már bánta, hogy fiát bentlakásosba akarta küldeni. Ha nem fenyegetőzött volna, Logan még mindig otthon lenne. Miután a rendőrségről hazaért, úgy döntött, még egyszer megpróbálkozik a szomszédban. Dylan ekkor már Logannel volt, Iggy pedig barátnőivel telefonált a szobájába zárkózva, így az anyjuk, Veronica nyitott ajtót. A nő már felkészülten várta őt, gyerekei ugyanis mindenről beszámoltak neki korábban. Úgy döntött, beengedi az otthonába Jeant, hogy az megbizonyosodhasson arról, nem rejtegetik a fiát. Bár megvetette őt és nem szívesen tűrte jelenlétét az otthonában, még mindig ez tűnt az egyszerűbb megoldásnak. Nem igazán repesett a gondolattól, hogy végül rendőrök kutassák át a házat.
Jean minden négyzetcentimétert megvizsgált a hatalmas villában, majd az utolsó helyiségből kilépve csalódottan belátta, hogy Logan tényleg nincs sehol.
Hazaérve aztán egyenesen a konyhába igyekezett, hogy igyon egy pohár hideg vizet, amikor megszólalt a csengő. Reménykedve sarkon fordult és a bejárati ajtóhoz lépett, de csalódnia kellett. Csupán Rita állt az ajtóba. Jean nem ismerte a lányt, így értetlenkedve nézett rá.
- Miben segíthetek? Ez most nem épp a legjobb alkalom...
- Elnézést, csak Loganhez jöttem. Egy suliba járunk.
Jean szipogva lehajtotta a fejét, mielőtt megszólalt.
- Logan nincs itthon...
- Nem tudja, mikor ér haza? Esetleg Dylannél van?
- Nem, nem ott van... sajnos fogalmam sincs, mikor ér haza.
A nő szeméből potyogni kezdtek a könnyek. Sietve elfordította arcát, mire Rita csodálkozva közelebb lépett hozzá.
- Valami baj van?
- Logan elszökött itthonról! - vallotta be végül kelletlenül Jean. - Fogalmam sincs, hol lehet.
- A szomszédban már nézte? - A lány kissé sápadtan töprengett magában. Ha Logannek valami baja esik, azt nem éli túl.
- Persze, hogy néztem! Az volt az első dolgom, de nincs ott!
Rita összeszűkült szemekkel nézett rá.
- És Dylan ott van?
- Mikor legutóbb ott jártam, nem volt...
- Magának meg sem fordult a fejében, hogy épp ebben a pillanatban is együtt vannak valahol?!
- Korábban találkoztam Dylannel... - védekezett Jean kissé megilletődve. - Logan nem volt vele.
- Az iskolában már mindenki tud arról, hogy együtt vannak. Hogyan engedheti a fiának, hogy ekkora szégyent hozzon magára?! Az egész suli rajtuk csámcsog! - méltatlankodott felháborodva Rita, mire Jean a hallottaktól lesújtva az ajtófélfának támaszkodott.
- Persze, hogy nem engedem! - lehelte végül homlokát törölgetve. - Ezért is szökött el!
- Kérem, szóljon, ha van valami fejlemény vagy esetleg bármiben segíthetek!
- Igazából valamiben segíthetnél. Felhívhatnád Logant, hátha neked felveszi a telefont.
Jeanbe néhány pillanatra beköltözött a lelkesedés és remény szikrája, de miután Rita hiába hívogatta többször is a fiút eredménytelenül, újra úrrá lett rajta a csalódottság. A lány végül elköszönt tőle, ő pedig a kanapéhoz lépett, lerogyott rá és tenyerébe temetve arcát felzokogott.

Zayn megnyomta a csengőt és unottan várakozott, míg meg nem jelent az ajtóban a kócos hajú Justin bágyadt tekintettel az arcán. Barátja első gondolata az volt, hogy Dylanhez látogat el, de az erre való késztetést még akkor elnyomta magában, amikor útnak indult otthonról. Végül aztán úgy döntött, Justinhoz megy. Hiszen mióta a kómából magához tért, nem igazán beszélgettek az érzéseikről vagy problémáikról egymással. Nem felejtette el, hogy míg ő öntudatlanul feküdt a kórházi ágyban, addig a fiú rendszeresen bejárt hozzá és nem mondott le róla annak ellenére sem, hogy Zayn szemét módon viselkedett vele, mielőtt balesetet szenvedett. Justin előző esti motyogása járt a fejében és tudni akarta, minden rendben van-e közte és a szülei között. Szégyellni kezdte magát, mert úgy érezte, sosem adta vissza mindazt a fiúnak, amit ő tett érte. Nem támogatta kellőképpen az Iggyvel való szakítás után sem, helyette inkább rámozdult a lányra. Justin sikereinek sem örült soha, mindig irigykedett rá, amiért ő a csapatkapitány és a suli legjobb csaját is sikerült megszereznie. Pedig szerette a fiút és valójában nem csak érdekből barátkozott vele, még ha többen ebbe a hitbe is ringatták magukat. Jobb barát akart lenni. Olyan, aki nem csak magával foglalkozik, hanem támaszt nyújt a másiknak. Olyan, akire Justin akár az életét is rábízná.
- Bújj be!
Zayn eleget tett a kérésnek és belépett az ajtón, majd követte a fiút a szobájába.
- Mizu? - kérdezte Justin, miután ledobta magát az ágyra. Csupán egy testhezálló, piros bokszeralsót viselt fekete trikóval.
Zayn néhány másodpercig némán tanulmányozta őt. Tekintete a kelleténél jóval hosszabb ideig időzött el a fiú ágyékán. Gondolatban megrázta magát és felháborodva  saját viselkedésén elfordult. Korábban soha nem nézett Justinra pasiként, pedig többször is zuhanyoztak már együtt a focimeccsek után. Ezúttal sem azért bámulta őt, mert hirtelen érdekelni kezdte barátja teste, csupán ki akarta deríteni, érez-e valamit, ha kellő ideig nézi őt. Azonban semmit sem érzett, csak is arra tudott gondolni, hogy bárcsak Dylant láthatná ennyi ruhában, vagy még kevesebben...
Justin elkapta tekintetét és érdeklődve, cinkos mosollyal a szája sarkában fürkészte őt.
- Te lecsekkoltál?
Zayn ijedten kapta felé a fejét és próbálta menteni a menthetőt.
- Fújj, dehogy!
- Dehogynem! - vigyorgott Justin.
- Nem - jelentette ki a fiú eltökélten. - Csak eltöprengtem... este mondtál valamit álmodban. Apukádhoz beszéltél, hogy már nem bírod és álljatok le. Valami baj van? Ugye nem molesztál téged? - Zayn számára ez a gondolat kimondva már nevetségesnek tűnt, hiszen évek óta ismerte barátja szüleit. Azonban úgy vélte jobb, ha nem kertel és a legrosszabb lehetőséggel nyit. Justin felnevetett és megcsóválta a fejét.
- Szent szar, dehogy! Apa sosem tenne olyat. Csak... - A fiú elkomorodott egy pillanatra, de aztán próbált közönyös kifejezést ölteni arcára. - Tudod, milyen. Soha semmi nem elég neki. Ki akarja belőlem hozni a maximumot. Suli után minden nap edzenem kell. Csak parancsolgat és elégedetlenkedik. Piszkálódik, hogy sosem leszek elég jó, mert nem vagyok teljesen elkötelezett. Esténként úgy esek be az ágyba, hogy mindenem sajog. Az agyrázkódásom miatt kimaradt időt most akarja bepótoltatni velem. Teljesen vérszemet kapott, hogy megint jászani kezdtem a csapatban. Állandóan Tylerrel példálózik, hogy ő milyen jól focizik és hogy példát vehetnék róla.
Justinnak meglepően jól esett végre kiadni magából, ami a lelkét nyomta. Mintha őrjítően hosszú ideig a tüdejében tartott levegőt engedte volna ki; könnyűnek érezte magát, akár egy léggömb.
Zayn megértően hallgatta őt és egyszer sem szólt közbe, de az utolsó mondatnál akaratlanul is horkantva felnevetett.
- Tyler?! A nyomodba sem ér! Te sokkal jobb vagy. Bár sosem mondtam, de... még nálam is jobb vagy. Te vagy a legjobb focista, akit ismerek - mondta végül tőle szokatlanul komoly arccal.
Justin várta, hogy a fiú mikor nevet fel és derül ki, hogy csak viccelt. Mivel erre nem került sor, kissé elérzékenyülten vállon veregette Zaynt és hálásan mosolygott rá. Barátja még sosem illette őt efféle dícsérettel és ő maga sem volt tisztában azzal, hogy mennyire szüksége volt az elismerésre.
- Köszönöm. Én is ugyanezt gondolom rólad. Komolyan.
- Ja persze, tudom hogy bénának tartasz - élcelődött Zayn, mire Justin játékosan a vállába bokszolt.
- Igaz a te egódat már fölösleges fényezni. Te vagy Mr. Magabiztos.
Miközben próbálta felölteni legmeggyőzöbb mosolyát, Zayn arra gondolt, hogy mennyire elégedetlen magával az utóbbi időben. Összezavarodott és tele volt kétségekkel. Már rég nem volt olyan magabiztos, amilyennek Justin gondolta őt. Azonban képtelen volt rávenni magát arra, hogy mindezt elmondja a fiúnak. Mileynak könnyebb volt megnyílnia Dylannel kapcsolatban. Félt a legjobb barátja reakciójától. Nem akarta, hogy emiatt más szemmel nézzen rá. Azt nem tudta volna elviselni.

Logan dühösen az ágyba rúgott, mikor a hotelszobába néhány perccel korábban érkező Iggy elmesélte neki, hogy Jean megpofozta Dylant. Felszisszent a fájdalomtól és leült, hogy kezei közé fogja sajgó lábfejét, miközben magában szitkozódott.
Dylan vetett egy sötét pillantást testvérére, ugyanis korábban külön megkérte őt arra, hogy a pofont ne említse se Logan, se Veronica előtt. Aztán közelebb csúszott a fiúhoz, hátulról átkarolta őt és csókot nyomott a nyakára.
- Ne idegeskedj emiatt!
- Ne idegeskedjek?! Az anyám megütött téged... tudod milyen szar érzés ez nekem?! - csattant fel Logan indulatosan, mire barátja megszeppenve elengedte őt. Végül megfordult és bűnbánó arccal a fiúra pillantott, miközben megfogta mindkét kezét.
- Ne haragudj... csak nekem nagyon rosszul esik ez az egész. Te iszod meg a levét az én problémámnak. Nehezen viselem, ha valaki bánt téged... főleg ha a saját anyám az.
- Ez nem csak a te problémád, hanem a kettőnké - javította ki Dylan komoly arccal. - Jóban-rosszban melletted leszek. Mindig.
Logan elmosolyodott és hálásan nézett a fiúra.
- Még mindig nem tudom, mivel érdemeltem ki egy ilyen angyalt. Te vagy a legtisztább ember, akivel valaha is találkoztam. Azok után, ahogyan mások bánnak veled, még mindig ilyen jó vagy. Fogalmam sincs, hogyan tudtam idáig húzni a dolgot... hogy nem vettem észre korábban, hogy mit érzek irántad és mit jelentesz nekem?! Te vagy a mindenem.
A kéken csillogó szemek fátyolossá váltak, de egy pillanattal később Dylan ajkai a fiú arcára tapadtak, hogy tova csókolják onnan meginduló könnyeit.
Iggy meghatódva nézte a két fiút. Remélte, hogy egyszer majd ő is megtalálja az igaz szerelmet. Mert annál, ami Logan és Dylan között volt, még soha nem látott tisztábbat.

Shawn úgy döntött, sétálni indul. James még mindig náluk tanyázott és egy üveg vörösbor mellett hangos anekdotákat mesélt anyjának. A fiú bármennyire is szerette a zenét, estére már beleunt a fejhallgató nyújtotta menedékbe. Magába akarta szívni a hűsítő éjszakai levegőt; mozogni akart, hogy lerázhasson magáról minden gondot és bajt. Tudta, hogy ez a próbálkozás a többihez hasonlóan sikertelen lesz, de képtelen volt továbbra is a lakásban üldögélni. Egész nap a szobájában maradt, mert nem akart ismét találkozni anyja legújabb udvarlójával. Nem evett egy falatot sem és fürdeni sem tudott. Könnyebb volt elbújni, ám hiába várta egész nap, hogy a férfi lelépjen végre. Magára kapta kabátját és félősen kinyitotta az ajtót. Reménykedett abban, hogy a konyhában beszélgetők túlságosan lefoglalják majd egymást ahhoz, hogy vele foglalkozzanak, de csalódnia kellett. Az ajtón kilépve mind a ketten elhallgattak és felé fordultak.
- Hová mész? - kérdezte unottan Deborah a valódi érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül.
- Sétálni - felelte kurtán Shawn és az ajtó felé indult. A hátán érezte James tekintetét és alig várta, hogy végre maga mögött tudhassa a férfit.
- Maradj velünk legalább egy pohár borra! - invitálta James reménykedve, de ő csak a fejét rázta és kilépett az ajtón.
Még el sem érte a legfelső lépcsőfokot, magassarkú cipők türelmetlen kopogását hallotta a háta mögül. Megfordult és anyjával találta szemben magát. A nő mélykék koktélruhát viselt, ami valószínűleg James ajándéka volt.
- Most rögtön bejössz, leülsz az asztalhoz és megiszol egy pohár kurva vörösbort! Különben nem mehetsz sehová! - reccsent rá visszafojtott hangon.
Shawn lefelé görbülő szájjal nézett vissza anyjára. Nem akart egy percet sem vele és a férfival tölteni és borra sem vágyott. Csak egyedül szeretett volna lenni, távol tőlük.
- De nem szeretném... - motyogta a korlátba kapaszkodva.
Deborah türelmét vesztve megragadta őt a fülénél fogva, hogy vissza vezesse a lakásba. A fiú magasságából adódóan meggörnyedve lépkedett mellette és próbált egy hangot sem kiadni fájdalmában. Nem akart rontani a helyzeten. Anyja az ajtóban elengedte őt és küldött felé egy fenyegető pillantást, mielőtt mosolyogva csatlakozott az asztalnál borozgató Jameshez.
Shawn könnyeivel küszködve követte őt és kelletlenül leült az egyik üresen álló székre.
- Örülök, hogy meggondoltad magad! - veregette hátba James, aztán végigsimított a karján, mikor elhúzta a kezét.
A fiú összerezzent az érintéstől és észrevétlenül távolabb csúszott székével. Anyja udvarlója bort töltött neki és felé nyújtotta. Shawn ódzkodva elvette tőle, de nem ivott bele az italba.
- Mesélj magadról! Van barátod?
Nem tudta mire vélni a férfi szemeiben megbúvó izgatott csillogást. Talán csak az alkohol okozza, gondolta.
- Nincs.
- És nem is volt?
- De, volt... egy.
- És le is feküdtetek egymással?
Shawn illetlennek és túlságosan személyesnek érezte a kérdést egy nála talán háromszor is idősebb, idegen férfitől. Elvörösödve anyjára pillantott, de az túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a szájában lógó cigarettához öngyújtót találjon.
- Nem... - felelt kurtán a fiú és egyszerre lehúzta pohara tartalmát, csak hogy mielőbb szabadulhasson.
- Szóval még szűz vagy? - James áhítattal nézett rá. Pofátlanul legeltette rajta a szemét, már meg sem próbált diszkrét maradni. Úgy bámulta őt, mintha a világ legújabb csodája lenne.
- Miért kérdez tőlem ilyeneket? - fakadt ki félénken lesütött szemekkel Shawn. Kezét a térdére tette, hogy próbálja fékezni lába remegését. A pohár bortól szinte azonnal zsibbadni kezdett a feje, hiszen egész nap nem evett és egyébként sem volt hozzászokva az alkoholhoz.
A férfi mintha felocsúdott volna, szétszórtan a poharáért nyúlt, majd barátságosnak szánt mosollyal ismét Shawnhoz fordult.
- Csak azért kérdeztem, mert fontos, hogy ha már szexuális életet élsz, tudj az ezzel járó veszélyekről. Ha édesanyáddal komolyra fordulnának a dolgok, én lennék az új apukád. Felelősséggel tartoznék irántad. Ne haragudj, ha túlságosan személyeskedő voltam!
Shawn letette üres poharát és felállt az asztaltól. Remélte, hogy anyja végre elengedi őt. Minél előbb szabadulni akart az őt fojtogató légkörből.
- Most már tényleg mennem kell. Köszönöm a bort... további jó estét! - búcsúzott, aztán sietve kibotorkált a lakásból, mielőtt a bort serényen kortyolgató anyja ismét utána szólhatott volna.

Miután elpusztították a pizzát - és Iggy esetében a csirkesalátát - a lány felállt és egy öleléssel elbúcsúzott Logantől.
- Vigyázz magadra és ne szomorkodj! Idővel minden rendbe jön és anyukád kénytelen lesz  megbékélni, ha nem akar elveszíteni - bíztatta, amit a fiú egy hálás mosollyal köszönt meg.
- Kikísérlek, úgyis a kocsimban hagytam a telefontöltőm - ajánlotta Dylan és ő is felállt. Miután magába tömte az utolsó szelet pizzát is, sietve nyomott egy csókot Logan ajkaira és Iggy után indult.
A hotel mögötti parkoló néhány sápadtan fénylő lámpát leszámítva sötéten ásított előttük, amikor odaértek. Dylan megölelte testvérét és megköszönte a támogatását, majd a lány bepattant autójába és beindította a motort. Kitolatott a parkolóból és dobott egy puszit a mozdulatlanul ácsorgó Dylannek. Miután eltűnt szem elől, a fiú saját autójához lépett, hogy magához vegye telefontöltőjét. Épp a kesztyűtartóban kutatott, amikor mozgás hangjaira lett figyelmes. Felpillantott és kibámult a szélvédőn, amikor az egyik lámpa fényénél megpillantotta az őt álmaiban kísértő, sikoly-jelmez mögé rejtőző alakot. Az néhány méterrel az autó előtt állt és mozdulatlanul bámulta őt a fehér maszk rejtekéből. Dylan felsikított ijedtében. Vadul verdeső szívvel, levegő után kapkodva kiugrott az autóból és minden erejét latba vetve rohanni kezdett. Hátra sem pillantott, de hallotta az őt követő léptek zaját. Nem engedheti, hogy elkapják. Nem távozhat csak úgy, mielőtt még újra láthatná Logant. A fiúnak szüksége van rá. Nem fogja itt hagyni őt. Küzdeni fog.
Már csak pár lépésnyire volt a hotel bejáratától, amikor érezte, hogy támadója hátulról a kapucnijába markol. Megtántorodott és hanyatt esett a hideg aszfalton. Felpillantva maga előtt látta a fekete csuklyás alakot, amint egy késsel a kezében lehajol, hogy végezzen vele.

Dylan

2018. július 25., szerda

40. Fejezet: Fogadj el!

Logan megsemmisülten ült az ágyon és maga elé meredt. Képtelen volt felfogni, hogy a saját nevelőapja próbálta megölni őt. Bár jobban belegondolva valóban ezt találta a leghihetőbb opciónak. Akárhogyan is viselkedett Tyler és Nick, nem tudta róluk elképzelni, hogy gyilkolásra adnák a fejüket. Robert mindig gyűlölte őt és amióta belépett az életébe azon volt, hogy megkeserítse azt. Azt azonban nem gondolta volna, hogy a férfi ilyen messzire is képes elmenni azért, hogy megszabaduljon tőle. Rettegett attól, hogy nevelőapjával éljen egy fedél alatt. Mi lesz, ha egyszer csak arra ébred, hogy Robert ismét meg akarja fojtani őt? Mostantól minden éjjel kulcsoznia kell a szobája ajtaját, ha egyáltalán azt akarja, hogy aludni tudjon.
- Miért utálsz ennyire? - kérdezte értetlenül. Nem tudta elképzelni, mivel érdemelte ki a halált a férfi szemében.
- Azért, mert csak teher vagy. Nem az én fiam vagy. Engem és anyádat is valaki másra emlékezteted. Valakire, akire senki sem akar emlékezni. Nincs helyed ebben a házban. Mindkettőnknek sokkal jobb lenne nélküled.
- És ez feljogosít arra, hogy megpróbálj kinyírni?! Te nem vagy normális! Segítségre szorulsz! Anya sincs biztonságban melletted.
- Sosem bántanám anyádat! - csattant fel Robert, majd mindketten meghallották a hazaérkező nő hangját a földszintről. A férfi vetett még egy utolsó gyűlölködő pillantást nevelt fiára, majd kiment a szobából, hogy köszöntse Jeant.
Logan felpattant és magára csukta a szoba ajtaját, aztán neki dőlve behunyta a szemét és vett egy mély lélegzetet.

Emma meztelenül feküdt Zayn ágyában és némán bámulta a plafont. A fiú mellette feküdt és tudomást sem vett róla. Telefonját nyomkodva vigyorgott, mintha Emma ott sem lenne. A lány szomorúan az oldalára fordult, hogy ne is lássa őt. Könnyek csillogtak szemeiben, miközben arra gondolt, hová is jutott. Alárendelte magát egy fiú vágyainak, mint holmi játékszer. Úgy érezte magát, mint egy lufi, amit a buli idejére felfújnak, aztán szép lassan elszáll belőle az élet anélkül, hogy bárki is észre venné. Akár karácsonyi égősor is lehetne, amit az ünnepek után senkinek sincs kedve leszedni. Amíg Zayn a csúcsra nem jut, kezei és ajka csakis őt érintik. Olyankor úgy érzi, csak ő létezik a fiú számára. Ő az, akit érez és érint és semmi más nem számít. Azonban amikor végeznek, mintha láthatatlaná válna, mint nappali égen a csillagok. Mindennél jobban vágyott arra, hogy Zayn szeresse őt. Hogy ne csupán a testére, de a lelkére is vágyjon. Egyaránt akarja a szívét, a gondolatait, az örömét és fájdalmát. Bármennyire is szerette a fiút és próbált nem gondolni a viszonzás mardosó hiányára, az egyre jobban kaparta karmaival tudatát. Zayn csak szórakozik vele. Kihasználja őt, ő pedig nem csupán hagyja mindezt, de még segít is benne. A fiú talán még azt sem venné észre, ha kiugrana az ablakon.
- Azt hiszem megyek. Egyébként is olyan, mintha itt sem lennék - szólt végül, miközben felült és magára kapta ruháit. Reménykedett abban, hogy Zayn megpróbálja marasztalni őt; megkéri hogy maradjon és összebújva filmezzenek vagy csak feküdjenek némán a másikat ölelve, de csalódnia kellett.
- Oké, szia.
- Seggfej! - vetette oda feldúltan Emma, miközben átvágott a szobán és feltépte az ajtót, csak hogy utána erősen becsaphassa, mikor már kilépett a helyiségből. Könnyei végigcsordultak az arcán, miközben lesietett a lépcsőn és kilépett a szabadba. A szívét pontosan olyannak képzelte, mint az őt körülölelő, határtalan égboltot: csillag nélkülinek és koromsötétnek.

Logan gondolataiba mélyedve lépett ki a fürdő ajtaján, amikor kopogást vélt hallani az ablakon. Odasietett és kinyitotta, hogy aztán megpillantsa mögötte Dylan bosszankodó arcát.
- Na végre! Már vagy negyed órája kopogtatok - mondta méltatlankodva a fiú, miközben bemászott a szobába.
Logan ledobta a kezében tartott törülközőt és meztelen felsőtestéhez ölelte barátját.
- Annyira jó, hogy itt vagy! - lehelte Dylan nyakába, aki viszonozta az ölelését, majd megcsókolta őt.
- Hiányoztál!
- Te is nekem! - Dylan tekintete elidőzött Logan arcán. Túlságosan jól ismerte őt ahhoz, hogy tudja, valami bántja a fiút. - Mi a baj?
Néhány másodpercnyi csendet követően Logan a szekrényéhez lépett és magára kapott egy pólót, aztán leült az ágy szélére. Dylan követte őt és megfogta a kezét, mire a fiú megszólalt.
- Megtudtam, ki akart megfojtani a kórházban. Robert volt az.
Dylan visszafojtott hangon szitkozódva felpattant az ágyról és járkálni kezdett fel-alá a szobában. Perceken keresztül dühöngött, mielőtt sikerült némileg lenyugodnia.
- Ezt nem hiszem el... Ez az ember beteg. Valamit ki kell találnunk! Nem lakhatsz továbbra is egy fedél alatt egy őrülttel. Már ígyis túl sokáig hagytuk elfajulni ezt az egészet. Ki kell találnom valamit. - A fiú szomorúan Loganre pillantott és arcvonásai nyomban ellágyultak. - Van kedved összebújni egy kicsit? - kérdezte reménykedve.
- Buta kérdés - mosolyodott el Logan. Mindketten elterültek az ágyon és egymást átkarolva némán hallgatták a csendet.

A szemközti szobában Iggy magányosan ült szépítkező asztala előtt és már arra a pontra jutott, hogy a saját tükörképe sem hozott számára megnyugvást. Hiába hangoztatta álláspontját, miszerint a boldogsághoz nincs szükség pasira, legbelül érezte, hogy a népszerűség, a pénz és a ruhák sem képesek teljesen kitölteni az űrt, amit magában érzett. Mi értelme mindennek, ha nincs, aki szeresse őt? Tudta, hogy már semmi sem lehet köztük, az időt pedig képtelen visszaforgatni, mégis nehéz volt számára nap, mint nap látni Justint az iskolában. Hogyan lépjen tovább, ha mindig szembejön vele az első fiú, akit valaha is szeretett? Olykor találkozott tekintetük a tanteremben és minden alkalommal össze kellett szednie az összes erejét ahhoz, hogy elfordítsa az arcát. Határtalanul örült Dylan boldogságának. Tudta, hogy a fiúra ráfért már valami jó dolog. Megérdemelt minden szeretetet, amit Logantől kapott. Kapcsolatuk láttán mégis felelevenedett benne sajátja. Gyűlölnie kellett volna Justint azért, amiért megcsalta és megalázta őt. Részben gyűlölte is, teljes szívéből. A szerelmet és a gyűlöleletet azonban hajszálvékony fal választja el egymástól, ő pedig több alkalommal is azon kapta magát, hogy áttáncol a fal túloldalára. Hiába utálta, amit a fiú tett. Hiába vetette meg. A korábban közösen átélt pillanatokat képtelen volt kiírtani emlékezetéből. Akaratlanul is felsejlettek előtte a legváratlanabb pillanatokban, minden előzmény nélkül. Szerette volna, ha Justin tettét csak úgy eltörölhetné és mindent onnan folytassanak, ahol előtte abbamaradt. Azonban tisztában volt vele, hogy erre nincs lehetőség. Látta, hogy a fiú megbánta tettét. Talán ha kibékülnének, nem fordulna elő többé hasonló. De mi erre a garancia? És hogyan nézne tükörbe, ha sutba vágná a történteket? Justin megalázta őt. Megcsalta őt egy másik lánnyal, akit gyűlöl. Nem egyszeri botlás volt, hanem tudatosan, folyamatosan elkövetett szentségtelenség. Lefeküdt Selenával a háta mögött. A lány megkaphatta őt, míg ő soha nem fogja.
Felállt az asztaltól és a szekrény elé vitte a széket, hogy felálljon rá és levegye a fotóalbumot, amit Justintól kapott. Azóta egyszer sem vette elő, mióta eldugta gardróbja tetejére. Az ágyhoz vitte és kényelmesen elhelyezkedett díszpárnái között. Felrakta a fülhallgatóját és bekapcsolta a közös dalukat, amit a szakítás óta egyszer sem hallgatott meg. Egymást követve hullottak a fájdalom és a veszteség könnyei szomorkás mosolya fölött, miközben a fotóalbumot lapozgatta. Sosem lesz képes megérteni, miért dobta el magától a fiú azt, ami köztük volt, de tudta, hogy ő ennél sokkal jobbat érdemel. Azt kívánta, bárcsak lenne valaki, akinek sikerül összeragasztania szíve törött darabkáit.

Miley a panellakás tetőterén ült. Cigaretta lógott a szájából és az utcán haladó autók fényeit bámulta. Védtelenül aprónak érezte magát a hatalmas égbolt alatt, miközben azon tűnődött, mire is vágyik igazán. Nem számított arra, hogy társasága akad. Hallotta háta mögül a tetőre nyíló ajtó nyikorgását. Megfordult, hogy elzavarja a kéretlenül érkezőt, amikor Zaynnel találta szemben magát.
- Hát te meg mit keresel itt? - csodálkozott.
- Anyukád mondta, hogy itt talállak.
A fiú leült mellé és átkulcsolta karjaival felhúzott térdeit. - Remélem nem zavarok.
- Meguntad Emmát? - élcelődött Miley mosolyogva. Legbelül azonban nem volt semmi, aminek örült volna.
- Ne beszéljünk most Emmáról! Egyébként sem lehet egy szavad se, te ugyanúgy kihasználod a pasikat.
Miley beoltotta a cigijét és felvonta szemöldökét.
- Én nem olyanokkal fekszem le, akik szerelmesek belém. A pasik csak azt kapják tőlem, amire vágynak. Élvezetet.
- Emma nem szerelmes belém - jelentette ki eltökélten Zayn, bár maga sem hitte el, amit mond.
Miley már épp feltápászkodott volna, amikor a fiú elkapta a karját és magához húzta őt. Látta Zayn szemeiben a csillagok tükörképét, de saját arcát nem akarta viszont látni a tekintetében. Elfordult, hogy ne kelljen viszonoznia a fiú pillantását, de az egyre közelebb hajolt hozzá. Megcsókolta a nyakát, az állát, az arcát, aztán az ajkait is. Miley tágranyílt szemekkel meredt Zayn hosszú pillákban végződő csukott szemhéjára, de akármennyire is szeretett volna szabadulni a fiú öleléséből, képtelen volt megmozdulni. Zayn lehúzta a felsőjét és kikapcsolta a melltartóját, majd ajkait a szájáról a melleire csúsztatta és finom csókokkal borította a lány meztelen testét. Miley reszketve hátrahajtotta a fejét és a sötét felhőkkel tarkított fekete égboltra emelte tekintetét. Tudta, hogy nem lenne szabad megtörténnie annak, amihez közeledtek, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy megálljt parancsoljon. Ahhoz túlságosan vágyott a pillanat beteljesülésére. Lehúzta Zayn pólóját és végighúzta ujjait a fiú mellkasán, majd a sliccéért nyúlt, hogy kigombolja. Közben elterült a betonon és hamarosan kitakarta előle az égboltot Zayn arca. Meztelen testükkel tartották melegen egymást a hűvös novemberi levegőn. Miley egész testében megremegett, amikor testük eggyé vált. Közben lábait a fiú derekára kulcsolta és szenvedélyesen csókolta őt. Talán másnapra bánni fogja, hogy gyenge volt az ellenálláshoz, de ott és akkor semmi másra nem vágyott.

Másnap reggel Ninának sikerült még az iskola parkolójában elcsípnie Tylert, mikor az kiszállt autójából.
- Szia! - A lány sietve tipegett magassarkújában, miközben visszahúzta vállára méregdrága táskáját. Hátrasimította szemébe lógó, barna hajtincseit és a kocsi ajtajába kapaszkodott. Tyler értetlenül nézett rá a kormány mögül.
- Mit akarsz? Kioktatni arról, hogy mekkora seggfej vagyok? Iggy már megtette helyetted is.
- Nem. Arra gondoltam, randizhatnánk - jelentette ki magabiztosan Nina, a fiú nem kis döbbenetére. - Úgy értem fogalmam sincs, vonzódsz-e egyáltalán a lányokhoz, de nem is igazán érdekel. Mindketten jól járnánk. Nekem nem ártana egy népszerű pasi, neked meg egy jó alibi. Az véget vetne a pletykának, miszerint meleg vagy. Rácáfolhatnál Logan szavaira. Akkor talán nem hinnének neki azzal kapcsolatban, hogy te vagy Dylannel a videón és zsaroltad őt. Na mit szólsz?
A lány kíváncsian várta a választ, Tyler azonban egy darabig megszólalni sem volt képes.
- Szerinted Iggy mit szólna, ha velem járnál? Tuti kiátkozna a csodálói közül - mondta végül.
- Nem érdekel, mert már amúgyis unok az árnyékában létezni. Át akarom venni a helyét.
Néhány másodpercnyi töprengés után Tyler végül bólintott.
- Rendben. Most minden jól megy. Csapatkapitány vagyok, senki sem piszkál. Örülnék, ha ez így is maradna. Logan most eléggé bekavart. Ráadásul csak plusz pont, ha még Iggyt is bosszanthatom. Viszont tényleg csak látszat-kapcsolat lesz. Én valaki másba vagyok szerelmes.
- Rendben, akkor még kigondolom, mikor és hol ejtsük meg az első közös megjelenésünket. Most megyek, mert Iggy mindjárt itt lesz és jön a szokásos bevonulás. Pusz-pusz! - azzal Nina hátravetette haját a válla fölött és elégedetten elindult az iskola bejárata felé.

Míg tesiórán a fiúk fociztak, addig a lányok Iggy vezérletével pompon lépéseket próbáltak betanulni. Természetesen barátnőinek és Mileynak ez nem jelentett problémát, hiszen ők mindannyian a pompon-csapat tagjai. Iggy bosszúságára Kat és Selena  is hamar ráérzett a dologra, a többiek azonban reménytelennek bizonyultak.
- Elegem van belőletek! - fakadt ki a lány, mikor Kristen már negyedszerre szakította félbe a koreográfiát, hogy felrántsa felsőjét meztelen melleiről. - Te egy rémség vagy!
- Nem fogom szégyellni a testem! Ez vagyok én, nem tagadom! - tekergett Kristen nyelvét nyújtogatva. A tornaterem egyik sarkában álltak a lelátó mellett.
- Senki nem kíváncsi azokra a meggyszemekre - kapcsolódott be Selena is.
- Nem a méret a lényeg, hanem a formája! Nekem szépek a melleim. Egyébként neked sem nagyobbak, nem tudom mit dumálsz! - vetette oda Kristen sötét pillantások kíséretében. Már egyáltalán nem érdekelte őt mások véleménye. Végre elfogadta magát és elégedett volt a külsejével.
- Ebből elég legyen! - csattant fel türelmetlenül Iggy. - Bőven elég, hogy veletek  kell az időm pazarolnom, miközben délután indulunk a focicsapattal a visszavágóra! Legalább próbáljatok meg nem hátráltatni minket, érthető voltam?! Kristen, ne mutogasd a melled! Demi, Emma, ti pedig próbáljatok ráérezni a ritmusra! Tudjátok egyáltalán, hogy az mi?! - A lány ezután az unottan ácsorgó Taylorra pillantott. - Te meg mintha itt sem lennél... de talán jobb is így. Kaya, a tánc még nem számít bűnnek tudtommal, úgyhogy nem kell szemérmeskedned!
Az említett erre felkapta a fejét és elvörösödve bólogatni kezdett.
A fiúk eközben a labdáért lökdösődtek a pályán. Tyler már épp kapura lőtt volna, amikor Zayn oldalról neki ütközött és fellökte őt.
Tyler a földre esett és összepréselt ajkakkal kínlódott a bokáját szorongatva. Az edző azonnal belefújt sípjába és a pályára sietett.
- Jól vagy, kölyök?
- Azt hiszem kiment a bokám...
A férfi lehajolt hozzá és megvizsgálta a lábát, aztán óvatosan megérintette a fájlalt helyen, mire Tyler felszisszent.
- Jobb lesz, ha megnézi egy orvos. Nem hiszem, hogy játszhatsz a mai meccsen - mondta az edző sajnálkozva, miközben felkarolta a fiút a földről és a kijárathoz indult vele. Közben mindketten undok pillantást vetettek a kárörvendő mosolyát palástolni próbáló Zaynre.
A tanár megkereste a pálya szélén ácsorgó Justint tekintetével, mielőtt eltűnt volna a belé kapaszkodó Tylerrel az oldalán.
- Az óra további részében te ügyelsz a többiekre! Gyakoroljatok!
- Ez szép volt! - mosolygott elégedetten Iggy, aki felettébb örült Tyler sérülésének. - Ennél még rosszabbat is érdemel az a lárva.

Óra utáni szünetben Ed épp a nagy beleéléssel péniszeket rajzolgató Arianát bámulta padjában ülve, amikor Kaya váratlanul ledobta magát a mellette üresen álló székbe és felé fordult.
- Gondolkodtam és miért is ne lehetnénk barátok? Hiszen nekem egy sincs. Szóval ha áll még az ajánlatod, benne vagyok!
Ed azonban túlságosan belemélyedt a haját csücsörítve csavargató Arianába ahhoz, hogy meghallja a lány szavait. Tudta, hogy egy ilyen szépségnél annyi esélye sincs, mint egy tulipánnak virágozni télen, de mégsem tudott gátat szabni fantáziálásainak. Odáig volt a lány őzike szemeiért; puha, fénylő hajáért és hosszú szempilláiért. Még az sem érdekelte, hogy Ariana nem jeleskedik egyetlen tantárgyban sem, leszámítva a biológiát. Neki elég lenne csupán annyi, hogy a karjaiban tarthassa, megérinthesse és megcsókolhassa őt. Minden egyes nap. Elképzelte, ahogy a szépség megindul felé az iskola folyosóján hömpölygő tömegben; hosszú haja lepelként lengi körbe apró alakját és senki másra nem néz, csakis rá. Aztán átnyújt neki két jegyet és azt mondja, kísérje el őt a blink-182 koncertre. Ő természetesen azonnal igent mond és egymás karjába fonódva csókolóznak az őket ujjongva ünneplő diáktársaik gyűrűjében.
- Aúú! - Ed felszisszent a vállában érzett fájdalomtól, a fantáziakép pedig nyomtalanul szertefoszlott lelki szemei előtt. Bosszankodva a mellette ülő Kayára meredt, aki a hasztalan várakozást megelégelve megcsípte őt.
- Mi az?
Kaya méltatlankodva elismételte mondandóját. Ed végül elmosolyodott és bólintott. Közben a szeme sarkából még mindig Arianát bámulta.
- Persze, még mindig szeretném, hogy barátok legyünk. Nálam sem tolakodnak a jelentkezők.
- De tényleg csak barátok! Semmi hátsószándék - szögezte le Kaya komoly ábrázattal.
- Természetesen. Én csak barátkozni szerettem volna, semmi mást - bólogatott bőszen Ed.
- A két stréber egymásra talált? - szólt oda vihogva Nick, mire mindketten lesütötték tekintetüket. - Vitatkozhattok majd, hogy melyik egyenlet a nehezebb.
- Mi meg arról vitatkozhatnánk, hogy mennyire vagy jó az ágyban, de úgyis én nyernék! - vetette fel az egyik pad tetején rágózó Kristen. Végigsimított neccharisnyába bújtatott combjain és nevetve hátravetette a fejét, aztán elveszítette egyensúlyát és lefordult a padról. A földön fekve szitkozódott, amikor Kat azonnal ott termett, hogy levideózza őt.
- Ez jó lesz a következő YouTube videómhoz! - mosolygott elégedetten.
- Kristen feltápászkodott és egy gyors mozdulattal kikapta a lány kezéből a telefont, hogy aztán a bugyijába dugja. - Na ezt videózd le! Gyerünk, valaki hívja fel Katet, hadd rezegjen be a puncim!
- Fújj, add vissza a telcsimet, te büdös ribanc! Előbb viszont fertőtlenítsd le! - toporzékolt magassarkúját a padlóhoz csapdosva Kat.
Kristen előhúzta a telefont és a lány kezébe nyomta. Az undorodva elhúzódott tőle, a készülék pedig a földön landolt.
- Remélem összetört, te rosszindulatú picsa! Másokat használsz fel arra, hogy népszerű legyél, mert te olyan üres vagy mint a puncim farok nélkül!
- Kezdem kedvelni Kristent - fordult kuncogva barátnőihez Iggy.

Dylan, Logan és Miley az iskola mögött cigizett. A két fiút néhány perccel korábban kerítette be egy csapat srác az iskola folyosóján, hogy mindenféle helytelen jelzővel illessék őket; Miley azonban épp jókor jelent meg ahhoz, hogy helyére tegye a kötekedőket.
- A helyetekben inkább befognám a szám! Még megdugni sem tudtatok, mikor alkalmatok nyílt rá, mert nem állt fel az a csepp farkatok! Na húzzatok innen!
Miután a lány Dylanék társaságában jót nevetett az elvörösödve sarkon forduló csapaton, együtt indultak el cigizni. Az iskola mögött azonban zajokat hallottak kiszűrődni az egyik konténerből.
- Szerintetek patkány? - kérdezte félősen Dylan, miközben távolabb húzódott a szeméttárolótól.
- Annál azért nagyobbnak tűnik. - Miley a konténerhez lépett és felnyitotta a tetejét. Abban épp egy fiú próbált kimászni az őt borító szeméthalomból. Logan és Dylan közelebb léptek, hogy kisegítsék őt. Shawn volt az. Ruháját piszok és foltok borították, hajában pedig egy rothadásnak indult banánhéj lapult. Dylan levette róla és a szemétbe dobta, aztán aggódva megszólította a könnyekkel küszködő fiút.
- Mi történt?
- Az osztálytársatok... az a Nick. Pár haverjával elkapott és bevágtak a konténerbe aztán rám zárták.
- Idióta seggfejek! - csóválta a fejét Miley, a fiúk pedig egyetértve bólogattak.
- Van nálam ruha és törülköző a szekrényemben, az öltözőben pedig letudsz zuhanyozni - ajánlotta Dylan, Shawn azonban elfordult és elcsukló hangon motyogni kezdett.
- Köszi, de én megyek haza...
- Így nem mehetsz haza! Gyere, szedd rendbe magad.
Shawn azonban csak arra tudott gondolni, hogy a ruhát ilyen állapotban már nem viheti vissza iskola után a plázába. Miután sikerült valamennyire összeszednie magát, felnézett Dylan együttérző arcára és bólintott.
- Oké, menjünk... csak inkább megvárom hogy becsengessenek és ne lásson így senki, de megértem ha te nem akarsz miattam késni az órádról.
- Ugyan már! Megyek, összeszedem neked, ami kell. Itt várj meg!
Dylan Logannel az oldalán elindult, Miley pedig kettesben maradt Shawnnal.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy dughattam annyiszor azzal a lúzer Nickkel - csóválta a fejét értetlenkedve a lány, majd beleszívott cigarettájába. - Kár, hogy meleg vagy. Összeakaszthatnánk, amink van.

Miközben délután Iggy lázasan pakolta tele bőröndjét, Dylan a szobájában feküdt és zenét hallgatott fejhallgatóján. Úgy tervezték Logannel, hogy találkoznak iskola után, de Jean kijelentette, hogy a fiú nem mehet sehova, hiszen épp, hogy hazaért. Így Dylan végül csalódottan várta, hogy teljen az idő és végre újra láthassa barátját. Már majdnem álomba merült, amikor megcsörrent a telefonja. A kijelzőre pillantott azt remélve, hogy Logan az. Ám csalódnia kellett. A hívás rejtett számról érkezett.
- Igen, ki az?
- Még nem végeztem veled...
Ugyanaz a hátborzongatóan ismerős, felismerhetetlenségig torzított hang volt az, mint amit Dylan a Halloween bulin hallott a Sikoly-jelmezes alaktól.
- Ki vagy? Mit akarsz? - kérdezte remegő hangon a fiú. Már kezdett örülni, hogy egyre ritkábban jutottak eszébe a bulin történtek, Logan ugyanis minden gondolatát kitöltötte. Most azonban ismét maga előtt látta a jelenetet, amikor fegyvert fogtak rá és egy pillanat törtrésze alatt tudatosult benne, hogy itt a vég.
- Megszabadítani tőled a világot - hangzott a felelet, majd a vonal megszakadt.
Dylan nem akart rettegve élni. Hogyan menjen utcára úgy, hogy tudja, valaki végezni akar vele? Még azt sem tudta, ki volt az álarc mögött. Lehet az bárki, bárhol, bármikor.

Demi az utca sarkáról figyelte, amint a focicsapat és a pompon-lányok felszállnak az iskola épülete előtt parkoló buszra. Egyetlen arcon kívül mindenki más csupán elmosódott árnynak tűnt a lány szemében. Justint bámulta, amint a fiú eltűnik a busz ajtaja mögött. Képtelen volt megállni, hogy ne menjen el megnézni őt, mielőtt a többiekkel együtt útnak indul. Tudta, hogy másnap Justin már otthon lesz, mégis látni akarta őt. Hétvégén úgysem fognak találkozni. A fiú nem keresi őt iskolán kívül, és ő sem keresi a fiút. Talán ha több bátorsága lenne, elhívhatná őt valahová. Talán Justin igent is mondana. Talán, talán, talán. Tudta, ha nem próbálja meg, sosem derül ki, mi lett volna, ha... Eltökélte magában, hogy hétfőn elhívja a fiút valahová.
Eközben a buszon vidám zene szólt és jókedv uralkodott. Iggy leghátul ült barátnőivel a négyes ülésben és az ablakon kibámulva azon töprengett, vajon Dylan meglesz-e nélküle. Nem szívesen hagyta magára a fiút, de tudta, hogy Logan helyette is vigyáz majd rá. Tekintete végül megakadt Justin tarkóján és lesütötte a szemét. Vágyott egy utolsó csókra, ami már soha nem következhet be. Talán könnyebb is így, gondolta.
- Egy-két, egy-két-há', útnak indul a brigád! Négy-öt, négy-öt-hat, a Gepárdok elkapnak!
Hét, nyolc, hét-nyolc-kilenc, az uborkám bennem fityeg! - énekelte jókedvűen Ariana. Kezeit a magasba emelte és ujjongott, mikor produkciója végére ért.
- Ari, ne égess már! Mindenki minket néz - fordult felé bosszankodva Iggy. A mellette ülő Charli képtelen volt visszatartani a nevetést.
- Te vagy a csúcs! - prüszkölte.
- Köszönöm! Szerintem ezt kellene előadnunk a meccsen is! - nézett rá csillogó szemekkel Ariana, aztán folytatta mondókáját. - Tíz, tizenegy, tizenkettő, faszokat rajzolni felemelő! Tizenhárom, tizennégy, tizenöt, Iggy mindenbe beleköt!
- Most már tényleg elég legyen, te idióta! - reccsent rá Iggy türelmetlenül és kinyújtotta kezét. - Ki hozott nekem lattét, ahogy kértem?
Az egyik fiú fülig vörösödve felpattant a helyéről és hátra sietett a lányhoz, hogy a kezébe nyomjon egy pohár sütőtökös lattét.
- Remélem nem hűlt ki... - Iggy leemelte a pohár fedelét és orrához emelte, hogy tanulmányozza. Mikor felnézett, értetlenül tapasztalta, hogy a fiú még mindig ott áll előtte.
- Köszi! Na, menj szépen vissza a helyedre!
- Kapok érte valamit? - hangzott a reményteli kérdés, amire reménytelen válasz érkezett.
- Persze, egy mosolyt! - Iggy elmosolyodott, aztán intett a kezével, mire a fiú csalódottan a helyére ballagott. - Ezek manapság már minden apróságért várnak valamit cserébe. Szörnyű!
Iggy a szomorúan az ablakon kibámuló Tylerre pillantott és azonnal jobb kedve támadt. A fiú bokasérülése miatt kénytelen kihagyni néhány meccset, így aznap is csupán nézőként lesz jelen a mérkőzésen.
- Minek örülsz annyira? - kíváncsiskodott Charli, mire barátnője hátravetette haját a válla fölött.
- Annak, hogy a karma egy ribanc.

Shawn immár a Dylantől kölcsönkapott ruhákban járta az utcákat zsebre tett kézzel. Nem volt úticélja, csak ment amerre a lábai vitték. Az anyjának ismét látogatója akadt, neki pedig semmi kedve nem volt az akciójukat hallgatni a falon keresztül. Ráadásul rettegett attól, hogy mi lesz hétfőn. Mit fog viselni az iskolában? Ha kimossa a ruhát, amit összepiszkolt a konténer, felveheti majd. Úgysem fog emlékezni senki sem arra, hogy pénteken is azt viselte. De utána mi lesz? Ha megjelenik az iskolában kopott, elnyűtt ruháiban, még többen fogják piszkálni, mint addig. Próbálta a dolog jó oldalát nézni. Így legalább Tyler nem zsarolhatja tovább és barátkozhat Dylannel. Hamar megkedvelte a fiút, hiszen eddig soha senki nem volt olyan kedves hozzá, mint amilyen ő. Ha vele volt, ugyanolyan embernek érezte magát, mint bárki más. Bárcsak többen is rájönnének arra, hogy mennyi mindent elérhetnének csupán néhány kedves szóval. Shawn észre sem vette, hogy merre kóborol. Körülnézett. A környék furcsán ismerős volt számára. Néhány másodpercnyi töprengés után rá is jött, honnan: abban az utcában állt, ahol a Halloween bulit is tartották. Ami azt jelenti, hogy épp ott van, ahol Dylan is. Megszaporázta lépteit és tekintetével keresni kezdte a megfelelő házat. Nem volt nehéz dolga. Azonnal kiszúrta a luxusvillát, ugyanis hiába volt tele az utca szép, takaros házakkal, egyik sem vetekedhetett Iggyék otthonával. Nem tervezte, hogy itt fog kikötni, legalábbis nem szándékosan. Talán a tudatalattija vezette ide. Észre sem vette, hogy mennyit gyalogolt. Egyáltalán nem lakott közel Dylanékhez. Ahol ő élt, ott nem voltak ilyen épületek.

A Gepárdok Justin csapatkapitánysága alatt győzedelmet arattak a másik csapat felett. A lelátón ülő, helyieknek szurkoló tömeg csalódottan káromkodott, Iggyék azonban eszeveszett üdvrivalgásba kezdtek. Berohantak a pályára a csapat tagjaihoz, hogy a nyakukba ugorjanak. Iggy egy röpke pillanatra még Justint is átölelte. A fiú bágyadtan, győzelemtől átitatva nézett vissza rá. Rettegett attól, hogy Tyler nélkül az ő vezetése alatt fognak először veszíteni és határtalan boldogság kerítette hatalmába, amikor végül nem így lett. Végre elért valamit, amire büszke lehet.
Miley közben Zayn ölébe ugrott és elégedetten a magasba emelte kezeit.
- Ez az! Nyertünk! Rúgjunk be!
Így is lett. A fiatalok megvárták, míg az edző és felesége elalszanak, aztán összegyűltek az egyik hotelszobában, hogy megünnepelhessék a győzelmet.
- Szerintem játszunk Felelsz vagy Mersz-et! - vetette fel izgatottan Miley, miután már jócskán felöntöttek a garatra. Iggy és barátnői az egyik ágyon ültek és nem engedték senkinek, hogy melléjük telepedjen. A többiek a másik ágyon és a földön foglaltak helyet.
- Rendben, kezdjük! Mindenki felteheti valakinek a kérdést. Aki nem teljesíti a feladatát vagy nem válaszol, az megy aludni! - ismertette a szabályokat Nina. - Én kezdem. Tyler! Felelsz vagy mersz?
Az említett fiú a másik ágyon ülve felkapta a fejét és rövid gondolkodás után rávágta. - Merek.
- Akkor csókolj meg!
- Rendben, de ide kell jönnöd. Nekem most nem igazán működik a bokám.
Nina felállt az ágyról és a fiúhoz lépett, az ölébe ült és megcsókolta őt. Barátnői hitetlenkedve hördültek fel.
- Te véletlenül nem a faszt szereted? - csodálkozott Ariana, mire többen felnevettek.
- Nem kell elhinni mindent, amit pletykálnak - vetette oda Tyler, miután Ninával abbahagyták a csókolózást és a lány elégedetten visszaült a helyére.
- Nekem Iggy mondta, és Iggynek mindent elhiszek! - jelentette ki Ariana magabiztosan, Tyler azonban nem figyelt rá. Helyette Zaynhez fordult és feltette neki a kérdést.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek - vágta rá a fiú, mert attól tartott Tyler Dylanről kérdezné őt. Arról pedig senki nem tudhat.
- Akkor smárold le Justint!
- Veled ellentétben én nem vagyok langyi.
- Ha nem akarod, hogy erre most válaszoljak, jobb ha megteszed, amit mondtam. Különben esetleg kicsúszhat néhány dolog a számon, aminek nem örülnél - fenyegetőzött Tyler.
Zayn végül küldött felé egy sötét pillantást, aztán kelletlenül a szőnyegen mellette ülő Justinhoz fordult. A fiú csúnyán lerészegedett és talán már fel sem fogta, mi zajlik körülötte. Zayn vonakodva közelebb hajolt hozzá és megcsókolta őt. Miután elváltak egymástól, undorodva megtörölte a száját és elfordult bambán vihogó barátjától.
- Ez most bevallom kurvára felizgatott! - szólt csillogó szemekkel Miley.
- Muszáj ilyen buziskodásokat csinálni? - kérdezte az egyik fiú a focicsapatból. Miley ingerülten nézett vissza rá.
- Menj aludni, ha nem tetszik valami! Most pedig én kérdezek tőled.
- De most én jövök - vetette közbe Zayn, de a lány a szavába vágott.
- Majd utána! Szóval, felelsz vagy mersz?
- Merek.
Miley emlékezett még, hogy elsőben a fiú megpróbált ágybabújni vele, de végül elhajtotta őt, amikor meglátta meztelenül.
- Vedd elő a farkad!
A fiú szó nélkül felállt és ide-oda dőlöngélve letolta a nadrágját.
- Szent kaka! Hogy ez milyen pici... - ámuldozott Ariana. - Lerajzolhatom? Ehhez képest az Austiné termetes. Kellene a gyűjteményembe.
- Milyen gyűjteménybe? - fordult felé egy másik fiú kíváncsian.
- A fasz-rajzgyűjteményembe. Faszokat rajzolok. Ez az én hobbim! - vallotta be Ariana áhítattal a hangjában, miközben hajtincseit csavargatta ujjai között.
Miley a letolt nadrágú fiúhoz fordult és unott hangon odavetette. - Na látod, ezért nem kaphattál meg soha! Legközelebb majd kétszer is meggondolod, hogy homofób legyél, vagy sem!

Shawn remegő kézzel, idegesen nyomta meg a csengőt. Fogalma sem volt, mit mondhatna. Nem akarta zavarni a fiút és az sem volt biztos, hogy épp otthon van. A következő pillanatban azonban megjelent az ajtó mögött Dylan arca, Shawn pedig bátortalanul elmosolyodott.
- Szia! Erre jártam és gondoltam benézek hozzád. Remélem nem zavarok, de ha igen, azt is megértem, csak mondd nyugodtan! Tényleg - mondta lámpalázasan.
- Ugyan már, gyere be nyugodtan! Úgyis egyedül vagyok. - Dylan kitárta az ajtót, hogy beengedje látogatóját. A fiú szája tátva maradt a tágas, elegáns előszoba láttán.
- Azta... nagyon szép a házatok!
- Köszi - Dylan kissé zavarba jött, ő nem szeretett felvágni semmivel sem mások előtt. Tudta, hogy mindez nem az ő érdeme, hanem a szüleié, és hálás volt azért, ahogyan élhetett. - Kérsz valamit inni? Pont most akartam inni egy kávét, mert álmos vagyok. De te nyugodtan kérhetsz, amit szeretnél!
- A kávé jó lesz, köszönöm - mosolygott Shawn és Dylan nyomában a konyhába indult. Szokatlan volt számára a mosoly, az arca már teljesen elszokott a vidámságtól. Dylan hellyel kínálta őt a konhyapultnál és neki látott kávét főzni.
- Te hogy iszod?
- Ahogy te.
- Jó, akkor kapsz egy cappuccinot.
Dylan közben a sütőhöz lépett és elővett belőle egy tepsi süteményt. Letette a pultra Shawn elé, majd átnyújtott neki egy porcelán tányért.
- Vegyél annyit, amennyit csak szeretnél! Anya csinálta nekem. Mármint készen vette a boltban, ő csak berakta a sütőbe és megsütötte. A sütés-főzés nem az erőssége.
Shawn túlságosan éhes volt ahhoz, hogy visszautasítsa a fiú ajánlatát. A tányérjára tett két darabot a süteményből és szégyenlősen beleharapott az egyikbe.
- Köszönöm!
- Egészségedre! - Dylan letette a két pohár cappuccinot is a pultra, majd leült Shawn mellé és belekortyolt az egyikbe.
Néhány másodpercig csend honolt a helyiségben. Dylan a kávéját szürcsölgette, Shawn pedig a süteményét majszolta, míg végül megszólalt.
- Miért vagy velem ilyen kedves?
Dylan megütközve nézett rá.
- Miért ne lennék? Én mindenkivel kedves vagyok, aki nem ad okot az ellenkezőjére. Kedvellek is. Tudom, min mész keresztül. Hasonló dolgokon megyünk át. Te is...
- Tudom. Nekem még sosem volt meleg barátom. Vagyis nem vagyunk barátok, bocsi - szögezte le gyorsan mentegetőzve Shawn. Kipirosodott arccal lesütötte a szemét, mire Dylan megfogta a pulton heverő kezét. A fiú összerezzent a számára szokatlan gesztustól. Senki nem szokott hozzáérni ilyen finoman, barátságosan.
- Én szeretném, hogy azok legyünk.
- Én is. De mit szólna hozzá Logan? - Shawn aggódva nézett Dylan barna íriszeibe.
- Logan nem olyan, mint Tyler. Ő bízik bennem. Nem szabja meg, hogy kivel barátkozhatok. Attól, hogy melegek vagyunk mindketten, még lehet köztünk puszta barátság. Egyébként azt hittem, nem akarsz már velünk lógni. Legutóbb...
- Az csak azért volt, mert Tyler megtiltotta, hogy a közeletekbe menjek - vallotta be Shawn megkönnyebbülten. A fiú már nem árthat neki semmivel sem.
- Rohadt szemétláda... és mivel akarta ezt elérni? Megzsarolt?
- Az lényegtelen, már vége. Ne beszéljünk róla, kérlek.

Taylor hanyagul összefogta hosszú haját a tarkóján és cigarettával a szájában kibámult szobája ablakán a koromsötét éjszakába. Napok óta nem találkozott Luke-kal az iskolán kívül és hiába hívta a fiút bárhová is, az gyengébbnél-gyengébb ürügyekkel utasította el a találkozókat. A lány nem értette, mi lehet a probléma. Hiszen minden tökéletes volt kettejük között. Talán Luke már nem szereti őt? Esetleg túl sok időt töltöttek együtt és besokallt? Vagy - erre az eshetőségre Taylor fájó szívvel gondolt - van neki valaki más? Megcsalja őt? Lehet, hogy van amit nem tud megadni a fiúnak, ezért az valaki másnál keresi? Ha így van, miért nem mondta el? Miért nem próbálta megbeszélni? Hiszen egy egészséges kapcsolatban ez lenne a normális. Taylor azt hitte, megtalálta a lelki társát. A másik felét, aki mellett egy teljes egész lehet. De hiába próbálta áltatni magát, tudta, hogy Luke titkol valamit. A kifogásait egyszerűen képtelen volt elhinni, bármennyire is szerette volna. Ez így nem mehet tovább, kénytelen lesz elé állni és számonkérni őt. Ha pedig a fiú nem ad elfogadható magyarázatot, akármennyire is fáj, el kell engednie őt. Hazugságban nem élhet, az önbecsülése a tét. De ha szakítanak, hogyan fogja elviselni Luke közelségét nap, mint nap az iskolában? Talán nem volt olyan jó ötlet összejönni egy osztálytárssal, de mit tehetett volna, ha akaratlanul és visszafordíthatatlanul beleszeretett a fiúba? A szívnek senki sem parancsol ő pedig már így is túl sokáig tartotta sajátját bilincsbe verve, mielőtt Luke kiszabadította volna.

- Kérdezhetek valamit? - Dylan kíváncsian fordult Shawnhoz. Nem akart személyeskedni és tudta, hogy semmi köze hozzá, de nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen rá.
- Persze.
- Te és Tyler... szóval ti lefeküdtetek egymással?
- Nem. És te?
- Dehogy! - csóválta a fejét nagy bőszen Dylan. - Én még senkivel sem.
- Komolyan? - csúszott ki Shawn száján a kérdés. Meglepte, hogy egy olyan srác, mint Dylan, még nem volt együtt senkivel sem. Hiszen helyes, aranyos, vicces és kedves. Ráadásul mindene megvan. - Mármint biztos nagyon sokan nyomultak már rád.
- Nem igazán - nevetett fel sötéten a fiú. - Hiába vagyok Iggy testvére, engem mindenki piszkálni szeret.
- Azt hinné az ember, hogy olyasvalaki mint te, népszerű.
- Talán az lennék, ha nem lennék meleg. De szerintem akkor sem. Idióta vagyok - nevetett Dylan.
- Nem, nem vagy az.
Shawn komoly arccal nézett rá. Fogalma sem volt, mikor beszélgetett utoljára így valakivel. Talán még sosem. Általánosban mindenki piszkálta a kopott elnyűtt ruhái miatt. Kilencedikben már feltalálta a módszert, amivel normális öltözékben járhat iskolába. Egy ideig nem is piszkálta senki, de aztán osztálytársai hamar ráéreztek arra, hogy a fiúkhoz vonzódik. Nem sokkal a tanév vége előtt pedig elindultak a pletykák is, amiket Tyler széltében-hosszában terjesztett róla névtelenül az interneten, miután Shawn szakított vele. Elterjedt, hogy könnyen kapható, minden pasira rámászik, és még pénzért is hajlandó szexelni. Onnantól kezdve osztálytársai kerülni kezdték őt, pedig a pletykákból semmi sem volt igaz.
- Na és te? Neked volt valakid Tylert leszámítva?
- Nem és nem is voltam senkivel, ha erre célzol. Azok a pletykák az előző tanév végéről nem voltak igazak - szögezte le csalódottan Shawn.
- Én semmilyen pletykát nem hallottam.
- Tényleg? Nem hallottál arról a kilencedikes srácról, akiről azt terjesztették, hogy a vécében szopik meg a fiúkat lesi az öltözőben?
Dylan homlokát ráncolva eltöprengett a hallottakon.
- De igen. Az te voltál?! Mármint... rólad terjesztették?
Shawn szomorúan bólintott.
- Azt is Tylernek köszönhetem.
- De hiszen akkor még nem is a mi sulinkba járt!
- Az nem okozott neki problémát. Kamu profilt csinált facebookon és az osztálytársaimnak írkált.
- Gyűlölöm... Úgy sajnálom! Biztos nagyon nehéz lehetett számodra.
Dylan magához ölelte a fiút és vígasztalóan megpaskolta a hátát. Az megszeppenve viszonozta a gesztust. Nem tudta felidézni, mikor ölelte őt bárki is utoljára ilyen féltéssel.
- Sziasztok - köszönt az ajtóban álló Logan az ölelkező fiúkra pillantva. Dylan sietve elengedte Shawnt, aki elvörösödve lehajtotta a fejét, aztán barátja Loganhez sietett hogy megcsókolja őt.
- Úgy hiányoztál!
- Nekem is te - mosolygott rá a fiú boldogan.
Shawn közben felállt a konyhapulttól és elindult az ajtó felé.
- Jobb, ha lelépek. Még haza kell gyalogolnom és elég messze lakom. Már így is besötétedett.
- Maradj nyugodtan, majd mi hazaviszünk később - ajánlotta Logan barátságos mosollyal az arcán. Dylan ellágyultan nézett a fiúra és megfogta a kezét.

Miután a három fiú megnézte a Péntek 13 első és második részét, Shawn úgy érezte, ideje mennie. Fogalma sem volt, mikor érezte utoljára ilyen jól magát. Végre olyan emberekkel lehetett, akikről úgy tűnt, tényleg kedvelik őt. Legalábbis nem utálták, nem piszkálták és egyetlen rossz szót sem intéztek hozzá, ez pedig már jóval több volt annál, mint amihez a fiú hozzászokott.
- Én örülnék, ha itt aludnál - szólt Logan csendesen, mire a másik kettő meglepetten nézett rá. Viszonozta a pillantásukat, majd Dylanen állapodott meg tekintete és komoly hangon folytatta. - Iggy sincs itthon, apukád dolgozik, anyukád pedig elment a barátnőivel. Ki tudja, mikor ér haza. Nem szívesen hagynálak egyedül itt a Halloween bulin történtek után. Nekem viszont muszáj mennem, mert anya már folyamatosan hívogat.
- Még nem mondtam, de ma kaptam tőle egy üzenetet... - vallotta be kelletlenül Dylan. - Azt írta még nem végzett velem. Annyira félek! Úgy örülök, hogy itt vagytok. Megőrültem volna egyedül ebben a nagy házban.
Logan arcán egyszerre játszott az ingerültség és az aggodalom különös keveréke. Bosszantotta, hogy barátja nem szólt hamarabb a dologról, közben pedig rettenetesen féltette őt.
- Miért nem mondtad egyből?! Maradok!
Ekkor újra megcsörrent a mobilja, sürgetően és kelletlenül.
Dylan felsóhajtott és megcsóválta a fejét.
- Kizárt. Nem akarom, hogy Robert vagy az anyukád megint neked álljon. Ha most nem mész haza, megint szobafogságot kapsz, akkor pedig még ennyit sem tudnánk találkozni.
Logan eltöprengett az érveken, aztán beletörődve, lassan kifújta tüdejéből a levegőt.
- Jó, legyen. De csak ha Shawn itt marad - jelentette ki végül a fiúhoz fordulva.
- Persze, maradok. Segítek bármiben. Én sem szívesen hagynám itt egyedül. Olyan ijesztő, hogy valaki ilyesmire képes... A hírekben mindig hallani, de én még sosem voltam tanúja korábban hasonlónak.
- Undorító - sziszegte fogai között Logan. - Felhívlak majd, míg ébren vagyok. Videóhívásban is beszélhetünk. Biztonságban akarlak tudni. Nagyon féltelek! - finoman magához húzta Dylant és szorosan átölelte őt, aztán szenvedélyes csókot nyomott ajkaira. - Szeretlek! A riasztót kapcsold be, ha elmentem. És azért ne egy ágyban aludjatok. - Az utolsó mondatnál elmosolyodott, aztán elindult az ajtó felé. Onnan még vetett egy utolsó pillantást barátjára, majd fájó szívvel tovább ment.
- Én is szeretlek! - kiáltott utána elérzékenyülten Dylan. Hiába találkoztak minden nap, a búcsú pillanata mindig ugyanolyan elkerülhetetlenül szomorkás volt számára.
Shawn az ágyon kuporogva a Dylantől kölcsönkapott nadrágját piszkálta körmével és azon töprengett, vajon őt fogja-e valaha is úgy szeretni valaki, ahogy a két fiú szereti egymást. Valószínűtlennek tartotta, hiszen nap, mint nap azt érzékeltették vele az emberek, hogy nem érdemes a szeretet semmilyen formájára sem. Dylan valószínűleg megérezte, mire gondol, mert bíztatóan felé fordult.
- Te is meg fogod találni az igazit, hidd el nekem. Amikor én voltam tizedikes, azt hittem soha nem fog szeretni engem senki. Aztán most nézd meg! Sosem számítottam erre és fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki.
- Sokmindennel. Te jó vagy. Mármint jó ember - mondta komoly arccal Shawn, miközben még mindig nem nézett fel nadrágjáról.
- Tetszik?
- Logan? Dehogy! - védekezett ijedten, mire Dylan elmosolyodott.
- A nadrágra gondoltam.
- Igen, jó az ízlésed.
- Akkor neked adom, rajtad jobban áll és én úgysem hordtam soha. Csak a sulis szekrényemben állt év elejétől.
Shawn felkapta a fejét és a fiú kedvesen mosolygó arcába nézett. Sosem kapott senkitől semmit, de úgy érezte nem fogadhatja el.
- Rendes tőled, de nem tarthatom meg. Ez a tiéd. Nem kell nekem adnod.
- Tudom, hogy nem kell, de én szeretném! Nekem tényleg nincs rá szükségem. Nagyon megsértesz, ha nem fogadod el! - fenyegetőzött az utolsó mondatnál Dylan, mire végre Shawn is elmosolyodott.
- Köszönöm! Nagyon kedves vagy.
- Nem is értem, miért utálnak mégis annyian - A fiú úgy tett, mintha hátra dobná haját a válla fölött, ahogy Iggy szokta. Mindketten nevettek. - Szerintem ne nézzünk több horrort. Mit szólsz inkább a Spinédzserekhez?
- Imádom!

Logan kedvtelenül lépte át a bejárati ajtó küszöbét. Nem akart otthon lenni. Dylannel szeretett volna maradni, mindennél jobban. Elege volt már abból, hogy Jean eltiltotta őt a fiútól. Megtorpant, amikor a nappaliban megpillantotta dühtől izzó szemű anyját. A nő karbafont kézzel, mereven állt a kanapé előtt. Arcát messziről elkerülte a jókedv, a mögötte terpeszkedő Robert azonban széles mosollyal nézett a fiúra.
Logan ebből már sejtette, hogy semmi jó nem vár rá.
- Mi történt már megint?
Azt gondolta, hogy azért kap megrovást, mert nem vette fel a mobilját, de bánatára tévednie kellett. Az lett volna az egyszerűbb, könnyebben megúszható opció.
Jean azonban egy köteg papírt nyomott a kezébe, de olyan erővel, hogy a fiú megtántorodott meglepettségében.
Kábán, sietve átnézte a kezében tartott képeket. Mindegyiken Dylannel volt. Hol az iskola folyosóján, hol a szomszédház bejárati ajtajában; de még olyan is akadt, ami még a kórházban készült róluk.
- Anya, csak barátok vagyunk! - bizonygatta Logan ijedten, ám kevésbé hitelesen.
Jean szemeiben villámok cikáztak. Loganhez vágta a kezében tartott utolsó képet is, amin a fiú az iskola mögött bújkálva, szoros ölelésbe fonva csókolózott Dylannel.
- Csak barátok?! Hát nekem egyáltalán nem úgy tűnik! Átvertél engem! Elakartad velem hitetni, hogy azzal a lánnyal jársz, miközben ferde hajlamaid vannak! Még a szobafogságod is felfüggesztettem, azt hittem jó úton haladsz. Azt hittem nem találkozgatsz azzal a gazdag buzival! Szégyellem magam, amiért ilyen fiam van...
Az asszony szemeiből dühében kicsordultak könnyei. Indulatosan letörölte őket és merően Loganre bámult. Az ökölbeszorított kezekkel, megsemmisülten állt a nappali közepén és fájdalmas arckifejezéssel hallgatta anyja tébolyult kitörését. Bosszantotta, hogy mindeközben Robert kajánul vigyorog rá Jean háta mögül.
- Szeretem Dylant! Mindennél jobban. Nem tilthatsz el tőle! Akkor is szeretni fogom, ezt egyetlen szobafogság vagy kiabálás sem fogja megszüntetni. Ha szeretnél, akkor elfogadnál olyannak, amilyen vagyok! Nem én döntöm el, hogy kibe szeretek bele... Végre boldog vagyok, miért nem tudsz kicsit örülni nekem?! Vagy ha nem is, legalább elfogadni? Csak próbálj megérteni! - kérlelte anyját elcsukló hangon, miközben bizonytalanul felé nyújtotta a kezét.
Jean kíméletlenül félresöpörte azt és felemelt mutatóujjal, az idegtől megfeszülve felcsattant.
- Örüljek annak, hogy az egyetlen fiam buzi?! Fogadjam el? Dicsekedjek is vele? Tudod, nekem ez mekkora szégyen?! Felfogtad? Vagy ebbe egyáltalán bele sem gondolsz?! Azt akarod, hogy orvoshoz vigyelek? Majd az meggyógyítja a betegséged!
- Milyen betegség?! - Logan már bánta, hogy néhány pillanattal korábban még megakarta érinteni a nőt. - Ezt nem lehet gyógyítani! Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Miért olyan fontos az, hogy kit szeretek?! Nem neked kell vele lenned, nem neked kell szeretned, nem neked kell érezned, hanem nekem! Ez az én életem. Se én, se te nem tehetünk az ellen, hogy beleszerettem! És én nem is akarok, mert életemben most először boldog vagyok!
- Viszolygok tőled.
- De én fogadjam el, hogy egy olyan emberrel vagy együtt, aki alkoholista, aki ver engem, aki eladta a kocsimat a hátad mögött és aki miatt elköltöztünk?! Nem az iskolában vertek össze akkor, hanem ő volt az! Semmit nem oldottál meg azzal, hogy ide költöztünk, mert ő is itt van ugyanúgy! - Loganből minden indulat és keserűség előtört, amit az évek során magába fojtott nevelőapja miatt és amit azért érzett, amiért anyja nem hitt neki soha.
Robert már nem nevetett, Jean pedig teljesen kikelt magából. Két kézzel Loganre vetette magát és hanyatt lökte a fiút. Az elesett és hitetlenkedve, szomorúan nézett vissza anyjára a padlóról. Akaratlanul is megeredtek a könnyei. Úgy mosták le arcáról a boldogság minden maradékát, mint szivacs az előző órai tananyagot a tábláról. Nyom nélkül.
- Nincs más választásom. Te kényszerítettél rá. Nem tudok mit tenni - Jean inkább magához beszélt, mintsem a jelenlévőkhöz. Aztán lenézett a lába előtt heverő Loganre és undorral az arcán folytatta.
- Csomagolj össze! Holnap indulsz a bentlakásosba!

Logan