2015. július 19., vasárnap

15. Fejezet: Azok az '50-es évek

Iggy
Iggy kimerülten és aggódva szállt ki autójából, miután hazáért. Sietve a bejárati ajtóhoz igyekezett, majd belépett a házba. Már épp indult a lépcső felé, amikor felbukkant az előszobában édesanyja.
- Ilyen sokáig tartott a pom-pom válogatás?
- Igen, anya. Dylan fent van?
- A szobájában van. Vegyél egy forró fürdőt, én addig szólok a szakácsnak, hogy üssön össze neked valami könnyűt, rendben? - Veronica már sarkon is fordult, Iggy pedig sóhajtva elindult az emeletre. Már nagyon várta, hogy végre láthassa Dylant. A fiú szobájába lépve azonban nem testvérét, hanem az ágyon könyvet olvasó Logant pillantotta meg.
- Hát te még itt vagy? - kérdezte Iggy, mire a fiú felpillantott olvasmányából.
- Neked is szia.
Iggy az ágyhoz tipegett, ledobta rá táskáját, majd leült Logan mellé és aggódó tekintettel a szemeibe nézett.
- Hogy van?
- Jól lesz. Sikerült rábeszélnem, hogy mozduljunk ki. Most zuhanyzik. Megint.
- Mivel sikerült rávenned? Várj, kitalálom! Csak nem kajával? - mosolygott a lány.
- De igen. Elmegyünk kínait enni - felelte Logan, miközben becsukta és letette a kezében tartott könyvet. Iggy a száját húzgálta.
- Jaj, ne... Én valami elit helyre szeretnék menni.
- Elhiszem, de Dylan kínait akar. Örülök, hogy egyáltalán sikerült elérnem, hogy menjünk el egy kicsit valahová - sóhajtott a fiú, Iggy pedig bólintott, majd váratlanul kezét az ő kezére tette.
- Köszönöm, hogy mellette voltál egész nap. Örülök, hogy van egy olyan barátja, mint te. Nagyon sokat jelent ez számára... és számomra is - suttogta, miközben a vakító kék szemeket nézve finoman elmosolyodott.
- Nem kell megköszönnöd. Bármit megtennék Dylanért... és érted is.
- Értem?! - pislogott meglepetten a lány. Valami leírhatatlan, fura érzés kerítette hatalmába, és fogalma sem volt, mi az.
- Igen, érted. Még ha sokszor kiállhatatlan, öntelt, lekezelő és barátságtalan is vagy, valamilyen okból kifolyólag kedvellek. Ne kérdezd miért, magam sem tudom - vont vállat Logan, mire Iggy fejét hátrabillentve nevetett.
- Kiállhatatlan nem vagyok, de a többi stimmel.
Logam elmosolyodott.
- Viszont vannak jó tulajdonságaid is - vallotta be. Iggy kíváncsian abbahagyta a nevetést.
- Halljam őket!
- Fontos neked a testvéred, magabiztos vagy, céltudatos, bátor és nagyon erős. Ahogy az egész Justinos dolgot viseled... Le a kalappal előtted - mondta a fiú, majd mielőtt befejezte volna a felsorolást, elpirulva a térdét kezdte bámulni, mintha valami különösen érdekes dolgot venne szemügyre. - és gyönyörű vagy.
Iggy tőle szokatlan módon fülig elpirult. Sietve elfordította arcát és babrálni kezdte a szoknyája szegélyét.
- Bár mindezt eddig is tudtam, örülök, hogy te is így gondolod - mondta, felvéve megszokott stílusát. Ekkor kinyílt a fürdő ajtaja és kilépett rajta a törölközőbe csavart Dylan. Iggy felpattant az ágyról és mielőtt testvére akár egy szót is szólhatott volna, hozzá rohant és a nyakába vetette magát.
- Nem baj, hogy nedves lesz a ruhád? - kérdezte meglepetten a fiú, miközben viszonozta az ölelést.
- Nem érdekel! Ne haragudj, hogy nem tudtam hamarabb jönni, csak a meghallgatás...
- Semmi baj - vágott közbe Dylan. - Örülök, hogy most itt vagy.
Iggy elengedte őt és elmosolyodott.
- Hagylak felöltözni, addig én is összekapom magam, aztán indulhatunk! Cupp - mondta, majd felkapta táskáját az ágyról és kilibbent a szobából.

Justin
Közben egy fekete Harley-Davidson sziluettje rajzolódott ki az utcai lámpák fénye alatt, amint bekanyarodik a luxusvilla udvarára és megáll a bejárati ajtó előtt. A motoron ülő Justin levette bukósisakját és beletúrt hajába, miközben az emeleti ablakon kiszűrődő fény felé emelte fejét. Vajon Iggy mit fog szólni ahhoz, hogy eljött? Még az ajtóig sem jutott, hogy megnyomja a csengőt, leparkoló autó zaját, majd magassarkú cipő tipegését hallotta meg a háta mögül. Megfordult, és a felé közeledő Charlit pillantotta meg.
- Szia, Iggyhez jöttél? - köszönt a lány, miközben egyik karjára akasztott táskájában kutatott mobilja után.
- Hello. Nem, Dylanhez. Te?
Charli egy pillanatra meglepetten abbahagyta táskájának feltúrását, és a fiúra emelte tekintetét.
- Én is hozzá jöttem, hogy megnézzem, hogy van.
- Remek. Akkor becsengetünk együtt? Kissé félek Iggy reakciójától...
Charli hátravetette göndör hajfürtjeit a válla fölött, és az ajtóhoz lépett, hogy megnyomja a csengőt. Ajkai gránátvörösben pompáztak. Fekete bőrdzsekit, alatta egy bő, fekete-fehér Jack Daniel's feliratú pólót, és hozzá szaggatott farmersortot viselt Martens bakanccsal. Justin a lányt elnézve azon tűnődött, hogyan illik ő Iggy rózsaszín klikkjébe, de gondolataiból hamar magához térítette a bejárati ajtó mögül előbukkanó Logan.
- Sziasztok. Szólok Iggynek - mondta a fiú, de Charli és Justin kórusban rávágták, hogy Dylanhez jöttek. Logan elmosolyodva nézett rájuk.
- Biztos örülni fog. Gyertek be.
Mindhárman a lépcső felé indultak, aminek tetején akkor jelent meg a gyógynövényes fürdőtől felfrissült Iggy, aki ezüstszínű, félvállas felsőt, csillagmintás szűk szárú farmert és a felsőhöz színben passzoló magassarkú szandált viselt. Justin megbabonázva bámulta a lányt, amint az megrázza kiengedve viselt, aranylóan fénylő haját, de a pillanat varázsa szertefoszlott, amikor Iggy felvont szemöldökkel a fiúra meredt.
- Te meg mit keresel itt?!
- Én... Dylanhez jöttem.
Iggy gúnyosan felnevetett.
- Most a bátyámat akarod felhasználni ahhoz, hogy a közelembe férkőzz? Milyen mélyre akarsz még süllyedni? - kérdezte megvetően, de Justin állta a tekintetét.
- Nem akarom felhasználni semmire sem. Azért jöttem, hogy megnézzem, hogy van...
Iggy már válaszra nyitotta a száját, de Logan közbeszólt.
- Elég, ez most nem rólad szól. Kérlek, ne vitázz most. Gondolj arra, milyen jól fog esni Dylannek, hogy érdeklődnek felőle az osztálytársai. Mostanában csak a rosszból jutott ki neki - mondta szigorú tekintettel az arcán. Iggynek meg kellett állapítania, hogy még ez a szúrós tekintet is nagyon jól áll a fiúnak. Kedve lett volna a hajánál fogva megragadni Logant és a falhoz lökve vadul megcsókolni őt, de botrányos vágyakozásától azonnal elszörnyedt. Mi a franc ütött belé, hogy ilyenekről képzeleg? Biztos csak azért van, mert Justin jelenléte megzavarta lelki békéjét. Őrültség...
- Rendben, felőlem maradj, de próbáld a figyelmed helyettem Dylanre irányítani. Tudom, nehéz feladat - mondta, miközben hátat fordított a fiúnak és elindult testvére szobájába. Logan és a két újonnan érkező követte őt. Dylan időközben felöltözött, és épp a cipőjét húzta. Mikor megpillantotta Charlit és Justint, meglepetten Iggyre emelte tekintetét.
- Nem tudtam, hogy őket is elhívtad.
- Mit képzelsz rólam?! Én biztos, hogy nem hívnám ide Justint, te idióta.
- Azért jöttünk, hogy megkérdezzük, jobban vagy-e már - nézett rá Justin, de Dylannek még annyi ideje sem volt, hogy válaszra nyissa a száját, Charli megindult felé és a nyakába vetette magát.
- Annyira aggódtam érted - nyöszörögte a fiú vállába fúrva arcát. Dylan zavartan nézett a vele szemben álló Loganre, miközben viszonozta a lány ölelését.
- Már jól vagyok - mondta, miután Charli nagy nehezen rászánta magát arra, hogy elengedje őt. - És köszönöm nektek, hogy ezért eljöttetek hozzánk. Jól esik - tette hozzá. Szokatlan, furcsa, de kimondhatatlanul jó érzés volt számára, hogy vannak, akik aggódnak érte. Talán mégsem utálja őt mindenki. Vannak, akiknek fontos, és ezért nagyon hálás volt.
- El is felejtettem neked megmutatni a nagy sikerű videót, amitől egy csapásra felvidulsz majd - szólt izgatottan Iggy, miközben előkapta telefonját és megkereste rajta a Nick megalázásáról készített videót. Dylan elvette tőle a felé nyújtott mobilt és tágra nyílt szemekkel nézte a felvételt.
- Ezt ki csinálta? - kérdezte mosolyogva, miután a végére ért.
- Én - szólt Justin.
- Köszönöm... - hálálkodott Dylan, majd tett egy bizonytalan lépést a fiú felé, de végül, mintha meggondolta volna magát, megállt. Justin, aki sejtette mit akart, odalépett hozzá és megölelte őt.
- Az egész iskola erről beszélt. Mindenki a videót nézte - újságolta Charli, aki kissé féltékenyen nézte a két fiú ölelkezését. Úgy érezte, neki is jár egy ölelés azért, amit Austinnal tett. Nagy örömére Iggy megelőzte őt a témával kapcsolatban. A lány az ágyon ült Dylan laptopjával az ölében, és a már jól ismert, önelégült vigyor sem hiányzott az arcáról.
- Valaki videóra vette azt is, amit Charli tett Austinnal! Most linkelte be nekem valaki a blogomra. Nézzétek!
A többiek Iggy köré álltak, hogy láthassák a videót, amin a földön heverő Austin reszketve kérleli az őt rugdosó Charlit, hogy hagyja őt békén.
- Hát ez valami fenomenális! - kacagott Justin, és nem volt vele egyedül. Dylan nem szerette az erőszak és a bántalmazás semmilyen formáját, és más helyzetben biztos, hogy megvetette volna az efféle videókat, de a lelke legmélyén tudta, hogy Nick és Austin megérdemelte ezeket a megaláztatásokat. Hiszen rajta kívül még számtalan náluk gyengébb diáktársukat bántották iskolai éveik során.
- Végre visszanyalt a fagyi - jegyezte meg a fiú mellett álló Logan. Iggy lezárta a laptopot és felpattant az ágyról.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! Induljunk! - csapta össze tenyerét.
- Akkor végre megyünk kínait enni? - nézett rá reménykedve testvére. Iggy fejében számtalan kecsegtetőbb ötlet kergette egymást, de végül sóhajtott és Dylanre pillantott. - Oda megyünk, ahová csak szeretnéd - mondta, majd kisietett a szobából a kabátjáért és a táskájáért.
- Ti is velünk jöttök? - fordult Logan Justinhoz és Charlihoz, miután felkapta az ágyról kabátját.
- Persze! - vágta rá a lány, miközben szeme sarkából Dylant nézte.
- Nem hiszem, hogy Iggy repesne az örömtől, ha én is veletek mennék, úgyhogy azt hiszem lépek... Érezzétek jól magatokat, találkozunk a suliban - búcsúzott Justin, majd kezet nyújtott Logannek, aztán Dylannek is.
- Én szeretném, hogy te is velünk gyere - mondta a fiú, miközben egymás kezét fogták. Justin elmosolyodott, aztán megvonta vállát.
- Ha Iggynek nem baj...
- Mi nem baj nekem? - kérdezte a lány, immár kabátjával és táskájával a kezében, az ajtóban állva.
- Ha Justin velünk jön - nézett rá testvére.
- Még szép, hogy baj... de mondtam, ma te döntesz. Ha te azt akarod, hogy ő is jöjjön, nem szólok bele. Élvezd ki ezt a napot, mert nem sűrűn van ilyenben részed - mondta Iggy, majd szemét forgatva elindult a lépcsőn. Charli még mindig Dylant bámulva követte barátnőjét, aztán a három fiú is a nyomukba eredt.

Iggy kiállt a garázsból apja fekete Range Roverével, és az ötös fogat elindult. A lánynak viszont esze ágában sem volt lepukkant, ócska helyre menni, így hát a város egyik legjobb kínai éttermébe vitte a csapatot, amiről jól tudta, hogy testvére kedvence.
- Király ez a hely, szoktam itt kajálni - mondta Justin, miután kiszálltak az autóból.
Az elit kínai étterem
- Az jó, de senki sem kérdezett - mosolygott rá Iggy, majd a többiekkel a nyomában elindult a bejárat felé. Miután helyet foglaltak az egyik legjobb, ablak melletti asztalnál, mindannyian elmerültek az étlap mögött. Charli szándékosan Dylan egyik oldalán foglalt helyet, és rendszeresen a fiúra lesett étlapja mögül. A lány másik oldalán Iggy ült, aki mellett nagy bánatára Justin foglalt helyet. Már leadták rendelésüket, amikor Iggy nem kívánatos személyeket pillantott meg a tőlük nem messze álló asztalnál.
- Ti mit rendeltetek? Én édes-savanyú bundázott rákot... Ezek mit keresnek itt?! - csattant fel bosszúsan.
A többiek követték tekintetét és megpillantották a nevetgélő Miley-Zayn párost. Justin szemét forgatva sóhajtott, Charli pedig barátnőjéhez fordult.
- Ne foglalkozz velük, hátha nem vesznek észre minket.
- Én nem vagyok hajlandó abban az étteremben enni, amiben ez a két szutyok. Menjünk innen - jelentette ki Iggy, de mielőtt felállt volna az asztaltól, Dylan megfogta a kezét.
- Kérlek, maradjunk. Tudod, hogy ez a kedvenc kínai éttermem, ne menjünk el miattuk.
- Nem zavar, hogy Zayn is itt van? - kérdezte tőle a lány, mire Dylan a fejét csóválta. Iggy végül beadta a derekát és a helyén maradt. Charli és Justin meglepetten nézte, ahogy a pincér egy tál levest és két főfogást pakol le Dylan elé, aki azonnal maga elé húzta az egyiket és jóízűen enni kezdett, majd értetlenül az őt bámulókra pillantott és széttárta karját.
- Mi van? Nem tudtátok, hogy sokat eszem? - kérdezte, mire mindannyian nevetni kezdtek.
Persze, hogy tudom. Mindent tudok rólad, amit csak sikerült kiderítenem - gondolta magában Charli, miközben tányérja fölé hajolva somolygott magában.
Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Zayn és Miley észrevegye az öt fős csapatot. Miután végeztek vacsorájukkal, kifelé menet megálltak Iggyék asztala mellett.
- Milyen érzés volt, amikor a fejed a vécében landolt? - szólította meg Zayn Dylant, aki túlságosan is elvolt foglalva az evéssel ahhoz, hogy időt szánjon a válaszra. Fel sem pillantva tányérjából folytatta az evést, de a többiek már nem voltak ilyen eltekintőek.
- És te szeretnéd tudni, neked milyen érzés lesz, amikor az öklödet a seggedbe dugom? - nézett a fiúra villáját szorongatva Logan.
- Nagyon vagány lett valaki - vigyorgott Zayn, leplezve bosszúságát.
- Dugulj el, és távozz az asztalunktól. Nem vagyunk kíváncsiak rád - szólt Iggy, fanyar mosollyal az arcán.
- Nem emlékszem, hogy akkor is ezt mondtad volna, amikor a nyelved a számba dugtad.
Justin féltékenyen ökölbe szorította a kezét. Iggy egy pillanatra zavarba jött, de nem dobta be a törölközőt. Szívesen a fiú képébe vágta volna, hogy nem azért csókolta meg őt, mert kívánta, és igazából undorodik minden egyes porcikájától, de a megleckéztetésére szánt terv miatt ezt nem tehette.
- Azt hittem, a varangy herceggé változik, ha megcsókolom, de rá kellett ébrednem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Viszlát.
A Zayn mellett álló Miley prüszkölve elfojtott egy nevetést, amiért a fiú egy szúrós pillantással jutalmazta. Végül ismét Iggyékhez fordult.
- Kicsit sem égő neked, hogy azzal ülsz egy asztalnál, aki többször is megcsalt téged? - kérdezte. Elégedetten tapasztalta, hogy Iggy arcára fagy mosolya. A lány legszívesebben a fiú fejére öntötte volna az asztalon heverő ételek egyikét - vagy inkább az egészet - de nem akart jelenetet rendezni. Helyette újra felöltötte mosolyát.
- És neked kicsit sem égő, hogy itt ül az a fiú, akit te akaratán kívül megcsókoltál a bulimon? - kérdezett vissza, és boldogsága az egekbe szökött Zayn arckifejezése láttán. Miley kíváncsian az asztalnál ülő fiúkra nézett.
- Engem nem csókolt meg - vont vállat meglepetten Justin. Fogalma sem volt arról, hogy a legjobb barátjának vélt ember megcsókolt egy srácot.
- Én voltam az - mondta a padlót bámulva Dylan.
- Most pedig jobb, ha elhúzod innen a beled, különben szétkürtölöm az egész suliban. Cupp, csak nem neked - búcsúzott Iggy, miközben hátravetette válla fölött a haját. Zayn megsemmisülten állt osztálytársai tekintetének kereszttüzében, majd váratlanul odalépett Dylanhez és belenyomta a fejét tányérjába. Justin és Logan egyszerre pattantak fel helyükről, hogy karjánál fogva megragadják a fiút.
- Kérj bocsánatot és menj el! - nézett rá dühösen Justin, de Zayn csak nevetett. Logan felkapott az asztalról egy adag pirított tésztát és a fiú fejére borította. Zayn dühösen lesöpörte hajáról a giliszták módjára lecsüngő tésztadarabokat és már emelte a kezét, hogy megüsse a fiút, de Iggy felállt a helyéről és hisztérikus hangon Zaynre kiabált. - Vagy elmész, vagy kidobatlak!
A fiú vetett még egy gyilkos pillantást a csapatra, majd hátat fordított nekik. Már épp indult volna, mikor Charli szándékosan kigáncsolta őt, így előre bukott és hasra esett az étterem padlóján. A többiek hangosan felnevettek, és abba sem hagyták, amíg Zayn fel nem tápászkodott és megszégyenülve ki nem rohant az étterem ajtaján.
- Köszi, hogy bevettél a pom-pom csapatba. Ha azt akarod, hogy kinyaljalak, csak egy szavadba kerül - nézett Miley Iggyre, mielőtt Zayn után indult.
- Ahhoz túl mocskos a nyelved, szívem - felelt mosolyogva Iggy. Dylannek közben felpattant, hogy kimenjen a mosdóba és megmoshassa az arcát.
- Utána megyek - szólt Logan, és követte barátját. Dylan épp az arcát mosta a mosdókagyló fölé hajolva, mikor a fiú megjelent mögötte.
- Hé, ugye jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze... csak a kajámat sajnálom - felelte könnyednek szánt hangon Dylan. Miután elzárta a csapot és szembefordult barátjával, az magához ölelte őt.
- Ne törődj Zaynnel. Inkább gondolj azokra, akik miattad vannak itt, és akik most is kiálltak melletted. Zaynnek szerintem egy ilyen ember sincs az életében. Csak Justin volt, de őt is sikerült eltaszítania magától...

Dylan
A két fiú visszament az asztalukhoz, ahol Iggy és Charli egymással beszélgetett, Justin pedig szótlanul forgatta villáját az előtte heverő tányérban. Mindannyian elfogyasztották ételüket, majd elindultak az autóhoz. Már későre járt, és másnap reggel várta őket az iskola. Az autóban Iggy hatására Britney-dalokat hallgattak, melyeket a lány kívülről fújt, Charli és Dylan pedig nem habozott bekapcsolódni az éneklésbe. Logan és Justin mosolyogva nézték őket, ahogy önfeledten szórakoznak.
- Miért is ne - adta be a derekát Logan, és ő is énekelni kezdte a pophercegnő  ...Baby One More Time című slágerét.
- Most úgy érzem magam, mintha a Glee-be csöppentem volna - nevetett Justin, aztán ő is rákezdett.
Egész úton énekeltek és nevettek, míg meg nem érkeztek Iggyék villájához, ahol aztán kikászálódtak az autóból és elbúcsúztak egymástól.
- Holnap látjuk egymást a suliban. Jól éreztem magam - búcsúzott mosolyogva Justin, miközben kezet fogott a két fiúval és megpuszilta Charlit, majd Iggyhez lépett, hogy tőle is elköszönjön.
- Szia - mondta, majd Iggyhez hajolt. A lánynak már nem maradt ideje, hogy megakadályozza a megakadályozhatatlant, így tűrte, hogy Justin az ő arcára is puszit nyomjon. Ezután a fiú felpattant a motorjára, felhúzta bukósisakját és útnak indult. Közben Charli is elköszönt a többiektől, megpuszilta Iggyt és Logant, majd megölelte Dylant és az ő arcára is puszit nyomott. Közben szíve eszeveszettül dobogott kabátja alatt, és azért fohászkodott, hogy a fiú meg ne hallja, milyen hangosan ver. Végül beszállt autójába és hazaindult. Logan az ikrek felé fordult és ő is búcsúzni készült.
- Ne menj... aludj nálunk, légyszi - kérte a fiút Dylan, mielőtt az elköszönhetett volna.
- Jó lenne, de nem hiszem, hogy Robert engedné - mondta szomorkásan Logan, mire Dylan megszorította a kezét.
- Majd én elkérlek tőle - szólt Iggy és elindult, hogy becsengessen a szomszédba, ahol néhány másodperc múlva megjelent Robert trikóban, cigivel a szájában, sör szagúan.
- Jó estét. Iggy vagyok. Tudja, a szomszédból - köszönt a lány, miközben lejjebb húzta magán felsőjét, hogy többet megmutasson melleiből. - Azt szeretném mondani, hogy Logan ma nálunk alszik. Rendben?
- Mi? Ja... jó. Felőlem - hebegte a férfi, miközben Iggy melleit bámulta.
- Akkor ezt megbeszéltük. Jó éjszakát! - búcsúzott a lány, majd megrázta haját és visszaindult a két fiúhoz, akik reménykedve nézték, ahogy közeledik feléjük.
- Mit mondott? Ugye megengedte? - kérdezte türelmetlenül Dylan.
- Persze, nekem senki sem tud nemet mondani - mosolygott a lány, majd belépett az ajtón. Miután lerakta szobájában a kabátját és a táskáját, aztán ledobta lábáról magassarkú szandálját, átment Dylan szobájába, hogy jó éjt kívánjon a fiúknak.
- Remélem jól érezted magad - nézett testvérére, majd megölelte őt és Loganhez fordult. - Jó éjt.
Már fordult volna el, de Logan megfogta a karját és magához húzta őt.
- Neked is - mondta, miközben ölelésébe zárta, majd gyorsan elengedte a lányt.
- Hát, akkor holnap találkozunk - mondta Iggy mosolyogva, majd kisétált a szobából és becsukta maga mögött az ajtót. Miután saját szobájába ért, a falnak vetette a hátát és hosszú perceken át csak arra tudott gondolni, ahogy Logan magához öleli őt. Nem tudta, miért gondolt erre, nem értette, miért idézte fel magában a vanília illatú gyertyákkal körül rakott kádban fekve még számtalanszor a jelenetet, de úgy döntött, ez most nem is kell, hogy számítson. Nem kell minden jóleső érzésre magyarázatot találni. Van, amikor csak hagynunk kell, hogy az agyunk kikapcsoljon, és átadhassuk magunkat a pillanatnak.

A reggeli készülődés közben Iggy nem találta telefonját, amit reményei szerint tegnap este Dylan szobájában felejtett. Kopogás nélkül rontott be testvéréhez, meg is feledkezve arról, hogy Logan náluk aludt. A fiú épp alsónadrágjában állt Dylan szekrénye előtt, és próbált aznapra ruhát választani magának. Ugyanis barátja megkérte, hogy ne menjen haza ruháért, hanem vegyen fel valamit az ő cuccai közül. Iggy meglepetten nézte őt, miután benyitott a szobába, Logan pedig sietve beállt a szekrényajtó mögé, amikor megpillantotta az őt bámuló lányt.
- Voltunk már együtt strandon, szóval semmi újat nem láttam - mosolygott Iggy, mire Logan előmerészkedett rejtekhelyéről.
- Én csak... nem tudom, mit vegyek fel - vallotta be a fiú.
Iggy odalépett hozzá és megállt a nyitott ajtajú szekrény előtt, majd némi kotorászás után elővett belőle egy sötétkék pulcsit, egy égszínkék pólót és egy fekete csőszárú farmert.
- Ebben jól fogsz kinézni. A póló kiemeli a szemed színét. A kevesebb néha több - magyarázta Iggy, miközben a fiú kezébe nyomta a ruhákat és körülnézett a szobában, hátha megpillantja valahol a mobilját. Megkönnyebbülésére a telefon ott hevert Dylan laptopja mellett az íróasztalon.
- Hála az égnek, azt hittem már elhagytam... - sóhajtott.

Az osztály első órája biológia volt, Lydia McCall tanárnő pedig azzal indította a napot, hogy kiosztotta a tanulók múlt órán írt dolgozatát.
- Egy négyes, két hármas, három kettes és tíz egyes született. Négyen pedig nem is írtak dolgozatot. Borzasztó az osztály hozzáállása és tudatlansága - mondta a tanárnő bajsza alatt, majd pótlásként megíratta a dolgozatot a múlt órán hiányzó Logannel, Dylannel és Austinnal. Nick aznap sem jelent meg az iskolában, így ő kimaradt a dolgozatírásból. Szünetben természetesen a jegyek körül forgott a téma.
- Kinek lett négyes? - kérdezte kíváncsian Emma. Fájt neki, hogy nem ő kapta a legjobb jegyet.
- Nekem - felelte Kaya, akiről sokszor meg is feledkeztek osztálytársai, olyan csendes volt minden nap.
- Gondoltam... nekem és Deminek hármas. Kik kaptak kettest?
- Én - szólt Iggy, aki egyáltalán nem volt megelégedve osztályzatával.
- És mi - mutatott magára és Selenára Miley.
- Ti?! - hitetlenkedett Emma.
- Igen, mi. Baj van a hallásoddal? Kipuskáztuk a kettesre valót.
- Örültök, hogy megvan az első jegyetek az éven, ami nem elégtelen? - vigyorgott a mellettük lévő padban ülve Taylor.
- Fülig ér a szánk, nem látod? - felelte a legkisebb mosoly nélkül Miley.
- Mi van, Momsen? Fáj, hogy jobb jegyet kaptunk, mint te? - vetette oda Selena.
- Nem, nem igazán érdekel. Amúgy még nekem is jobb jegyem vannak, mint nektek.
- Akkor örülj neki, és érjen neked is fülig a szád!
- Ti meg gyorsan szaladjatok ki a vécébe, hátha belefér még a szünetbe egy gyors menet valamelyik negyedikessel!
Ha azt hitte, a két lány ezen megsértődik, hát tévedett.
- Inkább kettővel. Mi legalább tudjuk, mi az a szex. Te maximum csak videón láthattad szerintem - nevetett Miley.
- Azta...! Most úgy érzem, mindjárt bőgni fogok.
- Bőgj, csak hallgass el, mert nem vagyunk kíváncsiak rád. Épp beszélgetünk - mondta Miley és Selenához fordult, aki még csak rá sem pillantott padtársára.
- Nem akarok veled beszélgetni - szólt, majd elővett egy cigarettát a táskájából és kiment a teremből. Miley szomorúan nézett utána. Selena a legjobb barátnője ovis koruk óta, és soha nem vesztek még össze ezidáig. Valamit ki kell találnia, hogy kibékítse a lányt. Nélküle nem tud igazán felhőtlenül nevetni.

Földrajz órán Iggy több alkalommal is hátrafordult a mögötte ülő Logan-Dylan pároshoz, és Loganre mosolyogva leveleket nyújtott át nekik, amikben az esti buliról fojt a szó. Kristen szünetben kihallgatta a mosdóban, amint Iggy és barátnői arról beszélnek, ki melyik sráccal fog érkezni a Rock 'n' Roll estre. Mikor meghallotta, hogy Iggy kísérője nem más lesz, mint Logan, legszívesebben odalépett volna a lányhoz és alapos hajtépésben részesítette volna. Most tollát teljes erővel a füzetére nyomva figyelte a szerelmére mosolygó lányt, és akaratlanul is felpattant helyéről, miközben előtört belőle fennhangon, ami a szívét nyomta.
- Büdös kurva!
Az egész osztály felé fordult.
- Köszönjük a megnyilvánulásod, de szerintem ez nem a helyes válasz az imént feltett kérdésemre. Legközelebb kímélj meg minket az efféle megjegyzéseidtől. Ugyanis amellett, hogy zavarod az órát, nem illik ilyen alpári jelzőket használni... főleg nem egy iskolában - nézett rá Sangster tanár úr.
- Elnézést -  felelt zavartan a lány, majd sietve visszaült helyére.
Charli
Charli, bár unottan bámult a tanárra, gondolatban egészen máshol járt. Történetesen egy jakuzziban ült Dylan társaságában.
- Ez az utolsó, a legérettebb. Neked tartogattam - szólt, miközben tejszínhabot nyomott egy szép nagy eperre, majd a fiú felé tartotta. Dylan közelebb hajolt hozzá, hogy beleharapjon a gyümölcsbe. Charli a jakuzzi széléhez somfordált és elővett egy ollót, hogy aztán amíg a fiú nem figyel, elvágja vele bikini felsőjének pántját.
- Hoppá, hát ez elszakadt... - szólt meglepődve, mikor kivillantak a mellei. Dylan megbabonázva nézte őt.
- Ne aggódj emiatt. Gyönyörűek a melleid - mondta a fiú, majd egy másodperc múlva már a víz felszínén úszkált levetett fürdősortja. Megragadta és finoman magához húzta Charlit. Ajkaik egyre közelebb kerültek egymáshoz.
- Charli, válaszolnál a kérdésemre?! - kérdezte Sangster tanár úr, immár sokadik alkalommal.
A lány megremegett, s fantáziája azonnal szertefoszlott. Dühösen és csalódottan meredt a tanárra, aki türelmetlenül várta a válaszát.
- Tessék? Lemaradtam...
- Azt kérdeztem - és teszem hozzá, nem is egyszer - hogy mi Brazília fővárosa.
- Sajnos nem tudom, és nem is érdekel.
- De ha a következő dolgozatod is elégtelent fogsz kapni, remélem már érdekelni fog.
- Szerintem akkor sem.

Miley mindeközben nem szerelemről, hanem könyörtelen szexről ábrándozott.
- Jó lenne már beújítani valami új pasit, aki vigaszt nyújtana a puncimnak a magányos éjszakákon - súgta Selenának megfeledkezve arról, hogy a lány haragszik rá. Úgy tűnt, Selena is elfelejtette haragját, ugyanis a Justinhoz hátraforduló, mosolygó Katet bámulva megszólalt.
- Mit vigyorog az a kis kurva Justinra? Legszívesebben kitépném az összes haját... - dünnyögte.
- Már bocsi, de nem te voltál az, aki pénzt fogadott el szexért cserébe? - kuncogott Miley.
- Azt a pénzt te is szívesen költötted el, ráadásul nem a semmiért kaptuk.
- Én az élvezetért csináltam. Fogalmam sem volt arról, hogy te pénzt fogadtál el érte cserébe.
- Én sem a pénzért csináltam, de ha már adják, elveszem.
- Hiszen a szüleid milliomosok.
- De a plusz pénz sosem jön rosszul - vont vállat Selena.
- Nyugi, csak poénkodok. Ne aggódj Kat miatt. Tudom, hogy hiányod van és ez frusztrációt okoz, hiszen én is így vagyok vele, de próbálj meg lecsillapodni.
- Mondani könnyű...
- A ma esti bulin lesz alkalmunk pasizni, és kicsit te is elfelejtheted végre Justint.
- Jó lenne már. Folyton csak rá gondolok... Nem tudom kiverni őt a fejemből, pedig megfogadtam, hogy megbosszulom azt, ahogy velem bánt.
- Egy pasi sem érdemli meg, hogy emészd magad miatta. Ők csak arra jók, hogy megpróbálják kielégíteni csillapíthatatlan vágyainkat - mosolygott Miley.
- Az lehet, de mi most nem vagyunk jóban - zárta le a beszélgetést Selena.

A délután a készülődés jegyében telt. Iggy és barátnői a lány szobájában csinosítgatták magukat, minek alkalmából fodrász, masszőr, manikűrös, pedikűrös és kozmetikus állt rendelkezésükre. Készülődés közben Elvis Presley dalokat hallgattak és pletykáltak.
- Annyi pasi elhívott a ma esti buliba, hogy alig tudtam eldönteni, melyiket válasszam - dicsekedett Nina, miközben a masszőr kezelésbe vette őt.
Iggy bulin viselt ruhája
- Tényleg, te hogy-hogy Logant választottad? Gondolom, tolongtak a jelentkezők nálad - nézett Charli Iggyre, akinek épp a körmeit szépítették.
- Nem vagyok túl Justinon, és nem akartam nyomulós seggfejekkel a buliba menni. Logan jó barát, és az ő meghívása volt a legőszintébb. Olyannal akarok menni, aki jelent számomra valamit. Ráadásul Logan igazi úriember.
- Csak nem bejön neked? - kérdezte szájtátva Ariana, akinek hosszú haját épp lófarokba igyekezett fogni a fodrász.
- Ugyan, dehogyis - legyintett Iggy, miközben próbálta leplezni zavarát.
- Én Dylannel akartam menni, de nem mertem elhívni... - vallotta be Charli. Iggy értetlenül nézett rá.
- Miért nem?
- Mert féltem, hogy nemet mond. Ráadásul nem tudtam, mit szólnál hozzá...
- Inkább menjen veled, mint valami szutyokkal. Végül velem és Logannel  jön.

Az említett fiú a szobájában készülődött Dylannel, aki lezuhanyzott, felkapta kék szaggatott farmerét, V-nyakú szürke pólóját és fekete bőrdzsekijét. Logan már nem volt ilyen magabiztos a ruhaválasztás terén. Lámpalázasan állt szekrénye előtt és fejét törte, mit vegyen fel. Igaz sok választási lehetősége nem volt, ugyanis barátjával ellentétben az ő szekrényében nem sorakozott tucatnyi öltöny, csupán három, de azokról is úgy gondolta, túl egyszerűek és unalmasak az alkalomhoz. Dylan látta a fiún, hogy nem tudja, mitévő legyen. Elmosolyodott és odalépett hozzá.
- Csak nem izgulsz amiatt, hogy mit vegyél fel? Ilyennek sem láttalak még soha.
- Nem akarom, hogy Iggy úgy érezze, szégyent hozok rá... Biztos nagyon gyönyörű lesz, de azt sem tudom, milyen ruhát fog viselni, hogy hozzá öltözhessek.
- Szerencsére én tudom. Felejtsd el az öltönyöket. Tudod, Rock 'n' Roll buliba megyünk! Hozd ki magadból a benned rejlő James Deant és kapj fel egy fekete farmert, fehér inggel és bőrdzsekivel, aztán induljunk! - nevetett a fiú. Logan bizonytalanul nézett rá.
- Iggy nem várja el, hogy öltönyben menjek? - kérdezte. Szívesebben húzott volna ő maga is kényelmesebb ruhát. Dylan a fejét csóválta.
- Nem, ez nem olyan buli lesz! Legyél macsó! - nevetett.
- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.

Este nyolckor aztán felöltözve, gondosan beállított hajjal, finom parfümtől illatozva megérkeztek a szomszédba, hogy Logan becsöngessen párjáért a luxusvillába. Amikor Iggy megjelent az ajtóban, tátva maradt a fiú szája. A lány azt a ruhát viselte, amiről Dylan beszélt, de még Logan gondolataiban festett olyan gyönyörűen, mint a valóságban. Iggy hosszú haját kontyba fogta, egy tincs viszont behullámosítva lógott arca bal oldalán. Hajában a ruhához színben illő masni pompázott, cicaszemében hódítóan izzott a tekintet, rózsaszín ajkai némán csókért esedeztek. Szintén csodaszép barátnői, akik még kísérőikre vártak, megjelentek a lány mögött és széles mosollyal az arcukon nézték, ahogy Logan kinyújtja felé kezét, hogy az régi, gyönyörű Cadillachez kísérje, amit Dylan bérelt az alkalomra Iggy tudta nélkül.
- Ez iszonyatosan szép! - álmélkodott a lány, aki vágyaiban pont ilyen autóval szeretett volna menni a buliba.
- Az, de nem annyira, mint te - nézett rá Logan. Iggy elmosolyodott és miután a fiú kinyitotta neki az ajtót, pilláit rebegtetve beszállt az anyósülésre, Dylan pedig hátra.
Ariana, Charli és Nina mosolyogva integettek, miközben a hármas fogat autójával kigurult a ház előtti placcról és elindult a lámpafényes kertvárosi utcán. Logan keze kissé remegett a kormányon, ugyanis hiába volt meg a jogosítványa, régóta nem vezetett már, ugyanis Robert egyik alkalommal kölcsönvette régi bogarát, aztán soha nem hozta vissza. Logan mindig is úgy gondolta, hogy a férfi vagy eladta az autót italért cserébe, vagy eljátszotta, vagy tartozott valakinek, és azért adta oda. Édesanyja, aki az ominózus alkalomkor épp dolgozott, nem hitt neki Roberttal szemben, és váltig állította, hogy az autót ellopták. Ma viszont mindenképp ő akart vezetni. Megfogadta, hogy igazi úriember lesz. Bár Dylannel indulás előtt volt egy kisebb gondja, ugyanis a fiú úgy érezte, csak zavarná őt és Iggyt, ezért úgy döntött, egyedül meg a buliba. Logan viszont ragaszkodott hozzá, hogy barátja is velük tartson, és nem csak azért, hogy ne bántsa meg őt. Így volt tökéletes minden. Együtt.

Mikor Iggy kiszállt az iskola előtt autójából, minden szem rá és az őt kísérő Loganre szegeződött.
- Nézd, milyen gyönyörű!
- Istenem, csodaszép...
- Mint egy hercegnő!
- Légy a feleségem!
Ilyen, és ehhez hasonló mondatok kíséretében vonult végig a páros a tömegen át, hogy elérkezzenek a sportcsarnokhoz, ami a buli színhelyéül szolgált. Logannek el kellett ismernie, hogy a lány valóban értett a party szervezéshez, a sportcsarnokba lépve ugyanis olyan érzése támadt, mintha belecsöppent volna egy ötvenes évekbeli filmbe. A színpadon egy fekete-fehér öltönyben zenélő együttes játszotta a régi Rock 'n' Roll slágereket, a falakat olyan ikonikus sztárok fekete-fehér fotói díszítették, mint Elvis Presley, Audrey Hepburn, Marilyn Monroe, James Dean, vagy Bridget Bardot. A mennyezetről gitáralakú csillárok lógtak és mindegyikük más színben világított, a falak mentén asztalok álltak székekkel, az egyik sarokban pedig egy bárpult is helyet kapott, a bárszékeken pedig fodros ruhát viselő, hajpántos lányok ültek, miközben szívószállal a szájukban itták alkoholmentes koktéljaikat. A táncparketten csak úgy pörögtek-forogtak a táncospárok, suhantak a szoknyák, a hely pedig visszhangzott a jókedvű nevetéstől.
- Ezt nagyon jól összehoztad, imádom! - szólt elismerően Logan, miközben a mellette álló, elégedetten mosolygó lányra pillantott.
- Köszi, tudom! - mondta Iggy, miközben tekintete elidőzött a Zaynnel táncoló, csípőjét tekergető Mileyra, aki fekete-fehér kockás, fodros ruhájában és fekete hajpántjában kifejezetten jól mutatott.
- Táncolunk? - kérdezte Logan félősen, mire a lány elmosolyodott és bólintott.
- Igen, de először menjünk oda a fényképéhez, hogy csináljon rólunk pár közös képet!
- Rendben, de nem kéne megvárnunk Dylant?
- Majd később vele is fotózkodunk, de most úgy látom, nagyon elfoglalt - bökött az egyik asztal felé Iggy, aminél testvére minden egyébről megfeledkezve, jóízűen falatozott a sok-sok finomság közül.
Az időközben megérkező Charli azonnal Dylan után kutatott tekintetével, mikor belépett a sportcsarnokba. Miután megpillantotta az asztalnál falatozó fiút, magas, jóképű kísérőjét magával húzva oda szlalomozott hozzá a táncoló tömegen keresztül.
- Szia Dylan, bemutatom a kísérőmet, Davidet - mosolygott abban reménykedve, hogy a fiú majd féltékeny lesz. Dylan azonban csak intett teli szájjal, majd a következő pillanatban már újra a különféle ételekre fordította figyelmét.
Charli meghökkent, s mosolya az arcára fagyott. Elengedte kísérője kezét, majd szó nélkül faképnél hagyta őt és berohant a női mosdóba. Ahogyan a tükörben nézte önmagát gyönyörű, piros ruhájában, csillogó ékszerekkel, gondosan elkészített frizurával, egy könnycsepp született a szemében, hogy aztán végig folyva arcán meghaljon az ajkain. Azt remélte, tiszta szívből vágyott rá, hogy legalább egy cseppnyi érzelmet, egy leheletnyi féltékenységet, vagy csupán egy elismerő pillantást sikerüljön kiváltania abból a fiúból, aki az örökkévalóságot jelenti a számára. De nem így történt. Dylan még csak szóra sem méltatta őt, ahogy azt sem, hogy egy másik sráccal érkezett a buliba. Az a reménysugár, mely eddig mindig a segítségére sietett, ha minden veszni látszott, most szőrén-szálán eltűnt, bármiféle nyom nélkül. Elővett táskájából egy kis üvegcsét, majd a szájához emelte, s úgy nyelte le a benne tárolt tablettákat, ahogy a szomját oltani vágyó kisgyerek a hűsítő vizet egy forró, nyári délutánon. Aztán csalódottan tudatosult benne, hogy a tabletták gyümölcs ízűek. A C-Vitamin nem fog véget vetni szenvedésein, így hát a falhoz vágta az üveget, ami ezer darabra tört, pont úgy, mint ahogy a szíve is...
- Beszélnem kell Logannel - mondta magának, miközben a tükör előtt állt elkenődött sminkjében. Felitatta a könnyeit egy zsebkendővel, rendbe szedte magát, majd mielőtt kilépett a mosdó ajtaján, felöltötte legszebb mosolyát.

Közben a zenét szolgáltató együttes tagjai tanácstalanul pislogtak egymásra, ugyanis egy rövid szünetet követően énekesük nem tért vissza a színpadra.
- Várjuk vissza énekesünket a színpadra! Daniel, jelentkezz! - szólt bele a mikrofonba az egyik gitáros.
- Szóval Daniel a neved - kuncogott Selena, aki a férfi mosdóban hancúrozott az eltűnt énekes társaságában.
- Leszek bármi, amit csak szeretnéd - súgta fülébe a férfi, miközben vadul csókolgatták egymást.
Charli közben megtalálta a bárpultnál koktélokat szürcsölgető Iggy-Logan párost.
- Iggy? - szólt tétován Charli, mire barátnője leintette.
- Mi az? Most nem érek rá, nem látod?
- De téged szólítanak a színpadra - hazudta a lány.
- Miért? Még nem az én produkcióm következik...
- Eltűnt az énekes, nem hallod, hogy nem szól a zene? - forgatta a szemeit Charli, mire Iggy a kezébe nyomta a koktélját és idegesen elrohant. Logan már indult volna, hogy addig megkeresse Dylant, de Charli elé lépett és útját állta. - Beszélnünk kell.
- Nem ér rá később?
- Nem. Kérek, Logan... Nem bírom már tovább! Muszáj beszélnem valakivel. és rajtad kívül senki más nem tud az érzéseimről... - kérlelte könnyes szemekkel a lány.
- Dylanről van szó? - nézett rá sajnálkozva Logan, miközben leültek egy-egy bárszékre és Charli elővett táskájából egy ezüstszínű flaskát, hogy felturbózza vele az Iggytől rámaradt koktélt.
- Ma rájöttem, hogy egyáltalán nem érdeklem őt, mint nő. Még ennyire sem - mutatta hüvelyk és mutatóujjával Charli, miután lehúzta alkohollal megspékelt koktélját.
- Talán el kellene mondanod neki, mit érzel iránta - javasolta Logan, mire Charli vadul csóválni kezdte a fejét.
- Szó sem lehet róla. Nem fogok hülyét csinálni magamból! Beszélnél vele te? Kiderítenéd, hogy tetszik-e neki valaki? Kérlek - mondta elcsukló hangon a lány, mire Logan bólintott.
- Persze, majd beszélek vele. Nyugodj meg, és próbáld meg jól érezni magad. Rendben?
- Köszönöm - hálálkodott Charli, majd könnyes szemmel felpattant helyéről és beleveszett a tömegbe. Logan utána indult, de már nem találta őt sehol sem. Közben a színpadon álló Iggyre pillantott, aki már javában énekelte Christina Aguilera Candyman című dalát. A lány láthatóan élvezte a színpadon való szereplést. Mögötte Ariana és Nina táncolt, az együttes pedig hangszeren kísérte a produkciót. Ekkor Kristen Logan elé lépett és a fiúra mosolygott. Kék, fodros ruhájában és hanyagul feltűzött hajával meglepően csinos volt. Logan örült, hogy a lány aznap este lemondott félresikerült sminkjeiről.
- Szia - köszönt Kristen, majd sietve hozzátette: - Felkérhetlek egy táncra?
- Hát persze - mosolyodott el Logan, majd elindultak a parkett felé. A színpadon éneklő Iggy ekkor egy pörgősebb dalba kezdett, Kristen pedig azonnal hadonászni kezdett karjaival, és úgy tűnt, mintha valamilyen görcs állt volna a testébe. Beállt háttal Logan elé és odadörgölte fenekét a fiú csípőjéhez, közben pedig kibontotta haját és eszeveszetten rázni kezdte. A körülöttük táncoló párok többsége mind őket nézte és nevetve mutogattak a táncba feledkezett lányra. Logan azt szerette volna, hogy ez az éjszaka Kristennek is szép emlék maradjon, hiszen a lány Dylanhez hasonlóan minden egyes nap a csúfolódás kereszttüzébe keveredett az iskolában. Megragadta a karjánál fogva és szembe fordította őt magával, megpörgette, aztán megfogta mindkét kezét, hogy rockyzzanak. Kristen nagyon élvezte a táncot és önfeledten nevetett a fiúra. Sosem érezte még ilyen boldognak magát. Itt van a buliban, ahol csodával határos módon még senki sem szólta le a külseje miatt. Ha pedig mindez nem lenne elég, azzal a fiúval táncol, akit a világon mindennél jobban szeret.

- Mi a baj? - kérdezte a sportcsarnok előtt cigarettázó Dylan, mikor a könnyes szemű Charli elrohant mellette.
- Semmi!
- Hová mész?
- Felakasztani magam!
- Várj! Szerintem ne siesd úgy el. Inkább gyere, táncoljunk egyet. Majd én felvidítalak. Tudok vicces lenni - vigasztalta a fiú, mire Charli megállt, elmosolyodott és megtörölte könnyes arcát.
- Nem is mondtam még, hogy milyen csinos vagy - dicsérte Dylan, miközben beléptek a sportcsarnokba.
- Köszönöm, te is jól nézel ki - szólt Charli, miközben érezte, hogy egyre hevesebben ver a szíve. Úgy látszik, annak a bizonyos reménysugárnak ismét sikerült magát átverekednie a sötétségen.

Emma és Demi - akik kísérő nélkül érkeztek - a mosdóban csinosítgatták magukat, amikor belépett az ajtón Kat.
Emma és Demi
- Hali csajok! Na milyen a buli? - kérdezte, miközben befurakodott a két lány közé, hogy szemügyre vehesse magát a tükörben.
- Eddig jó volt - sóhajtott Emma.
- Nekem is. Nagyon jól érzem magam Justinnal. Remélem, össze fogunk jönni.
- Én meg remélem, hogy nem - vágta rá Demi, majd kirohant a mosdóból. Kat értetlenül nézett utána.
- Hát ebbe meg mi ütött? Még mindig odáig van Justinért? - csodálkozott, de Emma válasz nélkül faképnél hagyta őt és barátnője után sietett.
- Várj!
- Mi az?! - fordult meg könnyes szemmel Demi. Emma megfogta a kezét és magához ölelte őt.
- Ne foglalkozz azzal a csitrivel, közte és Justin között semmi nincs. Csak szeretné... Láttam, hogy Justin egész este Iggyt nézte és rá sem hederített Katre. Csak azért jött el vele, mert Kat elhívta őt, ő pedig remélte, hogy Iggy féltékeny lesz...
- Honnan tudod? - pislogott barátnőjére reménykedve Demi.
- Onnan, hogy hallottam a suliban, amikor elhívta Justint, aki közben végig csak Iggyt nézte. És most gyere, menjünk táncolni! - mondta nevetve Emma, aztán megfogta Demi kezét és a táncparkettre sétáltak, ahol aztán őrületes táncba kezdtek. Demit nem érdekelte, mit gondolnak róla a többiek, milyen nevetségesnek tűnhet, ahogy részegnek tűnve a haját rázta, csak az számított, hogy végre jól érezze magát a legjobb barátnőjével. Közben szeme sarkából látta, hogy a nem messze tőlük álló Justin őket nézi és mosolyog. A fiú mellett unottan telefonját nyomkodó Kat már egyáltalán nem tűnt ilyen jókedvűnek.

Iggy befejezte a színpadon produkcióját, amit a jelenlévők hatalmas tapsviharral jutalmaztak.
- Köszönjük a csodás zenei aláfestést az együttesnek! - mutatott a lány a mögötte álló zenészekre, majd ismét a táncparketten álló fiatalokhoz fordult. - Az est további részében pedig kérhetitek a zenegépből kedvenc klasszikus Rock 'n' Roll dalaitokat! Jó bulizást! - mondta, majd lesétált a színpadról és Logan után kutatva pásztázni kezdte a tömeget. A fiút végül a sportcsarnok egyik sarkában álló, hangfalakhoz csatlakoztatott zenegép mellett találta meg. Elindult felé, miközben megszólalt a hangszórókból Elvis Presley Can't Help Falling In Love című balladája. Logan kinyújtotta a kezét Iggy felé és fejével a parkett felé bökött.
- Én kértem... Szabad egy táncra? - kérdezte. Iggy elmosolyodott és megfogta a fiú kezét, hogy a táncparkettre sétáljanak és egymást átkarolva lassúzni kezdjenek. A lány úgy érezte magát, mintha belecsöppent volna egy romantikus klasszikusba. A táncparkett sötétségbe borult, csak a mennyezetre felszerelt gitárok fénylettek tompán mindenféle színekben. Justin, aki az egyik asztalnál ült a mellette unottan álldogáló Kattel, le sem vette tekintetét a táncoló párosról. Bármit megadott volna azért, hogy Logan helyett most ő tehesse kezét Iggy csípőjére, hogy ő legyen az, akinek tekintetében a lány elvesszen, hogy forró csókokkal tudathassa vele, mennyire szerelmes belé. Ahogy egymást karolták, Iggy mélyen Logan zafírkék szemeibe nézett és úgy érezte, mintha semmi más nem létezne a világon ezen a gyönyörű szempáron, az őt gyengéden ölelő karokon, és a hangfalakból szóló szépséges zenén kívül. "Fogd meg a kezem, s vedd magadhoz egész életem, Mert nincs mit tenni, Menthetetlenül beléd szerettem..." - énekelte Elvis, miközben a két fiatal egymás szemébe nézve táncolt a félhomályba borult táncparketten.

Justin nem bírta tovább nézni a táncoló párost. Szidta magát, amiért hagyta, hogy elveszítse a lányt, amiért cserbenhagyta, becsapta, megalázta őt. Soha nem fogja megbocsájtani magának azt, amit Iggyvel tett. Soha nem fogja tudni elfeledni azt, hogy képes volt Selenával megcsalni őt. Felpattant a székéről és szó nélkül faképnél hagyta a mellette ülő Katet. A lassúzó párokat kerülgetve kirohant a sportcsarnokból, egyenesen a fekete, csillagos égbolt alá, ahol végre magába szívhatta az éjszaka friss, kellemesen hűvös levegőjét, ahol végre kettesben lehetett bánatával. Hosszú perceken keresztül állt odakint, a csillagokat bámulva. Végül úgy döntött, haza megy. Nem volt képes rávenni magát arra, hogy visszamenjen a buliba és végignézze, ahogy Iggy más fiúkkal táncol, miközben ő fel sem kérheti a lányt. Elindult a motorjához, de még fel sem ült rá, mikor valaki a háta mögött állva hatalmas ütést mért a tarkójára. Nem volt ideje megfordulni, így nem láthatta, ki volt az. Az ütéstől azonnal előrebukott, arccal a betonnak, és nem mozdult többé.

Logan

34 megjegyzés:

  1. Ez a rész is fantasztikus lett, mint a többi. Várom a következőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!! Amint tudom, hozom az új részt!^^

      Törlés
  2. Úristen! Imádtam! Iggy és Logen olyan cukik együtt. És az a Dylan Charli jelentet is olyan aranyos volt. Nagyon, de nagyon jó rész volt. És a vége is, olyan izgalmas lett, Szóval, siess a kövi résszel!
    Puszi: Maureen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Azok a jelenetek közel állnak a szívemhez, úgyhogy kifejezetten örülök, hogy tetszettek! Mindig feldobnak a kommentjeid, köszönöm! :) Amint tudom, hozom a következőt!
      Puszillak :)

      Törlés
  3. Jujjjj! *-* Ez eszméletlenűl jó rész lett! Nagyon várom már a folytatást, eléggé felcsigáztad a fantáziámat! Komolyan... nem sok történetbe tudom beleélni magam, de most ezt is sikerült elérned! Charli és Dylan! Felcsillant a szemem! Két kedvencem (a harmadik Kristen) Siess a kövivel!
    Puszi: elsőszámú rajongód: Lucy ♡♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, köszönöm, és köszönöm! <3 Nagyon jól esik, hogy tényleg ennyire tetszik a blog, hogy beletudod élni magad, és örülök, hogy ők hárman a kedvenceid, én is nagyon szeretem őket! (Nekem Dylan, Logan és Iggy a kedvenceim, de Iggy barátnőit, Kristent és Justint is szeretem.)
      Amint tudom, hozom a következő részt! Boldoggá tett a kommented, köszönöm!
      Puszillak <3 <3 <3

      Törlés
  4. Nagyon jó lett ez a rész (is) ! Esküszöm, sírtam egy-két helyen a végén pedig dermedten álltam magam előtt...nem lehet itt abbahagyni kérem szépen! És várjak, jézusom! Lehetetlen feladat....:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy ilyen érzelmeket váltott ki belőled ez a rész.^^ Tudom nem szép dolog így abbahagyni, de szeretem a drámai befejezést. :D Melyik jeleneteknél sírtál, ha szabad kérdezném? O.o Ígérem, próbálom hamar hozni a következőt! :)

      Törlés
    2. Amikor Charli is rosszkedvű lett, és mikor Dylan megdícsérte^^

      Törlés
    3. Azt a részt én is nagyon szeretem, úgyhogy örülök, hogy ilyen hatással volt rád *-*

      Törlés
  5. Nemrég találtam a blogodra, és tetszik.
    Sajnos tényleg vannak ilyen emberek, és nagyon tetszik, ahogy paródiát csinálsz belőle ;)
    Nekem lenne egy kérdésem: Milyen szempontok alapján adtak a szereplőknek a jellemeket? Ugye sztárok, vagyis hát sztárok neveit adtad nekik, de mi szerint adtak például az egyik ringyónak a Selena Gomez nevet például?
    Előre köszi a választ! (Már a történet eleje óta ezen agyalok!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a történet!^^ és a kérdésednek is! :) A legelső változatot még saját szereplőkkel kezdtem el régen, de mindig is úgy képzeltem el a történetet, mintha egy sorozat lenne, és régen is gondolkodtam rajta, hogy ha tényleg az lenne, kik játszanak el a szereplőket. Aztán úgy döntöttem, mikor blogot csináltam belőle, hogy híres emberek lesznek a szereplők. Az igazi jellemüknek semmi köze a blogbelihez, szóval nem gondolom, hogy Selena ringyó lenne, Zayn bunkó, Ariana pedig bolondos. :) Mivel nem ismerem a sztárok igazi jellemét, így az alapján nem is igazán tudtam volna kiválogatni őket, szóval én külső alapján választottam őket a különböző karakterekre, hogy ha sorozat lenne, kiket látnék 1-1 szerepben. :)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Nem vettem le :( Most néztem meg és tényleg eltűnt, nincs a piszkozatokban sem, sehol... Pedig valamelyik nap néztem és még megvolt. Fogalmam sincs mi történt, de nagyon ideges vagyok... Nincs meg máshol és már újra sem tudom írni, mert nem emlékszem az egészre pontosan. :'(

      Törlés
    2. Oh, nagyon sajnálom, pedig az volt az egyik kedvencem! :(

      Törlés
    3. Köszönöm :( <3 Szerencsére kaptam segítséget, így már nagyjából emlékszem, mik történtek abban a fejezetben. Hétvégén megpróbálom újra írni, csak ha újra kiteszem akkor az zavaró lesz mások számára, hogy a 16. Fejezet után miért a 14. következik, úgyhogy arra gondoltam megfelezem és hozzá írom a 13. végéhez és a 15. elejéhez amit aztán átszámozok. Jobbat nem tudok :/ Nagyon bosszant, hogy csak úgy eltűnt az a fejezet :(

      Törlés
  7. Úristen eddig nagyon király:-) Mondd hogy Justin nem halt meg!:O remélen hamar folytatod:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy elnyerte a tetszésed!^^ Hát, ezzel a következő fejezetig várni kell :P Leghamarabb hétvégén tudom majd írni, mert nem leszek itthon, de közben eltűnt csak úgy a 14. fejezet és azzal is kezdenem kell valamit. :/ Ahogy tudom, hozom az újat! :)

      Törlés
  8. Mint mindig perfect a resz :) siess am a kovivel :) dylan s charli a nagy kedvenc :) annyira aranyosak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök hogy tetszett és annak is, hogy szereted őket, hozzám is közel állnak! Hétvégén írom a következő fejezetet, remélem hamar kész leszek vele! :)

      Törlés
  9. Szia! :)
    Itt vagyok újra, aranyos tőled, hogy hiányoltál :D Így hirtelen nem is tudok mit írni :P Annyira szurkolok Logannek és Iggynek :3 Remélem, hogy a lány nem megy vissza Justinhoz, aki már egyre szimpatikusabb, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy azért védi csak Dylant, hogy bevágódjon Iggynél... Ami pedig Dylant illeti, úgy megnyúzod szegényt, hogy csodálom, hogy még lett öngyilkos... Kristen hatalmas forma :D Még mindig.
    Puszi! Várom a következőt :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! Remélem még mindig érdekel a folytatás, mert már folyamatban van az új fejezet! :) Én is nagyon sajnálom Dylant, de az a baj hogy nagyon sok hozzá hasonló van a való életben is, és sok a rossz ember, akik ok nélkül kínoznak másokat. Én pedig próbálom erre felhívni a figyelmet. Ha csak egy olyan ember olvassa, aki viselkedett már a sztoriban bántalmazókhoz hasonlóan, és az olvasottak hatására változik ebben, már megérte! (Vajon van ilyen?) Bevallom gondoltam már arra, hogy Iggy talán kibékül Justinnal, de az nem illene a karakteréhez, mert ahhoz túl büszke. Justin nagyon megalázta azzal, hogy megcsalta őt, neki pedig fontosabb saját maga, mint egy srác. :) Remélem továbbra is olvasni fogod a blogot! Puszi :)

      Törlés
  10. Mikor lesz új rész? Annyira várom már a folytatást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Már írom az új részt, remélem ha fent lesz, még mindig érdekelni fog és elolvasod majd! :)

      Törlés
  11. Mikor lesz új rész? Annyira várom már a folytatást!!!

    VálaszTörlés
  12. Csatlakozom az előttem szólóhoz:-)

    VálaszTörlés
  13. Sziaaa van egy meglepim http://theyoungdefender.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  14. miért lett ennyire elhanyagolva az egyik legjobb blog?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos valahogy törlődött az egyik fejezet, aztán elromlott a laptopom, a gépem haldoklik, és ez az egész elvette a kedvem aztán már csak halogattam a dolgot. Viszont már nagyon hiányzott a blog és végre pótoltam a hiányzó részeket, már el is kezdtem írni az új fejezetet! Hamarosan fent leszes köszönöm, hogy az egyik legjobb blognak tartod! :)

      Törlés
  15. SANGSTER? Mint Thomas Brodie-Sangster? Awhwhwhhw. Gondoltam is ha van Dylan meg Kaya, akkor hol lehet Thomas, de itt van :D (a kedvenc in real life shippem Dylan és Thomas c: )

    VálaszTörlés