2016. november 1., kedd

22. Fejezet: Kóma

Tyler & Dylan
Dylan hunyorogva kinyitotta a szemét és lassan pislogni kezdett, hogy a szürkéskék égboltra fókuszáljon, ugyanis ez volt az első, amit megpillantott. Szüksége volt néhány másodpercre, hogy tudatosuljon benne, mi történt előző este. Szörnyen sajgott a feje és attól félt, ha felül egyből forogni kezd vele a világ. Senki sem vetheti a szemére, hogy ha kicsit még fekszik a hátsó kert füvén. Oldalra fordította fejét és megpillantotta Tyler arcát. A fiú még mindig aludt és álmában az ő kezét fogta. Dylan hagyta, hogy így maradjanak. Visszahajtotta fejét a harmatos fűre és nézte, ahogy Tyler békés arccal egyenletesen szuszog. Közben nem is olyan messze tőlük Miley egy másik lánnyal hancúrozott a jakuzziban. Egy percet sem aludt, egész éjszaka ivott, füvezett, táncolt és szexelt, mégsem volt cseppet sem álmos. Ezek a tevékenységek ugyanis teljes mértékben felvillanyozták egész lényét. 
Éhes vagyok - jelentette ki, majd meztelenül kiszállt a vízből és faképnél hagyva a másik lányt besétált a konyhába. Már a konyhapultnál ülve majszolt egy kókuszgolyót, amikor a kissé még kómás, de már tetőtől talpig makulátlanul tündöklő Iggy fáradt sóhajok közepette belépett az ajtón. Miley láttán aztán megtorpant és felháborodott arccal végigmérte a lányt.
Te meg mégis mi a fészkes fenét képzelsz magadról?!
Miley megvonta a vállát. - Megéheztem.
Akkor egyél otthon és ne ülj meztelenül a konyhánkban! Mi itt enni szoktunk! Na mindegy, úgyis fertőtleníteni kell az egész házat, mielőtt anyuék hazaérnek. Minden mocsok és hányás.
- Akkor az én meztelen fenekem a bárszéken a legcsekélyebb gond - mosolygott Miley. Iggy nem osztozott jókedvében. Odalépett hozzá és elvette az előtte heverő kókuszgolyókkal teli tálat.
Viszlát, lotyó!
Miley nyelvét nyújtogatva felállt és kiment a ruháiért, amik a jakuzzi mellett hevertek. Talán Iggy nem veszi észre, ha egy kicsit még áztatja magát a forró vízben.

Iggy
Iggy eközben a hűtőhöz lépett és narancslevet töltött magának, aztán felment a szobájába, az egyetlen helyre a házban, ami tiszta és érintetlen maradt, mert ő kulcsra zárta. Hálás volt azért, hogy még másnaposan is gyönyörűen festett, mikor leült szépítkezőasztalához, hogy gyönyörködjön magában. Hiszen a mai tanítási nap, ő pedig nem engedheti meg magának, hogy megviselten jelenjen meg az iskolában. A legtöbben szerencsére hajnali kettő és három óra között hazamentek az iskola miatt, de a Miley-féléket alig lehetett eltávolítani a házból. Logan nem sokkal öt előtt ment haza. Iggynek eszébe jutott az este, ahogy egymással táncoltak; aztán az, amikor a konyhában beszélgettek, majd Iggy szobájában bekapcsolták a tévét és Logan a lány mellett fekve elszundított az ágyon. Iggy egy darabig nézte a fiú arcát, miközben az aludt, de ezt a világon semmiért sem lett volna hajlandó elárulni senkinek sem. Ezekre a gondolatokra elmosolyodott és már nem is látta magát a tükörben. Helyette arra lett figyelmes, hogy megfájdult a gyomra, de nem a másnaposságtól, hanem Logan hiányától.
Úristen, ez nem normális dolog, hiszen az előbb ment el... Mégis mi a franc ütött belém? - szörnyülködött, majd megrázta magát. Köztük nem lesz semmi, őt egyáltalán nem érdekli a fiú... valóban?!

Logan próbálta óvatosan lenyomni a bejárati ajtó kilincsét mikor hazaért, de hiába. Robert épp felébredt és a vécére indult, amikor összefutott a nappaliban az épp besurranó fiúval. Logan megtorpant a lépcső aljában, Robert pedig indulatosan felé indult.
Megmondtuk neked, hogy nem mehetsz el sehová! Erre reggel sunnyogsz haza mikor tudod, hogy iskolába kell menned?! Mit csináljak veled, hogy engedelmeskedj?! Verjelek megint meg úgy, hogy kórházba kerülj? - kérdezte fenyegetőn, miközben gonosz mosolyt villantott nevelt fiára. Logan arca megrándult a borzalmas emlékektől és óvatosan távolodni kezdett nevelőapjától, miközben remegő hangon megszólalt.
– Hogy aztán megint azt kelljen hazudnom, hogy az iskolában vertek meg, és ismét elköltözzünk?! Már rég el kellett volna mondanom anyának az igazat, és akkor talán rájönne, milyen ember is vagy valójában!
Robert arcvonásai megkeményedtek, orrlyukai kitágultak a visszafojtott indulattól.
- Tudod, hogy annak milyen következményei lennének... Tartsd a szád, ha jót akarsz magadnak. Nem mintha neked hinne velem szemben... Most pedig gyere! Meg kell tanulnod, hogy tiszteld az idősebbet és szót fogadj! - azzal karon ragadta Logant és vonszolni kezdte őt az emeletre, fel a fiú szobájába. Miután fél kézzel belökte az ajtót, az ágyra dobta Logant egy kemény mozdulattal, majd fölé hajolt és szorosan a nyakára fonta ujjait.
Logan
- Engedj... el! - fulladozott Logan, de Robert nem engedett a szorításból, amíg nevelt fia arca látványosan el nem kezdett lilulni. Logan levegőért kapkodva, köhögve a nyakához kapott. Robert ijedten vette észre a fiú nyakán a véraláfutásos tenyérnyomokat. Néhány másodperces töprengés után, miközben Logan egyre hátrébb csúszott ágyán, hogy minél távolabb kerüljön tőle, Robert így szólt: - Ma nem mész iskolába, de enni és inni sem fogsz kapni, amíg anyád vacsorára haza nem ér! Ha bárkinek is elmered mondani ezt, akkor tudod, mi fog történni... Remélem megtanultad a leckét! - mondta az indulattól zihálva, majd kihátrált a szobából és rázárta az ajtót a könnybe lábadt szemű Loganre, aki az ablakhoz igyekezett és kinyitotta, hogy magába szívja a hűvös, hajnali levegőt. Mélyeket lélegezve sikerült kissé megnyugodnia. Elindult a szobájához tartozó fürdő felé, hogy hideg vízzel megmossa az arcát. Megijedt, amikor a falra szerelt tükörben megpillantotta lila kézlenyomatos nyakát. Visszakullogott az ágyához és ledőlt rá. Miközben felrakta fülhallgatóját és bekapcsolta a Simple Plan Perfect című dalát, arcát a párnájába fúrva zokogott.

Demi
Demi könnyei még akkor is potyogtak, amikor halkan beosont a házba és felsietett a szobájába, ahol aztán leült a kedvenc helyére az ablakba, és a csillagokkal pöttyözte égboltra függesztette tekintetét. Sosem gondolta volna, hogy Justin valaha is úgy fogja csókolni, ahogy ezen az éjszakán tette. Mégsem tudott mosolyt csalni az arcára ez a pillanat, hiszen tudta: nem lehetnek együtt. Végre megtörtént, amire év eleje óta vágyott. A fiú, akiért odáig van, hevesen magához húzta. Neki pedig faképnél kellett hagynia, mert ha nem teszi, Iggy tönkreteszi az életét, ő pedig nem akar még több nyilvános megaláztatást elviselni. Mit fog mondani a suliban, ha Justin megkérdezi, miért rohant el az este? Hazudja azt, hogy nem akar tőle semmit, miközben őt akarja a legjobban a világon? Fogalma sem volt, mitévő legyen. Csak hullottak a könnyei szüntelen, miközben le sem vette a szemét az ablakon túl fénylő csillagokról.

Tyler lassan kinyitotta a szemét. Az első dolog amit megpillantott, Dylan arca volt. Legszívesebben reggeli köszöntőként megcsókolta volna őt, de az előző este Zaynnel történtek után nem akart tapintatlan lenni, nyomulni pedig semmiképp. Mindezt könnyebb volt eltervezni fejben, mint véghezvinni a gyakorlatban, ugyanis mindennél jobban vágyott arra a csókra. Végül erőt vett magán és feltápászkodott a fűből. Dylan ugyanígy tett.
Muszáj lépnem, még haza kell mennem suli előtt - szólt magyarázatképpen -, de nagyon jól éreztem magam - mosolygott.
Én is.
Dylan kikísérte őt a bejárati ajtóig.
Ne maradjak itt segíteni a takarításban? - ajánlotta fel Tyler a kupi láttán, miközben átvágtak a nappalin.
Dehogy, Iggy már biztos telefonált valami takarítóbrigádnak - nevetett Dylan -, de azért köszi.
Akkor a suliban - búcsúzott Tyler és a motorjához indult, hogy felüljön rá. Dylan elnézte, ahogy felveszi a bukósisakot és útnak indul, aztán becsukta az ajtót és a hátát nekivetve az épp távozó fiúra gondolt, majd összeszedte magát és elindult letusolni. Fél órával később a földszintről visítozó Iggy hangjára lett figyelmes, miközben öltözködött.
Dylan
Mi ütött beléd?! - kérdezte a lépcső tetején állva Dylan, miután gyorsan magára kapkodta ruháit. Iggy a bejárati ajtóban állt Pradájával a kezében.
Az, hogy nem szeretnék elkésni, különben senki sem fogja látni a reggeli bevonulásom! - forgatta a szemét türelmetlenül.
Micsoda gondok... hozom a táskám és indulhatunk.
Miközben Iggy Ferrarijában ültek, Dylan folyamatosan a telefonját nyomkodta.
Kinek irkálsz ennyire?
Logannek. Azt írta nem jön ma suliba, mert szarul érzi magát.
Iggyn az új információ hallatán fura csalódottság lett úrrá. Szóval Logan nem lesz ott a suliban... de talán délután majd átnéz hozzánk. Jézusom, és engem ez miért érdekel?! - tűnődött szemöldökét ráncolva. Végül csak ennyit bökött ki: 
- Aki nem bírja a piát, az ne igyon.
Veled ivott egész este - nézett rá somolyogva testvére -, mióta lettetek ilyen jóban? Láttam, hogy dörgölőztél hozzá tánc közben.
Kuss már. Csak féltékennyé akartam tenni Justint - legyintett a lány, de közben rá egyáltalán nem jellemző módon elvörösödött. Aztán hogy visszavágjon, megjegyezte:
És te mióta vagy olyan jóban Tylerrel, hogy az egész estét vele töltsd? Eddig senki kedvéért nem szakadtál el Logantől. Lemaradtam valamiről?
Most Dylan volt az, aki elvörösödött.
Talán nem lehet új barátokat szerezni? Te voltál az, aki állandóan szívatott, hogy egy barátom sincs...
Oké, ez uncsi. Inkább kapcsolok zenét - szakította félbe Iggy.

Az iskola előtt már várták barátnői, akikkel aztán egy látványos gyémánt alakzatban bevonult az ajtón. A terembe érve a szokásos zsivaj és nevetés helyett csend és lehangoltság fogadta őket.
Itt meg mi a fene történt? Azt ne mondjátok, hogy szombaton is tanítás lesz... - hüledezett. Bosszúságára Selena volt az, aki körmét reszelve válaszolt, mintha csak az aznapi leckéről beszélne.
Zaynnek autóbalesete volt az éjjel. Kómában van.
Neked nem adtam engedélyt arra, hogy megszólíts! - vetette oda foghegyről Iggy, miközben a mellette álló Ariana kezébe nyomta táskáját, a mögötte álló Nina pedig lesegítette róla kabátját. Iggy figyelmét nem kerülte el a letörten a padjában ülő Justin, de úgy döntött, inkább tudomást sem vesz róla. Semmiképp sem fogja vigasztalni őt. Emma könnyes szemekkel ült padjában, a mellette ülő Demi pedig a hátát simogatta. Iggy a mellette álló Dylanre pillantott és nem értette, hogy a fiú miért lett olyan letört a hír hallatán. Hiszen Zayn pokollá tette az életét. Nem sejtette, hogy Dylan magát hibáztatta, hiszen Zayn náluk járt, hozzá ment és ő küldte el a fiút. Ha ez másként alakul, Zayn most nem feküdne kómában. Miközben Iggy a helyére igyekezett, barátnői pedig árnyékként követték, hogy tükröt tartsanak elé és a haját fésüljék, Selena Justin padjához lépett és alig hallhatóan odavetette a fiúnak: - Beszélnünk kell.
Hányszor mondjam még el, hogy szállj le rólam? - bosszankodott Justin, Selenát viszont lehetetlen volt ennyivel lerázni.
Selena
Vagy kijössz utánam, vagy elkezdek itt beszélni a bennem növekvő gyerekünkről - hajolt a fiú füléhez, majd hátravetette hosszú barna haját a válla fölött és kivonult a teremből. Justin néhány másodperces hezitálás után végül kelletlenül felállt és követte őt. Mikor kilépett a folyosóra, megpillantotta Selenát a lefelé vezető lépcső fordulójában. A lány a falnak vetve hátát, hajtincseit csavargatva várt rá. Mikor Justin odaért hozzá, azonnal a tárgyra tért.
Figyelj, el kellene döntenünk, mi legyen a babával.
Halkabban! - csitította ijedten Justin és gyorsan körbenézett, nem-e hallotta meg valaki a lány szavait. Selena csak mosolygott.
Szeretnéd, hogy megtartsam? Én boldoggá tehetnélek Justin, csak engedned kell!
Tartogasd ezt olyannak, akit érdekel! Honnan tudnád, hogy az enyém a gyerek, mikor még orvosnál sem voltál, hogy megtudd, hány hetes? Téged naponta más pasik próbálnak fel, szóval ne éld bele magad abba, hogy elhiszem, amit mondasz! Elkísérlek az orvoshoz, hogy elvetesd, mert valamilyen hülye oknál fogva felelősnek érzem magam az ügyben, de ne ringasd magad abba a hitbe, hogy mi majd együtt neveljük fel, mert nem tőlem van és nem szeretlek! - mondta indulatosan Justin, aztán sarkon fordult és kettesével szedve a lépcsőfokokat visszasietett a terembe. Selena könnyes szemmel nézett utána.
Hát jó. Akkor játszunk másképp - gondolta, szája pedig undok mosolyra húzódott. Ekkor megpillantotta a lépcsőn felfelé igyekvő Mileyt. A lány fel sem nézett, így észre sem vette a lépcsőfordulóban ácsorgó barátnőjét.
Hát te meg hol voltál? - szólította meg Selena, mire Miley felkapta a fejét. Szemei kiporosodtak a sírástól. Barátnője a keze után nyúlt és közelebb húzta őt magához. 
- Hé, mi a baj?
Zayn... - szipogott Miley. - Mi van, ha sosem ébred fel a kómából?!
De hiszen csak dugtatok néhányszor és ennyi. Mit vagy úgy oda?
Te ezt nem értheted. Mi nagyon közel állunk egymáshoz. Zaynnel barátok vagyunk.
Sajnálom, szívem. Suli után bemegyek veled a kórházba, ha szeretnéd - vigasztalta Selena, miközben magához ölelte a lányt.
Eredjetek a terembe, már két perce becsengettek! - förmedt rájuk egy rikácsoló hang, majd megjelent a lépcsőn felfelé haladó McCall tanárnő.
- Jól van már, el ne ájuljon itt! - vetette oda Selena és Miley-val egymás kezét fogva felsiettek a terembe. A tanárnő rémként követte őket.

A biológia órát senki sem szerette, aminek oka a tanárnő személyében rejlett.
Jó napot kívánok! - mondta a nő bajsza alatt, miközben a tanulók elfoglalták helyüket. Dylan épp elszontyolodott a gondolatra, hogy egész nap egyedül kell ülnie, mikor Logan üres helyére lehuppant mellé Tyler, aki kissé kifulladva, de mosollyal az arcán nézett rá.
Majdnem elkéstem, futottam a parkolóból - magyarázta. - Láttam, hogy Logan nincs itt. Nem gond, ha ma veled ülök?
Nem - mosolyodott el Dylan. Máris jobb kedve volt. Az előttük ülő Charli gyilkos pillantásokat küldött Tyler felé. Ugyanis ő akart Dylan mellé ülni, csak éppen nem tehette meg azt, hogy faképnél hagyja Iggyt az ikertestvéréért.
Jó reggelt kívánok, tanárnő! - mondták a diákok gépiesen, kórusban. McCall elindult a padok között, miközben belekezdett mondókájába.
Néhányan nagyon rosszul álltok biológiából. Október vége van, nemsokára itt a félév. Nem ártana feltornásznotok a jegyeiteket legalább elégségesre. – McCall vetett egy pillantást Arianára és Ninára, amikor elhaladt a padjuk mellett, majd megtorpant.
Te meg mit művelsz?! - kérdezte dülledt szemekkel Ariana füzetére meredve.
Rajzolok.
McCall közelebb lépett a lányhoz és tüzetesen megvizsgálta a padon heverő füzetét. Abban különböző méretű és formájú, hosszúkás rajzokat pillantott meg. Ariana mindig ilyeneket rajzolt, ha unatkozott a suliban.
Ezek meg micsodák?!
Fütyik. Ez itt a lóé, a kutyáé, az emberé, a malacé, ez pedig Austiné, mert úgy hallottam, neki pici van - mutogatta Ariana vidáman a rajzait.
Az említett fiú vörös arccal lejjebb csúszott padjában és lesütötte a szemét. McCall paprikapiros arccal nézett Arianára, aki a világra csodálkozó mosolyával, hajfürtjeit babrálva pislogott vissza rá.
Szégyelld magad! Undorító! Add ide!
- Talán nem rajzolok szépen? - szomorodott el Ariana, mire McCall kikapta a kezéből a füzetet, kitépte belőle a bizonyos lapot és a tanári asztalhoz igyekezett vele.
Ariana
Megfogom mutatni a szüleidnek, mivel foglalatoskodsz az iskolában, virágszálam!
Én is megszoktam és azt mondták, nagyon kreatív vagyok! Valószínű, hogy tőlük örököltem.
McCall megrökönyödve nézett a lányra. Végül belenyugodott a tudatba, hogy Arianának nincs ki mind a négy kereke.
Miley úgy érezte itt az alkalom, hogy elterelje a figyelmét Zaynről.
Tanárnő, nem kéne a diákokat piszkálnia az orientáltságuk miatt -mondta megbotránkozást színlelve. McCall úgy tűnt, menten kidurran, mint egy lufi.
Mégis miféle orientáltság ez?! - háborgott.
Ariana egyértelműen pénisz-orientált, akárcsak én.
Elég! Ti mind szexbetegek vagytok! Bárcsak fele ennyire érdekelne benneteket a biológia is...
A pénisz is a biológiai tananyag része. Ariana egy emberi szervet rajzolt le, ami a tantárgyhoz tartozik. Tehát értelmetlen a felháborodása. - Miley ajkán kéjes mosoly játszott, amint elnézte a vörös képű, fújtató tanárnőt.
- Akkor én pénisz-ominózus vagyok? - kérdezte Ariana csillogó szemekkel, mintha megtalálta volna létezése célját. Iggy szemét forgatva nézett rá és úgy érezte, muszáj kijavítania. Nem csak azért, mert nem szerette az ostobaságokat, hanem azért is, mert már nem bírta elviselni, hogy mások vannak a figyelem középpontjában, miközben neki kellene ott lennie.
Az orientált, te idióta! Tudod egyáltalán, hogy mit jelent?
Nem, de jól hangzik!
- Elegem van ebből az osztályból! - sóhajtott McCall, és leült tanári asztala mögé.

Szünetben míg Emma kiment a mosdóba, Justin kihasználta az alkalmat és leült megüresedett helyére Demi mellé.
- Miért rohantál el az este? - kérdezte kíváncsi-komoran.
-Demi először úgy tett, mint aki nem hallott semmit, miközben szíve vad kalapálásba kezdett. Végül kénytelen volt felelni, mivel Justin le nem vette róla a szemét.
- Mert amit csináltunk, az helytelen... - motyogta, miközben riadt tekintettel kutatott a teremben Iggy után. Ha a lány észreveszi, hogy Justinnal beszélget, egyből azt hiszi majd, hogy nem foglalkozik a figyelmeztetésével. Iggy viszont épp el volt foglalva saját sminkjének csekkolásával, miközben Nina már hozta is neki a büféből szénsavmentes ásványvizét, Charli pedig a haját fésülte.
- Így jó lesz? - kérdezte Ariana, aki Iggy körmeit reszelte.
- Nem, reszeld tovább!
Demi visszafordult Justinhoz és csalódottan belenézett a barna szempárba, ami teljesen megbénította őt.
- Köztünk nem lehet semmi. - Ezt bármi másnál nehezebb volt kipréselnie magából. Justin arca elkomorodott.
- Miért nem?
- Mert azzal hadat üzennék Iggynek. Nem akarom, hogy rám szálljon és nyilvánosan megalázzon, amiért kikezdtem az exével.
Justin megkönnyebbülten felnevetett.
- Hát ez az oka? Akkor én sem vagyok közömbös számodra! - állapította meg derűsen.
- Még szép, hogy nem - csúszott ki Demi száján. Nem igazán volt jó a hazudozásban. Végül nyelt egyet és komoly hangon folytatta.
Justin
- Figyelj, te nem léphetsz tovább addig, amíg Iggy meg nem teszi. Ez az íratlan szabály, nekünk pedig be kell tartanunk, ha jót akarunk magunknak!
- Ez hülyeség - legyintett Justin.
- Nem, nem az. Az egész suli előtt megaláztad azzal, hogy megcsaltad a suli lotyójával. Ha ezek után nem vagy képes várni addig, amíg Iggy méltósággal tovább lép, akkor nem is az a fiú vagy, akivel én lenni akarok - mondta keserűen Demi, aztán kibámult az ablakon.
Justin elszontyolodott a hallottaktól.
- Igazad van... szörnyű ember vagyok - motyogta, majd felpattant és mielőtt Demi bármit is mondhatott volna, kirohant a teremből.
Közben Iggy hátrafordult székében és az ablak felőli padsor végében ülő Mileyra szegezte tekintetét.
- Hé, te ribi! Jövőhéten megkezdődnek a Pom-Pom próbák. Majd szólok, hánytól. Ne késs, ha benne akarsz lenni a csapatban!
- Ott leszek, felségem! - nevetett Miley. A mellette ülő Selena tüntetően az ablak felé fordult.

Dylan Tylerrel nevetett egy videón, amit a telefonjáról néztek, amikor Kristen megállt a padjuk előtt és számon kérő hangon megszólította őt.
- Hol van Logan?!
Dylan felnézett a lány bosszankodó arcába.
- Beteg - felelte végül tömören.
- Aha... csak nem valami ribanccal fetreng valahol? Megtépem, bárki is az! - Kristen türelmetlen mozdulattal beletörölte orrát pulcsija ujjába, miközben a válaszra várt.
- Mondtam, hogy beteg! - ismételte nevetését visszafojtva Dylan és a mellette ülő Tylerre sandított. Az kíváncsian nézett fel Kristen arcára, majd meg is szólította a lányt.
- Te szerelmes vagy Loganbe?
- Igen, és akkor mi van?! Valami nem tetszik? Ki lehet nyalni! - hőbörgött Kristen.
- Hé, nyugi... én csak kérdeztem! Reméljük, viszonozza majd - csitította Tyler, miután hátrahőkölt padjában a lány által rázúdított nyáleső elől. Kristen a fülé mögé simította haját.
- Úgyis megfogja enni.
- Mit? - nézett rá értetlenül Tyler.
- A puncimat.
A fiúkból kitört a nevetés. Kristen sértődötten meredt rájuk.
- Ó, hogy nyaljatok ájulásig! vetette oda, aztán kisietett a mosdóba. Ekkor egy papírgalacsin találta fejen Dylant. Hátranézett, hogy megtudja, ki dobta meg. Nick az utolsó padban ülve vigyorgott rá újabb galacsinnal a kezében.
Dylan & Tyler

- Ki gondolta volna... - sóhajtott Dylan, aztán előre fordult, Nick azonban fennhangon odaszólt neki a szokványos szünetek alatti zsivaj ellenére is jól hallhatóan.
- Most már Tyler farkára vágyakozol, langyikám? Logan cica dobott, vagy mi?
 Ezúttal senki nem nevetett Nickkel együtt. Még a mellette ülő Austin sem, aki épp azon töprengett, milyen rossz érzés, ha nyilvánosan megalázzák az embert, főleg olyasvalami miatt, amiről nem tehet. Hiszen őt is folyton alázzák, hogy kis szerszáma van, pedig egyáltalán nem is olyan kicsi, mint amilyennek beállítják olyan emberek, akik még soha nem is látták őt meztelenül. Átlagos, mégis nevetnek rajta... de Dylan soha nem nevette ki őt annak ellenére, hogy ő és Nick már számtalanszor szekálták a fiút.
- Te miért nem nevetsz velem?! - szólt rá idegesen Nick. Austin sóhajtott és a padra hajtotta fejét.
- Mert most nincs kedvem gonoszkodni. Te nem unod még? Sokkal jobban kedvelnének minket, ha nem lennénk ilyen szemetek másokkal.
Nick megrökönyödve nézett rá. El sem akarta hinni, hogy ezek a szavak legjobb haverja szájából származnak.
- Te beteg vagy? - hüledezett. - A csajok a rossz fiúkra buknak.
- Még sincs csaja egyikünknek sem...
Dylan közben idegesen lesütötte a szemét. Magán érezte Tyler tekintetét, aztán a fiú megfogta a kezét a pad alatt, de Dylan elhúzódott tőle.
- Ne foglalkozz azzal a barommal!
- Szia, Ty! Azt akarom kérdezni, hogy nem lenne-e kedved suli után talizni valahol? Esetleg segíthetnél kikapcsolni a melltartómat is. A száddal - ajánlotta Nina, aki időközben a fiú mellé osont és cirógatni kezdte hosszú körmeivel Tyler vállát. A hűvös idő ellenére Ninán mindössze egy kivágott nyakú fehér felső és fekete bőr miniszoknya volt magassarkúval.
- Köszi, de már van más programom - mosolygott rá Tyler, aztán visszafordult Dylanhez.
- Tálcán ajánlom fel neked az édent, és neked nem kell?! Életed dugásáról maradsz le! - hisztizett Nina, miközben bosszúsan visszasétált a helyére. Miért van az, hogy őrülten szexi, mégsem kapja meg azokat a pasikat, akiket akar?! Efféle gondolatok jártak a fejében. Dylan a székén tekergett a nevetéstől. Már egyáltalán nem idegeskedett Nick beszólása miatt.
- Hogy mondhattál nemet?! - kuncogta. Tyler csak a fejét csóválta mosolyogva. Örült, hogy a fiúnak újra jó kedve lett.


Kat
Kat csendesen üldögélt a helyén és a szeme sarkából Justint figyelte, aki épp akkor lépett be a terem ajtaján egy büfében vásárolt szendviccsel a kezében. Az őt bálványozó elsős fiúk egészen a küszöbig loholtak utána. Mindnyájan próbálták lemásolni Justin öltözködését és frizuráját, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kat tervét, hogy átveszi Iggy helyét és ő lesz a legnépszerűbb csaj a suliban, egyelőre kénytelen volt jegelni. Legutóbbi nyilvános megaláztatása óta még mindig összekuncogtak az emberek a háta mögött és Iggyt is sikerült magára haragítania. Muszáj kicsit meghúznia magát. Elvégre egyik győzelem se megy egyik pillanatról a másikra. Elhatározta, hogy mindenáron félresöpör bárkit és bármit, hogy megszerezze, amit akar: Justint és a népszerűséget.

Mindezalatt Logan kedvtelenül ült ágya szélén gitárral a kezében. Talán a zene segít javítani a hangulatán. Pár percnyi gitározás után viszont abba kellett hagynia, ugyanis Robert dörömbölni kezdett az ajtaján.
- Hagy már abba, nem tudok tőled aludni!
Logan
Így hát Logan kénytelen volt abbahagyni, mert semmiképp sem akarta, hogy nevelőapja újra átlépje szobája küszöbét. A helyére rakta gitárját és a könyvespolchoz lépett. Néhány másodperces töprengés után a Zabhegyezőre esett a választása. Leemelte a könyvet a polcról, aztán az ágyára hasalt és keresztbe tette lábait a levegőben. Már többször is kiolvasta ezt a kötetet, de képtelen volt megunni. Közben a telefonjára pillantott, amin újabb üzenetre lett figyelmes. Dylan egész nap szorgosan tudósította őt az iskolában zajló eseményekről. Bár nagyon jól érezte magát Tylerrel, nem feledkezett meg legjobb barátjáról sem, amiért Logan hálás volt. Megfordult és felült az ágyban, miközben az üzenetet olvasta.

Kristen nagyon hiányol... :) Amúgy én is. Délután tali?

Logan letette a könyvet, hogy visszaírjon barátjának. Aznap  ez volt az első alkalom, hogy elmosolyodott.

Persze. Nekem is hiányzol. Szerintem elveszem Kristent feleségül. :))

Miután Logan elküldte az üzenetet, azért fohászkodott, hogy délutánra elhalványuljon Robert kezének lenyomata a nyakáról.

Iggy és barátnői az iskola büféjében ültek a sarokban álló asztalnál és gyümölcslevüket kortyolgatták, miközben a lány közelgő Halloween bulijáról beszélgettek.
- Hol lesz a buli? - kérdezte izgatottan Charli.
- Nálunk. A szüleim nem lesznek otthon, elutaznak hétvégére nagyiékhoz vidékre, mert apa nyugisan akarja ünnepelni a szülinapját. Már összeállítottam egy listát arról, milyen díszleteket akarok a házba. Holnap fel is hívok egy nagymenő dekorációs irodát. Természetesen nem én fogom felaggatni az összes díszt abban az óriási villában! - kacagott a képtelenségen.
- Na és kiket fogsz meghívni? - kíváncsiskodott Nina.
- Azt akarom, hogy mindenki ott legyen! Természetesen Selena, Kat, Rita és Nick ez alól kivételt képez. Őket nem látom szívesen. Ma reggel hirdettem meg az eseményt a blogomon és facebookon is, az előbb lecsekkoltam és már kétszázötvenen jelezték, hogy ott lesznek!
- OMG, az tök sok! - ámuldozott Ariana. - Már annyira izgatott vagyok!
- Ez lesz az év bulija! - tapsikolt Charli, miközben elképzelte, hogy szexi halloween jelmezében Dylan végigsimít a testén és az alkoholtól felszabadultan lesmárolja őt.
- Ki lesz a zenefelelős? - érdeklődött Nina.
Charli & Iggy

- Már lefoglaltam egy eszméletlenül jó DJ-t. Az egész nagyon jól fog kinézni, lesz egy rész, amikor minden elsötétül és csak töklámpások és falra szerelt fáklyák szolgálnak majd világítás gyanánt, a nappali falán pedig óriáskivetítőn ikonikus horrorjelenetek mennek majd összevágva, miközben a zene bömböl. Puncs és csokiszökőkutat is akarok, na meg az egész házat kívülről is fényekkel kivilágítani. Már minden apró részletet előre elterveztem!
- Iggy, te vagy a legjobb partiszervezésben! - dicsérte Ariana. Iggy rápillantott, mire gyorsan hozzátette. - És természetesen minden másban is!
- Köszönöm, tudom! - vetette hátra hosszú haját a szőkeség, majd kiitta poharából maradék narancslevét is. 

A terembe menet Charli besietett a mosdóba, ahol halk sutyorgás foszlányai ütötték meg a fülét. A hangokban felismerte Selenáét és Mileyét, akik az egyik vécéfülkében cigizve sugdolóztak. Charli látta a fülke fölött felszálló füstöt. Megigazította sminkjét a tükör előtt és kicsit gyönyörködött füstös szemeiben, majd épp indult volna barátnői után vissza a terembe, amikor érdekes dolgokat hallott kiszűrődni a fülkéből.
- Hiába próbálkozok Justinnál, egyáltalán nem érek el vele semmit. Nem hiszi el, hogy ő a gyerek apja... és ha el is hinné, akkor sem jönne össze velem. Én azt hittem, annyira becsületes, hogy majd azt mondja, a baba az első és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy mindent biztosítson számára, erre azt mondta, vetessem el! - panaszkodott Selena, mire Charli szeme elkerekedett.
- Miért, te talán megakarod tartani?! - hüledezett Miley. Selena csak néhány másodpercnyi csend után válaszolt.
- Persze, hogy nem, de ha Justin emiatt velem lenne, akkor lehet, hogy elgondolkodnék rajta.
Miley
Charli annyira megdöbbent a hallottakon, hogy teljesen megfeledkezett magáról. Arra eszmélt fel, hogy a két lány lehúzza a vécében a cigicsikket és nyílik a fülke ajtaja. Charli gyorsan kirohant a mosdóból és azon töprengett, hogyan mondja el Iggynek, hogy Justin teherbe ejtette Selenát. Teljesen ki fog kelni magából. Talán jobb lenne, ha nem szólna egy szót sem, de akkor milyen barátnő lenne? Iggy úgyis megneszelné, hogy titkolózik előtte, és akkor ő inná meg a levét az egésznek. Mikor belépett a terembe és leült a lány mellé, az azonnal észrevette, hogy valami nem stimmel.
- Hát veled meg mi történt? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.
Charli pár másodpercig némán meredt maga elé, aztán lemondóan sóhajtott és Iggy szemeibe nézett.
- Mondanom kell valamit, aminek nagyon nem fogsz örülni...
Iggy szeme összeszűkült. Vajon mi lehet az a rossz hír? Nem tudta, készen áll-e arra, hogy hallja. Sosem látta még ilyennek Charlit, és ez zaklatottá tette őt.
- Inkább suli után mondom el. Hidd el, nem itt akarod megtudni. Jobb, ha senki sem látja, amint épp szétzúzol mindent magad körül.
- Hát ennyire rossz?! - nézett rá elsápadva Iggy. Charli némán bólintott, majd bejött a tanár és kezdetét vette a matek óra.
Iggy egyáltalán nem figyelt a másodfokú egyenletekre, amiket a tanár a táblára írt fel. Azon töprengett, vajon mit akar neki mondani Charli, de hiába törte a fejét, semmire sem jutott.

Utolsó óra után az osztály szedelőzködni kezdett és olyan gyorsan hagyta el az iskola épületét, amilyen gyorsan csak lehetséges volt. A parkolóban Iggy Charlihoz fordult, mikor az beszállt piros dzsipjébe.
- Hozzánk gyere, ne haza! Mindent el kell mondanod.
Iggy ezután megrázta a haját és beszállt Ferrarijába. Dylan még Tylerrel beszélgetett a fiú motorja mellett állva. Iggy türelmetlenül rájuk dudált. Kezdett elfogyni a türelme.
- Szállj már be!
- Majd én hazaviszem motorral - intett jókedvűen Tyler. Iggy a parkolóban szüleire várakozó Arianára pillantott. A lány ugyanis nem vezethet, mivel sokadjára sem sikerült megszereznie a jogosítványt.
- Akkor elviszlek téged. Szállj be! - szólt ki az ablakon Iggy, mire Ariana felragyogó arccal az anyósüléshez sietett, hogy bepattanjon.
- Együtt megyünk haza, ez olyan izgi! - tapsikolt vidáman.
- Akkor kapcsold be az öved!
Miután kikanyarodtak a parkolóból, Ariana nem bírt tovább magával. Engedély nélkül bekapcsolta a zenét és énekelni kezdett egy Madonna dalt. Iggy nem szólt rá, hogy kapcsolja ki a zenét és maradjon csendben. Helyette együtt énekelt a lánnyal, hogy gondolatai ne tereljék el figyelmét a vezetésről. Miután a dal véget ért, Ariana kíváncsian Iggyre pillantott.
Ariana
- Elakarom veszíteni a szüzességem!Nem bírok már várni az igazira, forr a vérem!
Iggy lemondóan sóhajtott.
- Olyan akarsz lenni, mint Nina? Ha könnyen adod magad, a pasik egyhamar rád unnak majd. Majd megtalálod az igazit, akivel különleges lesz.
- Igazad van Iggy, mint mindig! - tátotta a száját csodálattal Ariana.
- Tudom.
- Miután Iggy megállt Arianaék háza előtt és elköszönt a lánytól, hazaindult. Ahogy egyedül ült autójában, már nem volt semmi, ami elterelje a figyelmét. Egész úton azon töprengett, vajon mi lehet a rossz hír, amit Charli közölni akar vele.

Közben Dylan leszállt Tyler motorjáról, elbúcsúzott a fiútól, de nem a luxusvilla felé indult el, hanem Loganék házához. Miután háromszor is becsengetett, az éppen alvásból felébresztett, álmos képű Robert bosszankodva jelent meg az ajtóban.
- Mit akarsz, kölyök?
- Loganhez jöttem.
Robert megijedt, hogy Logan nyakán talán még mindig látszanak a fojtogatás nyomai, ezért semmiképp sem engedhette be hozzá a barátját. Csak remélni tudta, hogy Dylan még nem tud semmiről.
- Logan szobafogságban van, mert hajnalban jött haza. Jobb, ha most elmész!
Dylan akadékoskodni akart, de Robert legutóbbi kirohanását felidézve inkább megfordult és elindult haza.

Miley és Selena Zayn ágyánál ültek a kórházban. Míg Selena új profilképet töltött fel instagramjára, addig Miley az öntudatlan Zayn elernyedt kézfejét simogatta és könnyes szemmel nézte a fiú horzsolásokkal teli arcát és karjait.
- Bárcsak felébrednél... hiányzol - suttogta. Ekkor megjelent a kórterem ajtajában Justin, de amint megpillantotta Selenát, hátraarcot csinált. Miley észrevette őt és utána szólt.
- Justin, várj! Gyere be!
Selena & Justin
A fiú megtorpant és bizonytalanul visszaindult a kórterembe. Selena elfordult és sietve könnyeket erőltetett a szemébe, mintha őt is érdekelné Zayn sorsa. Mikor ezzel megvolt, felpattant székéből és Justin nyakába vetette magát.
- Annyira szörnyű, ami szegény Zaynnel történt! El sem tudom képzelni, min mész most keresztül! - fúrta arcát a fiú vállába. - Akármilyen viszonyban is voltatok az utóbbi időben, mégiscsak ő a legjobb barátod, szinte a testvéred! - Selena szorosan magához ölelte Justint, aki kivételesen nem lökte őt el magától. Hiszen szomorúan kellett belátnia, hogy a lány az egyetlen, aki együtt érzett vele. Mindenki tudta, milyen közel állt Zaynhez, mégsem lépett oda hozzá se Iggy, se Demi, se Kat, hogy mondjon neki pár jó szót. Miley szemét forgatva nézte barátnője produkcióját.

Mire Dylan hazaért, Charli már náluk volt. Az ikrek anyjával, Veronicával teázott a nappali kényelmes bőrfoteljein és gyerekkori képeket nézegettek Dylanről és Iggyről. Bár Veronica előszeretettel beszúrt a fotók közé egy-egy régebbi, szexi képet magáról is, Charlit leginkább Dylan gyerekkori fotói érdekelték, melyek közül volt, amelyiket be is süllyesztette bőrdzsekije zsebébe, amikor Veronica épp nem figyelt.
- Anya, ne már! - méltatlankodott Dylan elvörösödve, táskájával a vállán, mikor meglátta, mivel foglalatoskodnak a nappaliban ülők. - Már megint a gyerekkori képeinkkel traktálod az ismerőseinknek, tök gáz!
Charli
- Dehogy, hiszen nagyon szépek voltatok már akkor is, rólam nem is beszélve. Charlit pedig valóban érdeklik a képek, igaz szívem? - fordult Veronica Charlihoz, aki megszorította a zsebében rejlő képeket.
- Igen, nagyon cuki volták... persze most sincs ez másképp - hadarta elvörösödve, majd gyorsan lekapta tekintetét a még mindig ácsorgó Dylanről.
- Na megyek, veszek egy forró fürdőt - állt fel Veronica, majd az ajtóból hátrafordult. - Egyébként régen modellkedtem, nézd meg a portfólióimat is, Charli. Szuper jók! - mutatott büszkén egy képhalomra, aztán dúdolva kiment.
- Végre... tedd el azokat a szarokat - sóhajtott Dylan és leült a Charlival szemközti fotelbe. Már nagyon szeretett volna letusolni, de nem akarta magára hagyni a lányt, amíg Iggyre várakozik.
Charli vágyakozva nézett rá, megszólalni is képtelen volt. Szinte falta szemével a fiút. Dylan már kezdte kényelmetlenül érezni magát, amikor beviharzott az ajtón Iggy. Ledobta Pradáját a kanapéra és ő is levetődött rá. Nagyot sóhajtott, miközben Dylan felállt.
- Megyek, letusolok - mondta és elindult az emeletre. Amint hallótávolságon kívülre került, Iggy türelmetlenül közelebb hajolt Charlihoz, aki kihasználva, hogy senki sem figyel rá, újabb fotót lopott el Dylanről a mellette heverő képkupacból. Ez egy újabb, talán tavalyi kép volt, aminek láttán Charli szíve vadul megdobbant.
- Nem bírom tovább, ki vele, bármi is az! - sürgette Iggy. 
Charli nagyot sóhajtott.
- A mosdóban kihallgattam, hogy Selena arról beszél Mileynak, hogy terhes...
- Micsoda?! Felcsinálták a lotyót? Hát ez fantasztikus! Az anyjáék megfogják ölni, ha megtudják! Mi ebben számomra a rossz? - tárta szét a karját értetlenül mosolyogva Iggy.
- Hát az, hogy... azt állítja, Justin a gyerek apja.
Iggy szeme rémülten elkerekedett. Ez nem lehet a valóság, csak egy rossz álom...
Iggy

14 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett ❤ kérlek folytasd szegény zayen 😭

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Az új részre nem kell majd sokat várni, ígérem! :)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett!! Imádtam 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon köszönöm! Örülök, hogy tetszett! :))

      Törlés
  3. Úristen!!!... Szokás szerint most se tudok erre mit mondani. Ez is remek lett! Imádom! Nagyon! ❤❤❤ Ahogy írsz az csodás! ❤❤❤ Már beleőrültem hogy hol van már a következő rész, itt van, és megérte ennyit várni! Annyira írnék valami szép, motiváló szöveget, de semmi jó nem jut eszembe. :C Sajna nem tudok rólad sokat, kb semmit, az érdekelne, hogy van-e könyved? :) Remélem válaszolsz. :D És remélem, hogy a következő részre nem kell ennyit várni! :) Imádlak, puszi! ❤❤❤❤��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Olyan jó ilyen kommenteket olvasni. Ilyenkor méginkább megjön a kedvem folytatni, mert tudom, hogy vannak akiknek igazán tetszik és várják a folytatást. :) Nagyon szeretek írni, és olyan rossz, amikor tudom, hogy megy az idő és nem haladok az új résszel. Félek ilyenkor, hogy beleuntok a várakozásba és már nem fog érdekelni. :/ De elég hosszúak a fejezetek és időbe telik megírni, aztán én először mindig füzetbe írom mert nekem úgy jobban megy, begépelni utána pedig plusz idő. Nincs mindig erőm hozzá és ihletem se, úgy pedig nem lesz úgy sem az igazi. De nem akarok több ilyen hosszú szünetet és sajnálom, hogy eddig kellett várni rá! Mindig elkezdeni a legnehezebb, de most vannak ötleteim úgyhogy szerintem nem kell majd rá sokat várni. :) Már az is motivál, hogy írtál. :) Van egy könyvem, vámpíros-romantikus horror sztori, nagyon gondolkodom rajta, hogy apránként azt is megosztom egy blogon. :) Egyébként a kedvenc könyvem kiskorom óta a Harry Potter, a másik az Alkonyat. :) Köszönöm a kommented! Puszi :))

      Törlés
    2. Köszi, hogy válaszoltál! :) Nem nagy probléma hogy sokat kellett várni, hisz ahogy már írtam, megérte. :D :) Nagyon örülnék ha elolvashatnám a könyved. Remélem azt is megosztod majd. :) Puszi ❤

      Törlés
    3. Köszi, hogy válaszoltál! :) Nem nagy probléma hogy sokat kellett várni, hisz ahogy már írtam, megérte. :D :) Nagyon örülnék ha elolvashatnám a könyved. Remélem azt is megosztod majd. :) Puszi ❤

      Törlés
  4. Imádtam várom a következő részt! Dylan és Charli shipper lettem hivatalosan is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ahogy tudom, hozom a következő részt. :)

      Törlés
  5. Szia!
    A téli szünetet kihasználva estem neki a blogodnak, mert baromira tetszett az alapsztori. Hát nem okoztál csalódást, sőt kellemes meglepetésként habarodtam bele a blogodba. Nagyon jól írsz és rajtam kívül még sokan várják a folytatást, szóval siess és csak így tovább!😊❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szépen köszönöm!! Örülök, hogy tetszik és jól estek a soraid! Már írom a következő részt és sajnálom, hogy ennyit kell rá várni. :( Még egyszer köszönöm!:))

      Törlés