2019. december 6., péntek

55. Fejezet: Buliszerviz

Iggy
Iggy és három barátnője egy meghitt, fahéj illatú kávézóba szürcsölgették turmixukat színes szívószálakon keresztül. Miközben az egyik ablak melletti asztalnál ülve várakoztak, Iggy próbált nem gondolni az előző este Justinnal történtekre. Miután álomba sírta magát, elhatározta, hogy újraépíti erődje falait és megkétszerezi védelmüket, hogy a fiú még egyszer ne törhessen rajtuk át. Nem hagyhatja, hogy bárki vagy bármi elgyengítse őt. Annyira gondolataiba mélyedt, hogy már csak akkor pillantotta meg az érkező Victoriát, mikor az már majdnem az asztalukhoz ért. Szürke, műszőrmével bevont kabátjában és fényes, samponreklámokat megszégyenítő hajával úgy festett, mint aki épp akkor lépett ki egy téli katalógusból. Arca kipirosodott a csípős hidegtől, ami csak ellenállhatatlanabbá tette a lányt. Iggyt egyszerre nyűgözte le és bosszantotta a bevonulás. Elsős korában próbált ellesni minden hatásos mozdulatot az akkor végzős évében járó Victoriától. Akkor bálványozta őt, most már inkább csak tisztelte, ugyanis senki mást nem bálványozott saját magán kívül. A lány után forduló tekintetektől és barátnői pillantásaitól azonban kissé idegesen kezdett dobolni frissen manikűrözött ujjaival a faasztal lapján. Csak nem fenyegetve érzi magát? Ezt a gondolatát gyorsan elhessegette és széles mosollyal üdvözölte egykori mentorát. Victoria testvére helyett őt jelölte ki utódjául, amiért hálás volt a lánynak. Ugyanakkor biztosra vette, hogy ha ez mégsem így történik, akkor is ő lett volna az új méhkirálynő. Ninát könnyű szerrel letaszította volna a trónról. Egyetlen hét sem kellett volna hozzá. Ő uralkodásra született, ezzel pedig még Victoria is tisztában volt.
- Csajok! Annyira jó látni titeket! Boldog Karácsonyt! - örvendezett Victoria és Ninát odébb tolva helyet szorított magának az asztalnál. - Képzeljétek, szilveszteri bulit tartok! Ugye ott lesztek?
Victoria tekintete elárulta, hogy a kérdésre inkább kijelentésként gondolt.
- Hát persze! - örvendezett Ariana, de Iggy egyetlen pillantással elvette jókedvét.
- Ami azt illeti, én is bulit tartok, mint minden éven. Ez már egyfajta hagyomány. Te hogy-hogy nem a fősulin ünnepled az újévet? - vonta fel a szemöldökét Iggy. Kezdett ideges lenni. Nem elég, hogy az ex-méhkirálynő váratlanul felbukkant, még a szilveszterét is szabotálni próbálja, gondolta bosszúsan negédes mosolya mögött.
- Szivi, idén átvállalom a szervezést, hogy kicsit te is lazíthass! - mosolygott Victoria, miközben elvette Nina elől a turmixot és beleivott.
Iggy az asztal alatt ökölbeszorította ujjait, de arcán még mindig türelmes mosoly ült. - Számomra ez nem teher, imádok bulit szervezni. Téged is szívesen látlak...
Victoria fejét hátravetve nevetett.
- Cuki vagy, de az év utolsó napján nem éppen egy középsulis buliba vágyom. Az enyémen rengeteg fősulis és egyetemista srác lesz. Gyertek el és pasizzatok be!
- Nekem már van barátom. Idősebb - újságolta Charli nagy büszkén. Victoria közelebb hajolt hozzá az asztal felett és kíváncsian csillogó szemekkel faggatni kezdte.
- Fősulis?
- Igen. Mellette pedig a Starbucksban dolgozik.
Victoria ismét felnevetett, mire Charli és Iggy összeszűkült szemekkel néztek rá.
- Azt hittem, nagyobbak az igényeid... dugtatok már?
- Mi nem dugunk, hanem szeretkezünk! - csattant fel Charli türelmét vesztve. - És nagyon jó pasi, csak hogy tudd!
- Okééé... - Victoria vetett a lányra egy sajnálkozó pillantást, aztán Iggyhez fordult. - Na és te?
- Mi van velem?!
- Te csináltad már Justinnal?
- Már nem vagyunk együtt.
Nina élvezettel nézte, hogyan válnak barátnői egyre feszültebbé. Boldoggá tette az, hogy a lányok nem ugrálják pincsi módjára körbe a testvérét, mint annak idején.
- Hát ez sajnálatos, Justin jó pasi. Azt hittem, ti lesztek a suli sztárpárja.
- Azok is voltak - jegyezte meg Charli szemét forgatva.
Victoria tovább szürcsölte az eltulajdonított turmixot, bár inkább pletykákra szomjazott.
- Akkor mi történt?
- Justin megcsalta Iggyt - kotyogott Ariana. Szóbanforgó barátnője a lábára taposott az asztal alatt, mire felszisszent.
Victoria elkerekedett szemekkel meredt Iggyre. - Ne már! Látjátok, a tökéletes csajok élete sem tökéletes.
- Te már csak tudod - emelte az ég felé tekintetét Nina.
Közben Iggy felállt és hátravetette haját a válla fölött. - Csajok, ideje indulnunk! Az új pasim már vár.
Barátnői szintén felálltak, Victoria pedig izgatottan felpillantott. - Új pasid? Nem hagyhatsz itt anélkül, hogy nem mesélsz róla!
- Hamarosan megismered, ne aggódj! - mosolygott Iggy, majd a csajok kíséretében kivonult a kávézóból. Victoria gondolataiba mélyedve pillantott utánuk.

Luke
Miután előző este álomba sírta magát, Luke eltökélten kelt ki az ágyból. Letusolt és felöltözött, megitta a reggeli kávéját és rágyújtott egy cigarettára, aztán a garázsba indult. Elektromos gitárja már ott várt rá, mintha csak hivogatón arra csábítaná a sarokban állva, hogy játsszon rajta. Luke egy doboznyi sosem használt régi kacat tetejére állította telefonját, aztán megnyomta a felvétel gombot és gitárjával a kezében elé állt. A következő pillanatban játszani kezdte Kelly Clarksontól a  Never Again kezdőakkordjait és énekelni kezdett.

"Remélem, amikor vele bújsz ágyba, rám gondolsz... Sosem kívánnék rossz dolgokat, de neked jót sem..."

Nem hagyta, hogy akár egyetlen újabb könnycseppet is elpazaroljon a csalfa lányra. Elhatározta, hogy Taylor innentől kezdve csupán azt kapja majd, amit érdemel. Az ő könnyeit pedig biztosan nem. Hangjába és gitárjátékába belesűrítette minden csalódottságát, dühét és gyűlöletét. Remélte, hogy miután elküldi majd a felvételt Taylornak, az érezni fog mindent, amit ő érzett a készítése közben.

"Soha többé nem hallak meg,
Soha többé nem fogsz hiányozni,
Soha többé nem adom neked a szerelmem
Soha többé nem csókollak meg
Soha többé nem akarlak téged
Soha többé nem
Soha...
Fáj tudni, hogy sosem leszek már ott?
Fogadom, megszívod, mikor mindenhol az én arcom látod majd..."

Miután az utolsó szó is elhagyta a fiú száját, a gitár pedig elnémult ujjai alatt, boldog mosolyt színlelve a telefon kamerájába nézett és leállította a felvételt. A hólepte udvarra lépve aztán mélyet szippantott a friss, hűvös levegőből és rágyújtott egy cigarettára. Felszabadulva fújta füstjét az ég felé. Megkönnyebbült. Tudta, hogy akármilyen nehéz is lesz, idővel túl lesz majd a fájdalmon. Hiszen ha Taylor képes volt megcsalni őt, nincs szüksége a lányra. Egyszer talál majd valakit, aki megbecsüli őt és nem szúrja hátba, amikor a legnagyobb szüksége lenne a támogatására. Addig is zenélni fog és megpróbálja összetartani a csonka családot, amiben kénytelen élni. Talán új barátokra is szert tehet, hiszen Taylor mellett nem is próbált meg nyitni osztálytársai felé. Ezúttal minden más lesz majd. Ha pedig az iskolában találkozik a tekintete a Tayloréval, csupán mosolyogni fog. Soha többé nem mutatja ki, mekkora fájdalmat okozott neki a lány. Soha többé.

Ariana
A parkolóhoz érve Iggy ingerülten nekidőlt Ferrarija oldalának és simogatni kezdte a haját, hogy
megnyugodjon.
- Mi a baj, Iggy? - nézett rá értetlenül Ariana, mire barátnője felmordult.
- Mégis mi lenne a bajom?! Hazajön ez a szajha és szilveszteri bulit rendez?! Soha nem szokott! Tutira veszem, hogy csak azért csinálja, hogy megmutassa, még mindig népszerűbb nálam!
- De hát ott lesz egy csomó fősulis meg egyetemista pasi... Újévre elveszíthetném a szüzességem! Az ubi már olyan uncsi...
- Fogd már be, te idióta! Ne bosszants fel mégjobban, vagy megtiltom Ninának, hogy hazavigyen és mehetsz busszal!
Ariana ijedten a szája elé kapta a kezét és nagy szemeket meresztve mentegetőzni kezdett.
- Jaj, kérlek ne! Azt se tudom, melyik busszal kell menni és hol kell leszállni. Kit érdekelnek az idősebb pasik? Nekem egy középsulis is jó.
Iggy szívesen kitépte volna barátnője hajhosszabbítását, de végül erőt vett magán és elővette mobilját, hogy az előlapi kamerán keresztül megcsodálhassa saját külsejét. Ettől némileg sikerült is megnyugodnia.
- Oké, nincs semmi baj. Én vagyok a méhkirálynő. Victoria már másfél éve leballagott. Ő a múlt, a jelen és a jövő viszont én vagyok. Nem félek sem tőle, sem mástól.
- Ez a beszéd! - csapta össze tenyerét izgatottan Charli. - Majd mi megmutatjuk neki!
- Mindenben segítek - ajánlotta Nina, aki mindenáron be akarta bizonyítani testvérének, hogy letudja őt győzni valamiben.
Iggy gyilkos pillantással fordult a lányhoz, mintha csak ekkor vette volna észre, hogy ő is ott van.
- Tudom, hogy a parancsom ellenére tovább terrorizáltad Shawnt és ezért nem állt velem szóba. Ha még egyszer megpróbálsz bekavarni a barátaimnak, magadra maradsz! Mostantól nem piszkálod őt. Világos?
- Igen. Ne haragudj... - sütötte le szemeit Nina megszégyenülve. Inkább színlel kedvességet Shawnnal szemben, semmint elveszítse a barátait és senkivé váljon, gondolta.
- Akkor ezt megbeszéltük - vetette hátra haját Iggy, aztán megenyhült hangnemben folytatta. - Itt a lehetőség, hogy jóvá tedd bűneidet. Mindent ki kell derítened Victoria bulijáról. A helyszínt, a meghívottak listáját, hogy ki lesz a DJ, milyen témájú lesz a buli. Ha kell, nyúlj bele a telójába vagy csekkold le a laptopját, amikor nem látja. Nem érdekel, hogy csinálod, csak csináld!
Nina arca egy csapásra felragyogott.
- Ennél élvezetesebb feladatot még sosem kaptam!
- Iggy, neked nem Zac-kel kellene taliznod? - emlékeztette a lányt Charli. Iggy azonban elszántan bepattant sportkocsijába.
- Dehogy! Nincs időm fiúkkal foglalkozni. Meg kell szerveznünk a bulimat! Szállj be, Nináék majd jönnek utánunk. Már csak pár napunk maradt.

Justin
Miután Zayn elvitte reggelizni Shawnt egy közeli McDonald's-ba, hazaérve megtorpant a bejárati ajtó
küszöbén és elkapta Shawn kezét, hogy visszahúzza őt magához. Egészen közelről néztek egymás szemeibe. Shawn lélegzete egy pillanatra elakadt, aztán Zayn mutatóujjával a fejük fölé bökött.
- Fagyöngy - szólt, majd szájon puszilta a másik fiút és elnevette magát. - Ne haragudj, de ezt mindig ki akartam próbálni.
- Semmi baj - motyogta Shawn fülig elpirulva. - És... köszönök mindent. Ez volt az első igazán jó Karácsonyom és ezt neked köszönhetem.
- Ugyan már... majd meghálálod azzal, hogy segítesz a matekkal. Nem akarok megbukni.
Azonban nem csak Zayn próbálta kihasználni a Fagyöngy ürügyét arra, hogy megcsókolhasson valakit. Justin épp Demi szobájában feküdt az ágyon és az előző estére gondolt, amikor a lány odasietett hozzá és fagyöngyöt tartott a feje fölé.
- Most meg kell, hogy csókolj!
Justin azonban nem mozdult. Képtelen volt megtenni azt, amit barátnője kért tőle. Demi csalódottan a saját kezébe vette az irányítást és lehajolt, hogy megcsókolja a fiút. Az azonban elfordította arcát.
- Ez nekem most nem megy, ne haragudj...
- Mi a baj? - Demi aggódva leült barátja mellé és a kezéért nyúlt.
Justin fáradtan sóhajtott és felült.
- Valamit el kell mondanom. Tegnap este... Iggy megcsókolt. Én pedig nem ellenkeztem.
- Ezt nem hiszem el... - Demi szemébe könnyek szöktek, majd tenyerébe temetve arcát felzokogott. Képtelen volt elfogadni, hogy mindez vele történik meg. - Még mindig őt szereted, igaz? - kérdezte végül síri hangon, szemeit törölgetve.
Justin néhány másodpercig csendben töprengett, mit is mondhatna. Nem akart hazudni. Hiszen ő már más ember lett, attól az énjétől búcsút intett. Nem követhette el újra ugyanazokat a hibákat. Tudta, hogy Demi szereti őt és ő is szerette a lányt, csak nem éppen úgy, ahogy az megérdemelte volna. Nem úgy, ahogy Iggyt szerette. Nem, úgy soha senkit nem fog szeretni...
- Jól érzem magam veled. Biztonságban. Fantasztikus lány vagy. Jó szívű, aranyos, szép, figyelmes, megértő. Nem is kívánhatna nálad jobbat senki. Mégsem érzem, hogy úgy tudlak szeretni, ahogy megérdemled.
Demi ismét felzokogott, mire Justin közelebb hajolt hozzá és megszorította a kezét. - Sosem hazudtam neked. Tényleg elkezdtem érezni irántad valamit. Nem használtalak ki. De az utóbbi napokban egyre erősebb lett bennem ez az érzés... hogy még nem vagyok túl Iggyn. Nem akarlak becsapni. Nem lehetek úgy veled, hogy közben más iránt is érzek valamit... nem ezt érdemled. Amíg nem rendezem az érzéseim, az lenne a legjobb, ha nem találkoznánk.
Fájt mindezt kimondania, de a fájdalomnál fontosabb volt az, hogy nyugodt lelkiismerettel nézhessen tükörbe. Inkább bántsa meg Demit most, mintsem becsapja őt heteken vagy akár hónapokon át. Tapasztalta, hogy a titkolózás és hazugság mit tesz az emberekkel. Amit Iggyvel tett, azt soha többé nem akarja megtenni senki mással. Úgy érezte, így lesz a legjobb. Bizonytalanul magához ölelte Demit, de a lány eltolta őt magától, felpattant, a fürdőbe rohant és magára zárta az ajtót. Aztán a mosdókagylóra támaszkodva, lehajtott fejjel zokogni kezdett.

Dylan
Dylan fekete, testhez simuló boxeralsóban állt szekrénye előtt és azon tűnődött, mit vegyen fel. Észre
sem vette, hogy Logan időközben felébredt és a háta mögé osont, majd a zuhanyzástól még nedves, meztelen mellkasára tapasztotta tenyerét és a fülébe súgott.
- Jó reggelt!
- Neked is - mosolyodott el Dylan és oldalra fordította arcát, hogy ajkaik egymásra találjanak. Közben Logan ujjai játékosan végigszántották felsőtestét, ő pedig összerezzent a jól eső érzéstől.
- Mondtam már, hogy iszonyúan szexi vagy?
Dylan megfordult és barátjára mosolygott. - Nem, mert akkor hazudnál. Azt pedig nem szoktál.
- Hülye vagy. - Logan finoman az ágyra lökte a fiút és felé hajolt, hogy megcsókolja őt.
Dylan minden porcikája bizseregni kezdett, amint bőrük egymáshoz simult. Beletúrt Logan egyébként is kócos hajába és kéken csillogó szemeibe nézett. Megérintette mutatóujja hegyével a fiú alsó ajkát, aztán közelebb hajolt hozzá és finoman beleharapott. - Ha valaki szexi, akkor az te vagy - suttogta olyan tekintettel, mint ami sosem tudna betelni a látvánnyal.
Logan visszacsókolt és tenyerével Dylan combjába markolt. Ajkával egyre lejjebb haladt a fiú állán, majd szép lassan a nyakán. Apró csókokkal borította testének minden felületét, ami a szájával találkozott, míg végül ajkai megállapodtak Dylan mellkasán. Ujjai közben elérték az egyetlen ruhadarabot, amit barátja viselt.
- Még soha nem láttuk egymást meztelenül úgy... - mondta kissé elpirulva, miközben keze vészesen közel került Dylan ágyékához. Az lassan megfogta a csuklóját és visszahúzta a mellkasára. Elvörösödött arccal, nagy szemekkel nézett barátjára.
- Hogy?
Logan feljebb csúszott az ágyon és a fiú mellé feküdt, mielőtt megszólalt.
- Hát... hát úgy. Olyan állapotban, amilyenben most is vagy.
Dylan sietve egy párnáért nyúlt, hogy eltakarja vele a kelleténél feszesebbé vált alsónadrágját.
- Azért, mert még csak néhány hete járunk.
- De azóta már nem is szoktunk még együtt zuhanyozni sem - ráncolta a homlokát Logan. - Amikor még csak barátok voltunk, mentünk együtt zuhizni. Például a kiránduláson is.
- Hát igen, de én mindig takargattam magam és akkor még amúgyis csak barátok voltunk. Az más - vont vállat Dylan egyre pirosabb arccal.
Logan oldalra fordult és ujjait Dylan tenyerébe csúsztatta.
- És te láttál engem... meztelenül?
- Nem leskelődtem.
- De ugye akarsz majd úgy... látni?
- Persze, hogy akarlak! Azt hiszed, nem kívánlak? Láttad az előbb, hogy igen - forgatta a szemét Dylan értetlenül. - Te vagy a leghelyesebb, legcukibb srác, akit valaha láttam - tette hozzá egyre halkabban és zavarában eltakarta az arcát tenyerével.
- Szeretlek. - Logan átkarolta barátját és szorosan hozzá bújt, aztán behunyta a szemét és hosszú perceken át szótlanul ölelte őt.

Selena
Selena szörnyű fejfájással, meztelenül ébredt az ágyában. Hajnalig bulizott barátnőivel és egy
őrületes orgiában is részt vett, de már bánta, hogy túl sok alkoholt fogyasztott. Ha apja meglátja ilyen állapotban, azonnal rájön, hogy az éjjel kiszökött otthonról és megszegte a szobafogság törvényeit. Hátrasimította szemébehulló, kócos haját és kimászott az ágyból, hogy letusoljon. Miközben a forró víz alá tartotta arcát, bosszúhadjáratán gondolkodott. Ki legyen a következő? Taylort és Luke-ot sikeresen szétválasztotta és tönkretette a Karácsonyukat is, a többieknek azonban még nem sikerült kieszelnie méltó büntetést. Hiszen bűnhődniük kell, amiért a tanár-szülő-diák találkozón bemártották az apjánál és ezért szobafogságra ítéltetett. Azóta a szeretett férfi más szemmel nézett rá. Csalódott volt és feszült, Selena pedig nehezen viselte édesapja távolságtartó, mogorva viselkedését. Vajon valaha fog még rá olyan szeretettel és büszkeséggel nézni, mint azelőtt?
Miután megtörölközött, meztelenül a tükör elé lépett és nedves tincsein keresztül saját szemeibe nézett. A látvánnyal elégedett volt, mégsem volt magával azonban nem. Szétvetette belülről a gyűlölet. A megvetés a világ és saját maga iránt megfertőzte egész testét és lelkét. Nem maradt benne sem jóság, sem empátia. Egy pillanatra eltűnődött, mi lesz majd, ha már sem a bulik, sem a szex, sem pedig a drogok nem teszik többé boldoggá? Mi lesz, ha mindez már nem tölti ki a benne növekvő űrt? Hiszen még soha nem is esett szerelembe. Justinra vágyott csupán, mert nem lehetett az övé. El akarta őt venni Iggytől és kívánta őt, de inkább vezérelte a testi és a népszerűség iránti vágy, mintsem a szerelem. Megnyugtatta a tudat, hogy ha minden híd szakad és ha az apja többé már nem néz rá úgy, mint azelőtt, Miley akkor is mindig mellette lesz.

Demi
Iggy a szobájában szervezkedett barátnőivel. Mind a négyen a lány hatalmas ágyán ültek laptoppal,
telefonnal és jegyzetfüzettel a kezükben, amikor Dylan benyitott az ajtón.
- Mondtam, hogy senki se zavarjon - pillantott fel Iggy szúrós tekintettel, amikor meglátta a Dylan mögött ácsorgó, kisírt szemű Demit. Azonnal sejtette, hogy a lány tudomást szerzett az előző estéről.
- Demi beszélni akar veled - mondta testvére, aztán egy tálca süteménnyel a kezében távozott.
Demi belépett a szobába és kertelés nélkül a lényegre tért.
- Miért csókoltad meg tegnap este Justint?
Iggy barátnői meglepetten összenéztek.
- Micsoda?! Nekünk erről egy szót sem szóltál! - tátotta a száját Charli, de Iggy felemelt kezével elejét vette a további kérdéseknek. Nem tervezte, hogy barátnői tudomást szerezzenek a történtekről és bosszantotta, hogy mégis így alakult.
- Nem kell aggódnod, többet nem fordul elő. Csupán egy gyenge pillanatom botlása volt.
- Hát, ez a botlás a kapcsolatomba került! A pasim dobott Karácsonykor, mert neked volt egy gyenge pillanatod... szuper! Arra nem gondoltál abban a gyenge pillanatodban, hogy ugyanazt csinálod velem, amit Selena csinált veled? Nem jutott eszedbe, hogy esett neked, amikor megtudtad, hogy Justin megcsalt vele? Hát én most pontosan ezt érzem!
Iggy a lány meggyötört arcára meredt és képtelen volt mégjobban megbántani őt. Pontosan tudta, mit érezhet.
- Azért a kettőt ne hasonlítsuk össze! Mi már egy éve jártunk Justinnal, amikor többször is lefeküdt a hátam mögött Selenával, aztán titkolózott és hazudott nekem! Veled legalább azonnal őszinte volt.
- Ettől most sokkal jobban érzem magam!
- Ne Iggyt okold azért, mert a pasid még mindig őt szereti! - kelt barátnője védelmére Nina. - Csók ide vagy oda, úgyis így végződött volna a kapcsolatotok. Akit nem lehet ellopni, azt egy csók sem ingatja meg. Valószínűleg az csak segített neki ráébredni az amúgyis létező érzéseire.
Demi könnyei kicsordultak és végigszántották meggyötört arcát. Ökölbe szorította kezét és nagyot sóhajtott. Könnyű másoknak beszélni, miközben egyikük sem érzi azt az emésztő fájdalmat, amit ő érez, gondolta. Hiszen egy nappal korábban még boldogan ölelte át a barátját. Együtt vacsoráztak a családjaikkal. Együtt karácsonyoztak. Azt hitte, boldogok... hogy minden rendben. Most pedig rá kell jönnie, hogy a fiú még mindig a volt barátnőjét szereti? Mégis hogyan kellene ezt egy csapásra elfogadnia? Hogyan dolgozza fel? Hiszen Justin volt minden, amire vágyott, amióta csak megpillantotta őt a tanév első napján. Tegnap még megállíthatatlanul repült, ma pedig törött szárnyakkal fekszik a porban. Lezuhant és már soha nem fog úgy szárnyalni, mint azelőtt. A sebek talán begyógyulnak idővel, de a hegek örökre ott maradnak a szívében, mint két szerelmes monogram egy öreg fatörzsbe vésve.
- Tegnap még... tegnap boldog voltam. Együtt karácsonyoztunk. Tegnap este csókkal váltunk el egymástól. A karjaiba zárt. És én elhittem, hogy senki mást nem kívánna a helyemre. Most pedig eldob, mert még mindig téged szeret. Hogyan lépjek ezen tovább?! - nézett Iggyre kétségbeesett tekintettel. Ha van erre gyógymód, ha van valami, amitől könnyebb lesz elviselnie a fájdalmat, tudnia kell. - Nem bírom elviselni ezt az érzést... annyira fáj.
Iggy közelebb lépett a lányhoz. Barátnői azt hitték, a következő pillanatban felpofozza őt aztán egyetlen mondattal még jobban a sárba tiporja, de nem így történt. Mindannyian meglepődtek, amikor a lány magához ölelte Demit.
- Tudom, hogy mit érzel. Én is átéltem és nagyon sajnálom. De látod, én is itt vagyok még. Te is túljutsz ezen. Erősebb vagy, mint hinnéd. Egyetlen pasi sem érdemli meg a szenvedésed. Amikor senki más nem szeret, neked kell szeretned magad!
Demi, bár haragudott Iggyre, viszonozta az ölelést. Jól estek számára a bíztató szavak, amik teljesen meglepték. Egyáltalán nem erre számított a lánytól azok után, ahogy az imént letámadta őt. Azt hitte, Iggy hencegni fog, amiért még mindig ő kell Justinnak. Még ha jelenleg képtelen is volt hinni abban, hogy egyszer majd minden jobb lesz és könnyebb, egy halvány reménysugárba azonban sikerült belekapaszkodnia. Ez pedig ott és akkor épp elég volt ahhoz, hogy ne törjön össze teljesen.
- Köszönöm... - mondta elcsukló hangon.
Iggy elengedte őt és halványan elmosolyodott. - A szilveszteri bulimat szervezzük. Ha gondolod, maradhatsz segíteni, hogy eltereld a gondolataid. Arianával úgysem sokra megyek.
- Szívesen segítek. - Demi letörölte arcáról könnyeit és megpróbált egyenletesen lélegezni, hogy megnyugodjon.
Ekkor pittyegett a mobilja. Előhúzta farmerja zsebéből, hogy megnézze, ki írt neki. A felvillanó kijelzőn megjelenő háttérkép láttan azonban ismét megindultak könnyei és a Justinnal készült közös fotójukra hullottak.
Iggy finoman kihúzta kezei közül telefonját és intett neki a fejével, hogy csatlakozzon barátnőihez.
- Majd én Justintalanítom a telefonod, hogy ne jusson mindenről ő az eszedbe. Én egy évig jártam vele és még mindig itt vagyok. Ti körülbelül egy vagy két hétig jártatok. Lesznek ennél fájdalmasabb szakításaid is. Tudom, az első szerelmi csalódás rohadtul tud fájni, de legalább őszinte volt veled és nem cseszett át.
- Ugye nem törlöd ki a képeinket? - pislogott rá szipogva Demi, miután leült Charli mellé az ágy szélére. Vele szemben Nina a szemét forgatva távolabb húzódott, mintha fertőző betegségtől próbálná megóvni magát.
- Nem. Feltöltöm őket az online tárhelyedre, így csak akkor látod majd őket, ha akarod. Hidd el, csak rosszabb, ha lépten-nyomon képekbe meg üzikbe botlasz.
Közben Dylan a bajárati ajtóhoz kísérte Logant és kelletlenül elbúcsúzott egy csókkal barátjától. A fiú kénytelen volt hazamenni, hiszen a Justinos incidens óta egyetlen percet sem töltött otthon.
- Később találkozunk, este majd kiszököm vagy valami... Imádlak! - búcsúzott egy ölelés kíséretében, aztán kedvtelenül elindult a szomszédház felé.

Kristen
Kristen épp legújabb barátjával - azaz a vibrátorával szórakozott - amikor meghallotta anyja rikácsoló hangját.
- Takarodj haza! Kristen szobafogságban van, te suhanc!
Kristen kíváncsian - és nem kevés akaraterő segítségével - kikapcsolta játékszerét és kimászott a takaró alól, hogy megnézze, kivel kiabál édesanyja.
Az étkezőbe osont és onnan kukucskált ki a bejárati ajtóra. Anyjának csupán a tarkóját látta, de így is eltudta képzelni az asszony homlokán kidudorodó ereket, miközben kiabál. Az ajtóban aztán megpillantotta Austint, aki megszeppenve hallgatta Mrs. Stewart óbégatását.
- Csak az ajándékom szeretném átadni, Kristennek nem kell elhagynia a lakást.
- Az a lány semmiféle ajándékot nem érdemel azokután, ahogyan viselkedik!
- De hiszen Karácsony van - tárta szét karjait értetlenül Austin.
- Anya, legalább azt engedd meg, hogy az ajándékát ideadja! - sietett oda Kristen, aki attól félt, nem kaphatja kézhez legújabb meglepetését.
Austin szemmel láthatóan megkönnyebbült osztálytársa láttán. Lassan kifújta a levegőt és átnyújtotta a piros szalaggal átkötött, kocka alakú csomatot.
Mielőtt Mrs. Stewart megkaparinthatta volna a dobozt, Kristen sietve elvette a fiútól.
- Köszi az ajit, Boldog Karit! - mondta mosolyogva, aztán vendégét faképnél hagyva a szobájába szaladt ajándékával, mielőtt anyja elkobozhatta volna tőle.
Austin a lány után indult, de még a küszöböt sem sikerült átlépnie. Mrs. Stewart elé állt és éles hangon felcsattant.
- Szedd az irhád, mielőtt előveszem a kedvenc fakanalam!
Tudván, hogy a nő fakanál-használata nem a főzéssel kapcsolatosan híresült el, jobbnak látta, ha távozik. Csalódottan, fülét behúzva elindult a lépcsőházban, ami még mindig Mrs. Stewart rikácsolásától zengett.
Kristen közben már az ágyán ülve bontogatta ajándékát. A csomag méretéből sejtette, hogy nem egy újabb vibrátort tartalmaz, de még reménykedett abban, hogy talán más szexuális segédeszköz rejlik majd benne.
A csomagolópapírból végül egy fekete bársonydoboz esett a takaróra. Kristen a kezébe vette és kinyitotta. Szemei megteltek könnyekkel, ahogy a tenyerére helyezte a nyakláncon függő medált, amibe a Kraustin szót gravírozták. Bár sosem választottak maguknak ship-nevet, Kristen elég fanfictiont olvasott jó kislány korszakában ahhoz, hogy tudja, mit jelenet a szó.
- Kristen + Austin... - motyogta könnyeivel az ölében.
A nyakába vette az ékszert és ügyetlenül bekapcsolta, aztán kimászott az ágyból és a tükrös gardróbajtóhoz lépett, hogy szemügyre vegye. A szív-alakú medál aranylóan csillogott a nyakában. Még mindig könnyes arccal elmosolyodott. Senkitől sem kapott még soha ilyen szép ajándékot. Elhatározta, hogy minden nap hordani fogja. Nem számított, hogy Austinnal már nem alkottak egy párt. Nem számított, hogy még mindig haragudott a fiúra. Akkor is ő volt az első szerelme. Tőle kapta az első igazi csókját és vele veszítette el a szüzességét is. Bár a kapcsolatuk kezdetben csupán a testi örömökre épült, időközben egymásba szerettek. Ez pedig még mindig nem múlt el.
Kristen visszaült az ágyra és a csomagolópapírért nyúlt, hogy kidobja. Ekkor pillantotta meg az apróra összehajtogatott papírfecnit, ami először teljesen elkerülte a figyelmét. Izgatottan széthajtogatta és olvasni kezdte az Austin szokásos macskakaparásával írt levelet.

Tegnapelőtt akartam átadni az ajándékod, de nem lett kész időben... Nem tudtam, mi mást adhatnék, amivel kifejezhetem, mennyit jelentesz számomra. Mindig csak másokon röhögök Nickkel, de melletted megtanultam igazán nevetni. Mindig elérted, hogy jó kedvem legyen. Köszönöm. Már nem tudom visszacsinálni, de minden nap bánom, hogy annak idején nem becsültelek meg. Büszkének kellett volna lennem arra, hogy a barátnőm vagy, nem pedig titkolni... mert nálad jobb csajom még sosem volt. Remélem tetszik a nyaklánc! Kraustin... tudod, a Kristen és az Austin egymásba gabalyodott... Épp egy hülye tinisorozat ment a tévében, valami Retekdale, és onnan vettem az ötletet... Én még mindig szeretlek.

Kristen a mellkasához szorította a papírdarabot és a plafon felé emelt arccal boldogan, könnyeket hullatva elmosolyodott.

Miley
Miley és Zayn az ágyon ültek egymással szemben és felváltva szívtak egy jointot. A lány szobájában
voltak, aki teljesen meglepődött, mikor Zayn felhívta őt és megkérdezte tőle, van-e kedve találkozni.
- Shawn merre van? Úgy hallottam, most nálad lakik - szólalt meg néhány percnyi kínos csend után. Még mindig nem volt könnyű számára a fiú nagy, barna szemeibe nézni, de a fájdalom napról napra enyhült egy szemernyit. Fontos volt számára Zayn és tudta, hogy legalább még másfél évet együtt kell tölteniük, persze ha addig meg nem bukik. Szerette volna megőrizni a barátságukat, még ha tisztában is volt azzal, hogy ez mennyi önsanyargatással és kínnal jár.
- Iggy felhívta, hogy segítsen neki a szilveszteri bulija szervezésében, úgyhogy kiraktam náluk aztán nem tudtam magammal mit kezdeni és végül itt kötöttem ki.
- Örülök, hogy rendes vagy hozzá. Végre jóvá teszed azt, ahogy bántál vele. Remélem, hogy őszinték a szándékaid - jegyezte meg Miley gyanakodva.
- Azok. Nagyon megsajnáltam őt és szeretném, ha elviselhetőbb lenne az élete.
A lány kíváncsian közelebb hajolt Zaynhez. Még a kezében tartott jointról is megfeledkezett.
- Mitől gondoltad meg magad ilyen hirtelen? Mi történt? Egyik nap pénzt ajánlasz neki azért, hogy leszopjon, pár nappal később meg már nálatok lakik. - A következő pillanatban Miley szemei elkerekedtek az általa vélt felismeréstől - Ugye nem kérsz tőle semmit a segítségedért cserébe?!
- Fúj, dehogy! - ráncolta a homlokát megbotránkozva Zayn. A James-szel történtekről nem beszélhetett, hiszen megígérte Shawnnak, viszont így sem kellett hazudnia.
- Felnyitottad a szemem azzal kapcsolatban, mennyire undorítóan viselkedtem vele. Elmentem hozzá, hogy bocsánatot kérjek és nagyon megsajnáltam, mikor megláttam, milyen körülmények között él. Azt akartam, hogy legalább a Karácsonya teljen jól.
Miley szemmel láthatóan megkönnyebbült és beleszívott a kezében tartott füvescigarettába. - Ezt örömmel hallom! Ideje volt már, hogy észhez térj... Már teljesen úgy viselkedtél, mint Nick.
- Nem akarok rá hasonlítani...
- Tetszik Shawn? - Miley szemrebbenés nélkül szegezte a kérdést a fiúnak. Mindig kimondta, amire gondolt és sosem köntörfalazott.
- Nagyon aranyos srác és jól is néz ki. Kedvelem, de én még mindig...
- Még mindig érzel valamit Dylan iránt - fejezte be helyette a lány, mire Zayn csendesen bólintott.
Miley ráébredt, hogy a fiúnak sem könnyebb a helyzete, mint neki. Ő is reménytelenül szerelmes az egyik osztálytársába és ráadásul minden nap látnia kell, mennyire boldog Dylan Logan oldalán.
- Sajnálom... nagyon sajnálom, hogy nem tudom viszonozni az érzéseid. Hidd el, tudom, mit érzel. Viszont fontosabb vagy számomra annál, hogy szórakozzak veled. Megérdemled, hogy valaki igazán szeressen téged - nézett rá Zayn.
Mileyt teljesen meglepték a fiú szavai. Sosem beszéltek még ennyire nyíltan az iránta való érzéseiről.
- Köszönöm - csupán ennyit sikerült mondania, aztán átnyújtotta a jointot Zaynnek, aki nem firtatta tovább a témát.

Iggy
- Oké, tartsunk egy kis szünetet - vetette fel Iggy társai megviselt arca láttán. Az étkezőasztal körül
ültek egy halom jegyzet fölött. Iggy a laptopján tevékenykedett, barátnői telefonjukat nyomkodták, Demi és az időközben érkező Shawn tollal a kezükben jegyzeteltek, Dylan pedig telefonokat intézett.
- Kiraktam a posztot a blogomra és minden közösségi oldalamon megosztottam - jelentette ki Iggy fáradtan hátradőlve.
- Mi is megosztottuk és a retweetek is megvoltak - csatlakozott Charli.
- Remek. - Iggy kérdő tekintettel testvérére pillantott. - Dylan?
A fiú nem hallotta, hogy szólították. Túlságosan belemerült telefonja nyomkodásába. Épp Logannek írt üzenetet, a barátja pedig azt válaszolta, hogy sétál egy kicsit, mielőtt hazaér. Fel akart készülni lelkiekben arra, ami otthon vár majd rá.
A Dylan mellett ülő Nina türelmetlenül oldalba bökte.
- Mi az? - rezzent össze a fiú és felkapta a fejét.
- Elintézted, amit rád bíztam?
- Igen. Beszéltem a partiszervezőkkel. Megrendeltem a műanyagpoharakat, meg ami csak kell. Felhívtam anyát is, azt mondta megrendeli a piát nekünk, de apának ne szóljunk róla.
- Szuper. Demi? Shawn?
- Összeállítottuk a listát a kedvenc dalaidból. A blogodról szedtük az infókat - tudósította Demi. A lány örült, hogy sikerült valamivel lefoglalnia magát és így nem gondolt annyit Justinra. Jó érzés volt segítenie és hasznosnak éreznie magát.
- Nina?
- Felhívtam a kedvenc éttermed és megrendeltem a hidegtálakat. Csakis könnyed ételeket, inkább amolyan nasikat meg sütiket választottam. Az üdítőket is elintéztem - büszkélkedett a lány haját háradobva.
Iggy elismerően bólintott és Charlihoz fordult. - Te is sikerrel jártál?
- Igen, leszerveztem egy DJ-t, a diszkógömböket és a hangulatvilágítást is. Emellett Ninával meghívtunk minden ismerősünket facebook-on, hogy csatlakozzanak az eseményhez.
- Szupi! Én is meghívtam az enyéimet. Ariana, te meghívtad az ismerőseid?
A lány ábrándozó arckifejezéssel barátnőjére pillantott és elcsodálkozott. - Azt hogy kell?
Iggy bosszankodva forgatta a szemét. - Ennyit bíztam rád és ezt sem voltál képes megcsinálni?! Csak nyomogatnod kell hozzá a telefonod! Azt hittem, abban profi vagy. És a meghívót, amit Dylan szerkesztett a laptopján, kiposztoltad a közösségi oldalaidra?
- Mi igen - jelentette kórusban Nina és Charli, a többiek pedig bólintottak.
- Nem - felelt Ariana hajtincseit csavargatva.
- Akkor mi a szart csináltál eddig?! Charli, add ide a telefonját!
A lány kikapta a telefont Ariana kezéből és Iggy felé nyújtotta. A kijelzőn egy férfi nemiszerv volt látható.
- Farkakat nézegetsz a Google-ön?! Míg mindenki más megállás nélkül dolgozik?! Ariana, a végén esküszöm, eléred, hogy kitiltalak a bulimról!
- De hát Victoria már rendez egy bulit, mi miért nem lazíthatunk? Ott is a középpontba kerülhetünk. Ez a szervezés olyan fárasztó - nyavalygott Ariana.
Dylan fütyülni kezdett és a plafonra bámult. Tudta, mi következik.
- MIT MONDTÁL?! MÉGIS HOGY KÉPZELED?! - csattant fel türelmét vesztve Iggy. - Azt hiszed, majd simán átadom a terepet annak a némberben és majd jópofizok is hozzá?! Itt én uralkodom, nem ő! És megtartom ezt a kibaszott bulit, ha törik, ha szakad! Mégis mi az, hogy fárasztó a szervezés? Konkrétan semmit nem csináltál, csak faszokat nézegettél!
- Rajzoltam is - vallotta be csendesen Ariana, elemelt egy jegyzetlapot az asztalon heverő kupacról és megfordította. A papírról egy aprólékosan kidolgozott, hatalmas pénisz nézett vissza az asztalnál ülőkre. Dylanből kitört a nevetés, de Iggy egyetlen pillantásától elhallgatott. - Bocsi.
- Ariana - préselte ki fogai között a lány nevét Iggy. - Most azonnal menj fel a szobámba és nézd meg, hogy ott vagyok-e!
Barátnője értetlenül nézett vissza rá.
- De hiszen te itt vagy.
- Most még igen, de lehet, hogy mire az emeletre érsz, már én is ott leszek. Addig maradj ott, míg nem találkozol velem.
- Rendben, máris megyek! De akkor ott legyél! Mindjárt talizunk - azzal Ariana kirohant a nappaliból vezető lépcső felé.
Iggy megkönnyebbülten Dylanhez fordult.
- Hoznál valami üdítőt meg egy kis nasit nekünk a konyhából?
Dylan bólintott és Shawn felé fordult. - Segítenél?
A két fiú elindult a konyhába, Iggy pedig megnyitotta a Youtube weboldalát laptopján, hogy lejátssza az NSYNC Bye Bye Bye című klipjét.
- Demi, ezt neked küldöm!
Demi gyomra görcsbe rándult Justinra gondolva, de a dal végül pozitívan hatott hangulatára és elhatározta, hogy megpróbálja jól érezni magát, még ha öt percenként fojtogatni kezdi is a sírás.
- Úristen, a közös dalunk! - visította Charli és felpattant, hogy táncolni kezdjen. Két barátnője azonnal csatlakozott hozzá. Demi elnézte, ahogy felhőtlenül nevetgélnek és éneklik a dalszöveget, közben pedig tudatosult benne, hogy ezek az elérhetetlennek tűnő, sokszor gorombán és lekezelően viselkedő lányok is ugyanolyan emberek és tinik, mint ő vagy bárki más. Leszámítva persze azt, hogy gyönyörűek, népszerűek, divatosak és gazdagok.
- Én éneklem Timberlake szólóit - jelentette ki Iggy haját dobálva. Nina fenekét rázva rásandított.
- De akkor majdnem az egész számot te énekled.
- Tudom.
Ekkor megjelent Ariana az ajtóban és megrázta lófarkát. - Úgy lerajzolnám Lance Bass farkát! - kiáltott melleit simogatva.
- Szivi, ő meleg - forgatta a szemét Nina.
- Kit érdekel? Attól még elvehetné a szüzességem.
- Azt már elvette egy kígyóuborka.

Shawn
A hűtőszekrény előtt állva Dylan Shawnhoz fordult. Már egy ideje szeretett volna négyszemközt
beszélni a fiúval.
- Figyelj... most nincs itt Zayn, szóval ha szarul bánik veled vagy valamivel zsarol, nyugodtan elmondhatod.
- Semmivel nem zsarol, ne aggódj! - nyugtatta meg Shawn. - Tudom, hogy fura, nekem is az, de tényleg jól bánik velem.
Dylan kivett a hűtőből egy doboz narancslevet és a szekrényhez lépett, hogy keressen valami ropogtatni valót. Miután kivett egy-egy zacskó chipset és kekszet, ismét Shawnhoz fordult.
- De mitől változott meg ilyen hirtelen?
- Nem tudom - hazudta lesütött szemekkel Shawn. Jamesről nem akart beszélni. Nem szerette volna, hogy mindenki miatta aggódjon és azzal nyaggassák, hogy menjen el a rendőrségre. Tudta, hogy azt kellene tennie. Szégyellte magát a történtek miatt, pedig nem volt rá az égvilágon semmi oka. Hiszen semmi rosszat vagy szégyellnivalót nem tett. Mégsem akarta, hogy bárki is tudomást szerezzen a történtekről. Rettentően megalázva érezte magát, akárhányszor eszébe jutott az az este.
- Nem tudom, ezt tőle kellene megkérdezni. Viszont... nagyon hiányoztál az utóbbi időben. Te is és Iggy is - vallotta be elpirulva és felnézett Dylan arcára. Az barátságosan elmosolyodott.
- Te is hiányoztál. Most már ne kerülj minket, mert mi a barátaid vagyunk!
- Nem foglak. Ígérem. Megölelhetlek? - Shawn zavarában elnézett Dylan tekintete mellett, de a fiú elmosolyodott és magához ölelte őt. - Hát persze.
Miután elengedték egymást, Shawn komoly arccal nézett rá. - A te ölelésed a legjobb. Olyan... szeretettel teli. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy minden rendben van. Még ha igazából nem is.
Dylan elpirult a dícséret hallatán, de a hálálkodásnál fontosabbnak vélte a barátja szemeiben megbújó szomorúságot.
- Van valami, amit nem mondasz el? Ha baj van, ugye tudod, hogy bennem megbízhatsz?
- Tudom - sietett a válasszal Shawn, majd gyorsan hozzátette: - De nincs semmi, ne aggódj! Örülök, hogy itt lehetek.

Taylor
Taylor az oldalára feküdt az ágyon. A fekete festék elmaszatolódott megállíthatatlan könnyeitől a szemei alatt. A szülei ismét részegre itták magukat és a nappaliban karaokéztak a kilencvenes évek rockdalaira. Más körülmények között szívesen csatlakozott volna hozzájuk, de Luke-on kívül képtelen volt bármi másra gondolni. Azóta zokogott, amióta megnézte a fiú videóját. Gyűlölte, amit vele tett. Hiszen éveken át ő állt hozzá a legközelebb. Ő volt a legjobb barátja, a támasza, aztán ő lett a szerelme is. Most pedig Luke gyűlöli őt. Mint ahogy ő is gyűlölte saját magát. Miközben mozdulatlanul feküdt és enyhén rázkódott szűnni nem akaró könnyeitől, fülhallgatóján újra és újra meghallgatta a Metallica Nothing Else Matters című slágerét. Ez volt ugyanis Luke-kal a közös daluk. Amikor a másik oldalára fordult, felszisszent a fájdalomtól és a hasához kapott. Korábban Deryck gyomorszájon ütötte, mert megtudta, hogy felkereste Luke-ot és könyörgött a bocsánatáért. A lány ezerszer megbánta már, hogy eldobta barátját exéért cserébe. Sosem gondolta volna, hogy Deryck képes őt megütni, de a férfi agresszív lett a töménytelen mennyiségű drogtól és féltékeny volt Luke-ra. Taylor nem tudta, mit tegyen. Úgy érezte, csapdába esett. Hiába vergődött, mint a fogóba szorult egér, nem volt menekvés.

Victoria
Miután Iggy felajánlotta mindenkinek, hogy aludjanak náluk, Shawn üzent Zaynnek, hogy nem kell
érte mennie. A fiúban vegyes érzelmek kavarogtak, miközben hazafelé vezetett Mileytól. Zavarta, hogy Dylan és Shawn együtt töltik az éjszakát. Féltékeny volt, de nem tudta eldönteni, melyikükre. Talán mindkettejükre az volt. Jó érzés volt számára, hogy támaszt nyújthat Shawnnak. Attól tartott, most, hogy a fiú kibékült Dylanékkel, rá már nem lesz szüksége. Gondolataiból csupán akkor zökkent ki, amikor a szobájába érve egy hívatlan vendéget talált az ágyában. Victoria volt az. A párnák között feküdt melltartóra vetkőzve és kéjes tekintettel nézett az ajtón belépő fiúra.
- Bocsi, de irtó meleg van nálatok!
- Vic... Victoria - tátotta el a száját a fiú. Egyáltalán nem számított a rég látott lány felbukkanására. Elsős korában még odáig volt Victoriáért, de akkor még nem volt elég menő ahhoz, hogy megkaphassa az akkor végzős lányt. - Mit keresel itt? Nem is tudtam, hogy hazajöttél... - hebegte.
- Idén itthon töltöm az Ünnepeket és gondoltam beköszönök, mert rég taliztunk. Anyád azt mondta, itt megvárhatlak.
Victoria feltápászkodott az ágyról és fenekét riszálva az ajtóban ácsorgó fiúhoz lépett.
- Tartok egy szilveszteri bulit és örülnék, ha te is ott lennél. Ugye nem okozol csalódást? - rebegtette szempilláit.
- Az az igazság, hogy már kaptam meghívást Iggy bulijára...
Valamilyen oknál fogva Zayn nem szívesen okozott csalódást a lánynak. Victoria kisugárzása rengeteg fiút megbabonázott és ez alól ő sem volt kivétel.
- Szerintem nem zavarná, ha nem lennél ott. Úgy hallottam, nem igazán kedvel. Ráadásul őt minden nap láthatod a suliban, de engem ki tudja, mikor látsz majd legközelebb? - Victoria egészen közel hajolt Zaynhez. A fiú a nyakán érezte a lány édes, gyümölcsös leheletét. A térdei akaratlanul is elgyengültek és megremegett az alsó ajka.
- Talán... nem tudom. Ezt még át kell gondolnom.
- Rendben, várom a válaszod... és talán cserébe most megkaphatod, amire mindig is vágytál! Jó éjt, szépfiú - azzal a lány magára kapta pulóverét és kecsesen kilibbent az ajtón, mielőtt Zayn akár pisloghatott volna.

Logan még elszívott három szál cigarettát a ház mögött bújkálva, mielőtt hazament. Tartott a szüleivel való találkozástól, de nem akarta tovább halogatni. Minél előbb túlesik rajta, annál jobb, gondolta. 
Az ajtóban állva nagy levegőt vett és belépett rajta.
Jean épp akkor kanyarította vállára kabátját. Fia láttán egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, de aztán folytatta a félbehagyott csekeledetét és elindult az ajtó felé.
- Hová mész ilyen későn? - állt félre az ajtóból Logan, hogy a nő elférjen mellette.
- Megnézem, nyitva van-e az éjjel-nappali. Elfogyott a sör.
- Miért nem megy el Robert és nézi meg magának ő?
Jean összeszűkült szemekkel visszafordult a bejárat előtti lépcsősorról. - Ha azt akarod, hogy ne szóljak bele abba, kivel jársz, neked sem kellene! - azzal a nő sarkon fordult és elsietett.
Logan kedvszegetten a lépcsőhöz indult és csendben felsomfordált az emeletre. Robert épp egy meccs ismétlését nézte a nappali kanapéján, de figyelme nem kerülte el nevelt fia érkeztét. Utána indult az emeletre. Mielőtt Logan becsukta volna szobája ajtaját, a férfi belökte azt és dühösen villogó tekintettel a fiúra meredt.
- Kezd nagyon elegem lenni belőled meg a buzi pajtársaidból is! Hogy gondoltad, hogy az a kis köcsög így beszéljen anyáddal, aztán lelépj vele Karácsony este?! Egyáltalán nem vagy tekintettel az anyádra?!
- Ti nem akartok elfogadni engem! - csattant fel idegesen Logan. Robert minden egyes szavától egyre jobban ökölbe szorultak ujjai, míg végül körmeivel saját tenyerébe vájt. - Miért nem láttok végre túl a saját igazatokon egy kicsit? Felnőtt emberek vagytok!
Robert megindult a fiú felé és pulóvere nyakánál fogva megragadta őt.
- Undorodom tőled! Ne várd, hogy elfogadjalak. Beteg vagy. Aberrált. És mától nem fogod az orrunk alá dörgölni! Nem hozhatsz ide egyetlen fiút sem. Világos?! Vége. Fogadd el és örülj, hogy megtűrünk.
- Utállak - mondta Logan könnyes szemekkel. Annyi megvetést sűrített az ajkait elhagyó hét betűbe, amennyi csak tőle tellett.
- Látszik, hogy nem volt apád, aki megneveljen. Jean túlságosan is kesztyűs kézzel bánt veled. Elkanászosodtál, talán ezért is lettél buzi. Na de majd én kinevelem belőled. Vedd le a ruhád!

Nina
Nina a többiekkel ellentétben nem maradt éjszakára Iggyéknél, hanem hazament, hogy nyomozzon
testvére után és minél több információt megtudjon a szilveszteri bulijáról.
Victoria épp régi szobájában feküdt az ágyon és az Iggy bulija számára létrehozott facebook eseményt tanulmányozta. Minden érdeklődőt és résztvevőt meghívott a sajátjába is, amit egy vad, felejthetetlen és füledt főiskolás partyként reklámozott. Tudta, hogy a tinilányokat szexi, idősebb pasik jelenlétének ígéretével csábíthatja el. Ahol pedig sok a tinilány, oda özönleni fognak a kiéhezett tinifiúk is. Lehet bármilyen nagyszabású Iggy bulija, a szex mindig jobban fogy. A lány eltökélt volt és hajthatatlan, hiszen nem engedhette, hogy utódja lepipálja őt. Ha kell, akár aljasabb módszerekhez is folyamodik, gondolta.
Nem lepődött meg, mikor Nina belépett a szobájába.
- Még fent vagy?
- Amint látod, igen - felelte Victoria. Tisztában volt azzal, mi a szándéka húgának. Információkat akar.
- Hogy állsz a buliszervezéssel?
- Remekül. Meghívtalak az eseményre, ott minden infót megtalálsz.
- Nem gondoltál még arra, hogy inkább te is elmenj Iggy bulijára? - próbálkozott Nina, bár tudta, hogy teljesen hiába.
Victoria felült az ágyon és mosolyogva hátravetette haját a válla fölött.
- Ne álmodozzatok. Rettegtek, hogy mindenki az én bulimon lesz, ugye?
- Nem. Te már leszerepeltél. Iggy az új királynő, az egész suli az ő buliján lesz. Az pedig több száz ember. Téged a kilencedikesek meg a tizedikesek nem is ismernek, a harmadikosok ki nem állhatnak, max a negyedikeseket érdekled - forgatta a szemét Nina.
Testvére nem illetődött meg. Felállt és a lányhoz lépett. Magasabb volt nála és jóval magabiztosabb is. Szánakozva mosolygott, miközben a szemeibe nézett.
- Hugi, a középsuli nem a világ. Rengeteg fiatal lakik a városban, aki nem a ti középsulitokba jár.
Nina tovább ellenkezett.
- A tavalyelőtti kollekció már senkit sem izgat.
- Én nem csupán egy kollekció vagyok, hanem maga a tervező. Sosem megyek ki a divatból. Most pedig megyek tusolni, ha megbocsájtasz - azzal Victoria a fürdőbe vonult és magára zárta az ajtót. Nina pontosan ezt a pillanatot várta. Sietve, de óvatos léptekkel az ágyhoz igyekezett és előhalászta testvére mobilját a párnák közül, hogy kutakodjon benne. Csalódottan sóhajtott, mikor látta, hogy a telefon kijelzőjének feloldásához kód szükséges.

Logan
Logan elkerekedett szemekkel, rémülten nézett nevelőapja szemeibe.
- Mit akarsz csinálni velem?
- Azt, amit már korábban is kellett volna!
Robert egyik kezével megragadta a fiút a hajánál fogva, a másikkal pedig kicipzárazta pulóverét és lerángatta róla.
- Vedd le a pólód!
- Nem! - ordította Logan. A hatalmas pofontól megtántorodott és az ágyra esett. Piros arcát szorongatva felnézett Robertre és távolabb csúszott tőle az ágyon. A férfi elkapta a lábát és visszarántotta őt, majd megragadta Logan felgyűrődött pólóját és lehúzta a fejéről. A következő pillanatban kihúzta a szíjat nadrágjából, a hasára fordította a fiút és ütni kezdte a hátát a nadrágszíjjal.
- ETTŐL-MAJD-MEGTANULOD-HOGYAN-VISELKEDJ! - kiabálta a férfi. Minden szót egy újabb csattanással nyomatékosított, miközben Logan az ágyneműbe temetett arccal ordított. A takarójába markolt, de a fájdalmat nem tudta nem érezni. Könny szökött a szemébe, miközben Robert újra és újra rácsapott a nadrágszíjjal.
Dylanre gondolt és arra, milyen jó lesz újra látni őt. Arra, hogy a fiú ölelése begyógyít majd minden sebet, és a fájdalom, amit ebben a pillanatban érez, a karjaiban már csupán a múlté lesz. Minden rendben lesz, amikor megcsókolják egymást. Már semmi sem fog fájni, ha Dylan szemeibe néz. Megverhetik százszor, vagy akár ezerszer is, de az érzésein egyetlen sebet sem ejthetnek. Soha nem fogják tudni kiverni belőle azt, hogy ki is ő. Soha nem fog megváltozni. Nem is tudna. Ez nem az ő döntése volt, ilyennek született. Ezen pedig semennyi verés nem fog változtatni. A Dylan iránt érzett szerelme örökre szól. Bár még mindig rettenetesen fájt, amikor a nadrágszíj a bőrén csattant, a lélekjelenlétét barátjára gondolva sikerült megőriznie.
Hallotta, amint a földszinten nyílik, majd csukódik a bejárati ajtó. Utoljára még csattant egyet a nadrágszíj, majd Robert beletörölte róla a vért Logan pólójába és visszacsúsztatta a nadrágjába. Elégedetten nézett az ágyon mozdulatlanul heverő fiú hátára.
- Legközelebb folytatjuk! - búcsúzott a férfi, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Néhány percnyi mozdulatlanság után Logan megpróbált felülni. Felszisszent. Égett a bőre a fájdalomtól. A fürdőbe botorkált és háttal a tükör elé állt, hogy szemügyre vegye állapotát. A háta égővörös volt és több helyen is vérzett ott, ahol a szíj felhasította bőrét. Leült a kád szélére és megnyitotta a csapot, hogy vizet engedjen. Míg várakozott, a tenyerébe temette arcát és rázkódó vállakkal, némán zokogni kezdett.

Logan

6 megjegyzés:

  1. Demit sajnáltam nagyon, nem ezt érdemelte. Az viszont tetszett hogy Iggy vígasztalta. Remélem a későbbiekben is jóban lesznek ők ketten. Szegény Logan, meddig hagyod még szenvedni? Gyorsan likvidáld azt a rohadt mostoháját :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnáltam őt... tényleg nem ezt érdemelte. Komolyan szerettem volna, hogy ő és Justin boldogok legyenek. De van, amikor a sztori írja magát, és Justin valahogy mindig Iggynél kötött ki. Demi pedig azt érdemli, hogy valaki igazán szeresse. Hát, már ideje lenne. Robert egy rohadék. Sajnos vannak dolgok, amikről nem dönthetek, hiába én írom, a történet parancsol.😂 Köszönöm, hogy olvastad és írtál!😇😇

      Törlés
  2. Annyira vártam már az új részt, és mindig rájövök, hogy benned nem lehet csalódni!
    Imádtam minden egyes jelenetet, és több helyen is megleptél. Iggy kedves volt Demivel. Efölött még nem tudok napirendre térni, de nem is kell. Belefér a karakter imázsába, és sokat dob rajta. Őszintén szólva örülök, hogy Justin szakított Demivel, nem illettek össze, ha jól belegondolunk.
    Dylan és Logan? Ahh. Annyira imádom őket, és úgy sajnálom szegény Logant. Robert egy seggfej, nem értem, Jean miért nem jön rá végre erre.
    Alig várom a szilvesztert. Kíváncsi leszek, mit fogsz kitalálni és hogy ki marad alul, bár ez szerintem egyértelmű. 😏
    Shawn és Zayn is nagyon cukik voltak. 😍 De ha Zayn csak játszik Shawnnal, akkor kI fogom csinálni...
    És esküszöm, most elkezdtem szurkolni Austinnak és Kristennek. Austin hülye volt, de megbánta és megérdemelne egy második esélyt.
    Annyi lenne a tippem így a végére, hogy a szórendre figyelj oda jobban, mert voltak elég furcsa megoldásaid az elején.
    Várom a következő fejezetet! 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! 🤧
      Annyira örülök, hogy még most is ugyanúgy szereted a blogom, mint az elején.😇
      Örülök, hogy sikerült meglepnem valamivel, téged pedig nem könnyen lehet.😂
      Iggy azért nem lett szent, de ő is keresztül ment azon, amin most Demi, ezért együtt tud vele érezni.🥺
      Szerintem sem illettek össze, valahogy Justinon mindig érződött, hogy még mindig Iggybe szerelmes.
      Szerintem is nagyon cukik együtt Dylanék.😍
      Jane egy idióta...
      Austinéknak én is szurkolok, olyan aranyos, ahogy próbálkozik. Látszik, hogy ebben nincs tapasztalata, de igyekszik.
      Rendben, köszönöm az észrevételed.😇
      Remélem a következőt hamarabb tudom majd hozni.😘

      Törlés
  3. Imádtam ezt a részt is, de melyiket nem? Shawn és Zayn nagyon aranyosak, Kristent nem lehet nem szeretni, és Victoria egy kis szajha, de ezt te is tudod

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy tetszett.🤗
      Mindenben egyet kell, hogy értsek, főleg abban, hogy Victoria egy kis szajha.😌😂

      Törlés