2018. április 14., szombat

33. Fejezet: Következmények

Logan
Logan a zuhany alatt állt behunyt szemekkel és a Dylannel közös csókukon járt az esze. Bár azóta már három nap eltelt, még mindig semmi másra nem tudott gondolni. Talán mondania kellett volna valamit ott és akkor, de képtelen volt szavakat formálni. Miután elengedték egymás ajkait, csak feküdtek tovább szótlanul összebújva, aztán Dylan hirtelen kipattant az ágyból és az ablakhoz sietett. Csak azt hajtogatta, hogy ezt nem lett volna szabad... hogy ő sem különb Justinnál, aki megcsalta Iggyt... hogy ő is megcsalta Tylert. Logan hiába próbált a szavába vágni és megnyugtatni, hogy ő egyáltalán nem olyan, barátja hajthatatlan volt. Aztán elköszönt és lemászott a létrán, hogy haza rohanjon. Az azóta eltelt három napban egyikük sem ejtett szót a csókról, pedig mindketten csakis arra tudtak gondolni. Logan elnézte az iskolában, ahogy Dylan minden órán Tyler mellett ül; nézte, ahogy olykor egymásra pillantanak, vagy összeér a könyökük, miközben jegyzetelnek... és azt kívánta, bárcsak ő lenne Tyler helyében. Bárcsak visszaülhetne a helyére és legalább az iskolában érezhetné Dylan közelségét. A fiú nem szökött fel újra hozzá a létrán keresztül, pedig minden este vágyott rá, hogy megpillantsa őt az ablakban. Logan elzárta a vizet és kisöpörte szemeiből vizes hajtincseit, aztán a törülközőért nyúlt. Mikor már az ágyán feküdt, a kezébe vette telefonját és megnézte, hogy írt-e neki Dylan. Elszomorodott, mikor látta, hogy barátjától nem érkezett új üzenet. Mióta csókolóztak, alig beszéltek egymással. Néha sikerült elszívniuk egy cigit az órak közti szünetekben, de azon kívül semmi. Még mindig vigyáztak arra, hogy ne lássák együtt őket kettesben az iskolában. Logan azon tűnődött, vajon meddig lesz még szobafogságban és meddig akarják őt Dylantől tiltani a szülei. Aztán arra gondolt, miért nem szökik fel hozzá újra a fiú. Vajon fél, hogy megint történne köztük valami? Vagy a bűntudat áll az útjába? Esetleg haragszik rá, amiért megcsókolta őt? Akkor és ott nem úgy tűnt, hiszen Dylan is ugyanannyira benne volt abban a csókban, mint ő. Vajon mi lesz most a barátságukkal? Logan úgy érezte, mindenképp változni fog valamilyen irányba. Vagy több lesz belőle, vagy kevesebb. Hiszen ez a jelenlegi állapot már nem tartható fent hosszútávon.
- Csak kevesebb sose legyen... - motyogta halkan a takaróba.

Dylan szeretett volna átszökni Loganhez, csak hogy láthassa őt. Mindennél jobban szerette volna. Ahogy azt is, hogy újra megtörténjen az, ami legutóbb, amikor meglátogatta barátját... de tudta, hogy helytelen ilyesmire
Dylan
vágynia. Azt is tudta, hogy ha átmenne Loganhez és ismét csókra kerülne sor, túlságosan gyenge lenne ahhoz, hogy ellenálljon. Nem akarta megcsalni Tylert. Nem akart ő is olyan emberré válni. Elítélte a hűtlenséget és undorodott magától. Nehezen hozta meg a döntést, de úgy érezte az lesz a legjobb, ha elmondja Tylernek, mi történt közte és Logan közt. Tudta, hogy ettől a fiú még jobban kiborul majd kettejükre és bele se mert gondolni abba, hogy milyen következményei lesznek annak, ha beszél, de egyszerűen képtelen volt saját magával együtt élni. Ha ez az ára annak, hogy nyugodt legyen a lelkiismerete, megteszi. Hiszen a pszichológus is ezt tanácsolta neki, akivel tegnap újra találkoznia kellett. Dylan azt is tudta, hogy Tylerrel ez nem mehet tovább. Akármennyire is próbált beleszeretni a fiúba, nem sikerült. Az ő szíve másért dobog és ebbe bele kell törődnie. Akármi is lesz Logannel, Tylert nem használhatja ki tovább. Így mindketten csak szenvednek. Ő pedig soha nem volt az az ember, aki becsap és kihasznál másokat. Mikor végre sikerült magában meghoznia ezeket a döntéseket, úgy érezte, máris megkönyebbült. Tudta, hogy a könnyű és a helyes út között óriási a különbség.

Miley, Justin és Zayn a fiú szobájában üldögélt és sört iszogattak. Mikor két barátja megtudta, hogy felébredt a kómából, azonnal siettek hozzá hanyatt-homlok a kórházba, aztán addig ölelgették őt, míg végül úgy érezte magát, mint egy összepréselt konzerv. Egyáltalán nem bánta. Ő is ugyanolyan boldog volt, amiért visszatért az életbe, mint barátai. Miley alig tudta abbahagyni a sírást és Justin szeme is könnyektől csillogott. Minden úgy volt a két fiú között mint azelőtt, hogy összevesztek volna Iggyn. Justin végre visszakapta legjobb barátját, amitől máris könnyebbnek érezte a vállát nyomó problémák súlyát. Zaynt aznap engedték ki a kórházból, ezt pedig meg kellett ünnepelniük egy kis lazulással.
- El sem hiszem, hogy végre itthon vagyok... - mosolygott hálásan Zayn, majd két barátjára pillantott. - Az ápoló mondta, hogy szinte minden nap bent voltatok nálam, amíg nem voltam magamnál. Köszönöm... nagyon sokat jelent, hogy mellettem voltatok, még ha nem is tudtam róla. Örülök, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve.
Zayn
- Nagyon hiányoztál, haver - veregette meg a vállát Justin, Miley pedig buzgón bólogatott.
- Annyit sírtam miattad, hogy csoda, hogy még nem száradtam ki.
Zayn emlékezett még a baleset előtti utolsó pillanatokra, amint épp Dylan miatt sírt. Olyan távolinak tűnt minden, mintha egy előző életéből származtak volna a szemei előtt lepergő képkockák. Tudta, hogy valamit érez a fiú iránt, de abban már kételkedett, hogy ez igazi szerelem lenne. Úgy vélte a baleset előtti napokban nagyon felfokozódtak az érzelmei és teljesen összezavarodott. Eszébe jutott Tyler és az, hogy vajon végül sikerült-e megszereznie magának Dylant, vagy sem. Bosszantotta ha arra gondolt, hogy míg ő magatehetetlenül feküdt a kórházi ágyán, addig Tyler ki tudja mi mindent ért el. Utált veszíteni. Nem bírta elviselni, ha valaki legyőzi őt valamiben. Neki kellett volna nyernie. Ha másért nem is, legalább magáért a győzelemért. Most, hogy végre visszakapta az életét, egyszerűen csak élvezni akarta azt és nem sóvárogni olyanért, amit nem kaphat meg. Már abban sem volt biztos, hogy egyáltalán akarja-e még. A balesettel minden megváltozott. Mintha újjászületett volna, míg kómában volt. Hálás volt a sorsnak, amiért kapott egy esélyt az újrakezdésre.

Dylan az éjszakai fényben fürdő város utcáin autózott egymagában, miközben ismétlésre állítva hallgatta Lana Del Rey Ride című dalát. A lehúzott ablakokon besüvítő szél vadul játszadozott a hajtincseivel, a szájában egy cigaretta lógott és olyan szabadnak érezte magát, mint még sohasem. Kizárt minden problémát és megpróbált a pillanatnak élni, nem gondolni senkire és semmire. Viszont akármennyire is erőlködött, hogy ez sikerüljön, volt valaki, akit nem sikerült kivernie a fejéből. Arra vágyott, hogy Logan ott üljön mellette és megoszthassa vele ezt a pillanatot. Nem akart beszélgetni. Nem akart töprengeni. Nem akart semmi mást, csak hogy a fiú ott üljön mellette, miközben a szél a hajukba kap, a város fényei pedig színesre festik az arcukat.
Amíg az utakat járta, addig Logan továbbra is a szobájában raboskodott. A fiú egyre nehezebben bírta a bezártságot, azt pedig még nehezebben, hogy nem találkozhat Dylannel. Hason fekve feküdt az ágyán és telefonján visszanézte a közös videóikat. Végül azon kapta magát, hogy Dylant hívja. A fiú néhány csörgés utan fel is vette a mobilját.
Dylan
- Szia, zavarok?
- Ne kérdezz hülyeségeket! - torkollta le Dylan. Logan hallotta a háttérben a város zaját és kíváncsian a hátára fordult.
- Hol vagy?
- Kocsikázok. Te?
- Csak a szokásos. Fekszem a szobámban... Tylerrel vagy? - Logan lélegzetvisszafojtva várta a választ, aztán megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Nem, egyedül. Ha elmegyek érted, kiszöksz hozzám az ablakodon? Oda készítem neked a létrát.
Logan szíve a torkában dobogott. Három napja egyáltalán nem találkoztak  a sulin kívül, megszökni pedig akkor szökött meg utoljára, amikor Dylan még kórházban volt. Felpattant az ágyáról és az ajtóhoz sietett. Halkan kinyitotta és ellenőrizte, ébren van-e még Jean és Robert. A szobájukból nem hallott ki semmilyen zajt, még a tévé hangját sem.
- Igen - mondta izgatottan.
- Tíz perc és ott vagyok - búcsúzott Dylan boldogan, aztán lerakta a telefont és autójával visszakanyarodott az úton.

Iggy konferenciahívás keretein belül  beszélgetett három barátnőjével, miközben kényelmes fotelében ült és pezsgőt szürcsölgetett.
- Még nem is meséltem, hogy találkoztam azzal az egyetemistával, akiről beszéltem nektek... Olyat szexeltünk, hogy még a hajam is égnek állt, mintha megcsapott volna kétszázhúsz volt! - újságolta Nina, aki már két napja a megfelelő pillanatra várt bejelentésével.
- Úristen, én is akarok szexelni már! - kesergett Ariana, miközben meztelen melleit vizsgálgatta a tükör előtt. - Nektek is kicsit lejjebb van az egyik mellbimbótok, csajok? - tette hozzá tűnődve.
- Ariana, hatvan másodpercre kitiltalak a beszélgetésből. Számolj vissza és addig fogd be a szád! - reccsent rá Iggy, mire barátnője kezével befogta a száját.
- Ariana, te egy tizenkét éves agyi szintjén lehetsz, vagy inkább egy hatévesén, szóval te nyugodtan várhatsz a szüzességed elvesztésével még egy évtizedet - szólt a kagylóba Charli, aki törökülésben ült az ágyán és épp a körmeit festette.
- Egy évtized az egy évnek a tizede? Az hány nap? - érdeklődött Ariana, mire Charli horkantva felnevetett.
- Mondtam, hogy maradj csendben hatvan másodpercig! - forgatta a szemét Iggy és egyszerre lehúzta pohara tartalmát. Ariana sajnálkozva szabadkozott.
- Sajnálom, de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg!
- Egy évtized az tíz évet jelent, te idióta!
- Akkor miért évtized? - csodálkozott Ariana. - Szerintem az egy évnek a tizedét jelenti, csak azt hiszitek olyan hülye vagyok, hogy beveszem, amit mondtok! - panaszkodott Ariana, miközben a tükör előtt ülve vizsgálgatta magát.
- - Szerintem a te agysejtjeid kihalófélben vannak... - állapította meg Iggy, de barátnője még mindig nem fogyott ki a kérdésekből.
- Nektek milyen a csiklótok? Szerintem az enyém olyan kis cuki. Biztos tetszeni fog majd a fiúknak.
Ez volt az estére Ariana utolsó mondata, Iggy ugyanis szó nélkül kirakta őt a beszélgetésből.
- Na végre! Már kezdett az agyamra menni... - sóhajtott megkönnyebbülten Nina, aki laptoppal az ölében feküdt az ágyán és saját bikinis fotóiban gyönyörködött.
- Szerintem olyan vicces... tudósoknak kellene tanulmányozniuk őt - kacagott Charli. Iggy úgy döntött, megpróbál értelmes témát feldobni.
- Holnap végre Halloween! El sem hiszem, hogy végre megtarthatom a bulimat! Már mióta szervezem...
- Annyira várom már! Remélem tele lesz a ház dögös pasikkal! - reménykedett izgatottan Nina. Iggy a szemét forgatta.
- Gondolom akkor nem jöttél össze azzal az egyetemistával...
Iggy
- Nem, dehogy! Én nem akarok most pasit. Cseszettül szexi vagyok és bűn lenne ettől a testtől megfosztani azt a sok kiéhezett, izzadt, kockás hasú pasit, akik mind arra várnak, hogy magukévá tegyenek. Hülye lennék mindig ugyanazzal szexelni...
Nina a következő pillanatban azt vette észre, hogy Arianához hasonlóan már ő sincs hívásban.
- Ribanc... - forgatta a szemét, miközben az ágyra dobta a telefonját és elmélyedt saját fotói tanulmányozásában.
- Úgy hallom csak mi ketten maradtunk - állapította meg Charli.
- Valahogy most nem volt türelmem a hülyeségeikhez. Végülis az ikertestvérem begyógyszerezte magát, ezek a ribik meg állandóan csak a szexről képesek beszélni.
- Úgy sajnálom szegény Dylant... Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen rossz a helyzet - sajnálkozott Charli letört hangon. Iggy felsóhajtott.
- Én sem, pedig én együtt lakom vele. Nagyon nehéz volt úgy látnom őt, annyira fájt...
- Miután hazaértem a suliból, elbőgtem magam. Téged és Dylant szeretem a legjobban. Tudom, hogy nem vagyok vele olyan közeli kapcsolatban... - próbálta megmagyarázni Charli, de Iggy a szavába vágott.
- Tudom, mit érzel iránta. Örülök, hogy fontos neked. Legalább ez is közös bennünk. De valahogy tovább kell lépned. Évek óta sóvárogsz utána. Megérdemled, hogy te is boldog legyél és valaki igazán szeressen.
Charlinak nagyon jól estek barátnője szavai. Tudta, hogy Iggytől nem sűrűn hallani ilyesmit és emiatt még inkább örült neki.
- Köszi, tudom hogy esélytelen az egész, de nem tudom őt kiverni a fejemből... talán ha végre megismernék valakit, aki érdekel, sikerülne.
- Fogadjuk meg, hogy mindketten azon leszünk, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat. Te Dylant, én pedig Justint. Talán a Halloween bulin végre találsz valakit, aki érdekelni fog. Esetleg Martin Garrix megfelel? - nevetett Iggy.
- Simán!

Logan már az ablakban várakozott, amikor végre megpillantotta a szomszédból a házuk falához igyekvő Dylant. A fiú pár másodpercre eltűnt látóköréből, majd a létrával tért vissza. Logan kinyitotta az ablakot és óvatosan, hogy ne csapjon  zajt, kimászott rajta. Mikor leért a létrán, megállt Dylan mellett és a fiúra nézett. Nem bírta megállni, hogy ne ölelje magához őt.
Dylan
- Úgy hiányoztál! Azt hittem kerülsz... a suliban se tudunk beszélni soha... - mondta csalódottan. Dylan viszonozta az ölelést és bűnbánóan mosolygott.
- Ne haragudj, csak rosszul éreztem magam azért, ami legutóbb történt... De már annyira hiányoztál. Nem bírtam volna ki még egy napot.
Miközben elindultak Dylan autójához, Logan barátjához fordult.
- Vártam, hátha újra felmászol majd hozzám...
Dylan elvigyorodott.
- Ez tiszta Dawson és a haverok.
Mikor már a kocsiban ülve járták a várost, Dylan elővett a kesztyűtartóból egy doboz cigit és Logan ölébe dobta. - Gyújts rá!
- Neked is meggyújtsak egy szálat? - kérdezte Logan, mire barátja bólintott. Mikor már mindketten cigiztek, Dylan erősen koncentrált az útra és próbálta legyőzni a késztetést, miszerint egész úton Logant bámulja, esetleg megérintse vagy csak egyszerűen nekiessen és megcsókolja őt. Egyre nehezebb volt a fiú közelében lennie anélkül, hogy ne kelljen küzdenie a vágyaival.
- Szerinted meddig leszünk még eltiltva egymástól? - kérdezte, hogy elterelje gondolatait.
- Fogalmam sincs. Örökké? Nem úgy tűnik, mintha anya meg akarná gondolni magát a közeli jövőben. Úgy kezelnek, mint egy rabot. Nem is vesznek figyelembe. Anya meg sem kérdezi, mi van velem. Csak menjek fel a szobámba, tanuljak és csináljak úgy, mintha nem is léteznék - sóhajtott Logan, mire barátja akaratlanul is a combjába markolt, aztán elvörösödve visszaemelte kezét a kormányra, mikor észbe kapott.
- Úgy sajnálom. Mi lenne, ha megszöknénk? Van egy kis tóparti nyaralónk, szoktunk ott nyaralni, de most üres. Mi lenne ha elmennénk oda, csak mi ketten? - vetette fel Dylan óvatosan, de csillogó szemekkel.
- Komolyan? - bámult rá izgatottan Logan, de aztán lelombozva folytatta. - Ha elszöknék, anya egyből a rendőrséggel kerestetne, aztán mire hazaérnék már össze lennének pakolva a cuccaim, hogy induljak a bentlakásosba...
- Majd kitalálunk valamit.
Miután Dylan leparkolt a házuk előtt autójával, visszakísérte Logant a szomszédba és a fiú felé fordult, hogy elköszönjön tőle.
- Még ne köszönj el... Mássz fel és nézd meg tisza-e a levegő, aztán felmegyek hozzád egy kicsit - ajánlotta Dylan, mire Logan elmosolyodott és elindult a létrán. Miután megbizonyosodott arról, hogy szülei alszanak, intett Dylannek, hogy ő is mehet.
Logan szobájában aztán mindketten leültek az ágyra, a fiú pedig lehajolt és felkapott a szőnyegről egy barna Teddy macit. Egy pillanatig mindketten némán bámultak a macira, aztán Logan átnyújtotta Dylannek.
- Már neked akartam adni korábban is, mert rád emlékeztet... csak nem jöttél át hozzám - magyarázta, mire barátja fülig elvörösödve elvette tőle a macit.
- Rám? - pillantott fel a fiú arcára.
- Igen. Olyan aranyos, mint te... vagyis te aranyosabb vagy, de na... - magyarázta elpirulva Logan.
- Köszönöm!
Dylan a fiúhoz hajolt, hogy megölelje őt, de Logan meglepte őt a reakciójával. Nem csupán viszonozta az ölelést, hanem Dylan nyakához nyomta az arcát és úgy szorította őt, mintha sosem akarná elengedni. Miután nagy nehezen mégis szétváltak, Dylan nagy szemekkel nézett a fiúra.
- Mostanában minden olyan zavaros... - hebegte.
- Tudom. Mióta eltiltottak tőled, még jobban veled akarok lenni, mint eddig. Pedig eddig sem akartam mást, csak azt, hogy veled legyek - vallotta be Logan, aztán mindketten az ajtó felé kapták a fejüket a folyosóról beszűrődő léptek zajára.
- Gyorsan mássz ki az ablakon! - suttogta ijedten Logan, mire barátja a plüssmacival a kezében az ablakhoz
Logan
sietett és kinyitotta. Valaki próbált benyitni a szobába, de az ajtó zárva volt.
- Nyisd ki, kölyök!
Logan sietve bezárta az ablakot, aztán az ajtóhoz lépett és nagy levegőt vett, mielőtt kinyitotta. Mögötte Robert állt atlétában, rövidnadrágban és papucsban.
- Van itt valaki? - kérdezte gyanakodva, majd Logan mellett belépett a szobába és körbenézett. Ellenőrizte a fürdőt, a szekrényt, még az ágy alá is benézett.
- Pedig hallottam, hogy beszélsz! - mondta felegyenesedve. Logan értetlen képett vágott és az ágyon heverő telefonjára mutatott.
- Csak az egyik osztálytársammal beszéltem telefonon.
- Igen?! És melyikkel? - kérdezte hitetlenkedve nevelőapja, mire Logan kibökte az első lány nevét, ami eszébe jutott.
- Charlival.
Robert felvonta a szemöldökét.
- Egy újabb fiú?
- Nem. Ő egy lány. A barátnőm... - hazudott hirtelen ötlettől vezérelve Logan. Robert még néhány másodpercig némán nézte őt azon töprengve, higgyen-e neki, aztán kicsörtetett a szobából.
- Vicces vagy, kölyök. Buzi vagy, még a hülye is látja. Jó lenne, ha nem hangoskodnál, hanem végre aludnál! Tudtommal holnap iskola.
- Oké... Jó éjt - mondta Logan megkönnyebbülve, aztán az ágyra vetette magát.

Másnap reggel Kristen épp kilépett a panelház ajtaján, hogy iskolába induljon, amikor észrevette, hogy Austin nem messze a bejárattól álldogál. Egy röpke pillanatra pillangók kezdtek röpködni a gyomrában, de aztán mintha mind egyszerre pusztult volna el, csak az üresség és a szárnycsapások okozta porfelhő maradt. Nem tudott boldogságot érezni úgy, hogy közben arra gondolt, hogy a fiú szégyelli őt.
- Szia szivi. Gondoltam örülnél, ha suli előtt elvinnélek egy körre - vigyorgott Austin, mintha minden rendben lenne közöttük. Kristen puffogva elindult a buszmegállóba, de a fiú elé vágott és karon ragadta őt.
- Most meg miért duzzogsz?
- Nincs kedvem kocsikázni!
Kristen
- Én nem olyan körre gondoltam... - sietett leszögezni Austin, majd a lány fenekére csúsztatta tenyerét, miközben testvével szorosan hozzá simult. Kristen az ajkába harapott és behunyta a szemét. Tudta, hogy nem lenne szabad, de képtelen volt ellenállni. Már majdnem egy hete nem szexelt. Úgy gondolta, ezzel legalább levezetheti frusztrációját és kiadhatja a fiú iránti dühét.
- Oké, megdughatsz, de attól még semmi sem lesz rendben. Ha nem fogsz felvállalni engem a többiek előtt, befejeztük! - jelentette ki magabiztosan, mire Austin bőszen bólogatott.
- Persze, majd megbeszéljük. Most pedig gyere, elviszlek a kocsimmal egy elhagyatott utcába, ahol egymásnak eshetünk!

Iggy bekopogott Dylan szobájának ajtaján, hogy megnézze, minden rendben van-e testvérével. Mióta a fiú begyógyszerezte magát, megpróbálta jobban szemmel tartani őt. Nem bírta volna elviselni, ha még egyszer úgy talál rá... Dylan viszont békésen aludt plüss maciját szorongatva. Iggy a sötétítőhöz lépett és kíméletlenül félrehúzta azt, ám a várt hatás elmaradt. Bosszankodva és egyben aggódva sietett testvére ágyához, hogy megrázza őt.
- Ébresztő!
Mikor Dylan álmosakat pislogva kinyitotta a szemét, a lány megkönyebbülve hátradobta a haját.
- Készülődj, vagy el fogsz késni!
- Jól van, na!
- Egyébként mióta alszol plüssmacival? - nevetett Iggy.
Dylan észre sem vette, hogy még mindig a macit szorongatja.
- Most óta - morogta zavartan, aztán kimászott az ágyból. Iggy az ajtóhoz indult, majd visszafordult.
- Jössz velem az én kocsimmal?
- Megyek.
Az iskolába érve Dylan azon tűnődött, mikor és hogyan beszéljen Tylerrel. Vajon számit az, hogy hol és milyen körülmények között szakít az ember? Hiszen így-is, úgy-is fájni fog. Meg kell bántania azt az embert, aki tényleg őt akarja. De mit tehetne, ha ő nem érez hasonlóan? Sokkan rosszabb lenne becsapni Tylert, mint elmondani neki az igazat és összetörni a szívét. Dylan biztosra vette, hogy Iggy is sokkal jobban viselte volna a szakítást, ha Justin őszinte lett volna vele és nem csinált volna belőle hülyét.
- Hallom megpróbáltad kinyírni magad... Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?! Még ezt sem tudtad úgy csinálni, hogy sikerüljön... - vigyorgott egy negyedikes, magas fiú, mikor elhaladtak mellette a folyosón. Iggy félre lökte  őt az útból.
Iggy
- Nyomd el magad, lúzer!
- Ribanc...
- Mit mondtál?! - fordult hátra felháborodva Iggy, mire a fiú elvigyorodott.
- Azt, hogy egy kibaszott ribanc vagy!
Iggy a magasba emelte Chaneljét és fejen csapta vele a rosszindulatúan mosolygó fiút, az pedig egy fájdalmas nyögés kíséretében vérző füléhez kapott.
- Te kis kurva, mit hordasz abban a táskában, téglákat?!
Iggy már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de Dylan megelőzte őt. A szekrényeknek lökte a fiút és a pólójába markolt.
- Még egyszer ne merd lekurvázni húgomat, különben esküszöm, hogy kicsinállak! - fenyegetőzött indulatosan, aztán elengedte a megszeppent fiút és karon ragadva magával húzta Iggy-t a folyosón. A lány elismerően nézett rá.
- Köszönöm, hogy kiálltál mellettem!
- Rólam nem érdekel, mit mondanak, de nem fogom hagyni, hogy így beszéljenek azokról, akiket szeretek! - mondta indulatosan Dylan, miközben beléptek a terembe.

Ott aztán megdöbbentő jelenet fogadta őket. Selena önkívületi állapotban táncolt a tanári asztal tetején a sulirádióból szóló zenére, majd egy váratlan pillanatban felrántotta felsőjét, ami alatt nem viselt melltartót.
- Úr-is-ten! - tátotta a száját örvendezve Iggy. - Ez a szutyok rendesen be van állva!
- Hogy lehet, hogy én őrültekkel vagyok körülvéve? - sóhajtozott Dylan, majd megkereste tekintetével a teremben Logant, aki tátott szájjal bámulta Selenát.
- Mi az, csak nem tetszik, amit látsz?! - vonta fel a szemöldökét Dylan, mikor a fiúhoz lépett. Logan levette a tekintetét Selenáról és barátjára meredt.
- Hülye vagy?! Én csak azon csodálkoztam, hogy hogy lehet ilyen kevés önbecsülése az embereknek...
- Rémes - sóhajtott Dylan és körbenézett, ott van-e már Tyler. A fiú azonban nem volt a teremben. Dylan karon ragadta barátját és félre húzta őt a Selenát bámuló osztálytársaiktól.
Selena
- Beszélhetnénk majd?
- Persze - bólintott fürkésző tekintettel az arcán Logan. - Baj van?
- Nem, csak tanácsot akarok kérni.
Ekkor lépett be a terembe Kristen, aki Selena láttán ledobta a táskáját, éjjenezve felkiáltott és a tanári asztalhoz rohant, hogy felmásszon rá és lehúzhassa topját a melleiről. Selena rámeredt a mellette tekergő lányra, aztán Kristen melleire hányt.
- Fújj... de undorító! - sápítozott Iggy. Közben Miley odasietett a tanári asztalhoz és Selena kezéért nyúlt.
- Gyere, kikísérlek a mosdóba, hogy rendbe szedd magad. Aztán megyünk az udvarra! Muszáj levegőznöd egyet.
Selena kelletlenül és nem kis nehézség nélkül lemászott az asztalról, aztán barátnőjébe kapaszkodva kitántorgott a teremből. Kristen elvette a táblához tartozó szivacsot és sietve letörölte vele melleiről Selena hányását.
- Te nem szégyelled magad?! - lépett oda hozzá felháborodva Kaya. - Azzal a táblát szoktuk törölni!
- Itt van, edd meg akkor, te szopós! - reccsent rá ingerülten Kristen és a lány fejéhez vágta a szivacsot, majd kisétált a teremből, hogy megmosakodjon.
Ed odasietett Kayához.
- Jól vagy?
- Nem! - törölgette az arcát undorodva a lány, aztán ő is kiment a teremből.
- Selena teljesen szét van csúszva. Minden nap a saját sírját ássa, nekem még csak a kisujjam se kell megmozdítanom! - hajolt Taylorhoz Kat határtalan elégedettséggel az arcán.
Iggy közben barátnőihez sietett.
- Ugye volt annyi esze valamelyikőtöknek, hogy felvegye? - kérdezte reménykedve.
- Hát persze! - nyugtatta meg Nina.
- Szuper! Kivételesen meg kell, hogy dícsérjelek! Ma ülhetsz mellettem.
- Iggy, ugye tudod hogy kiskorúról nem tölthetünk fel a netre ilyen videót? - vonta fel a szemöldökét sajnálkozva Charli. - Ez gyermekpornográfiának minősül.
- És az nem minősült annak, amikor az a szajha levetítette a bulimon, ahogy a pasimmal kefél?! - reccsent rá Iggy. - Majd fotózok ki belőle képeket és maximum kicenzúrázom a mellét.
- Nem kell rajta sokat cenzúrázni - nevetett fel Nina. - Az én melleim sokkal formásabbak.

Miley a mosdókagyló fölé hajoló Selena haját tartotta.
- Most már így jössz suliba? Bedrogozva?! Szívj egy kis füvet, de ne becuccozva gyere... Mi lett volna, ha rajtakap valamelyik tanár?!
Selena kábán vigyorogva nézett rá.
- Ki a faszt érdekel?! Nem tudom, mikor lettél ilyen erkölcsös hangulatgyilkos.
- Ugyanolyan vagyok, mint eddig. Csak aggódom érted. Nem szoktunk iskola előtt keményebb drogokat használni. Tudod, mi a szabály.
- Leszarom a szabályokat! Engem már semmi sem érdekel...
Miley megpofozta barátnőjét, aki dühösen, arcát tapogatva meredt rá.
- Te büdös ribanc, ezt most miért kaptam?!
- Mert elegem van az önsajnálatodból! Oké, megértelek. Kiderült, hogy felcsináltak és elvetéltél, de még nem dőlt össze a világ!
Azt hittem, ettől majd észhez térsz, de csak még rosszabb lett minden... Az emberek egy idő után úgyis elfelejtik, hogy terhes voltál... de ha így folytatod, egy fiú sem akar majd megdugni téged! Lehánytad Kristent. Ha valami gáz dologról van szó, te mindig benne vagy!
- Hagyjál már békén! - förmedt rá ingerülten Selena.
Miley
- Először tönkretettél egy kapcsolatot. Aztán elhitetted Justinnal, hogy tőle vagy terhes. Elvetéltél. Most meg bedrogozva jársz iskolába meg állandóan azzal a lúzer Nickkel kefélsz... megőrültél?! - nézett rá hitetlenkedve Miley.
Selena a hajába túrt és rágni kezdte a körmeit.
- Te is dugtál már Nickkel, nem is egyszer. Sőt, te bátorítottál, hogy feküdjek le vele én is. Olyan egy képmutató picsa vagy!
- Igen, csináltam vele, ha épp nem akadt más, de csak a nagy farka miatt. Viszont már rég keféltünk és nem is tervezem, hogy valaha is újra megtörténjen. Én már végeztem a lúzerekkel és egyébként sincs szükségem lerágott csontokra. Én az újdonságot keresem.
- Én viszont kedvelem Nickket - jelentette ki Selena. - Egyedül ő az, aki nem ítél el és akivel önmagam lehetek. Ő nem akar megváltoztatni és nem jön nekem a szentbeszéddel! - fakadt ki Selena, mikor belépett a vécébe két elsős lány.
- Menjetek innen és szarjatok máshol! - förmedt rájuk Miley, mire a két lány megszeppenve kihátrált az ajtón. Selena a mosdókagylónak támaszkodva kuncogott. Miley aggódva nézett rá.
- Hát persze, hogy ő nem nyaggat! Kap tőled drogot és puncit is, minek nyaggatna?! Neki nem vagy fontos és nem érdekli, mi van veled! Szeretlek és csak jót akarok neked... - mondta, majd magához ölelte barátnőjét.
- Én is szeretlek, te ribanc - sóhajtott Selena, miközben viszonozta az ölelést.
- Akarok kérdezni valamit, de légyszi őszintén válaszolj! Te küldted el Logan szüleinek a képet, amin Dylannel smárol? - Miley kíváncsian várta barátnője válaszát, de az csak értetlenül nézett vissza rá.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.
- Biztos?
- Becsszó! Leszarom azokat a ratyikat.
- Ne beszélj így róluk! Pláne azután ne, hogy már nem is egyszer nyaltuk ki egymást.

Tyler a terembe lépve egyből kiszúrta az egymással nevetgélő Dylant és Logant. Feléjük indult és erőt vett magán.
- Sziasztok. Mi újság? - kérdezte, miközben levette válláról táskáját.
- Semmi, csak Selena és Kristen a tanári asztalon tekergett felhúzott felsővel, aztán Selena lehányta Kristent - mesélte kuncogva Dylan, mire Tyler elképedve nézett rá. Közben szeme sarkából időnként Loganre pillantott.
- Ez egy diliház - vonta le a következtetéseket. - Ülünk ma is együtt? - tette hozzá reménykedve.
Dylannek nem igazán volt választása. Nem mert Logannel ülni mert félt, hogy valaki beköpi majd őket a fiú szüleinél. Miután megtudta, hogy Rita küldte neki a terembe a madárpókot, szinte biztos volt benne, hogy a csókolózós képet is a lány küldte Logan szüleinek.
A lány szerencsére nem volt ott az óráikon, mert nem az osztályukba járt, de Dylan úgy sejtette, hogy ha más nem is, Kat biztosan informálja őt mindenről.
- Igen - felelte végül.
Tyler szélesen elmosolyodott.
- Szuper!
- Ja, tök szuper... - motyogta Logan. Tyler összeszűkült szemekkel nézett rá.
- Valami baj van?
- Nem, dehogy. Mi baj lenne? - pislogott rá ártatlanul Logan, aztán a helyére indult az leghátsó, üresen árválkodó padhoz. Mivel Zayn újra iskolába fog járni, ezért Logan már Justin mellé sem ülhetett.
Tyler Dylan-hez fordult.
- Elmehetnénk ma valahová. Mihez lenne kedved? Menjünk el motorozni? Vagy csak lógjunk nálatok? Vagy inkább kajálni akarsz?
Scott
- Rendelhetünk kínait és nézhetünk egy filmet, ha van kedved - ajánlotta Dylan,
amikor megpillantotta az ajtón belépő Zaynt. Miley és Justin már mindenkivel közölte a nagy hírt, miszerint a fiú magához tért, de ez az első nap, hogy Zayn iskolába jött. Dylan odalépett hozzá, hogy üdvözölje őt. Mindig is bűntudata volt azért, ahogy a fiút elküldte a balesete előtti éjszakán.
- Szia! Örülök, hogy felébredtél! - mondta mosolyogva, mire Zayn megtorpant és tűnődve nézett a fiúra.
- Nem kell úgy tenned, mintha érdekelne...
- Nem teszek úgy! - ellenkezett Dylan, de Zaynt ez nem hatotta meg. Szeme sarkából látta, ahogy Tyler féltékeny tekintettel pislog feléjük néhány méternyire. Dylanhez fordult és lehalkította a hangját, mikor megszólalt.
- Gondoltam, hogy összejöttél azzal a lúzerrel, míg nem voltam magamnál. Én a helyedben vigyáznék vele, mert nem biztos, hogy az, akinek gondolod. Gondolom levett a lábadról a motorjával meg az izmaival, meg azzal a kutya-nézésével, de azt hittem ennél okosabb vagy.
Dylan szíve egyre sebesebben vert, ahogy a fiút hallgatta. El sem tudta képzelni, mire célozhat Zayn. Hiába kérdezett rá, az csak legyintett és továbbment, hogy a többi osztálytársa is köszönthesse őt. Emma legalább egy percig ki sem akart bontakozni a fiú öleléséből.
Dylan az asztalához sétált, ahová Tyler azonnal követte őt.
- Mit mondott? - faggatózott.
- Semmit - csóválta a fejét Dylan és a néhány paddal mögöttük ülő Loganre pillantott, aki merően nézte őt. Nagyon szeretett volna beszélni végre a fiúval.

Ekkor megjelent az ajtóban McCall.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot, te büdös kurva! - motyogta Kristen, hogy ezzel is idegesítse a mellette ülő Kayát.
- Tudod reménykedtem abban, hogy még segíthetek rajtad, de talán te már menthetetlen vagy! - nézett rá sajnálkozva a lány. Kristen a füle mögé simította haját és bólintott.
- Helyes! Nincs szükségem arra, hogy megments.
- Miért lettél ilyen?! Két hónapja még szorgos voltál, tisztelettudó, tanultál és nem állandóan bűnös dolgokon járt az eszed!
- Felvilágosultam. Elegem lett abból, hogy jó kislány vagyok, miközben elfelejtek élni. A szex a legjobb dolog a világon! A leckeírás helyett pedig inkább maszturbálok. Sokkal egészségesebb.
- És meg is fogsz belőle élni. Te szégyentelen vagy!
- Az a jó, törődj bele! Te meg csak a könyveknek élsz és azt sem tudod, mi az az orgazmus! - vágott vissza Kristen.
- Befejeznétek végre? - dörrent rájuk asztala mögül McCall.
- Magának nem mondták még, hogy nem illik közbevágni, ha két ember beszélget?! - morogta Kristen, mire a tanárnő nyálat fröcsögtetve visítani kezdett.
- Azonnal gyere ki a táblához felelni, te neveletlen fruska!
Kristen kelletlenül felállt a helyéről, de végül csalódást okozott McCallnak, ugyanis unalmában előző nap átnézte az anyagot, így végül elégségesre felelt. A tanárnő abban reménykedett, hogy elégtelent írhat be a lánynak.
- Látom végre tanultál valamennyit, bár igen keveset... Ülj a helyedre és ne viselkedj neveletlenül!
Nick
- Tanárnő, mit szól az öngyilkossághoz? - vetette fel Nick, aki két nap kihagyás után sokak bánatára visszatért az iskolába.
- Azt, hogy egy természetellenes bűn. Aki elveszi a saját életét, az nem kerül a Mennybe - felelte McCall, aki nem értette, hogyan kapcsolódik ez a kémiához. - Akinek ilyen gondolatok járnak a fejében, az sürgősen keresse fel az iskolai tanácsadót.
- Nem magamról beszéltem, hanem Dylanről, de neki már úgyis mindegy, mert a buzik nem kerülnek a Mennybe - vigyorgott Nick.
Iggy hátra fordult székén és undorodva ráförmedt.
- Dugulj el, te seggfej! Téged még a pokol is kivetne magából.
- Elég legyen ebből! Egy perccel sem fogunk többet elpazarolni a mai órából! Nyissátok ki inkább a könyveteket, hogy haladhassunk végre! - csattant fel McCall, de senki sem figyelt rá.
- Egy görény vagy! - vetette oda Nicknek Logan, mire a fiú akatatlanul is az arcához emelte a kezét. Halványan még látszott rajta Logan ütéseinek nyoma.
- Téged még kicsinállak, te  kis homi...
- Fogjátok már be! - dühöngött McCall, miközben felpattant a helyéről. Ariana felemelte a kezét, mire a nő meghökkenve rá meredt. A lány ugyanis nem arról volt híres, hogy bármikor is jelentkezne az órákon.
- Már megint a mosdóba akarsz kimenni?!
- Nem, tanárnő! Azt szeretném, hogy meséljen nekem a csiklóról! - mondta izgatottan Ariana.
- Kémia órán vagy, nem biológián! Vegyetek elő mindannyian egy lapot. Röpdolgozatot írtok, ha másképp nem sikerül elérnem, hogy csendben legyetek!
- Én is írok? Az előbb feleltem - panaszkodott Kristen.
- Nem, te szépen elmész a mosdóba és kimosod ezt az undorító szivacsot. Úgy néz ki, mint amit lehánytak.
- Mossa ki Selena! Az ő hányása van rajta!
Selena dühösen felcsattant.
- Ez nem igaz, te kukac! Engem ne keverj bele.
- Kristen, indulj!
A lány kelletlenül felállt és duzzogva két ujjal megfogta a szivacsot, hogy elvigye a mosdóba. Közben azon tűnődött, vajon bevállaljon-e egy gyors masztit, ha már úgyis a vécébe küldték.
- Hol voltál ilyen sokáig?! Tíz perce küldtelek ki a szivaccsal. Csak nem a vécében dohányoztál sunyiban? - nézett rá bajusza fölött McCall az asztala mögül. Kristen elégedetten hátrasimította a haját és letette a szivacsot a tábla elé.
- Nem, hanem megujjaztam magam! - jelentette ki, miközben leült.
- Elegem van! Azonnal menj az igazgatóiba! Arra pedig számíthatsz, hogy a szüleiddel tudatni fogom, mit műveltél a tanóra ideje alatt! - fröcsögött McCall, mire a lány unottan ismét felállt a helyéről.
- Mondja csak el! Már úgyis szobafogságban vagyok életem végéig, úgyhogy nem ér el vele semmit.
- Anyád majd megint agyonver a fakanállal - vihogott Selena. Kristen hátra fordult az ajtóból és a lányra pillantott.
- Vettem volna egy cumisüveget a kisbabádnak, kár hogy szegény a takaróra folyt, mert egy kurva vagy! - mondta, majd hátravetette zsíros haját a válla fölött és kisétált az ajtón. Selena dühösen meredt utána a beálló kínos csendben.
- Hívni kellene a tűzoltókat, mert most jól beégtél! - nevetett kajánul Kat, mire Selena idegesen felé fordult.
- Fogd be, te ringyó!
- A te szádból elég viccesen hangzik ez a szó...
- Elég legyen! Mindketten hallgassatok el végre! Ki nem állhatom ezt az osztályt! - dühöngött McCall, miközben a kréta kettétört ujjai között.
- Ez kölcsönös, tanárnő - mosolygott rá Miley.

Dylan az iskola mögött várta Logant, hogy végre beszélhessen vele. Amikor a focicsapat tagjai megjelentek a teremben, hogy beköszönjenek a visszatérő Zaynnek és Tyler leállt velük beszélni, Logan kapott a lehetőségen és kisietett a teremből. Dylan izgatottan pislogott rá, mikor látta őt befordulni az iskola sarkánál.
- Féltem, hogy nem fogsz tudni lejönni.
Logan válasz helyett magához ölelte őt, Dylan pedig arra gondolt, hogy ebből az ölelésből sosem akar szabadulni.
- Mi a baj? Olyan idegesnek tűnsz ma - nézett rá aggódva Logan, mikor végül elengedték egymást. Dylan rágyújtott egy cigarettára, mielőtt válaszolt volna.
- Eldöntöttem, hogy elmondom Tylernek a... csókot. Nem tudok így együtt élni saját magammal. Előtte viszont meg akartam veled beszélni, hogy téged zavarna-e.
- Tyler nagyon ki fog akadni, ugye tudod? - pislogott rá a fiú. - De támogatlak abban, ahogy döntesz. Az a lényeg, hogy neked jó legyen.
- Köszönöm - mosolyodott el Dylan. - Azon gondolkodtam, hogy talán szakítanom kellene Tylerrel... nem megy ez nekem. Már lassan megfulladok és amúgy sem érzek iránta úgy, ahogy kellene...
Logan szélesen elmosolyodott a hallottakon.
- Ahogy mondtam, én támogatlak mindenben. Ha tényleg ezt szeretnéd... - mondta, de képtelen volt leplezni örömét.
- Látom te nem igazán siratod majd meg a kapcsolatunkat - sandított rá Dylan a legkisebb neheztelés nélkül.
- Hát, nem igazán...
- Zayn mondott valamit Tylerről reggel. Azt mondta vigyázzak vele, mert nem az, akinek gondolom. Szerinted mire célzott? Szinte nem is ismeri Tylert... Mit tudhat akkor?
- Fogalmam sincs - tűnődött Logan szemét hunyorgatva. - Talán arra gondolt, hogy Tyler egy megrögzött mániákus, de erre már magunktól is rájöttünk.
- Hogy fogsz este eljönni a Halloween-bulira? Ha te nem leszel ott, akkor én sem akarok... - nézett a fiúra sajnálkozva Dylan. Elnézte Logan arcát és hiába látta minden nap, mégis újra és újra képes volt meglepődni azon, hogy milyen tökéletes minden apró vonása. Mintha kizárólag számára teremtették volna, a szeme, az ajkai, a szempillái, a haja... Dylan nem tudott betelni vele. Még a fülét is aranyosnak találta és azon kapta magát, hogy elképzeli, ahogy óvatosan beleharap. Gondolatban megrázta fejét és próbált arra kocentrálni, amit Logan mond.
Dylan
- Hát... van egy ötletem. Beszélek Charlival és ha beleegyezik eljátszom otthon, hogy ő a barátnőm. Mást nem tudok kitalálni. Vele talán elengednek... ha nem mondom meg, hogy hozzátok megyünk.
Dylan féltékenyen felvonta a szemöldökét.
- Talán nem is kell majd eljátszanotok.
- Ne hülyéskedj már! Féltékeny vagy?! - hüledezett Logan és finoman megérintette ujjaival Dylan arcát, mire az azonnal vöröses színre váltott.
- Tizenhét éves szingli srác vagy. Azt csinálsz, amit akarsz... - jelentette ki Dylan, de közben mindenfelé nézett, csak Loganre nem. A fiú gyengéden karon ragadta és óvatosan az iskola falának nyomta őt.
- Én csak egy valamit akarok... - súgta Dylan fülébe egész közelről, mire az libabőrös lett.
- És... és mi lenne az?
Dylan úgy érezte nem kap levegőt, pedig nem akadályozta semmi sem a lélegzetvételben. Kivéve az, hogy a szíve már a torkában dobogott.
Logan nyomott az arcára egy apró, puha puszit, aztán elmosolyodott.
- Megcsókolnálak, de tudom, hogy már így is rosszul érzed magad Tyler miatt - magyarázta és már indult, hogy vissza menjen a terembe, amikor Dylan a keze után nyúlt és magához húzta őt.
- Ha már úgyis a pokolra jutok, legalább csináljam jól - mondta, miközben remegő végtagokkal átölelte Logant és ajkát a fiú ajkaira tapasztotta. Azonnal vér tódult a fejébe, a fülei pedig úgy zúgtak, mintha egy viharos tenger kellős közepén állna. Hirtelen melege lett a ruhái alatt, pedig a nap elrejtette sugarait a világ elől. Ő mégis úgy érezte, mintha ezer fokon égne belülről. Egy pillanatra kinyitotta a szemeit hogy megbizonyosodjon arról, ez tényleg a valóság-e. Hiszen az még soha nem volt ennyire jó hozzá.
- Úristen, most kurvára felizgultam... - hallották egészen közelről Miley hangját, mire gyorsan elengedték egymást és bambán a lányra meredtek.
- Mi csak... kérlek, ne mondd el senkinek. Könyörgöm! - kérlelte kétségbeesve Dylan.
- Nyugi! Nem mondom el senkinek, esküszöm. Tényleg, bennem bízhattok! Selena titkát is mindig megtartottam - bizonygatta Miley, majd fülig érő szájjal folytatta. - Akkor igaz volt a sok pletyka? Tényleg együtt vagytok?
- Nem - vágta rá Dylan. - Csak barátok vagyunk. Nem tudom, mi történik mostanában...
- Talán egymásba szerettetek anélkül, hogy észrevettétek volna. Mi is szoktunk smárolni Selenával, de ez a csók amit most láttam teljesen más kategória volt. Ti odáig vagytok egymásért. Ha ezt nem látjátok be, hülyék vagytok!
- Hát, Dylan valaki mással jár... - ismerte be kelletlenül Logan, mire Miley szemei elkerekedtek.
- Na ne! Dylan, hát még te is ribanc vagy?! - vigyorgott.
- Nem! - tiltakozott a fiú. - Én csak... én... - kezdte, de aztán eleredtek könnyei. Logan azonnal közelebb lépett hozzá és bűnbánóan megérintette a vállát. - Kérlek, ne haragudj...
- Nem te tehetsz róla - szipogta Dylan. Miley vigasztalón nézett rá.
- Tudod, hogy csak vicceltem. Mi a baj? Nekem nyugodtan elmondhatod, hátha tudok segíteni. Sokmindent megéltem már.
Dylan megtörölte a szemét, mielőtt megszólalt.
- Semmi, csak nekem még nem volt soha senkim... és összejöttem valakivel. Azt hittem minden jó lesz, de mindig csak veszekszünk Logan miatt, meg túlságosan nyomul... Azt akarja hogy feküdjek le vele, de én nem akarok. Közben meg csókolóztam Logannel és most olyan bűntudatom van. Szakítani fogok vele. Nem akarok olyan lenni, mint Justin... Én nem akarok hazudni senkinek - mondta szomorúan fejét csóválva. Miley megfogta a kezét és megértően pislogott rá.
- Ide figyelj, te nem vagy olyan, mint Justin! Justin egy éves kapcsolatát cseszte el azzal, hogy minden érzelem nélkül kefélt Selenával Iggy háta mögött, aztán még el is titkolta. Te gondolom még csak nem rég jöttél össze azzal a valakivel... még nem vagy belé szerelmes, de Logan iránt érzel valamit, én már csak észreveszem az ilyesmit. Semmi rossz nincs abban, hogy az ember mellé nyúl egy kapcsolattal. Összezavarodtál, de tudod, hogy mit kell tenned. Ha meg erőszakoskodik, hogy szexelj vele, amúgy se sajnáld! Aki nem tiszteli a döntéseid és nem azt nézi, hogy neked mi a jó, az csak jól meg akar dugni! Én már csak tudom.
- Köszönöm - szipogott Dylan, Miley pedig elmosolyodott.
- Annyira cukik vagytok együtt! Remélem össze fogtok jönni! Én szurkolok nektek. És nyugi, lakat a számon! - vigyorgott.

Iskola után Justin és Zayn beültek egy gyorsétterembe, hogy bepótolják az elvesztett időszakot. Most, hogy barátja végre magához tért, Justin előtt felsejlett egy reménysugár, hogy talán mégis idővel jóra fordulnak a dolgok az életében.
- Úgy örülök, hogy végre itt vagy! - mondta vidáman hamburgere felett. Az utóbbi napokban csak az tartotta
Justin
benne a lelket, hogy Zayn ismét vele volt.
- Haver, nekem is jó, hidd el. Valahogy jobban kezdem értékelni az életet. Figyelj... tudom, hogy már nem vagy csapatkapitány és a kispadra ültettek, de muszáj csinálnunk valamit!  Én nem tűröm, hogy Tyler dirigáljon nekem. Még csak most jött ide és máris ő a csapat kapitánya... Nem tudom, mit eszik rajta mindenki annyira - csóválta a fejét hitetlenkedve Zayn, majd belekortyolt kólájába. Nem volt hajlandó olyan
csapatban jásztani, aminek Tyler a vezetője. - Ha kell, elérem, hogy ne tudjon játszani... - tette hozzá eltökélten. Justin úgy nézett rá, mintha attól tartana, barátjának nincs ki mind a négy kereke.
- Hogy érted? - kérdezte óvatosan.
Zayn közelebb hajolt hozzá az asztal fölött és elvigyorodott.
- Minden nap történnek balesetek. Talán Tyler véletlenül megsérül és nem fog tudni játszani. Akkor újra te lehetsz a csapatkapitány.
- Úgy érted, hogy törjük el a lábát? - hüledezett Justin, mire Zayn kacsintott.
- Elég az is, ha megzúzódik. Talán véletlenül kigáncsolom a legközelebbi edzésen.

Dylan az ágyán ült és elégedetten hátradőlt, miután percek alatt végzett a kínai kaja elpusztításával. Tyler letette a maradékát az éjjeliszekrényre és közelebb csúszott a fiúhoz. A mellkasára tette a tenyerét és már hajolt felé, hogy megcsókolja őt, mikor Dylan kapkodva kitért előle és felült az ágyon.
- Mi az, már smárolni sem akarsz velem? - meredt rá csalódottan Tyler. Nem értette, mi lehet a baj. Egészen közel voltak egymáshoz, mégis olyan volt, mintha egy óceán választaná el Dylantől.
- El kell mondanom valamit... Nem akarlak becsapni. És nem akarom, hogy azt hidd, hogy végig igazad volt, mert eddig tényleg nem történt ilyen egyszer sem, mióta együtt vagyunk - magyarázta Dylan, miközben azon gondolkodott, mi lesz a fiú reakciója, ha befejezi mondandóját. Akármi is legyen, muszáj túlesnie ezen. Nem titkolhatja el előtte, történjen bármi. Ha így tenne, azzal szembe menne mindennel, amiben hisz.
Tyler arca azonnal elsötétedett, mint egy felgyorsított napfogyatkozás.
- Megcsaltál, igaz? Éreztem... Az utóbbi napokban eltávolodtunk egymástól - mondta egészen halkan.
Dylan nagy levegőt vett és végre kibökte, ami a szívét nyomta.
- Csókolóztam Logannel...
Tyler arca eltorzult a dühtől. Egy pillanatig úgy tűnt szó nélkül kirohan a szobából, de végül idegesen undort tükröző tekintettel Dylanre meredt, aztán belemarkolt a fiú hajába, mire az felszisszent a fájdalomtól.
- Ez fáj... engedj el! - kérlelte, mire Tyler csak még erősebben markolta. Hanyatt lökte őt az ágyon és rámászott, a fiú kezeit pedig leszorította a lábával, hogy az ne tudja őt lerázni magáról.
- Mit csinálsz?! Engedj el! - kérlelte őt Dylan kétségbeesett könnyekkel a szemében. Tyler lehajolt és megcsókolta őt. Közben kezeit a fiú pólója alá csúsztatta és simogatni kezdte a felsőtestét.
- Ha vele csókolóztál, velem is fogsz! - suttogta. Dylan elfordította a fejét és próbálta összeszedni minden erejét, hogy sikerüljön kihúznia kezeit a fiú súlya alól.
- Tyler, engedj el! Én nem akarom, hagyj békén!
Végül sikerült letolnia magáról a fiút és sietve kikászálódott az ágyból, hogy a fürdőbe meneküljön. Tyler azonban utána rohant és elkapta a karját, mielőtt még elérte volna az ajtót.
Dylan
- Gyere vissza! Vele biztosan élvezted... - hátracsavarta Dylan kezét, mire az felnyögött a fájdalamtól. Másik kezével felkapott egy könyvet az éjjeliszekrényről és fejen csapta vele Tylert. A fiú elengedte őt, Dylan pedig berohant a fürdőbe és magára zárta az ajtót. Elővette zsebéből a telefonját és karját masszírozva leroskadt az ajtó tövébe. Sűrűn kapkodta a levegőt és sebesen vert a szíve pólója alatt. Kikereste Logan számát a telefonjából és hívni kezdte. A fiú a második csörgésre fogadta a hívást.
- Szia, épp rád gondoltam...
- Segíts, kérlek! - pihegte Dylan kifulladva. Logan hangja aggodalmasan csengett a vonal végén.
- Mi a baj? Jól vagy?
- Elmondtam Tylernek. Teljesen megőrült. Lefogott, akaratom ellenére megcsókolt és kicsavarta a karom, amikor el akartam menni... úgy félek! Tudom, hogy szobafogságban vagy, de itthon nem szólhatok senkinek. Nem is tudnak rólam meg Tylerről...
- Hol vagy most? - kérdezte Logan, miközben már dühösen rohant lefelé a lépcsőn. Nem érdekelte semmi, csak hogy minél előbb a fiúval legyen.
- A fürdőben. Itt dübörög az ajtón... Félek, hogy betöri.
- Sietek!
Dylan kinyomta a telefont és két perccel később már hallotta, hogy kinyílik a szobája ajtaja és beront rajta Logan. Óvatosan kinyitotta a fürdő ajtaját, hogy lássa mi történik. Logan elindult Tyler felé és ököllel arcon ütötte a fiút. Az megtántorodott, de nem ijedt meg. Visszaütött és az ágyra lökte Logant.
- Van képed ide jönni azok után, hogy rámásztál a pasimra?! Milyen ember vagy te?! Végig nekem volt igazam és úgy kezeltetek, mintha valami féltékeny hülye lennék... undorodom mindkettőtöktől! Megérdemlitek egymást! Baszódjatok meg mindketten! - kiabált Tyler könnyeit visszatartva, aztán felkapta a pulcsiját és kirohant a szobából. Olyan erővel csapta be maga után az ajtót, hogy még a szoba is beleremegett.
Dylan Loganhez sietett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
Logan letörölte a szája sarkából a vért és magához ölelte a fiút.
- Ha még egyszer egy ujjal is hozzád ér, megölöm!

Logan
Mikor Logan hazaért, Jean és Robert dühös kifejezéssel az arcukon várták őt a nappaliban. Logan magában szidkozódott, amiért hamarabb hazaértek a boltból, mint ő.
- Hol voltál?! - csattant fel anyja ingerülten.
- Csak a... barátnőmmel találkoztam.
- A barátnőddel, mi?! - nézett rá hitetlenkedve Robert.
- Igen. Este bemutatom nektek. Charlinak hívják. Elhívott egy Halloween buliba, remélem elengedtek vele...
- Én azt hittem a fiúkhoz vonzódsz - gyanakodott Jean.
Logan a szemét forgatta.
- Dehogy! Nem is hagytad, hogy megmagyarázzam azt a képet. Csak felelsz vagy mersz-et jászottunk, azért csókolóztam Dylannel. Nincs köztünk semmi és már nem is találkozunk, mióta eltiltottatok tőle!
Jean nem úgy tűnt, mint akit sikerült meggyőzni, de azért megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Remélem igazat mondasz!
- Igazat mondok, anya - hazudta Logan, majd reménykedve hozzá tette. - Akkor elengedtek este a buliba?
- Még meglátom. Először mutasd be azt a lányt.
- Szerintem csak kitalálta - fordult a nőhöz Robert. Közben Jean szeme megakadt Logan feldagadt száján.
- Verekedtél?
- Igen, még a suliban...
- Tudod, mi a véleményem a verekedésről! Nem szeretném, ha még egyszer előfordulna!
- Belém kötöttek...
Logant a szobájába érve meglepő látvány fogadta: az ágyát feltúrták, az olvasólámpáját fel dűtötték, a ruháit pedig ki górták a szekrényből és szétdobálták a szobában. Logan az íróasztalához sietett, aminek fiókjai a padlón hevertek kiborított tartalmukkal együtt. A fiú letérdelt és kutatni kezdett a földön heverő füzetek, újságok és jegyzetek között, miközben egyre jobban kétségbeesett és eluralkodott rajta a félelem. A lapok, melyekre napló helyett alkalmanként leírta az érzéseit, eltűntek. Valaki elvitte őket és volt is egy tippje, hogy ki lehetett az.

Logan

4 megjegyzés:

  1. Hű, örülök, hogy ilyen hamar hoztad az új részt. Nagyon-nagyon szurkolok Dylannek és Logannek, Tylert pedig sikerült menthetetlenül megutáltatnod... elképesztő, hogy mire nem képes. Mondjuk Zayn sem jobb, ahogy visszatért, máris intézkedni akarok. Azért remélem, Justin vissza tudja fogni. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz azzal, hogy meleg-e, vagy sem. Miley olyan jófej, mindenkihez van egy-két jó, vagy éppen rossz szava, attól függ, ki mit érdekel. Kristen csak...Kristen, Ed pedig tök aranyos. Kaya hagyhatná már magát egy kicsit. Nagyon várom a Halloween bulit, kíváncsi vagyok, mi fog történni. 😇😇
    Puszi: V. B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! 😇 Tylert én is megutáltam... Hát, hogy Justin képes lesz-e visszatartani Zaynt, még én sem tudom. 😂 Mileyt én is bírom, Kristen meg... tényleg csak Kristen. 😂 Hogy Kaya miért ilyen elutasító, hamarosan kiderül. Talán nem is gondolnál rá. 🙄 Remélem a következő fejezet nem fog csalódást okozni, mert már kicsit kezdek azon aggódni, hogy nem lesz olyan ütős, mint amilyenre elképzeltem.😲 Na majd meglátjuk. Köszönöm, hogy mindig megírod a véleményed és a segítséged is, nagyra értékelem! 😇
      Puszi: Janek

      Törlés
  2. HAHAAA az a csók a suli mögött!

    Egy iciripicirit megértem Tylert, mert tényleg eddig hülyének nézték, holott igaza volt... Csak azt nem értem, hogy tudott Logan létezéséről Dylan életében, mégis belement ebbe a kapcsolatba. Mire számított vajon, hogy érte majd dobja? Erőszakos nagyon, főleg ahhoz képest, hogy nem járnak két hete. Komolyan, mire számított?
    És imádom Logan és Dylan nem-tudom-mi-ez-de-jól-esik kapcsolatát. Olyan kemény kapcsolat ez, hogy még Kristen anyja se tudná szétverni fakanállal... Csak legyenek már boldogok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a csók annyira spontán jött, egyáltalán nem terveztem előre.😇

      Egy kicsit én is megértem, féltékeny persze és azt hiszi hülyének nézték, de túlzásba viszi és már beteges, amit csinál. Semmi nem jogosítja fel arra, hogy bántalmazza a másikat meg terrorban tartsa. :/
      Ráadásul tényleg még 2 hete sincsenek együtt, szóval... 😂
      Egyébként Logan és Dylan nem akarták őt hülyének nézni, mindketten elnyomták magukban az egymás iránti érzéseiket, nem vallották be őket maguknak sem. Nem is vették észre, hogy ez már több, mint barátság. Nem is akarták észrevenni. A közös csókok után is azzal nyugtatták magukat, hogy ez csak baráti csók. Szóval tényleg senkinek sem akartak ártani. :)

      Törlés