2018. március 30., péntek

31. Fejezet: Talán semmi sincs jól

Dylan
Egyetlen vanília illatú gyertya táncoló lángja fénylett sejtelmesen a kád szélén, amiben Dylan nyakig habok között feküdt. Szeme már hozzászokott a fürdőszobát majdnem teljesen ellepő sötétséghez és már meg sem próbálta letörölni arcáról a könnyeket, melyek megállíthatatlanul potyogtak kipirosodott szemeiből. Korábban telefonját szorongatva ült a szobájában, aztán az ablak előtt állva egymás után szívta a cigarettákat, mire végre üzenete érkezett Logantől. Tartalmát olvasván viszont Dylan addigi apró reménye is szertefoszlott arról, hogy majd minden jóra fordul. Barátja csak annyit írt neki, hogy eltiltották tőle és
szobafogságot kapott, de az üzenet végén megígérte, hogy később mindenképp ír majd még. Dylan nem látott más megoldást arra, hogy lenyugodjon, minthogy teleengedte vízzel a kádat és belefeküdt, hogy aztán a sötétben teljesen kettesben maradhasson kétségbeesésével. Vajon mennyire komoly lehet ez az eltiltás? Mennyi ideig fog tartani? Hiszen egy osztályba járnak, mégis hogy gondolták ezt? Remélte, hogy Logan nem mondott le arról, hogy legalább titokban találkozzanak majd. A fiú nélkül már el sem tudta képzelni az életét. Veszítsen el bármit, csak őt ne. Vigyék a kedvenc filmjeit, a zenéit, amiket úgy imád. Vigyék az okostelefonját vagy vegyék el az összes ruháját, alázzák meg minden nap a suliban, nyomják a vécébe a fejét, csak Logant ne vegyék el tőle...

Logan félórával korábban még feszülten állt a nappali kanapéján ülő anyja előtt és várta, hogy túlessen a lecseszésen. Arra azonban nem számított, ami végül elhagyta a nő száját.
- Mégis mit gondolsz, milyen érzés ez egy anyának? Látni a fiát, amint egy másik fiúval csókolózik?! Gondoltál rám egyáltalán, amikor ilyesmire adtad a fejed?! - kérdezte élesen Jean feldúlt kifejezéssel az arcán.
- Azt gondolom, hogy ugyanolyan érzésnek kellene lennie, mintha egy lánnyal láttál volna csókolózni! És nem, nem szoktam rád gondolni, mikor épp smárolok valakivel.
- Ez nem ugyanolyan... ez abnormális. Isten nem erre teremtett... ez természetellenes.
- Ha te elhiszed, hogy Isten hat nap alatt teremtette a Földet, a hetedik napon pedig megpihent, és nem több milliárd év alatt alakult ki mindaz, amin te most létezel, akkor magadra vess, de ne erőltesd rám a saját ideológiád! Van agyam, eltudom dönteni mi helyes számomra és mi nem! - Loganből csak úgy ömlöttek a szavak. Dühítette, hogy anyja ilyen képmutatón viselkedik, miközben képes volt az életükbe hozni azt a görényt, aki azóta megkeseríti minden napját. Jean felállt a kanapéról és közelebb lépett fiához. Rémülten megérintette Logan arcát és úgy mozgatta szemeit, mintha valami megoldást keresne a fiún.
- Nagyon elzüllöttél... biztos annak a gazdag családnak köszönhető... az a fiú nem tudja, mit csináljon jó dolgában, annyira el van kényeztetve! Ilyen dolgokra vesz rá téged és elhiteti veled, hogy ez normális!
- Annak a fiúnak neve is van! - vetette oda indulatosan Logan. - És nem vett rá semmire sem. Nem ismered őt, úgyhogy ne vonj le helytelen következtetéseket vele kapcsolatban!
- A fiúkhoz vonzódsz?! - Jean a szájához kapott, mintha valami nagyon csúnya dolog csúszott volna ki rajta. Logan hitetlenkedve mosolygott és a fejét csóválta, majd a plafonra bámult és végül vissza anyja arcára.
- Én nem tudom, mihez vagy kihez vonzódok és szerintem még ráérek kitalálni, de akármi is legyen, nekem biztos nem lesz olyan elcseszett párom, mint neked! Egy lusta görénnyel jársz, aki elvárja hogy eltartsd őt!
Amikor nem vagy itthon, akkor meg állandóan engem gyepál...
Logan
- Hé, kölyök! Ne tereld rám a szót és ne hazudozz! - mordult rá a sörét kortyolgató, ajtófélfának támaszkodó Robert, aki addig igen jól szórakozott. Jean megbotránkozva nézett fiára.
- Még hogy Robert kezet emelne rád... Ennél nagyobb butaságot ki sem találhattál volna! Mi ütött beléd?!
Logan azt hitte, menten eldobja az agyát. Mindig is érezte, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de mégis nagyon fájt számára, hogy a saját anyja valóban nem hisz neki, amikor végre elmondja az igazat.
- Pedig igaz! Amikor nem vagy itthon, részegen pofozgat meg cibál. Legutóbb pedig az egyik haverja a szeme láttára zaklatott szexuálisan, amikor pókereztek, ő pedig rá sem szólt, csak nevetett!
Logan érezte Jean tenyerét, amint az arcának csapódik, de képtelen volt elfogadni, hogy ez a valóság. Végre elmondta az igazat, de csak egy pofont kapott érte cserébe. Könnyek szöktek a szemébe, miközben gyűlölettel meredt az anyja mögött elégedetten vigyorgó Robertre.
- Amikor kórházba kerültem, az is miatta volt! Nem az iskolában vertek meg, hanem ő volt az. A kocsimat is ő adta el! Mindent rám fogott... Nem változott semmi azzal, hogy ide költöztünk, mert hoztad őt is magaddal! - Logan mély lélegzetet vett és ökölbe szorította tehetetlenségében mindkét tenyerét, mikor Jean végül villámló tekintettel a lépcső felé mutatott és ráparancsolt.
- Eredj a szobádba! Nem tűröm, hogy így rágalmazd a nevelőapádat, csak mert nem vagy hajlandó elfogadni őt! Mióta megismerted a szomszédban azokat a beképzelt gyerekeket, teljesen kifordultál önmagadból! Eltiltalak attól a fiútól, többet nem találkozhatsz vele!
Logan a lépcső felé menet megállt és hitetlenkedve visszafordult.
- Nem tudsz tőle eltiltani. Egy osztályba járunk és amúgy sem parancsolhatod meg, kivel barátkozok!
- De igen! Ne aggódj, megfogom tudni, ha az iskolában vele töltöd az idődet... Látod, valaki ezt a drágalátos képet is elküldte nekem, és még kérnem sem kellett! Ha pedig megtudom, hogy továbbra is foglalkozol azzal a fiúval, segítek neked becsomagolni a cuccaidat és küldelek bentlakásos iskolába, jó messzire innen! - visított Jean, mire Logan tehetetlenül felrohant a lépcsőn, magára csapta a szoba ajtót aztán lekuporodott a tövébe és zokogva a tenyerébe temette arcát.

Kristen az ágyán fekve tűnődött, miközben a plafont bámulta. Fogalma sem volt arról, mit kellene tennie. Austin nyilvánvalóan szégyelli őt... tudta, hogy ennél többet kellene érdemelnie, de az eddigi tizenhét év alatt soha nem kellett senkinek sem. Mi van, ha ezután sem fog? Maradjon, vagy menjen? Tűrje el, hogy Austin titokban tartja őt a világ előtt, vagy legyen újra teljesen egyedül? Tudta, hogy nem válogathat. Ő nem Iggy és
Kristen
nem is Miley, aki bárkit megkaphat. Neki meg kell becsülnie, amije van. De akkor Austin miért nem becsüli meg őt? Annyira boldog volt, hogy végre érezhette, valaki akarja őt. Valaki, aki ráadásul helyes és még szexi is, de ha Austin igazán akarná őt, akkor nem érezné szégyennek a kapcsolatukat. Kristen arra gondolt, mennyivel könnyebb volt egyszerűen csak Logan fotóira maszturbálnia. Talán ilyen a szerelem. Szenvedned kell, hogy közben boldog lehess.
- Micsoda baromság! - sóhajtott fel, aztán behunyta a szemét és elképzelte, amint a legtrendibb rucikban besétál az iskolába, miközben frissen vágott és festett hajába túr, az ajkai vérvörösek, a szeme pedig füstösebb mint egy éjszakai bár. Erre a gondolatra aztán végre mosolyra görbült a szája.

Már beesteledett, amikor Iggy unalmában berontott testvére szobájába, ahol teljes sötétség honolt. A lány kitapogatta az ajtó melletti villanykapcsolót, aztán megpillantotta az ágyán heverő Dylant. Közelebb lépett hozzá, hogy felébressze őt, de hiába rángatta, a fiú nem reagált.
Iggy rémülten hátrasimította szemébe hulló hajfürtjeit és megpillantott testvére mellett az ágyon egy üresen heverő gyógyszeres dobozt. Csak ekkor tudatosult benne, mit csinált Dylan... Levegő után kapkodva remegő kézzel hívta a mentőket, majd kitapogatta a fiú pulzusát. Még dobogott a szíve és lélegzett. Iggy nagyot sóhajtott és pofozgatni kezdte testvérét, de az nem tért magához. Megpróbálta ledugni a torkán az ujjait, hátha sikerül meghánytatnia.
- ANYA! APA! ANYAAA! - ordította torkaszakadtából. Közben úgy ömlöttek a könnyei, hogy már mindent csak elhomályosodva látott; a bútorok szellemekként sejledtek fel előtte, miközben szorosan magához szorította eszméletlen testvérét. Érezte, hogy a szülei betoppannak a szobába, anyja pedig a szívéhez kapva megbotlik és fájdalmasan felzokog.
- Mi történt?! - kérdezte maga elé meredve, dermedten az ikrek édesapja.
- Begyógyszerezte magát, így találtam rá! - zokogott Iggy. - Már hívtam a mentőket!
Veronica fia testére borulva zokogott, mikor megérkeztek a mentősők. Férje felnyalábolta őt az ágyról, miközben Dylant egy gyors vizsgálat után hordágyra fektették és sebesen lesiettek vele a lépcsőn. Iggy szüleit
megelőzve utánuk rohant.
- Most mi lesz? Ugye rendbe fog jönni? - kérdezősködött kétségbeesetten.
- A kórházban majd kimossak a gyomrát és minden rendben lesz. Szerencse, azonnal rátaláltatok és nem egy erősebb gyógyszerrel próbálkozott...
Dylant épp betolták a mentőautóba, amikor megjelent a gyepen a felbőszült Jean és feltartott mutatóujjal a fiú szüleire förmedt.
- Tartsák távol a gyereküket a fiamtól!
- Jean, miről beszélsz?! - pislogott rá a könnyáztatta arcú Veronica. Jean a kezébe nyomta az ajtajuk előtt hagyott fotót, de Veronica csak egy pillantást vetett a képre, majd vissza adta a nőnek.
- Nekem most nincs erre időm, mennem kell! A fiam öngyilkos akart lenni!
Jean az együttérzés legapróbb jelét sem mutatta.
- Erről beszélek! Teljesen rossz hatással van a fiamra...
Dylan
Iggy nem bírta tovább és a nőre förmedt.
- Húzzon el innen, de most! TÜNÉS!
Veronica azonban gyengéden karon ragadta lányát. - Hagyd. Szállj be a mentőbe és menj Dylannel! Apáddal mindjárt utánatok megyünk.
- De anya...
- Menj!
Iggy sietve beszállt a mentőautóba, ami azonnal szirénázva útnak indult.
- Szivem, te pedig menj és állj elő az autóval! Minél előbb oda akarok érni! - fordult Veronica a férjéhez, aki némán bólintott és elindult. Ekkor a nő a felbőszült Jeanre szegezte tekintetét.
- Mondd, mit akarsz!
- Láttad a képet, amit az előbb a kezedbe nyomtam?! - forgatta a szemét értetlenkedve Jean.
- Igen, láttam.
- Akkor gondolom egyetértesz abban, hogy ezt az abnormális kapcsolatot meg kell szüntetnünk a fiaink között! El kell fojtanunk, amíg még nem késő! Ez undorító!
Veronica karon ragadta az utálatosan fröcsögő nőt és annyi undort és megvetést sűrített a hangjába, amennyit csak tudott.
- Te vagy az undorító, nem a fiaink! Hogy mondhat egy anya ilyet?! Gondolkozol is, mielőtt kinyitod a szád? A viselkedésedtől hánynom kell!
Jean úgy meredt rá, mint akit arcon csaptak.
- Azt ne mondd, hogy te támogatod ezt az aberrált, homoszexuális viselkedést... - suttogta.
Veronica idegesen, minden örömet nélkülözve felkacagott.
- Ez nem viselkedés, ez nem olyan dolog, amit csak úgy eldönthet az ember... és igen is támogatom! Támogatom a fiamat mindenben, amiben csak tudom. Mert szeretem és mindennél fontosabb nekem! Ha ő egy fiúval lesz boldog, engem egyáltalán nem fog zavarni. Az a lényeg, hogy boldog legyen! Szeresse magát, mert igen is különleges. Most pedig ott fekszik egy istenverte mentőautóban, mert meg akarta ölni magát! Te pedig ide jössz és erre fittyet hányva arról papolsz nekem, hogy ne fogadjam őt el olyannak, amilyen?! Mégis mi a fenét képzelsz te magadról?! Mindjárt olyan pofont adok neked, hogy vissza repülsz a szomszédba...
Jeant egyáltalán nem hatották meg Veronica szavai. Sőt, ami azt illeti egyre csak idegesebb lett és szinte már fújtatott az elfojtott érzelmektől.
- Mielőtt ide költöztünk, Logan sosem csinált ilyesmit! A te elkényeztetett gyerekeid formálták ilyenné!
A kiérdemelt pofon csípősen csattant Jean arcán az éjszaka csendjében. Veronica vissza csúsztatta vállára Channeljét és hátrasimította haját, miközben az arcát tapogató Jeanre meredt.
- Lehet, hogy az én gyerekeim semmiben sem szenvednek hiányt, de nincsenek elkényeztetve! Ha el lennének, akkor nem takarítanák a saját szobájukat és nem kezelném úgy őket, ahogy! Felvehetnék akár húsz szobalányt is, de épp azért nem teszem, hogy felelősségre tanítsam őket és ne vegyenek mindent magától értetődőnek. Semmit nem tudsz se rólam, se a gyerekeimről. És Dylant nem tiltom el a fiadtól. Azzal barátkozik, akivel akar! Csak és kizárólag Logant sajnálom... hallottam, hogyan bánik vele a nevelőapja, de azt nem gondoltam volna, hogy te sem vagy különb!
Jean már válaszra nyitotta a száját, de Veronica leintette őt.
- Nem érdekel a mondanivalód, a fiam kórházban van! Most pedig takarodj a gyepemről! - vetette oda, majd elindult az autó felé, amivel férje időközben előállt. Veronica dühösen csapta magára a kocsi ajtaját, majd felemelte kezét és beintett az őt bámuló Jeannek, amikor elhaladtak mellette.

Demi és Emma a tévé előtti kanapén kuporgott és mindketten vajas pattogatott kukoricával tömték magukat, miközben le sem vették tekintetüket a képernyőről.
- Örülök, hogy ma itt alszol! Szeretem ezeket a csajos estéket. - mosolygott Emma. Barátnője bólogatva helyeselt.
- Én is. Viszont úgy örülnék, ha rám találna már a szerelem! Még soha nem volt barátom. Az egyetlen fiú, akivel csókolóztam, közölte, hogy mást szeret. Még nem is meséltem... - sóhajtott Demi, majd beszámolt a mindenre kíváncsi Emmának Justinnal folytatott előző esti beszélgetéséről. Már amennyire emlékezett belőle... Emma tágra nyílt szemekkel nézett rá.
Emma
- De hiszen azt mondta, a jövőben még bármi lehet! Nem utasított el teljesen! - ujjongott. Demi szánakozva nézte őt.
- Figyelj, szerintem csak kedvesen akart lekoptatni. Gondolom elég nagy bűntudata van amiatt, amit Iggyvel csinált. Csak helyesen akart cselekedni és azt akart, hogy ne érezzem rosszul magam. Nem akar tőlem semmit, én pedig nem fogok várni rá. Megérdemlem már én is, hogy valaki vágyjon rám, és ne csak én rá.
- Igen, teljesen megértelek! Én is ezt szeretném már... bár én nem vágyom senkire - tette hozzá sietve Emma. Barátnője horkantva felnevetett.
- Ja, persze! Csak Zaynre... Pedig neked is tovább kellene lépned. Tudom, hogy odáig vagy érte, de ő soha nem mutatott irántad igazi érdeklődést. Te ennél sokkal, de sokkal többet érdemelsz!
Emma szomorkásan mosolygott a lányra. Letette maga mellé a megüresedett tálat és a poharáért nyúlt, hogy leöblítse azt a töménytelen mennyiségű pattogatott kukoricát, amit az utóbbi fél órában elfogyasztott.
- Tudom, de a szívnek nem lehet parancsolni... Egyébként sem állnak sorban értem a fiúk. Senkinek nem kellek.
- Dehogynem! - vágta rá teljes meggyőződéssel Demi. - Neked is itt van a párod valahol a nagy világban, csak még nem találkoztatok!
- Ja, valószínűleg az Északi-sarkon  - jegyezte meg szemét forgatva Emma, mire mindketten felnevettek.

Logan a szobájában feküdt és fejhallgatóján zenét hallgatott, miközben már a sokadik üzenetet írta Dylannek. Félt, hogy talán a fiú megbántódott, amiért csak annyit írt neki, hogy eltiltották tőle, aztán megígérte hogy ír még és egy fél napra eltűnt. Így visszagondolva bunkónak érezte magát, de muszáj volt lenyugododnia. Még soha életében nem volt ennyire ideges és csalódott. El kellett fogadnia, hogy akármit is mond, a saját anyja nem hisz neki. Robert mindig is fontosabb lesz, mint ő. És ha mindez nem lenne elég, még el is télik őt azért, mert azt gondolják róla, hogy meleg. Legalább most már tudja, hogy édesanyjára nem számíthat. Senkire sem számíthat. Az apja évek óta nem kereste őt. Egyetlen ember foglalkozott vele igazán és attól az egytől is elakarják tiltani, mert szerintük abnormális a kapcsolatuk... Pedig Logan tudta, hogy életében ez az egyetlen egy kapcsolat tűnt valódinak és fontosnak. Megpróbálta felhívni barátját, de Dylan telefonja hiába csörgött ki tucadszorra, senki sem fogadta a hívását. Ekkor megcsörrent Logan mobilja. Sietve felvette, de nem Dylan hívta, hanem Iggy. Logan megijedt a lány rekedt, szipogásokkal tarkított hangján.
- Szia Logan. Csak gondoltam tudnod kell, hogy Dylan kórházban van...
Logan
Logan szívverése felgyorsult és hirtelen gombóc nőtt a torkában. Felpattant az ágyról és idegesen járkálni kezdett a szobában fel-alá.
- Mi történt? Hogy van?
- Megpróbálta túladagolni magát gyógyszerrel... Teljesen kikészültünk anyuékkal. Nem tudjuk, mi történt... Aztán jött anyád is és elkezdett pampogni. Egyáltalán nem érdekelte, hogy Dylan majdnem meghalt! - váltott az utolsó mondatnál dühös hangnemre Iggy, miközben a kórház folyosóján álló székek egyikén ült.
- Mi?! - Logan szaporábban kezdte szedni a levegőt és úgy érezte, egy rossz álomba csöppent. Ez nem lehet a valóság, ez nem történhet meg. Megcsípi magát és már is felébred. Ám hiába csípett bele saját karjába, a fájdalom ráébresztette, hogy ez nem csak egy álom. - Gyógyszertúladagolás? - suttogta elszörnyedve, majd anyjára gondolt és a düh tetőtől-talpig átjárta egész lényét.
- Megyek máris... vagyis... szobafogságban vagyok... de megpróbálok elszökni. Mindenképp elmegyek. Ott találkozunk! - mondta és már rohant is a kabátjával együtt az ajtóhoz. Lerontott a lépcsőn és már az ajtó felé indult, amikor anyja utána szólt a konyhából.
- Hova, hova? Tudtommal szobafogságban vagy, fiatal legény!
- LESZAROM! A legjobb barátom öngyilkos akart lenni és te tudtad! Tudtad és még csak nem is szóltál! Hát semmi együttérzés nincs benned?! Hogy lehetsz ilyen?! - fakadt ki undorodva Logan. Ekkor a nappaliból előbukkant Robert feje is.
- Ne kiabálj kölyök, mert nem hallom a meccset!
- Leszarom a meccsed! Bemegyek a kórházba és nem akadályozhattok meg! Holnaptól lehetek szobafogságban, de ez most teljesen más... értsétek már meg!
Jean odalépett hozzá és megfogta a karját.
- Nem mehetsz! Eltiltottunk tőle. Számodra ő már nem létezik. Majd az orvosok törődnek vele, jó kezekben van! Ha már ennyi esze volt, hogy ilyet csinált...  Biztos nem tudta már mivel felhívni magára a figyelmet.
Logab elképedve nézett anyjára.
- Szerinted valaki azért elvenné a saját életét, hogy rá figyeljenek?!
- Úgy látszik!
- Elmegyek! - jelentette ki Logan és kirohant az ajtón. Látta a szeme sarkából, hogy Robert utána ered. A garázshoz futott és felnyitotta az ajtaját, hogy kitolja a biciklijét. Robert viszont megragadta őt a vállánál fogva, mielőtt még felülhetett volna rá. Logan lelökte magáról nevelőapja kezét, aztán megfordult és gondolkodás nélkül behúzott egyet a férfinak. Az megtántorodott, Logan pedig kihasználva az ezzel nyert időt felpattant biciklijére és sebesen tekerni kezdte azt, hogy minél messzebbre kerüljön az ajtón kirohanó, utána ordítozó anyjától és a ház előtti gyepen öklét rázó Roberttől.  Az sem érdekelte, mit fog kapni, ha majd hazaér. Csak is az számított, hogy minél előbb láthassa Dylant.

Selena és Nick a lány ágyán ülve fehér porból kihúzott csíkokat szívott fel a kémia tankönyv borítójáról, miközben Selena hordozható hangszórójából bömbölt a hip-hop zene.
- Nem félsz, hogy anyádék bejönnek, mert túl hangos a zene? - fordult a lányhoz két szipogás közben Nick.
- Nem érdekel. Bezártam az ajtót. Anya válószínűleg már kidőlt az esti Xanax adagjától. Amúgy... téged nem zavar, hogy terhes voltam tőled és neked el sem mondtam? - Selena kíváncsisan pillantott fel a tankönyvéről. Furcsálta, hogy az egész terhesség-ügy ellenére Nick ugyanúgy viselkedik vele, mint korábban. Azt hitte, a fiú a történtek után szóba sem fog állni vele.
- Figyelj, elég gáz volt ez neked anélkül is, hogy lecsesszelek érte. A lényeg, hogy nincs gyerek. Most már jobban odafigyelünk majd a védekezésre.
- Oké - mosolygott megkönnyebbülten Selena. Nick volt az utóbbi időben az egyetlen személy, aki miatt nem érezte teljesen magányosnak magát. Érezte, hogy Miley elítéli őt és neheztel rá, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. Barátnőjének semmi joga elítélni őt.
- Akkor vedd ki a gumit az éjjeliszekrény fiókjából! - vigyorgott, aztán kigombolta felsőjét és kikapcsolta melltartóját, hogy fedetlenné váljanak mellei. Miközben végig nyalta a száját, szétnyitotta lábait miniszoknyája alatt és felsóhajtott.
Selena
- Upsz! Nincs rajtam bugyi...
- Azt látom... - bámulta Nick a száját harapdálva, majd rámászott a lányra és benyúlt a szoknyája alá. Közben az ajkait csókolgatta, de Selena eltolta az arcát a sajátjától.
- Ne vigyünk bele érzelmeket. Inkább alul csókolj...
- Igen is, úrnőm! - vágta rá Nick, de Selena lábai közé csúszva még vissza nézett a lány arcára.
- Te nem gondoltál még arra, hogy esetleg legyen kapcsolatod?
- De, de akivel akartam, annak nem kellettem... Amúgy meg mi ez a lelkizés? Egyszer az a baja a pasiknak, hogy a csajok komolyabbra vágynak a szexnél, egyszer meg az, hogy nem?! - vonta fel a szemét bosszankodva Selena. Nick azonnal mentegetőzni tetszett.
- Dehogy, én örülök, hogy te nem vagy az a rinyálós fajta... én csak dugni akarok, semmi mást!
- Akkor ne a szád járjon, hanem csak a nyelved!

A kórház elé érve Logan ledobta biciklijét és felrohant a bejárathoz vezető lépcsősoron, majd meg sem állt a második emeletig, ahol aztán lefékezett az arcát tenyerébe rejtő Iggy és egymásba karoló, könnyes arcú szülei előtt.
- Jó estét Mr. és Mrs. O'Brien! Szia, Iggy! - köszönt kifulladva, mire a szülők vissza köszöntek, Iggy pedig felpattant és a fiú nyakába vetette magát.
- Olyan jó, hogy itt vagy!
Logan viszonozta a lány ölelését, de közben csakis Dylanen járt az esze. - Hogy van?
- Épp most mosták ki a gyomrából a gyógyszereket... - tájékoztatta Iggy olyan szomorkás hangon, ahogy Logan még sosem hallotta beszélni őt. Vetett egy fürkésző pillantást a lány arcára. Az meggyötört és könnyáztatta volt. Sosem látta még ennyire megtörtnek őt. Logan meglepődött, amikor Veronica felé fordult.
- Hogyan sikerült eljönnöd? Az anyád... azt mondta eltiltott Dylantől.
Logan arca elvörösödött és egy pillanatra leszegte a fejét. Bele sem mert gondolni, milyen jelenetet rendezhetett édesanyja. Aztán arra gondolt, hogy talán Dylan szülei nem is látják őt szívesen.
- Próbáltak megállítani, de Dylan fontosabb mint a büntetés, ami vár majd. Sajnálom, ha anya csúnyán viselkedett...
Veronica elmosolyodott és tett egy lépést a fiú felé, majd gyengéden megszorította a vállát.
- Ne sajnáld! Nem tartozol felelőséggel az anyád tetteiért vagy szavaiért. Mi nem tiltunk el Dylantől. Örülünk, hogy itt vagy neki. Szegénykémnek sosem sikerült igazán barátokat szereznie...
Logan megkönnyebbülten fellélegzett, aztán akaratlanul is könnyek szöktek a szemébe.
- Mi a baj? Ugye nem én mondtam valami rosszat? - aggodalmaskodott Veronica, mire Logan megrázta a fejét.
- Nem, dehogy... csak bárcsak az én szüleim is így bánnának velem... Eltiltottak Dylantől. Anya... olyan csúnyákat vágott a fejemhez. És az egyetlen ember, aki törődik velem, megpróbált végezni magával...
Loganből kitört a zokogás, mire az asszony magához ölelte őt és a hátát simogatva próbálta megnyugtatni. Iggy magatehetetlenül állt mellettük és nézte őket. A házuk előtt Jean kezében tartott kép láttán és Logan szavai hallatán nagyjából sikerült összeraknia magában, mi történhetett. Nagyon sajnálta a fiút, de fogalma
Iggy
sem volt már, hogy mennyi valóságalapja van ennek az egésznek... hiszen nagyon jól tudta, hogy az a fotó csak egy hülye játék alkalmával készült, még is mekkora visszhangot váltott ki a suliban, miután Nick feltöltötte a netre. Az embereket egyáltalán nem érdekelte az igazság, egyszerűen csak örömüket lelték abban, hogy csámcsoghatnak valamin. Iggy nem is vette komolyan a két fiú kapcsolatára tett megjegyzéseket, míg meg nem látta őket legutóbb összebújva feküdni Dylan szobájának padlóján. Azóta már nem tudta mit higgyen, de talán Logan és Dylan is épp úgy össze vannak zavarodva, ahogyan ő. Vajon ezért próbált véget vetni az életének testvére? Talán viszonzatlanul szerelmes Loganbe? Az is lehet, hogy együtt vannak, és Dylan nem bírta elviselni, hogy eltiltották őt Logantől... vagy csak kiborult, hogy így derült fény arra, hogy meleg. Iggy számára ez a tény nem volt újdonság, régóta sejtette már, hogy testvére a saját neméhez vonzódik, és ez számára egy pillanatig sem jelentett problémát. Vajon Dylan hogyan küzdött meg ezzel teljesen egyedül? Vajon hányszor érezte magát végtelenül magányosnak? Mennyi ideig próbálhatta elnyomni magában? Iggy lelkére úgy telepedett a bűntudat súlya, hogy szinte már levegőt sem kapott. Már bánta, hogy annyiszor viselkedett lekezelően testvérével... hogy annyi alkalommal lekoptatta őt, mikor vele és barátnőivel akart tartani, mert magányos volt. Türelmetlenül megtörölte arcát és hátra dobta haját a válla fölött.
- Megyek, hozok az automatából kávét! - ajánlotta tőle szokatlan módon, majd sarkon fordult és elsietett.
Veronica közben elengedte Logant, akinek már sikerült megnyugodnia.
- Annyira sajnálom azt, ahogy Jean bánik veled! Te nem ezt érdemled. Egy gyerek sem érdemli ezt. De tudd, hogy mi mindig szívesen látunk téged! - vigasztalta Veronica, mire a fiú halványan elmosolyodott.
- Köszönöm. Akkor önök... nem mérgesek amiatt a kép miatt? Csak felelsz vagy mersz-et játszottunk, de az egyik osztálytársunk felrakta a képet a netre és most a suliban ezzel csesztetnek minket egy ideje...
- Nem vagyunk mérgesek. Nekünk csak az számít, hogy Dylan boldog legyen! Te rendes fiú vagy... mióta veled barátkozik, sokkal boldogabb. Azóta nem olyan magányos és sokszor kimozdul otthonról - mondta hálásan az ikrek anyja, majd eleresztett egy bíztató mosolyt Logan felé, mielőtt folytatta. - Nem tudtam erről az egész ügyről semmit, de elfogok beszélgetni annak a gyereknek a szüleivel, aki ezt a képet terjeszti az interneten! Lehet, hogy Dylan ezért próbálta meg... Szegénykém, fogalmam sem volt róla, hogy ennyit bántják őt az iskolában!

Justin és Miley a lány házához közeli játszótéren ült egy-egy hintában, miközben mindketten sört iszogattak és cigiztek. Hűvös este volt, a felhők eltakarták előlük a holdat és a csillagokat, a szellő pedig gyengéden táncoltatta az elsárgult, élettelen faleveleket a kiszáradt füvön. Egyikük sem számított arra, hogy egymás társaságában fogják tölteni az estét. Soha nem volt közöttük közeli kapcsolat. Hiába osztálytársak már több, mint két éve, szinte alig beszéltek egymással. Bár mindkettejüket meglepte a hirtelen beállt változás, még is örültek, hogy van kivel osztozniuk Zayn hiányában.
- Tudod kezdem belátni, hogy te több vagy annál, amit az embereknek mutatsz. Azt hittem te is csak egy gonosz, nimfomán csaj vagy, mint Selena, pedig te vele ellentétben jófej vagy - állapította meg Justin, miközben felbontotta a harmadik doboz sörét is. Miley beleszívott a cigijébe és a magasba fújta a füstjét, aztán a fiúra emelte tekintetét.
- Én is félreismertelek. Azt hittem egy üres fejű focista vagy, akinek csak a népszerűség a fontos. Pedig te is jó fej vagy, nem csak Zayn.
- Annyi embert bántottunk ok nélkül, mióta ebbe a suliba járunk...
- Tudom... - sóhajtott a lány. - Én viszont most már próbálom csak azt bántani, aki meg is érdemli.
- Én is próbálkozom. Zayn állapota ráébresztett néhány dologra. Na meg az is, amit Iggyvel csináltam. Annyi fájdalmat okoztam neki... jobb akarok lenni annál, aki voltam - mondta szomorkás kifejezéssel az arcán Justin. Közben Miley egyre magasabbra és magasabbra lökte magát a hintában, miközben csak nevetett megállás nélkül.
- Próbáld ki te is, felszabadító érzés!
Justin
Justin hitetlenkedve lerakta a fűbe a sörét és lökni kezdte magát, hogy magasabbra emelkedjen a lányál. Be kellett látnia, hogy tényleg felszabadító érzés volt lebegni a sötét éjszakában, és csak figyelni a velük szemben tornyosuló bérház azon ablakait, melyeken még kiszűrődött a fény. Miley lelassított a hintájával, majd teljesen megállt és rágyújtott egy újabb cigire, aztán a fiú felé fordult.
- Sajnálom, hogy elveszítetted Iggyt... Fogalmam sincs miért tetted, amit tettél. Mikor Selena elmondta, hogy lefeküdtetek, alig akartam elhinni... de az már a múlt, és hiába rágódsz rajta. Hiába kérdezgeted magadtól, hogy miért... Megtörtént és most már csak előre szabad tekintened. Nekem is vannak dolgok, amiket megbántam, de ha változtathatnék is rajtuk, már nem az lennék, aki vagyok. Talán ez kellett ahhoz, hogy elgondolkozz az életeden és mindent átértékelj. Most már máshogy látod a világot és remélhetőleg többé eszedbe sem fog jutni, hogy a leendő csajodat is megcsald.
Justin elgondolkodott a lány szavain, miközben még mindig minél magasabbra próbálta lökni magát.
- Talán igazad van - mosolyodott el végül. - Soha többé nem tennék ilyet...
Miley újra lökni kezdte magát és mikor már elég magasra jutott, kiabálni kezdett.
- Basszátok meg!
- Baszódjon meg minden szarság! - kontrázott rá Justin, majd mindketten belenevettek a sötét éjszakába.

Dylan vasárnap délelőtt tért magához. Az orvos azt mondta neki, este haza mehet, de beszélnie kell majd egy kijelölt pszichológussal. A gondolattól, hogy egy vadidegennel ossza meg legféltettebb, legsötétebb érzéseit, Dylant még a hideg is kirázta. Emellett szülei aggódó, meggyötört arca láttan el is szégyellte magát és nem tudta, hogy képzelte ezt az egészet... Szerette volna meg nem történtté tenni az előző estét, de tudta, hogy a fájdalom, amit oly' régóta érez már, attól még nem múlna el. Mikor szülei kimentek a kórteremből, hogy beszéljenek az orvossal, a fáradt, életében most először nem tökéletesen makulátlan kinézetű Iggy csendesen megszólalt az ágy melletti széken ülve.
- Este itt volt Logan is. Nagyon aggódott érted. Azt mondta ma is eljön, ha tud.
Testvére reakcióját figyelte és próbált rájönni, mint gondolhat a fiú. Dylan azonban teljesen kifejezéstelen arccal meredt maga elé.
- Én azt hittem, eltiltották tőlem.
- El is - bólintott Iggy. - De akkor is eljött. Remélem nem kapott érte, amikor hazaért...
Most először Iggy érzelmet vélt felfedezni testvére arcán. Aggodalmat. Dylan feljebb tornázta magát a párnáján és a lányra nézett. Szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek.
- Én is remélem... figyelj, ugye nem tud senki arról, ami tegnap történt? Nem akarom, hogy a suliban ez legyen a téma...
- Nem, még a csajoknak sem mondtam el. Ne aggódj! - Iggy tartott egy néhány másodperces szünetet, majd komoly arccal, szinte suttogva ismét megszólalt. - Tényleg meg akartál halni...?
Dylan nem felelt azonnal. Egy darabig csak bámulta a takarón pihenő kezeit.
- Sokszor gondoltam már rá... de most, hogy majdnem megtörtént, megijedtem. Nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni... és örülök, hogy végül nem sikerült. Veletek akarok maradni. Csak minden olyan nehéz...
Iggy megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Akkor nem fogod újra megpróbálni, ugye?
Testvére a fejét csóválta. - Nem.
- Szivem, tudom hogy nehéz... - kezdte Iggy, de Dylan hitetlenkedő pillantása láttán aztán végül máshogyan folytatta. - Oké, nem tudom, milyen nehéz neked. Fogalmam sincs... de azt tudom, hogy sok szarságon mész
Dylan
keresztül nap, mint nap. Kérlek, bocsáss meg, amiért nem voltam kellőképp melletted! Tudd, hogy rám mindig, mindenben számíthatsz. Nekem elmondhatsz bármit. Nem foglak szekálni, akármit is mondasz!
Dylan halványan elmosolyodott és kinyújtotta kezét a lány felé, aki közelebb hajolt és megfogta azt.
- Tudom és köszönöm. Most viszont inkább ne beszéljünk rossz dolgokról...
- Rendben! - Iggy belenyúlt táskájába és előhalászott belőle két táblacsokit. Az egyiket átnyújtotta a fiúnak, a másikat pedig felbontotta és letött magának egy kockát belőle, hogy bekapja. - Most csak nasizzunk! Azt olvastam, a csokoládé boldogsághormont termel.
- Te meg a nasizás... - nevetett fel Dylan. Iggy boldogan nézte, hogy testvére arca végre nem csak egy szomorú maszknak tűnik. Ő is elnevette magát és hátravetette haját a válla fölött.
- Néha én is bűnözhetek kicsit. Igazságtalanság az emberiséggel szemben, hogy ilyen tökéletes vagyok. Egyébként elhoztam a telefonod, gondoltam szívesen megnéznéd az üzeneteid vagy írnál Logannek. Biztos sokszor keresett már.
Iggy elővette a táskájából a telefont és átnyújtotta a fiúnak. Dylan feloldotta a képernyőt és izgatottan belépett a Messengerbe, hogy megnézze, mit írt neki Logan. Barátja számtalan üzenetet írt neki még éjszaka is, szinte minden órában. Pedig tudta, hogy Dylan csak másnap ébred fel. Küldött neki párat a közös képeik közül, melyeken hülyébbnél-hülyébb fejeket vágtak és többször is leírta, hogy nem tud aludni, mert csak arra képes gondolni, hogy Dylan mit tett... Azt is írta, hogy nagyon szereti őt és ne adja fel, mert ő mindig itt lesz mellette, hiába tiltják el tőle. Dylan elérzékenyülten nézte a képeket és üzeneteket, miközben arra gondolt, hogy hogyan is gondolhatta, hogy magára hagyná Logant, mikor a fiúnak rajta kívül senkije sincs. Önzőnek érezte magát és bántotta, hogy a barátjának és a családjának is fájdalmat okozott. Miután válaszolt Logannek, megnyitotta Tyler üzeneteit is, aki semmit sem tudott a tegnap történtekről. Dylan azt szerette volna, ha ez így is marad, legalább egy időre. Nem akarta, hogy bárki más is tudjon róla. Tyler üzenetei láttán azonban elment a kedve a további telefonozástól.
Hol vagy?! Miért nem válaszolsz? Biztos most is Logannel ölelkezel, azért nem vagy képes írni.
Ilyen és ehhez hasonló üzenetek érkeztek a fiútól, Dylan pedig úgy döntött, inkább párnája alá süllyeszti a telefonját.

Logan már a harmadik kávéját itta és reménykedett, hogy ez most végre meghozza a várva-várt hatást is. Kócos hajjal és beesett szemekkel ült az ágyán, miközben a gőzölgő bögréjét szorongatta. Képtelen volt aludni az éjjel. Semmi másra nem vágyott, csak hogy végre újra láthassa Dylant. Reggel Jean leordította a fejét, amiért tegnap engedélye ellenére elment a kórházba, aztán visszazavarta a szobájába és azt kiabálta, látni sem akarja. Logannek fogalma sem volt, hogyan menjen el barátjához újra a kórházba, de képtelen volt holnapig várni, hogy az iskolában találkozzanak. Főleg, ha Dylan nem is fog suliba menni, ami a történtek után elég valószínűnek tűnt. Ekkor pittyegett a telefonja és látta, hogy Tyler üzenetet írt neki, amiben azt kérdezte, hol van Dylan. Ezek szerint a fiúnak senki sem szólt a történtekről. Logan még meg is sajnálta őt, de úgy érezte nem az ő dolga, hogy elmondja, mi történt. Így végül csak annyit írt válaszul, hogy nem tudja, mert ő épp életfogytig tartó szobafogságát tölti. Tyler elolvasta az üzenetet, de már semmit sem válaszolt rá.
Logan
Logan azon tűnődött mit hazudjon otthon, hogy meg tudja látogatni Dylant a kórházban. Volt egy olyan sejtése, hogy bármit is találna ki, Jean még akkor sem engedné el sehova, hogy ha tanulásról lenne szó. Logan az egészet butaságnak tartotta, hiszen Dylan és ő osztálytársak. Senki nem tudja megakadályozni, hogy találkozzanak... Logan berohant a fürdőbe és kapkodva levetkőzött, aztán beállt a zuhany alá. Kellemes érzés volt arcának a zuhanyrózsából előtörő víz érintése, de ennek ellenére képtelen volt megnyugodni. Dylan öngyilkos akart lenni és ezt egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből. Tudta, hogy barátját jobban bántják a folyamatosan őt érő bántások, mint ahogy azt mutatja, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire szenved legbelül. Logan vissza gondolt azokra az időkre, amikor még nem ismerte a fiút. Amikor még rendszeresen vagdosta a csuklóját, ha Robert piszkálta őt vagy épp teljesen magába szippantotta a magány. Viszont amióta Dylant ismeri, egyszer sem nyúlt a pengéhez. Bármennyi szarság is érte otthon vagy a suliban, a gondolat, hogy most már nincs egyedül, mindig tartotta benne a lelket. Eszébe jutottak azok a röpke órák, amiket Dylan randikon töltött Tylerrel és felidézte, milyen egyedül érezte magát olyankor... hogy milyen elviselhetetlen volt még az a néhány óra is Dylan nélkül. Arra gondolt, hogy igazából minden pillanatot csak is vele akar tölteni. Amennyit csak lehet. Nem tudta, mindez mit jelent. Csak azt tudta, hogy valahogy el kell jutnia a kórházba. Már volt is egy ötlete, hogyan.

Iggy osonva, oldalról próbálta megközelíteni a szomszéd házat, miután hazaért a kórházból. A létra valóban ott állt a falnak támasztva a ház végében, ahogy Logan mondta. Iggy magassarkújában ügyetlenkedve érte ment és a fiú ablaka alá hurcolta. Logan olyan halkan, ahogy csak tudott, kimászott az ablakán és leosont a létrán, amit aztán vissza vitt a helyére, nehogy szülei észrevegyék.
- Köszönöm! - suttogta, mikor megállt Iggy előtt.
- Nincs mit. Biztos ne vigyelek el? Csak veszek egy forró fürdőt és átöltözök, aztán megyek vissza én is.
- Nem kell, köszi - mosolygott Logan. - Megyek bicajjal.
- Akkor gyere, oda adom a garázsunkból az egyiket. Nehogy épp akkor bukj le, amikor kitolod a sajátodat...
Logan olyan gyorsan tekert, ahogy csak bírták lábai. Minél előbb látni akarta Dylant és közben félt is, le ne bukjon otthon, mielőtt hazaér. A végén még tényleg elküldik valami angol bentlakásosba...
Kifulladva berontott a kórház ajtaján, hogy aztán a recepción bemondja, melyik beteghez érkezett látogatóba. Szerencsére nem akadékoskodott senki, így rohant is tovább az emeletre. Dylan szobájához érve aztán megállt és vett egy mély lélegzetet, majd benyitott a kórterem ajtaján. Az ágy szélén üldögélő, ivólevet szürcsölgető barátja félénken elmosolyodott, amikor meglátta őt. Logan egy szót sem szólt, egy percig sem akart tovább tétovázni. Két lépéssel az ágy mellett termett és olyan szorosan ölelte magához a fiút, mint talán még soha senkit sem. Dylan egy pillanatra meglepődve pislogott, aztán viszonozta az ölelést. Ujjainak érintése mintha szikrákat szórt volna Logan hátán. A fiú nyaka egészen közel volt az arcához, érezte azt a tipikus Loganes illatot, amit úgy imádott. Szíve vadul rángatózott, akár egy őrült kényszerzubbonyban. Logan elengedte őt és egészen közelről a szemeibe nézett. Közben ujjaival megérintette Dylan arcát, ami ennek hatására szinte azonnal színesebbé vált.
- Hogy tehetted? - suttogta Logan enyhe szemrehányással és színtiszta szomorúsággal a hangjában.
Dylan lehajtotta a fejét és nem szólt egy szót sem. Nem tudta, mit is mondhatna. Logan leült mellé az ágyra és egész testével felé fordult.
- Itt hagytál volna úgy, hogy még csak el sem köszönsz!? Se egy üzenet, semmi... az lett volna az utolsó találkozásunk, az utolsó emlékem rólad, kettőnkről, hogy Robert elszakít tőled és többé nem láttalak volna soha... - Logan már képtelen volt kordában tartani érzelmeit. Könnyei eláztatták az arcát, miközben saját szavain gondolkodott. Dylan óvatosan felé nyúlt és ujjaival letörölte a fiú arcáról a könnycseppeket. Logan karon ragadta és magához húzta őt, de nem erőszakosan, ahogy Tyler egy nappal korábban.
- Kérlek... soha ne hagyj itt! Csak te vagy nekem. Ígérem megteszek bármit, hogy segítsek abban, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom... Együtt kibírjuk. Te meg én. De ha te itt hagysz, akkor én is megyek veled.
Dylan
- Ne mondj ilyet... - suttogta Dylan. Sötétségbe vesző alagútra emlékeztető tekintetében tegnap óta most először csillant meg a fény.
- Nélküled nincs értelme semminek. - kezdte halkan Logan a fiú arcát fürkészve. - Emlékszem, milyen volt az életem, mielőtt megismertelek. Mint egy... kietlen sivatag. Sivár és üres. A karomat vagdostam. Papírra írtam le az érzéseim, mert nem volt senki, akinek elmondhattam volna őket. Nem akarok visszamenni oda... Mióta ismerlek, úgy érzem mindent eltudnék viselni, amíg te itt vagy nekem. Nem érdekel, hányszor bánt Robert. Az sem, mit mondanak a suliban és az sem, hogy a szüleim szarnak a fejemre. Addig, amíg te itt vagy velem. Te nem így érzed?
Dylan szavak helyett szerette volna megragadni Logant, beletúrni a hajába és megcsókolni őt, de helyette csak ült a kórházi ágyon ökölbe szorított tenyérrel. Félt, hogy mindent elrontana. Logant nyilvánvalóan ő nem érdekli úgy, a barátsága pedig túl fontos ahhoz, hogy mindent tönkre tegyen egy csók miatt. Ekkor hatalmas bűntudat súlya nehezedett lelkére, amiért egyáltalán eszébe jutott ilyesmi. Hiszen neki ott van Tyler.
- De igen - mondta végül csendesen. - Viszont eltiltottak tőlem. Kétségbe estem. Nem tudom, mit képzeltem. Nehéz és minden nap fáj, de nem akarok meghalni. Nem gondolkodtam... Akkor és ott semmi mást nem akartam, csak hogy legyen vége mindennek és ne fájjon többé.
- De már nem akarod ezt, ugye? Nem akarod, hogy mindennek vége legyen? Velem akarsz maradni, igaz? - nézett rá kétségbeesetten Logan.
- Igen, veled. Mindig. De ígérd meg, hogy bármi vagy bárki próbáljon közénk állni, nem hagyjuk majd!
- Én eddig sem hagytam. Se anya, se Robert, se Tyler nem tud közénk állni.
Dylan felállt az ágyról és az éjjeli szekrényen halomban álló csokoládé és édesség felé indult, hogy megkínálja belőlük barátját. Miután ő maga is felbontott egy csokit, visszaült az ágyra és teli szájjal Loganre bámult.
- De mindig azt mondod, hogy ha úgy adódik inkább félre állsz, csak hogy Tylerrel ne veszekedjünk miattad. Mi van, ha egyszer már tényleg nem fogsz velem barátkozni, mert azt hiszed az a helyes?
Logan akaratlanul is elmosolyodott barátja láttán.
- Te vagy az egyetlen ember szerintem, aki még ilyen állapotban is képes enni! Amúgy meg nem fogok félreállni. Mióta láttam, hogy akaratod ellenére megcsókolt és a karodat is megszorította, már egyáltalán nem érdekel Tyler! Sőt, remélem te leszel az, aki ott hagyja majd. Te sokkal jobbat érdemelsz.
- És ha igaza van? Ha tényleg átlépünk egy bizonyos határt? Te és én? - aggodalmaskodott Dylan, mire barátja letört egy darabot a csokiból és a fiú szájába nyomta.
- Nem. Ha így lenne, most sem csak beszélgetnénk. Én tiszteletben tartom, hogy együtt vagytok. Felfoghatná már, hogy nem kezdeményeznék semmi olyasmit, mert neked barátod van. Én soha nem próbálkoznék olyannál, akinek van valakije.
- És ha nem lenne? - vonta fel a szemöldökét Dylan ķíváncsian, de görcsbe rándult gyomorral.
- Akkor... talán épp elvesztenénk egymással a szüzességünket itt, a kórházi ágyadon! - mondta Logan teljesen komoly ábrázattal, de Dylan megszeppent arca láttán nem bírta tovább és hangosan felnevett.

Miután nagy nehezen elköszönt barátjától, Logan írt egy üzenetet Iggynek, hogy addig ne induljon el otthonról, amíg ő haza nem ér. Valakinek ugyanis vissza kell tennie a létrát a helyére, miután ő felmászott rajta a szobájába. Mikor odaért, Iggy már a fal mellett várta őt karba font kézzel.
- Köszi, hogy megvártál - mosolygott rá hálásan Logan.
- Nincs mit, de most mássz fel! Anyáék már elindultak, hogy haza hozzák Dylant, úgyhogy ahelyett, hogy bemennék utánuk, a kedvenc filmjével és nasijaival fogom várni őt.
- Ez nagyon kedves tőled... bárcsak én is veletek lehetnék! Olyan rossz, hogy eltiltottak egymástól...
- Tudom - mosolygott komoran Iggy. - Már megszoktam, hogy mindig nálunk vagy. Dylannek nagy szüksége lenne rád.
- Megpróbálok kitalálni valamit. Holnap találkozunk a suliban! - búcsúzott Logan, aztán felmászott a létrán. Épp, hogy becsukta az ablakot maga után, Robert nyitott be a szobája ajtaján.
- Anyád küldött, hogy nézzek rád, mert túlságosan csendben vagy.  Mi az, hiányzik a friss levegő? - vigyorgott kárörvendően a férfi, mire Logan sajnálkozva felsóhajtott.
- Igen, nagyon... - mondta, miközben magában örömmel könyvelte el, hogy átverte anyját és nevelőapját is. Robert vigyorogva közelebb lépett hozzá.
- Nem is tudtam, hogy buzi vagy, kölyök. Miért hagytad Tomnak, hogy könyörögjön neked a minap, ha úgyis a dákót szereted?
Logan
Logan undorodva nézett nevelőapjára. Még mindig émelygés fogta el, ha eszébe jutott, mire akarta őt kényszeríteni a férfi Tom nevű haverja. Képtelen volt felfogni, hogyan lehet ennyire érzéketlen és szemét valaki felnőtt létére a saját nevelt fiával.
- Hagytad volna neki, hogy... bántson. Miért nem szóltál rá? Még is csak az anyámmal élsz együtt. Csak úgy hagynád, hogy a fiát akár meg is erőszakolják a szemed láttára?!
Robert továbbra is csak vigyorgott.
- Felőlem fel is fordulhatsz, az sem érdekelne! Remélem végre eltűnsz innen. Remélem anyád bentlakásosba küld. Úgysem bírod ki, hogy ne találkozgass a pasiddal. Akkor pedig Jean végre tényleg elküld téged. Már alig várom!
- Dylan nem a pasim. Barátok vagyunk. Te pedig undorító vagy! - vetette oda Logan és az íróasztalához lépett, hogy felkapja róla a fejhallgatóját. Robert elkapta a karját és erősen megszorította.
- Te vagy az undorító, hogy a haveroddal kefélsz, te torzszülött kis szerencsétlen - azzal Robert az ágyra lökte a fiút, majd kicsoszogott a szobából.
- Kapd be, te görény! - szólt utána Logan, de csak halkan.

Hétfő reggel Iggy végre gyémánt-alakzatban sétálhatott az iskola folyosóján most, hogy Dylan kénytelen volt vele és barátnőivel iskolába menni. Iggy napszemüveget viselt, bár a nap egy szemernyit sem sütött. Haját dobálva lépkedett méregdrága Louboutinjában, mikor megpillantotta az osztályterem előtt Logan után leselkedő Ritát és szemei összeszűkültek a lány iránt érzett ellenszenvtől.
- Most úgy teszek, mintha ez a lotyó nem lenne itt, hogy elrontsa a reggelem - vetette oda barátnőinek ügyelve arra, hogy Rita is hallja.
- Mit mondtál? - kérdezte a lány éles hangon, de Iggy felemelt tenyerével azonnal elhallgattatta őt.
- Nem engedtem meg, hogy hozzám szólj! - mondta egy pillantásra sem méltatva Ritát, majd barátnőivel és Dylannel a nyomában besétált a terembe. Rita nem bírta megállni, hogy ne szólítsa le a fiút.
- Láttam a kis képeteket most már Instagramon is tegnap! Mikor érted már meg végre, hogy szállj le Loganről?! Ő hozzám tartozik! Te kis buzi...
Dylan nagyon unta már, hogy napi szinten illetik ezzel a jelzővel. Elege volt már abból, hogy rendszeresen megalázzák. Megtorpant az ajtóban, és mielőtt akár Iggy vagy Charli vissza szólhatott volna Ritának, megelőzte mindkét lányt.
- Mikor fogod fel végre azzal a parányi agyaddal, hogy nem menő negatív jelzőként használni mások szexuális beállítottságát?!
Rita
- Nem tudom, mi a faszról jártatod a szád - forgatta értetlenül a szemét Rita, miközben a teremből őket figyelő Loganre pillantott.
- Azt gondoltam. Tudod, inkább legyek buzi, mint egy szánalmas picsa, aki képes azért megbukni, hogy átirassák másik iskolába... mert megszállottja egy olyan srácnak, aki hamarabb smárol egy fiúval, mint vele!
Rita már emelte a kezét, hogy felképelje a fiút, de Dylan még időben elkapta a csuklóját. Iggy testvéréhez lépett és kikapta Charli kezéből a diétás kólát, hogy lassan, minden cseppjét kiélvezve Rita hajára öntse. A lány majd' felrobbant dühében, majd végül tehetetlenségében sarkon fordult és puffogva elrohant.
- Jól megmondtad neki! - dícsérte bátyját Iggy elégedetten, majd a helyére indult. Látta, hogy Justin őt bámulja padjából, de próbált úgy tenni, mintha észre sem vette volna a fiút.
- Én sem csináltam volna jobban! - mosolygott Miley Dylanre, mikor a fiú elhaladt mellette. Dylan vissza mosolygott rá.
- Köszi.
Logan már indult volna barátja felé, mikor Tyler elé vágott és Dylanhez sietett.
- Szia! Már vártam, hogy ide érj. Kimehetnénk beszélni? - mondta fojtott hangon, mire Dylan bólintott és ledobta a táskáját.
Logan csalódottan nézett utánuk. Várható volt, hogy még az iskolában sem fog tudni együtt lenni Dylannel, mert Tyler minden adandó alkalmat megragad majd, hogy ezt megakadályozza.

Kristen odasétált a csalódottan üldögélő Loganhez, és megszólította őt úgy, hogy azt a nem messze tőle Nickkel vigyorgó Austin is jól hallja.
- Tegnap masztiztam a képre, amin Dylannel smárolsz. Kurva jó volt! A csúcsra juttattál, te szexisten!
Logan úgy bámult a lányra, mint aki nem tudja eldönteni hogy ébren van-e, vagy csak álmodik.
- Ezt az információt nyugodtan magadban is tarthattad volna.
- Úgy, mint tegnap az ujjam? - tűnődött kéjelegve Kristen és felettébb élvezte, hogy Austin ökölbe szorítja öklét és mérgesen mered rá.
A fiúnak nehéz volt kordában tartania féltékeny dühét, de az egész osztály előtt semmit sem tehetett. Már enélkül is épp eléggé félt attól, hogy Miley gondol egyet és elmondja mindenkinek, hogy meglátta szexelni őt és Kristent.
- Vagy úgy, ahogy a nyelved tartottad a puncimban a szülinapi bulidon... - szólt oda az egyik pad tetejéről Miley, mire  társaik megrökönyödve felnyögtek. Selena megbotránkozva nézett barátnőjére az ablak előtt állva.
- Te megengedted ennek a  pondrónak, hogy kinyaljon?! Jézusom Miley, te beteg vagy... Ehhez nem ihattál eleget!
- Fújj, te magadba engedted az ördögöt! - tátotta a száját Nick, csatlakozva az előtte szólóhoz. Miley a szemét forgatva vállat vont.
Kristen
- Van itt hely bőven mindenkinek, miért sajnáljam másoktól a gyönyör szigetét? Én legalább nem szégyellem! - mondta, miközben sokatmondó pillantást vetett Austinra. A többiek ezt valószínűleg észre sem vették, annyira elvoltak foglalva az újonnan szerzett információkkal, de Austin szégyenkezve lesütötte a szemét, így Miley elégedetten lecsusszant a padról és körül nézett a teremben.
- Van még itt valaki, aki szívesen belekóstolna az ambróziámba? Csak szóljatok, ne legyetek szégyenlősek!
Logan a székén ülve kuncogott és észrevette, hogy Justin is nevet. Demi megszeppenten pislogott Mileyra, a mellette ülő Emma viszont ámulva nézte őt. Iggy, akinek Nina épp a haját vasalta a padban ülve, magában bosszankodott, amiért Kristen és Miley ellopták előle a rivaldafényt. Kaya viszont megbotránkozva meredt felváltva a két lányra.
- A pokol tüzén fogtok elégni mind a ketten! Egy cseppnyi tartás sincs bennetek?! Semmi önérzet?! Tizenhét éves lányok vagytok, akik nem tanulnak és semmi nem érdekli őket, csak az elfajzott, beteges szex-éhség!
Miley kuncogva a szája elé kapta a kezét, Kristen pedig Kayához fordult.
- Neked sem ártana már, hogy úgy istenigazából megkeféljen valaki!
- Égni fogtok, riherongyok! - mérgelődött Kaya továbbra is, mire Miley vihogva leintette.
- Nyugi, Hasfelmetsző Jack! Még a végén nehogy te is szajhák gyilkolására add a fejed! Inkább lazulj el és csusszantsd a nunidba az ujjacskádat. Meglásd, egyből lecsillapodsz majd!
- Nem! A maszturbáció bűn!
- Akkor azt hiszem mindannyian vétkesek vagyunk - vigyorgott Luke, az ölében ülő Taylor pedig mosolyogva játszadozott hosszú hajfürtjeivel. Iggy sokszor fantáziált már arról, hogy elkapja a lány haját és levágja azt, amiért olyan hosszú volt, mint az övé.

Tyler és Dylan az iskola mögött beszélgettek. Dylan meggyújtott egy cigit és mielőtt barátja akármit is mondhatott volna, gyorsan megelőzte őt.
- Ne haragudj, amiért nem találkoztunk szombat reggel óta... és azért sem, hogy aznap egyáltalán nem írtam neked. Csak történt valami, amiről inkább nem szeretnék beszélni. Legalább is egyenlőre nem.
Tyler & Dylan
- Mi az? Mi történt? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz - biztatta Tyler. Dylan nem tudta, mit tegyen. Legszívesebben azt szerette volna, hogy senki ne tudjon arról, amit tett, de úgy érezte, Tylernek joga van hozzá. Végül nagy levegőt vett és a fiú szemeibe nézett.
- Butaságot csináltam. Nem gondolkodtam...
- Megcsaltál? - vágott közbe megdöbbenve Tyler.
- Jézus, nem! Begyógyszereztem magam és kórházban voltam. Úgy éreztem jogod van tudni róla, de kérlek ne akarj most se lecseszni, se lelkizni, mert már a családomtól megkaptam mindkettőt.
Tyler letaglózva állt barátjával szemben és legalább egy teljes percig még megszólalni is képtelen volt.
- De miért...? Mi lett volna, ha belehalsz? Csak úgy itt hagytál volna?! Hiszen egy pár vagyunk... Nem vagy velem boldog? - bökte ki végül szomorúan. Dylan nem győzött bocsánatot kérni másoktól azért, mert egy meggondolatlan, kétségbeesett pillanatban véget akart vetni az életének és nem azon járt az esze, hogy leüljön búcsúleveleket írni.
- Szerinted nem volt így is épp elég nehéz meghoznom ezt a döntést? Vagy megtennem? Szerinted képes lettem volna rávenni magam, hogy elköszönjek tőletek? Ha belegondoltam volna, kiket veszítek el, meg sem próbáltam volna megtenni... de meg kell értened, hogy már évek óta szenvedek. Jobb lett, mióta megismertelek téged és Logant, de ez az érzés sajnos nem múlik el teljesen néhány hét alatt. Besokalltam és már képtelen voltam elviselni azt a sok szarságot, ami napi szinten velem történik. Nem akarok erről többet beszélni, csak azt akartam, hogy tudd. Kérlek tartsd tiszteletben, amit kérek. És ne mondd el senkinek! Nem akarom hogy az egész osztály tudja, hogy megpróbáltam megölni magam...
Arról fogalma sem volt, hogy Nick épp az utolsó mondatára ért oda az iskola sarkához és hallotta, amit mondott.

Mikor visszaértek a terembe, Nick már fülig érő szájjal várta őket a pad tetején ülve.
- Hé, Dylan! Nem is mondtad, hogy a hétvégen megpróbáltad kinyírni magad! Talán rájöttél, hogy még te sem vagy képes együtt élni saját magaddal?! - kérdezte olyan elégedett mosollyal az arcán, mintha épp a legnagyobb ajándékot nyújtották volna át neki. Az egész osztály Dylanre meredt, aki viszont legszívesebben elsüllyedt volna, hogy senki ne láthassa őt. Ennyit arról, hogy senki ne tudja meg...
Logan felpattant a helyéről és a pólójánál fogva lerántotta Nicket a padról. A fiú hangos csörömpölés közepette beesett a székek közé, de Logan nem várta meg, hogy felálljon. Felé lépett, elkapta a pólója nyakánal fogva, aztán arcon vágta őt egyszer, kétszer, majd harmadszorra is.
- Hogy... lehetsz... ilyen... féreg?! - kérdezte, minden egyes szót egy ütéssel kísérve. Végül Austin és Luke fogták le őt hátulról, mielőtt még jobban eldurvultak volna a dolgok. Logan próbált kiszabadulni szorításukból, miközben Nick feltápászkodott. Kicsattant szájjal és feldagadt szemmel, dühösen indult meg Logan felé, aki viszont nem ijedt meg tőle.
- Tudom, hogy te raktad azt a képet a házunk küszöbére, amin Dylannel csókolózunk!
- Mi a faszról beszélsz?! Ezért még kinyírlak, te rohadt buzi! - fenyegetőzött, majd mikor Logan hátat fordított neki, belemarkolt a hajába aztán a földre rántotta őt és az arcába rúgott. Dylan azonnal ott termett és leráncigálta a fiút barátjáról. Nick már emelte a kezét, hogy megüsse őt, de Iggy közéjük állt és ráförmedt.
- Elég legyen! Szállj le a testvéremről, ha jót akarsz magadnak! Legyen benned egy kis emberség és ne viccelődj olyan dolgokkal, mint az öngyilkosság! Ez még tőled is undorító volt!
- Én csak azt sajnálom, hogy nem sikerült neki - mondta vigyorogva monoklija alatt Nick, mire egy pohár kávé landolt a fején. Charli dühösen állt az üres pohárral a kezében és gyilkos pillantást vetett a fiúra.
- Tűnj el! - kiabálta. Nick körülnézett a teremben, hátha valaki az ő oldalán áll, de csalódnia kellett. Ha tudta volna, hány osztálytársának fordult már meg legalább egyszer a fejében az, hogy véget vet az életének, talán kétszer is meg gondolta volna, hogy ezzel viccelődjön.
- Igaza van, húzz el! Undorító vagy. Hogy mondhatsz ilyet?! Hogy viccelődhetsz ezzel?! - nézett rá dühösen Miley. - Szerinted itt még senkinek sem fordult meg a fejében hasonló? Szerinted Kristen nem gondolt soha arra, hogy megölje magát, amikor minden egyes nap cikiztük őt? Vagy Logan, akit azóta csesztettek, mióta ide jött? Vagy esetleg Justin, aki elveszített mindent az utóbbi hetekben, ami fontos volt számára? Biztos vagyok benne, hogy még Selena fejében is fordult már meg hasonló legalább egyszer, még ha túlságosan is szereti magát ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjon az öngyilkosságon - mutatott
Miley
az ablak előtt körmeit reszelgető barátnőjére, majd vissza fordult Nickhez. - Még nekem is átfutott az agyamon, amikor nagyon szarul álltunk anyával, vagy amiért az apám egyáltalán nem kíváncsi rám. Mindenkinek meg van a maga baja és igen, én is bántottam embereket, elég sokszor... de soha nem viccelődtem ilyesmivel! Ha valaki odáig jut, hogy meg is próbálja megtenni és nem csak gondol rá, akkor az a valaki már tényleg nagyon szenvedhet... többek között miattad, a haverocskád miatt, Selena miatt, meg azok miatt, akik minden nap abban lelik az örömüket, hogy másoknak okoznak fájdalmat! Lehet, hogy ettől te nagyobbnak, jobbnak, többnek érzed magad, de az igazság az, hogy kisebb vagy bárkinél ebben a teremben. A nyomába sem érsz Dylannek, Logannek, vagy Kristennek. Benned nincs semmi emberiesség... - magyarázta indulatosan Miley. Közben Dylan felsegítette Logant a földről és szomorúan nézett a fiú véres orrára. Kristen azonnal ott termett egy zsebkendővel, hogy átnyújtsa Logannek.
- Te álszent ribanc... Hányszor szivattál velem te is másokat... hányszor lovagoltál a farkamon, mint egy utolsó kis kurva... képmutató szar vagy! - vetette oda Nick dühösen, miközben a kávét törölgette arcáról.
-Szóval én egy utolsó kurva vagyok, amiért szexeltem veled? Akkor te miért nem vagy az? Hiszen csak kihasználtalak. Semmi másra nem vagy jó, csak arra, hogy ha épp unatkozok és nincs más, kielégíts. De ennek mostantól vége. Nem akarom, hogy többé akár egy ujjal is hozzám érj! Talán tényleg jobb lenne, ha most elmennél.
- Rohadjatok meg mind! - förmedt az egész osztályra Nick, majd kicsörtetett a teremből. Austin néhány másodpercig töprengve állt egyhelyben, de végül barátja után indult. Dylan elérzékenyülten nézett osztálytársaira. Azt hitte, a többség kineveti majd őt, vagy elítéli, de senki nem nézett rá sem nevetve, sem pedig ítélkezve. Még Selena sem, bár a lány egyáltalán nem is méltatta őt egy pillantásra sem.
- Köszönöm! - nézett Dylan először Mileyra, aztán Charlira, Iggyre majd végül Loganre. A fiú mellette állt és alig észrevehetően megfogta a kezét. Miley, aki mestere volt az ilyen apróságok kiszúrásának, a fiúkra mosolygott.
- Egyébként nem tudom igaz-e, amit mindenki beszél és tényleg jártok-e, de szerintem cseszettül cukik lennétek együtt! Ne foglalkozzatok azzal, ki mit mond! Senkinek sem szabadna mások elvárásai szerint élnie. Csak egy életünk van, azt pedig éljük úgy, ahogy nekünk jó! Akit pedig zavar mások szerelme, az nyomja el magát!
Tyler olyan féltékenyen és indulatosan meredt maga elé, hogy szinte majd' felrobbant.
Még hogy cukik lennének együtt... a faszt! Dylan csak is az enyém, gondolta magában.
- Miley, te nem is az vagy, akinek két éven keresztül gondoltalak - állapította meg mosolyogva a Luke kezét szorongató Taylor és feltartotta hüvelykujját.
- Hát, annyiszor leribancoztál már, hogy a két kezemen sem tudom megszámolni, de végül is abban nem hazudtál.
- Most ti egész végig az Öngyilkos Osztagról vitatkoztatok? Szerintem ennyire nem nagy szám az a film... - jelentette ki Ariana hajfürtjeit ujjai köré csavargatva.
Mindenki csak nevetett. Iggy megfogta testvére karját és magához ölelte őt.
- Jól vagy?
- Igen, jól - mosolygott Dylan, és most komolyan is gondolta.

Dylan

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt ez a rész. El sem tudom mondani mennyi érzelem és gondolat játszódott le bennem az olvasása közben. Amikor Logan másodszor ment be Dylanhez a kórházba még el is sírtam magam. Nem tudom mi lesz a továbbiakban Dylan és Tyler vagy Logan és Dylan kapcsolatából, de egyre furcsább. Mileyt pedig egyre jobban kedvelem. A gondolata a legvégén igazán szép volt. Örülök neki, hogy ő jó irányba fejlődik. Azt hiszem az utóbbi pár rész óta ő lett a kedvenc szereplőm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm hogy írtál! Nagyon sokat jelent számomra, hogy így hatott rád ez a rész, próbálkoztam élethűen bemutatni azt, ami Dylanben játszódik és ahogy a szerettei reagálnak arra, amit megkísérelt. Ezek szerint valamennyi sikerült. Köszönöm! :) Na és a Tyler-Dylan és Dylan-Logan páros közül te melyiknek drukkolsz? Próbálom éreztetni, hogy elsőre nehéz megtalálni az igazit, talán akibe úgy érzi az ember, hogy hirtelen beleesett, nem is az, akinek látszik. Hogy milyen nehéz, ha beleszeretsz a legjobb barátodba. Vagy hogy ebben a korban mennyire zavaros minden és az ember próbál rájönni, ki is ő valójában és mit akar. Remélem sikerült. Örülök, hogy ez a véleményed Miley-ról, én is szeretek róla írni. :)

      Törlés
  2. Hű, nem is tudom, mit írjak. Most fejeztemof be az olvasást, és teljesen a hatása alá kerültem. Elképesztő, hogy az ilyen tragikus dolgok mennyire le tudják taglózni az olvasót... Nagyon sajnálom Dylant, és mondanám, hogy az a jó az egészben, hogy megtudta, Loganre még ilyen esetben is számíthat, de ezzel eddig is tisztában volt. Az osztályon viszont meglepődtem. Nagyon emberségesen viselkedtek, Nick pedig végre megkapta a magáét.
    Miley...nos, neki külön bekezdést kell szentelnem. Utáltam még a kezdet kezdetén, de miből lesz a cserebogár! Hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül, és az egyik kedvenc karakteremmé nőtte ki magát. Megfogott az újdonsült személyisége, akár még egy olyan történetet is el tudok képzelni, aminek ő áll a középpontjában. Imádom, hogy nem tagadja meg magát, de mindenkinek megmondja a véleményét és kiáll azokért, akiket korábban ő maga is cikizett. Egy nagyon laza, szókimondó csaj.
    Az egybe- , különírást még taglaljuk, de egy nagyon nagy pozitívum. Ritkán találni olyan írást, ami tükrözi az író tájékozottságát. A szókincsed nagyon gazdag, és érezhető, hogy művelt vagy. Csak így tovább!
    Puszi: V. B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönök mindent, amit írtál! Tényleg sokat jelent. :) Én is nagyon sajnálom, de sajnos a valóságban is túl sok olyan eset van, ahol a bántalmazó/csesztető osztálytársak miatt valaki az öngyilkosságba menekül. :( Egyébként én is meglepődtem az osztályon, amikor írtam, nem így terveztem de örülök, hogy így alakult. Kellett már egy kis pozitívum. Belegondoltam hányan gondoltak már tényleg közülük hasonlóra, mint Dylan, csak ők nem merték megtenni. Akkor miért csúfolnák ki őt? Nem tűnt reálisnak. Miley egyébként számomra is egy pozitívum pont azokért, amiket leírtál. Örülök hogy ilyennek látod őt és átjött számodra teljesen a karaktere. Nekem is ő az egyik kedvencem. Tetszik az őszintesége és hogy soha nem kertel. És persze az is, hogy senkitől sem kér bocsánatot azért, amilyen. :)
      Ó, köszönöm szépen hogy így látod!
      Puszi: Janek

      Törlés
  3. TE JO EG. AZ EDDIGI KEDVENC RESZEM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek nagyon örülök! :))

      Törlés
  4. Úúúgy éreztem, hogy valamelyikük el fog jutni az öngyilkossághoz... De én azt hittem, Logan lesz az, és hogy felvágja az ereit. De hálistennek legalább az nem történt meg. Mennyi érzelem! Azt hittem elsírom magam. És igen, Dylan és Logan cseszettül cukik lennének együtt. Már csak Nicket kéne úgy seggbe rúgni, hogy kiessen a sztoriból. Meg Logan anyját! Az ilyet kéne bentlakásosba küldeni, valami hideg tájon... Azt hallottam, Szibéria szép hely. De inkább javulna meg. És lehetnének Robert nélkül egy kis, boldog család. Awh. Imádom ezt a történetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akár Logan is lehetett volna az, hiszen sokat gondolt már rá ő is. Őt még otthon is bántják rendszeresen. Viszont ő erősebb, mint Dylan. Dylant jobban megviseli a mindennapos piszkálódás. :/
      Nicket és Tylert tényleg el kellene különíteni az emberiségtől.😂
      Egyszer talán eljön az is, egyszer talán Jean elfogadja a fiát és kiteszi Robertet, hogy boldogok lehessenek.😇
      Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik!

      Törlés