2017. október 4., szerda

26. Fejezet: Pókiszony

Miley azon kapta magát, hogy zaklatója mellett ül egy autóban és sebesen haladnak a külváros felé. Eleinte nagyon félt, könnyes szemekkel bámult az utcai lámpák fényeire a szélvédőn keresztül, de aztán belátta, hogy nem meghalni készül. Végül is mikor volt olyan korábban, hogy sírt volna, amiért szexelnie kell? Mielőtt megismerte a mellette ülő fiút, soha nem volt alkalom arra, hogy megrémüljön a szextől. Most miért fél? Hiszen csak úgy száguldozik ereiben a vér, a szíve majd' kiugrik mellkasából, és bizsergés fut végig a gerincén, ha belegondol, milyen kemény orgazmus vár rá az út végén. Talán ez lesz élete legjobb élménye. Gondolataiból autó ajtó csapódása zökkentette ki. Összerezzent és csak ekkor tudatosult benne, hogy megálltak, a mellette ülő fiú pedig kiszállt a kocsiból és kinyitotta neki az ajtót.
- Kifelé!
Miley kiszállt és körülnézett. Arrafelé már a lámpák sem égtek, csak egy pislákolt még kábán az út túlsó végében. Se házak, se egy bolt, semmi. Miley a távolban látta a város szélén elhúzódó utolsó bérházak ablakain kiszűrődő fényt. Senki sem hallaná meg, ha sikítana. Sehová sem futhatna el. Szembefordult a fiúval, akinek még a nevét sem tudta, és aki izgatottan, sűrűn szedve kapkodta a levegőt.
- Ne haragudj, ha rád ijesztettem. Nem akartalak bántani, csak nem tudtam elfogadni, hogy nemet mondtál. Ilyen korábban még sosem fordult elő velem - vallotta be a srác, miközben a Miley szeme sarkában félig-meddig már felszáradt könnyeket bámulta. A lány válaszul felhúzta combján a szoknyáját.
- Nincs rajtam bugyi - sóhajtott. - Tudom, hogy vágysz a testemre, jobban mint bármire valaha is. Édes, ez a te szerencsenapod. - azzal felcsúszott a motorháztetőre és szét tárta lábait. - Most pedig kúrd szét a puncimat!

Másnap reggel Iggy kialvatlanabbul ébredt, mint valaha. Akárhányszor próbált elaludni és lehunyta a szemét, mindig Justin egyre közeledő, könnyes arcát látta maga előtt. Kimászott az ágyból és leült a tükör elé, hogy saját tükörképe megnyugtassa őt, hiszen ez legtöbbször bevált. Ám most csak még dühösebb lett, amikor megpillantotta benne karikás szemeit.
- Ezt nem hiszem el! A francba. Most még szenvedhetek azzal is, hogy eltüntessem ezeket a szatyrokat a szemem alól... - panaszkodott, miközben csapkodva elindult a fürdőbe, hogy letusoljon. - Azt hittem, rosszabb már nem lehet!
- Neked meg mi bajod van, szivem? Menstruálsz? - dugta be anyja fejét a résnyire nyitott ajtón.
- Szia anyu, viszlát anyu! - duzzogta Iggy, aztán becsapta a fürdő ajtaját és vetkőzni kezdett.
Közben ikertestvére, Dylan a másik szobában arra ébredt, hogy Logan ott fekszik mellette az ágyban.
Dylan
Zavartan felült és megdörzsölte a szemét. Fogalma sem volt arról, hogy hány óra van, reggel-e vagy délután. Magára nézett aztán a még mindig alvó Loganre és akkor tudatosult benne, hogy még mindig abban a ruhában vannak, amiben tegnap. Szóval elaludtak sorozatnézés közben...
- Hé, Logan! - rázta meg barátját a vállánál fogva, aki riadtan kinyitotta a szemét.
- Mi az? Hol vagyok? - csodálkozott a fiú, miközben a hátára fordult és nagy nehezen felült.
- Basszus! Elaludtunk?!
- Igen, de nyugi nem késtünk el a suliból - nyugtatta Dylan, Logan viszont ijedten kiugrott az ágyból és megkereste a táskáját.
- Maradj itt, csinálok reggelit!
- Robert megfog ölni, hogy hétköznap éjszaka kimaradtam és még csak nem is szóltam róla! - sápítozott Logan és a vállára vetette táskáját. - Mennem kell, ne haragudj...
- Nem! Nem fogok itt ülni, miközben megint megüt téged az a seggfej! Itt maradsz és kész! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Dylan, majd ő is kimászott az ágyból és barátjához lépett.
- Hát nem érted, hogy... - kezdte Logan, de Dylan belé fojtotta a szót.
- Majd anya felhívja anyukádat és megmondja neki, hogy nem érezted jól magad, úgyhogy adott neked fájdalomcsillapítót, de túl erős volt és elaludtál tőle - próbálkozott Dylan. Logan a fejét csóválva az ajtóhoz indult.
- Úgysem érdekelné Robertet. Akkor meg délután kapnék, ha hazaértem a suliból... de köszönöm, hogy így aggódsz értem. - mosolyodott el félszegen Logan és kilépett a folyosóta. Barátja kétségbeesetten sietett utána. A lépcsőfordulóban aztán sikerült utolérnie őt.
- Légyszi, maradj itt. Nem akarom, hogy bántson! Beleőrülök a gondolatba, hogy én itt ülök, míg téged a szomszédban püfölnek! - Nem lesz baj. Talán észre sem vették, hogy nem aludtam otthon. Hátha betudok osonni.
- Akkor meg azzal buktatnád le magad. Úgyis megint észrevennének. Inkább maradj itt és majd azt hazudod otthon aludtál csak eljöttél reggel korábban, mert még beadandót kellett csinálnunk suli előtt - javasolta Dylan, mire Logan visszafordult.
- Jólvan, maradok. Igazából úgyis mindegy, hogy most kapok-e vagy suli után - vonta meg a vállát és vissza baktattak barátja szobájába. Iggy ajtaja előtt elhaladva visítás foszlányai ütötték meg a fülüket.
- Te ribanc! Azt mondtam gyere át most és vasald ki a hajamat! Nekem nincs erőm hozzá. Fogd már fel! - hallották Iggy dühös hangját a szobájából kiszűrődni. Dylan kopogás nélkül benyitott, Logan pedig követte őt.
Iggy dühösen meredt rájuk szépítkezőasztala mögül.
- Ti meg mit képzeltek magatokról, hogy csak úgy beléptek a szobámba?! És ha meztelen lennék? Kifelé! - visította, mire a két fiú ijedten hátrálni kezdett.
- Iggy, hiszen nem is vagyok a szobádban - hallatszott az asztalon heverő, kihangosított telefonból Ariana hangja.
- Nem neked mondtam, te idióta! Elindultál már?
- Mondtam már, hogy nem tudok menni. Annyira sajnálom Iggy! Kérlek, ne haragudj rám! Szívesen kivasalnám a hajad, de bezártam a szobámat belülről, és fogalmam sincs hová tettem a kulcsot! - sajnálkozott Ariana. Iggyt nem hatotta meg a dolog.
- Dugjon meg egy kentaur.
- Azoknak akkora van, mint a lovaknak? - kíváncsiskodott felélénkülve Ariana, mire Iggy ingerülten megszakította a hívást, majd az ajtóban kuncogó Dylan-Logan párosra vetette gyilkos tekintetét.
- Valamelyikőtök vasalja ki a hajam!
- Mi van Charlival és Ninával? Miért nem kéred meg őket? - vonta fel a szemöldökét Dylan.
- Mert Charli az anyjával van a belvárosba és már nem érne ide időben, Nina telefonja meg nem csörög ki.
- Akkor vasald ki magadnak - ajánlotta Dylan, de Iggy ettől csak még dühösebb lett. A fiú sóhajtva fordult Loganhez.
- Kivasalod neki, amíg csinálok kaját? Nem vagyok képes éhesen elindulni. Muszáj ennem valamit, hogy felébredjek.
- Persze, menj csak - bólintott Logan, majd bizonytalanul elindult Iggy felé, aki a tükörből figyelte őt.
- Még ma elkezded? - fordult végül hátra, mivel Logan csak állt mögötte mozdulatlanul. A fiú vŕgül lehajolt a felmelegedett hajvasalóért és bizonytalanul megérintette Iggy hajfürtjeit, amitől a lányt tarkója furcsán bizseregni kezdett.

Kristen életében először boldogan és derűlátó hangulatban lépte át az iskola ajtaját. Ma újra láthatja Austint és ez különös érzéseket keltett a lányban. A terembe érve azonnal kiszúrta a fiút, amint az utolsó pad tetején ülve beszélgetett Nickkel. Kristen nagy levegőt vett és elindult feléjük. Reggel még a haját is kimosta és beszárította, hogy elnyerje a fiú tetszését.
- Szia Austin! - köszönt vidáman, mikor az utolsó padhoz ért. A két srác megütközve nézett vissza rá, Austin elsápadt és arcvonásai megkeményedtek.
- Mi a faszt akarsz, te rondaság? - förmedt rá Nick, miközben rá sem nézett. Kristen nyelt egy nagyot és zavartan a füle mögé simította a haját, majd lesütött szemekkel megszólalt. - Austin, nincs kedved suli után elmenni valahová?
- Te megvesztél?! Mi a francért menne veled bárhová is? Szóba sem áll veled. Már nem Loganbe vagy szerelmes? - felelt Austin helyett ismét Nick.
- Nem tudtam, hogy téged Austinnak hívnak, te gyökér! - csattant fel idegesen Kristen.
Nick
- Mit mondtál? - Nick Kristen felé fordult, de Austin felé nyúlt és vállánál fogva elhúzta őt a lánytól.
- Ne foglalkozz vele.
- Igazad van. Ez a szutyok még annyit se ér. Tudod mennyit érsz? - fordult ismét Kristenhez, majd kissé oldalra billent a padon és lepukizta a mellette álló lányt. - Pontosan ennyit. Hogy lefingjalak - vihogott hangosan a fiú, mire Kristen sarkon fordult és kirohant a teremből.
- Akkora seggfej vagy, Nick! - torkollta le Taylor, aki Luke-kal kézenfogva igyekezett a helyére.
- Ne szólj bele, pandamaci.
- Ha nem tetszik a sminkem, kinyalhatod a seggem - vont vállat Taylor, majd inkább Luke-hoz fordult, miközben leültek egymás mellé.

Közben Miley az iskola mögött cigizve számolt be Selenának előző esti élményeiről.
- Úgy szétdugott, hogy kicsit még fáj is. Pedig tudod, hogy az én puncim milyen edzett.
- Ja, akár Szuperpunci is lehetne a neve - nevetett Sel. Miley megfogta a kezét és elmosolyodott.
- Örülök, hogy végre itt vagy. Nélküled nem volt ugyanaz a suli. Hogy vagy? Már nem fáj?
- Kicsit még igen, de kibírom. Tanultam belőle. Most már itt az ideje, hogy elkezdjek védekezni.
Miley beleszívott cigarettájába egy utolsó slukkot, majd kíváncsian barátnőjére pillantott. Rajtuk kívül csak egy csapat negyedikes srác cigizett az iskola mögötti árnyékos placcon, ami annak ellenére, hogy még kora reggel volt, máris tele volt dobálva cigaretta csikkekkel.
- Remélem lemondtál arról, hogy továbbra is zsarold Justint azzal, hogy terhes vagy tőle.
- Igazából nem mondtam le róla. Sőt, még inkább bevetem a dolgot. Hiszen már úgysincs tétje. Már nem vagyok terhes - vont vállat mosolyogva Selena. Miley meghökkenve nézett rá.
- Belőled szó szerint kibasztak egy gyereket, és téged egyáltalán nem visel meg ez az egész?! Oda egy életnek és te csak itt állsz és nevetsz - csóválta a fejét, mire Selena sötét pillantást vetett rá.
- Hidd el, tudom hogy felelőtlenül viselkedtem és tanultam belőle. Jobban megvisel, mint ahogy azt mutatom, de nem gondoltam volna, hogy a szextől is elmehet a baba. Egyébként sem tartottam volna meg. Ráadásul te győzködtél, hogy vetessem el és ne legyek tinianya.
- Persze - forgatta a szemét Miley. - Mégis milyen életed lett volna? És annak a szerencsétlen gyereknek?
- Én biztos nem hoztam volna világra Nick gyerekét, és szinte biztos vagyok benne, hogy ő volt az apja.
A lányok észre sem vették, hogy a fejük fölötti nyitott mosdó ablak mögött Charli áll és telefonjával videóra veszi őket.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezte Nina, miután elvégezte dolgát és megnyitotta a csapot, hogy kezet mosson.
- Semmit - felelt Charli szórakozottan és hátat fordított az ablaknak. Nem akarta elárulni senkinek Iggyn kívül, amit megtudott, különben a lány nagyon dühös lenne. Neki kell eldöntenie, mit kezd az információval. Charlit elöntötte a boldogság annak gondolatára, mennyire fog örülni Iggy annak, amit sikerült felvennie. Tuti, hogy ő lesz a lány kedvence.
- Gyere, menjünk! Iggy bármelyik percben megérkezhet.
- Oké. Láttad ma Justint? Annyira jól néz ki. Még mindig arról fantáziálok, hogy egyszer majd kíméletlenül magáévá tesz! Tylerrel ugyanez a helyzet - áradozott Nina, mikor már az iskola előtt várták barátnőjük érkeztét.
- Barátnők expasijai tabuk, ne is álmodj Justinról! - torkollta le Charli. - Különben is, mit eszel rajta? Ő is csak egy beképzelt seggarc.
Nina hátravetette egyenes haját a válla fölött és szemeit forgatta.
- Nem azt akarom, hogy vegyen feleségül, csak azt hogy dugjon meg. Az nem érdekel, mi van a fejében.
Charli lemondóan sóhajtott. - Csodálkozom, hogy te miért velünk barátkozol Selenáék helyett.
- Kikérem magamnak! Azok összefekszenek bárkivel, én viszont trófeagyűjtő vagyok. Csak a nagy halakra megyek.
- Szerintem az olyan fiúk, mint Dylan, sokkal többet érnek a Justin-féléknél - mondta Charli, miközben ábrándozva elnézte, hogy Dylan és Logan kiszállnak a fiú mini cooperéből és a Ferrarijánál álló Iggy felé igyekeznek. Mint mindig, a lányt most is minden jelenlévő megbámulta.
Nina nagyot sóhajtva barátnője felé fordult.
- Szivem, fogd fel: Dylan meleg. Soha nem lesz a tiéd.
- Nem tudhatod... - hebegte Charli egyszerre kétségbeesve és megütközve.
- Nem láttad soha facebook-on az érdeklődési körét? Britney, Titanic, Madonna, Pretty Little Liars,
Gossip Girl, és még sorolhatnám.
Charli csak legyintett. - Ezek a sztereotípiák annyira szánalmasak! Egy fiú is szeretheti ezeket a dolgokat, nem kell egyből beskatulyázni.
Nina
- Persze, szánalmasak, de legtöbbször bejönnek. Te nem láttad, hogyan smároltak a jakuzziban Logannel? Olyan szenvedélyesen, hogy még én is beindultam.
- Elég! - fogta be a fülét Charli. Nem is akarta soha többé felidézni azt a jelenetet, túlságosan is fájó volt. Dylannek vele kellett volna akkor csókolóznia, nem pedig Logannel.
- Képem is van róla, átküldjem? - cukkolta tovább Nina, mire Charli leengedte a kezét és tágranyílt szemekkel a lányra meredt.
- Te voltál! Te küldted át a képet Nicknek, amit feltöltött a facebookra! Miattad van az egész... - suttogta megrökönyödve. Nina idegesen babrálni kezdett a hajával.
- Én nem küldtem át neki semmit! Elkérte a telefonomat az egyik szünetben, azt mondta bejelöl nekem egy szexi negyedikest a facebook-on, de közben biztos megnézte a képeim, mert utána láttam az üzeneteimben, hogy átküldte magának! Átvert. Nem én tehetek róla, kérlek ne mondd el Iggynek, különben nagyon dühös lenne rám. Még a végén kitiltana a Halloween bulijáról is, azt pedig nem élném túl!
- Pedig megérdemelnéd, te agysejttelen! Soha nem adnám annak a baromnak a kezébe a mobilom, te nem vagy normális...
Ekkor nem folytathatták tovább, ugyanis odaért hozzájuk Iggy, két oldalán Logannel és Dylannel.
- Ariana hol van? - kérdezte Nina, aki csak most vette észre, hogy a lány nincs sehol.
- Bezárta magát a szobájába és nem találja a kulcsot - forgatta a szemét Iggy, majd táskáját Nina kezébe nyomta és nyomában barátaival betipegett az iskola ajtaján.

Épp a harmadik emeleti folyosón jártak, amikor egy három fős, fiúkból alló csapat haladt el mellettük.
- Itt vannak a szerelmes ratyik. - vihogott az egyikük, mikor észrevették a lányok mögött lépkedő Logan-Dylan párost.
- Haha, kurva vicces vagy! - szólt vissza Logan, mire az egyik fiú megtorpant és visszafordult.
- Szeretnél egy monoklit a szemed köré? Buziknak szívesen osztogatom - fenyegetőzött focista dzsekijében, de Logan nem ijedt meg tőle.
- Te is kaphatsz egyet tőlem, te seggfej. Egyáltalán nem félek tőled.
A fiú megindult Logan felé, két haverja a nyomában lépkedett kárörvendő kifejezéssel az arcukon.
Dylan megfogta Logan karját. - Hagyd, nem ér annyit az egész. Közben Iggy is visszafordult és a fiúk közé lépett.
- Húzzatok tovább, lúzerek! - utasította a kötekedőket, akik néhány másodpercnyi tétovázás után sarkon fordultak és tovább indultak a folyosón.
- Be kellett volna vernem a képét... - puffogott Logan.
Logan & Dylan
- Ne foglalkozz azokkal a suttyókkal - tanácsolta Iggy, aztán tovább indult a folyosón. Logan még mindig dühösen hagyta, hogy Dylan magával húzza őt a terem felé, de közben még mindig az előző jeleneten járt az esze. 
- Elegem van ebből a buzizásból. És nem az a bajom, hogy ezt mondják rám. Számomra az, hogy valakit melegnek neveznek, nem sértés, de ők annak szánják és ettől eldurran az agyam. 2017 van, a rohadt életbe!
Dylan elnézte barátját és ekkor tudatosult benne igazán, hogy a fiú mindent megtestesít, amit ő szeret vagy helyesnek tart. Ha választhatna, akkor egy ilyen fiúval szeretne lenne az idők végezetéig. Remélte, hogy Tylerrel minden jól megy majd. A sok csúfolódás és piszkálódás után végre boldog akart lenni.
- Tudod, az a lány, akit választani fogsz, a legszerencsésebb lesz a világon - mondta, mire Logan elfelejtette a dühét és elmosolyodott.
- Köszi! Nem biztos az, hogy lány lesz, még a végén téged választalak - vigyorgott egyre szélesebben, miközben Dylan fülig elpirult.
- Haha! Tudod hogy nem szép dolog egy szegény fiú érzéseivel játszani! - bökte oldalba barátját, mire az rákontrázott. - Ki mondta, hogy csak vicceltem?

Kristen a női mosdó egyik fülkéjében ült és pulcsija ujját a szájára tapasztva zokogott, nehogy valaki meghallja őt. Hiszen tudhatta volna, hogy nem fog változni semmi. Habár... legalább Austin nem csúfolta őt. Igaz meg sem védte, de már ez is haladásnak számít. Muszáj erősnek lennie. Visszamegy a terembe és úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Miután összeszedte magát, kinyitotta a fülke ajtaját, de valakinek neki ütközött és azon kapta magát, hogy újra a fülkében van, viszont most már nem egyedül. Austinnal állt szemtől-szemben, egészen közel egymáshoz.
Kristen
- Te mit keresel itt? Ez a női mosdó! - suttogta Kristen meglepődve. A szíve vadul kalapált, miközben a fiú csillogó szemeibe nézett.
- Tojok rá. Ne haragudj, hogy nem védtelek meg és nem szóltam hozzád az előbb, de meg kell értened, hogy senki sem tudhatja meg, hogy jóban vagyunk. Senki, érted? Ha eljár a szád, soha többet nem állok veled szóba.
- Oké, de miért akarod titokban tartani? - értetlenkedett Kristen.
- Csak ne mondd el senkinek és kész - felelte Austin, majd Kristen pulcsija alá csúsztatta a kezét és megmarkolta a melleit.
- Ahh... ne izgass fel óra előtt, különben ellógok és itt maradok maszturbálni! - nyögött fel Kristen.
- Még van öt perc csengetésig, az még elég egy kis huncutkodásra - kacsintott a fiú, majd megcsókolta Kristent. Ez volt a lány legelső csókja, és jobb érzés volt, mint azt valaha is képzelte. Miután elengedték egymást, Austin résnyire nyitotta a fülke ajtaját, majd amikor nem látott senkit sem, gyorsan kiosont a mosdóból. Kristen még ott maradt és behunyt szemmel a száját harapdálta, miközben egyik kezét a nadrágjába csúsztatta. Sosem volt még ilyen boldog.

A terembe érve Justin volt az első, akit Iggy megpillantott. A fiú arca azonnal felélénkült, amikor találkozott a tekintetük, de Iggy azonnal elfordította a fejét. Charli egészen közel hajolt barátnőjéhez, hogy a fülébe súgja: - Szünetben mutatnom kell valamit, aminek nagyon örülni fogsz!
- Képzelem...
- Selena végre a markodban van - kacsintott izgatottan Charli, amivel sikerült elérnie, hogy Iggyt megőrjítse a kíváncsiság.
- Mondd el most! - sürgette, miközben a helyükre igyekeztek.
- Ezt mutatni kell és már nincs idő, mindjárt itt a tanár.
- Akkor várhattál volna a bejelentéseddel az óra végéig, mert most negyvenöt percig ezen fogok agyalni.
Charli leült és az ölébe vette táskáját, hogy előszedje belőle könyvét és füzetét, majd együttérzőn Iggyhez fordult.
- Legalább addig sem gondolsz Justinra. Láttam tegnap, hogyan néztetek egymásra a próbán. Tudom mennyire fáj, hogy nem lehetsz vele azok után, amit veled tett.
Iggynek tágranyíltak a szemei. Nem szúrhatják ki a gyengeségét, ha uralkodó akar maradni.
- Te csak ne tudj semmit! Nem érdekel Justin, végeztem vele. Nem érdemli meg mindezt - mondta, miközben saját testére mutatott.
- Hát nem is - bólogatott Charli.

Dylan és Logan is leültek egymás mellé, Dylan pedig egyből hátrafordult, hogy integessen Tylernek. A fiú felállt a helyéről és a padjukhoz lépett.
- Sziasztok. Dylan, arra gondoltam hogy ma ülhetnénk együtt, ha te is szeretnéd.
Dylan a mellette ülő Loganre pillantott és arra gondolt, a fiúra mi vár majd otthon az iskola után. Ahogyan Logan mindig mellette áll, úgy neki is ezt kell tennie. Egyébként is vele akart ülni. Tyler mellett csak magán kívül lenne és mindig attól félne, hogy valaki észreveszi, hogyan néznek egymásra. Annál, hogy azt hiszik Logannel van együtt, már csak az lenne rosszabb, ha azt hinnék egyszerre két fiúval is kavar.
- Nyugodtan ülj át hozzá - biztatta Logan.
- Nem. - Dylan felnézett a felettük álló Tylerre. - Ne haragudj, de Logannek most szüksége van rám, majd máskor ülünk együtt és szünetben beszélünk, jó?
Tyler savanyú arccal bólintott, aztán a helyére indult.
- Végülis másnak nem lehet szüksége rád - morogta az orra alatt. Dylan szemöldökét ráncolva nézett utána. Logan a fejét csóválta.
Dylan
- Ülj át hozzá.
- Nem.
- Tegnap smároltatok, biztos rosszul esik neki, hogy most meg elutasítottad - magyarázta Logan.
- De hiszen még össze sem jöttünk és máris kiborul, ha nem ülök mellé?
Logan Dylanre nézett.
- Én megmondtam, hogy ez lesz. Mindig lesz valaki közülünk, akinek rosszul fog esni, ha épp a másikat választod. Viszont én a barátod vagyok és megértem, nem fogok haragudni sem. A kapcsolatokat sem lehet elhanyagolni. De ő a pasid és ő nem hiszem, hogy ilyen megértő lesz, amikor engem választasz helyette.
- Még nem a pasim. Legalábbis nem beszéltük meg. És nem fogok választani köztetek.
- De végre itt a lehetőség, hogy boldog légy! Hagynád veszni miattam? Én akkor is a barátod leszek, ha nem ülsz mellettem a suliban, vagy ha nem lógunk együtt minden nap. Hidd el, miattam ne aggódj és ne legyen bűntudatod.
- Én viszont most veled akarok ülni és kész. Szerintem ebben nincsen semmi rossz.
Logan sóhajtott és tolltartója cipzárját kezdte húzogatni. 
- Nem akarok én lenni az oka a veszekedéseknek, meg a zűröknek köztetek, ha járni kezdtek. Inkább félre állok, nem akarok tönkretenni semmit. Azzal nem tudnék együtt élni tovább.
- Én meg nélküled nem tudnék... - sütötte le a szemét Dylan és érezte, hogy elpirul. - Nem úgy hangzott kimondva, mint ahogy gondoltam - mentegetőzött.
- Én sem nélküled, de mondtam, hogy én mindig itt leszek.
- Nem te lennél a hibás a veszekedésekért, ha valaki nem tudja elfogadni hogy van egy legjobb barátom, akivel ugyanúgy szeretnék időt tölteni, akkor ő a hibás és nem te.
- Fogjátok már be! - fordult hátra Iggy, aki nem hallotta miről beszéltek, csak zavarta hogy nem rá irányul a figyelmük.
- Lefogadom, hogy csak azért fordultál most hátra, hogy te kerülj a figyelem középpontjába! - állapítota meg Dylan, mire Iggy megrázta a haját.
- Nekem nem kell tennem semmit azért, hogy oda kerüljek! - mosolygott.

Ekkor lépett be a terem ajtaján Pierre, a franciatanár. Egy testhezálló, fehér pólót és koptatott farmernadrágot viselt, Miley pedig azonnal fészkelődni kezdett a helyén és még lejjebb húzta mellein egyébként is mélyen dekoltált felsőjét. Selena vetett egy pillantást a mellette ülő lányra, majd megakadt a szeme a másik padsorban ülő Katen, aki pislogni sem pislogott, annyira bámulta a tanárt. Selenában perzselő düh lángolt fel, mikor elnézte a gyűlölt lány arcát. Hiszen ő még mindig úgy tudta, hogy Kat köpte be anyjának, hogy terhes.
Miley
- Ki fogom csinálni azt a szutykot! - mondta halkan, de Miley meg sem hallotta, ugyanis minden figyelmét az asztala mögött ülő tanárnak szentelte.
- Azt akarom, hogy hatolj belém - suttogta száját harapdálva, aztán hátrasimította szemébe hulló hajfürtjeit és egy péniszt rajzolt a füzetébe.
- Te nagyon ki lehetsz éhezve, pedig este szétlőtték a lyukaidat - csodálkozott Selena barátnőjére pillantva.
- Az tegnap volt. Ma új napra ébredtünk. Ahogy ma is ennünk és innunk kell, úgy szexelnünk is. Nem értem, ez miben lenne más. Hiszen ez is létszükségletünk.
- Neked legalábbis az - kuncogott Selena.
- Bagoly mondja verébnek...
- Lányok, befejeznétek a sustorgást? - nézett rájuk Pierre, majd folytatta a dolgozatlapok kiosztását. - Épp arról beszélek, hogy ma megnézzük, ki mennyit tud. Nem kell megijedni, csak tíz szót kell lefordítanotok franciára - magyarázta a tanár, és letett egy-egy lapot Mileyék elé is.
- Hát persze, iszom a szavait, tanárúr! - bólogatott a lány, mire Selena visítva felnevetett. Pierre rosszaló pillantást vetett rá, megcsóválta a fejét aztán tovább haladt a padok között.

Óra után Iggy a haját fésültette Ninával, amikor Justin odalépett a padjukhoz.
- Szia Iggy. Beszélhetnénk? - kérdezte reménykedve, de a lány egy pillantást sem vetett rá.
- Tudom hogy hallasz, nem kell úgy tenned, mintha nem.
- Ti hallottatok valamit? - nézett Iggy barátnőire, mire Charli egyből rávágta, hogy nem. Nina vetett egy vágyakozó, gyors pillantást Justinra Iggy háta mögül, majd ő is nemet mondott.
- Akkor jó, mert én sem.
Justin csalódottan az ajtó felé indult, Charli pedig Iggy fülébe súgott.
- Már nem vagy kíváncsi arra, amit óra előtt mondani készültem?
Iggy szeme szonnal felcsillant. Justin miatt teljesen megfeledkezett a jó hírről, amiről barátnője beakart számolni.
- Dehogynem! Menjünk!
A két lány elindult, Nina pedig követte őket.
- Te menj el nekem a büfébe egy epres Capy-ért! - fordult hátra Iggy, mire Nina csalódottan más irányt vett.
Justin
Közben Kat követte Justint egészen az iskola mögé, ahol a fiú egymagában cigizett.
- Szia, J - mosolygott Kat. Justin vetett rá egy röpke pillantást, majd minden lelkesedés nélkül viszonozta a gesztust.
- Hello.
- Arra gondoltam, hogy suli után beülhetnénk valahová. Lenne kedved?
- Nem, bocsi. Nem akarok beülni sehová - felelt a fiú, de Kat nem adta fel.
- Akkor gyere át hozzánk és nézzünk meg egy filmet. Lesz pattogatott kukorica is. Benne vagy?
Justin unottan kifújta a cigaretta füstjét, majd beoltotta csikket az iskola falában és Katre szegezte pillantását.
- Nem akarok semmit sem veled, valaki másba vagyok szerelmes. Semmi értelme játszadoznunk. Sajnálom.
Kat legszívesebben ott helyben felpofozta volna a srácot, de végül legyőzte ezt a vágyát és nagy levegőt vett, mielőtt újra megszólalt.
- Iggybe? Soha nem fogtok kibékülni, tök fölöslegesen loholsz utána, mint egy kiskutya.
- Te is tök fölöslegesen rohansz utánam, mint egy kiskutya - felelte Justin egy újabb pillantásra sem méltatva a lányt, aztán faképnél hagyta őt. Kat megalázva, ökölbeszorított tenyérrel állt még egy ideig az iskola mögött, majd dühösen visszaindult a terembe.
- Úgyis elérem, hogy az enyém legyél - dünnyögte eltökélten az orra alatt, miközben a folyosón lépkedett.

Dylan odalépett Tyler padjához és leült Justin éppen üres helyére.
- Ne haragudj, hogy nem ültem melléd. Logannek gondjai vannak otthon és rajtam kívül nincs senkije. Mellette kell lennem - mondta, mielőtt Tyler bármit is mondhatott volna. A fiú Dylanre pillantott, aztán megértően elmosolyodott.
- Igazi barát vagy. Nem haragszom. Örülök, hogy ott vagy azok mellett, akik fontosak számodra. Te ne haragudj, amiért duzzogtam.
Ekkor odalépett hozzájuk a csendes és észrevétlen Kaya egy cipősdobozzal a kezében, amit letett Dylan elé a padra.
- Ezt a folyosón nyomták a kezembe. Neked küldik. Azt mondták, valami nasi van benne, mert imádsz enni.
Dylan mohón a doboz után nyúlt és felnyitotta a tetejét, de abban nem éppen nasi volt. A fiú hátraugrott a székével együtt és a földre dobta a dobozt, amiben egy nagy, szőrös madárpók volt.
Dylan
- Vigyétek innen! Légyszi... - Dylan szaporán kapkodott levegő után és még a lábait is felhúzta a szék lapjára. Néhány lány sikítozva hátrálni kezdett a doboz elől, Tyler pedig sietve felpattant, hogy rázárja a tetejét, ugyanis Dylan már egész testében reszketett és behunyt szemmel a székbe kapaszkodott.
Logan odasietett a fiúhoz és megfogta a kezét.
- Hé, Dylan! Nyugodj meg, már nincs itt. Vége. Nyisd ki szépen a szemed. Gyere, kiviszlek innen - mondta megnyugtató hanglejtéssel, miközben leggugolt a fiúval szemben.
- Mi a baja, mi van vele? - aggodalmaskodott Tyler tágra nyílt szemekkel.
- Irtózik a pókoktól. Fóbiája van - magyarázta Logan, miközben sikerült rávennie Dylant arra, hogy végre elengedje a széket és kinyissa a szemét.
- Gyere, menjünk! - azzal Nick, Austin és Selena kárörvendő kacagása közben kikísérte a még mindig remegő fiút a teremből.
- Ti meg mit nevettek?! Seggfejek - vetette oda ingerülten Tyler, de azok hárman csak még inkább vihogtak.

Dylan a mosdókagyló fölé hajolt, miközben megengedte a csapot és megmosta az arcát hidegvízzel. Logan mögötte állt aggodalmaskodva. Látta már párszor megijedni barátját kisebb fajta pókoktól, de még soha nem látta őt így kiborulni. A teremben egy pillanatig azt hitte, Dylan ott helyben elájul. Nem tudta, mi a teendő ilyen helyzetekben, de végül úgy látta, jól cselekedett. Dylan szembefordult vele és bűnbánóan megcsóválta a fejét. Már nem reszketett és nem kapkodott levegő után sem.
- Sajnálom.
- Ne butáskodj, nem a te hibád volt.
- Soha nem volt még ilyen durva... Nem kaptam levegőt. Most mindenki rajtam fog nevetni... Nem akartam, hogy bárki is megtudja a suliból, hogy így félek a pókoktól.
- Ne foglalkozz velük! Ki a halált érdekel, hogy mit csinálnak vagy mit gondolnak. Inkább azon agyalj, hogy ki küldhette a dobozt! - nézett rá töprengve Logan, mire barátja váratlanul felnevetett.
- Azon aztán agyalhatnék, a fél iskola szóba jöhet. Engem mindenki utál.
Logan elkapta a fiú csuklóját és megszorította.
Logan
- Ne mondj ilyet! Nem utálnak. Téged lehetetlen utálni.
- Logan, aranyos vagy de te is tudod, hogy mindenki egy viccnek tartott már enélkül is.
- Ez nem igaz. Azok az emberek csak irigyek rád.
- Hát semmi okuk rá.
- De igenis van. Nem vitázom.
Dylan elhallgatott, Logan pedig megölelte őt.
- Na gyere ide.
- Innen átveszem én - szólt egy hang a háta mögött, mire elengedte barátját és megfordult. Tyler volt az.
- Akkor én... magatokra hagylak benneteket - mondta Logan, aztán kifordult a mosdóból.
- Ne menj el! - szólt utána Dylan, de hiába. Tyler reménykedve nézett rá, majd a kezéért nyúlt.
- Jobban vagy? - kérdezte aggódva, a fiú arcát fürkészve.
- Igen... de nem kellett volna elküldened őt.
- Nem küldtem el. Nekem is jogom van törődni veled. Vagy nem?
- De igen, és köszi - sóhajtott Dylan, Tyler pedig közelebb hajolt hozzá és megcsókolta őt. Nem tartott sokáig, ugyanis Dylan szinte azonnal eltolta magától a fiút.
- Ne itt! Bárki bejöhet és megláthat! - rémüldözött. Tyler ingerülten és csalódottsággal az arcán nézett vissza rá.
- Szóval az nem számít, hogy az egész suli látta a képet, amin Logannel smárolsz, őt ennek ellenére is ugyanúgy ölelgeted meg egész nap együtt vagytok, de az olyan nagy baj lenne, ha velem látnának csókolózni?! Én legalább nem a legjobb barátod vagyok!
Dylan megütközve nézte őt.
- Tudod annál, hogy azt hiszik együtt vagyok Logannel, már csak az lenne rosszabb, ha azt hinnék egyszerre két pasival is vagyok! Én nem akarom, hogy olyan hírem legyen a suliban, mint Mileynak és Selenának.
Tylert egyáltalán nem hatotta meg Dylan válasza. Távolabb lépett tőle, de még mielőtt kilépett volna a mosdóból, még megszólalt: - Nyugodtan áltathatod ezzel magad, de szerintem az igazság az, hogy te nem csak barátként szereted Logant - mondta, aztán magára hagyta a döbbent fiút.

Iggy és Charli a parkolóban álló Ferrariban ültek, hogy senki se hallgathassa ki őket. Charli egyből barátnője kezébe nyomta a telefonját és lejátszotta neki a Selenáék beszélgetéséről készített videót. Iggy nagy érdeklődéssel és egyre nagyobb élvezettel nézte a felvételt. Mire a végére ért, már fülig ért a szája.
Charli vele együtt örült és büszke volt magára, amiért sikerült mosolyt csalnia a lány arcára.
- Szóval nem is Justintól volt terhes, hanem Nicktől! Ráadásul annyira dugták, hogy elvetélt. Atyaúristen... Hát ez valami szenzációs. A kezemben van az élete. - Iggy elismeréssel nézett fel barátnőjére, ami igen csak ritkaság volt az ő részéről. - Charli, nagyon büszke vagyok rád! Te vagy az egyetlen barátnőm, akinek esze is van!
- Köszönöm, Iggy! - hálálkodott a lány, mintha épp Grammy díjat vett volna át. Iggy közben már át is küldte saját telefonjára a videót.
- Végre eljön a rég tervezett bosszúm ideje. A Halloween bulimra tartogatom ezt a gyöngyszemet. Eszem ágában sem volt meghívni rá azt a bárcást, de neki is ott kell lennie. Most végre visszakap mindent, amit velem tett - ujjongott. Amióta a buliján Selena levetítette a videót, amin Justinnal szexel, Iggy azóta várta az alkalmat, hogy megfelelőképp megbosszulhassa a szörnyűséget.
- Szerencséd van, mert nekem egy sokkal jobb ötletem van az egészre - mosolyodott el ravaszul Charli.

Iggy

8 megjegyzés:

  1. Úristen! Imádom! Meddig tudod még bonyolítani a szálakat? Mindenkinek más-más sztorija van, és hihetetlen, mimet ki nem tudsz találni. Nagyon várom a következőt!😍
    Puszi: V. B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök hogy tetszett és most megpróbálom rövid időn belül hozni a következő részt is. :) Puszi neked is. ♡

      Törlés
  2. Nagyon durvan imafom ezt a blogooot<33333

    VálaszTörlés
  3. Úristen, hogy én mióta várom Iggy bosszúját!😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végre eljön, csak ki kellett várnia, hogy legyen ellene bizonyítéka, amivel visszavághat. 😀

      Törlés
  4. Ezazzzz. LoganxDylan<3 ezt a két nevet nem lehet összevonni. x""dd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Basszus, tényleg nem.😂
      Talán Lolan, vagy Dygan.😂😂😂

      Törlés