2015. április 15., szerda

8. Fejezet: A szavaknak súlya van

Hajnali öt előtt tíz perccel McCall tanárnő elindult, hogy felébressze Logant és Dylant. Ám szavakkal hiába próbálkozott, ugyanis a fiúk többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak tudomást venni magas, idegesítő hangjáról. Mindketten átfordultak a másik oldalukra és tovább aludtak, ügyet sem vetve a tanárnőre. McCall elhagyta a faházat, majd pár perc elteltével egy vödör vízzel a kezében tért vissza, hogy élvezettel leöntse vele a két fiút, akik erre azonnal felpattantak az ágyból.
- A hajam! - szörnyülködött Dylan, de a tanárnő válaszra sem méltatva intett nekik, hogy igyekezzenek, majd kiment. Miután felöltözve, álmos képpel, ásítozva megjelentek a faház bejárata előtt, McCall a konyhába kísérte őket. Laposakat pislogva, még mindig vizes hajjal álltak be a konyhapultba, hogy neki lássanak a szendvicskészítésnek. Meglepetésükre Kristen már ott volt, és unottan, orra alatt trágárságokat dünnyögve kenyereket vajazott.
- Te meg mit keresel itt? - csodálkozott Logan. Kristen szíve az ötszörösére dagadt, légzése felgyorsult, testén végigfutott az izgalom hulláma, amiért a fiú megszólította őt. A hirtelen jött izgalomnak egy apró, ám jól hallható szellentés lett az eredménye. Miközben a két fiú hátrahőkölt, Kristen meglepődést színlelve megkérdezte.
- Melyikőtök pukizott?
- De hiszen te voltál az! - nézett rá megütközve Logan, majd mikor látta, hogy a lány ellenkezni akart, gyorsan hozzátette. - Te miért vagy itt?
- Ez a büntetésem.
- Te is tíz után zuhanyoztál? - kérdezte Dylan.
- Igen! Miért? Ti is?
A két fiú bólintott.
- Kristen, miért hazudsz?! Miért nem mondod el az osztálytársaidnak, hogy azért vagy itt, mert lefekvés előtt a szobatársaid szeme láttára maszturbáltál? - vonta kérdőre a lányt McCall tanárnő, aki a konyhapult másik oldalán állt, és kávéját iszogatta jóízűen.
- Nem a szemük láttára csináltam, hanem a takaró alatt, de mindegy! - vetette oda Kristen.
- Te többet éltél a tegnapi nap folyamán, mint eddigi egész életedben - nézett rá Dylan. - Berúgtál, félmeztelenül rohangáltál, miután épp, hogy megérkeztünk, aztán este még masztiztál is? Nem semmi!
- Tudom, hogy szívesen nézted volna te is - mondta Kristen, majd ügyet sem vetve a fiú megrökönyödött arcára, Loganhez fordult. - Nagyon szexi vagy ezzel a vizes hajjal.
- Köszi - felelt zavartan a fiú. Látta, hogy Kristen hasonló dicséretre vár, de akárhogy is töprengett, mi legyen az, sajnos semmi sem jutott az eszébe. - Jó a karkötőd - mondta végül.
- Köszi, Dolce & Gabonás.
Dylan prüszkölve felnevetett. - Az Gabbana, nem gabona!
- Te ne tudd már jobban, nem te vetted! - förmedt rá Kristen, mire Dylan a szemét forgatta.
Időközben Iggy is felkelt, hogy még reggeli előtt rendbeszedje magát. Természetesen barátnőit sem hagyta tovább aludni. Charli álmosan neki látott, hogy kivasalja a lány haját. Nina sminkkészletet vett elő és kipakolta az ágyra, Ariana pedig ülve elaludt. Mikor aztán tündökölve reggelizni indultak, máris jobban érezték magukat. A legtöbben már az ebédlő asztalainál ültek nagyokat ásítozva.
- Miért ti csináljátok ezt? - csodálkozott Iggy, mikor sorban álltak a konyhapultnál a reggelijükért és megpillantották a három büntetésben lévő társukat.
- Mert tíz után zuhanyoztunk - felelt Dylan.
- Ma mindenki ezt kérdezi - sóhajtott Logan. Charli Kristenre pillantott.
- Te is tíz után zuhanyoztál?
Kristen a fiúkra nézett, akik már tudtak büntetése valódi okáról.
- Nem. Azért vagyok itt, mert masztiztam lefekvés előtt - vallotta be, majd Charli felé nyújtotta a reggelijét.
- Én inkább Dylantől kérem - utasította vissza a lány.
- Nekünk itt csináljátok meg a reggelinket a szemünk előtt, mert nem akarom azt megenni, amihez Kristen hozzáért - pillantott testvérére Iggy.
- Rendben - sóhajtott Dylan. Közben Kristen Loganhez fordult és átnyújtott neki egy szív alakú felvágottat. - Ezt neked csináltam.
- Betty, téged nem lenne szabad a konyha közelébe engedni - szólította meg a lányt Iggy.
- Milyen Betty?
- A csúnya lány.
Iggy és barátnői nevetni kezdtek, majd tálcával a kezükben elindultak az egyik szabad asztalhoz. A lány lopva az ebédlő másik végében ülő Justinra pillantott, aki lehajtott fejjel, étvágytalanul bámulta a tálcáján heverő szendvicset. Az asztal két oldalán Zayn és Miley ültek, akik a fiúval ellentétben felszabadultan nevetgéltek. Justinnal szemközt Selena foglalt helyet, de ő egyszer sem nézett rá a lányra. Iggynek olyan jól esett volna a fiú ölelése, de tudta, hogy bizonytalan karokban úgysem lelne biztonságra.
Reggeli után az osztály a tábor bejáratánál várakozott McCall tanárnőre, aki már a második repetájánál tartott.
- Mennyit bír enni ez a nő - csóválta a fejét türelmetlenül Dylan, mire a mellette álló Nick felhorkant. - Te is állandóan zabálsz.
- Hozzád senki nem szólt.
Nick már épp válaszra nyitotta a száját, amikor megjelent McCall tanárnő, és megszólította a társaságot.
- Gyerekek, a mai első programunk egy kis séta lesz! - mondta széles mosollyal az arcán, mire többen kedvtelenül sóhajtottak. A kis sétából végül egy másfél órás, kínkeserves, hisztirohamokkal tűzdelt túra lett. Miután visszaérkeztek a táborba, a tanárnő a diákokhoz fordult.
- Menjetek, ebédig ne is kerüljetek a szemem elé!
- Hogy-hogy? - csodálkozott Logan. Társaival együtt azt hitte, a nő további megpróbáltatások elé kívánja állítani őket.
- Úgy, hogy elfáradtam és pihenni szeretnék. Ráadásul elegem van már a sok hisztiből! - Azzal a tanárnő fogta magát, és otthagyta a társaságot.
- Csajok, gyertek! - csettintett Iggy, mire barátnői a nyomába szegődve követték őt a faházukba.
Közben Dylan és Logan leültek a fűbe a tábor egyik szélénél, Logan pedig rágyújtott egy cigarettára. Dylan elővett a zsebéből egy csomag gumicukrot, hogy falatozzon belőle.
- Nálad mindig van valami édes vagy sós? - nevetett barátjára pillantva Logan.
- Az esetek túlnyomó részében igen.
Ekkor mindketten észrevették a feléjük közeledő Justint. Amikor a fiú odaért hozzájuk, leült melléjük a fűben.
- Kérhetek egy szálat? - kérdezte Loganhez fordulva. - Az enyémet nem találom.
Logan elővette zsebéből cigarettáját, és a fiú felé nyújtotta
- Köszönöm - biccentett Justin, majd a szájába vette és meggyújtotta a cigit.
Logan és Dylan összenéztek. Justin eddig nem igazán kereste a társaságukat. Furcsának találták a fiú hirtelen kedvességét.
- Amúgy... Megcsaltad Iggyt? - kérdezte végül Dylan kertelés nélkül, mire Logan hitetlenkedve felkapta a fejét, ő ugyanis nem tudott a szerelmesek látszólagos mosolyszünetének okáról.
Justint meglepte, hogy Dylan tud a dologról. Azt hitte, Iggy nem fogja elmondani testvérének, mi történt. Annyira szerette volna valakinek elmondani az igazat, kicsit megkönnyebbülni és használható tanácsot kapni, de ez a valaki nem lehetett épp Iggy ikertestvére. Biztos volt benne, hogy Dylan azonnal elmondaná a lánynak, amit tőle hall, és ezért nem is hibáztatná a fiút, elvégre még is csak testvérek.
- Nem - mondta végül, majd rövid hallgatás után hozzátette. - Te sem tudod, mit gondol most Iggy? Fogalmam sincs, hányadán állunk. Csak annyit mondott, hogy időre van szüksége, azóta pedig hozzám se szólt. Nem akarom elveszíteni őt...
- Nem mondott semmit arról, hogy szakítani akar-e veled, vagy sem, de az elég hülye magyarázat volt, hogy Zayn tette bele a táskádba azt a tangát. Iggy nem hülye.
- Pedig tényleg én tettem bele, te nagyokos - szólt Zayn, aki váratlanul lépett elő a közeli faház mögül.
- Te kihallgatod mások beszélgetéseit?! - kérdezte Dylan, leplezetlenül kifejezve ezzel nem tetszését. Zayn ügyet sem vetve rá, Justinra emelte pillantását.
- Te miért lógsz ezekkel a lúzerekkel?! - kérte számon barátját.
- Cigizünk.
- Nem kellene velük mutatkoznod, nagyon ciki...
- Leszállnál végre rólunk?! - csattant fel türelmét vesztve Logan.
- Nem vagyok rajtatok - húzta a száját Zayn, majd ismét Justinhoz fordult. - Na, jössz végre?
- Mindjárt.
- Akkor jó szórakozást ezekhez a szerencsétlenekhez - dünnyögte Zayn, majd kirúgta Dylan kezéből a gumicukros zacskót és hátat fordított a három fős társaságnak. Mielőtt Dylan bármit is mondhatott volna, Logan felpattant és Zayn után indult. Mikor utolérte őt, megragadta a karját. A fiú szembefordult vele és fitymálóan a szemébe nézett. - Valami problémád van?
- Kérj tőle bocsánatot!
Erre éles, kimért kacaj volt a válasz.
- Győzd kivárni. Nem kérek bocsánatot ettől a féregtől.
Logannek az agyába tódult a vér. Ki nem állhatta Zaynt, aki napról napra csak ellenszenvesebbé vált a szemében. A fiú ugyanúgy bánt Dylannel, mint ahogy vele bánt a nevelőapja. Tudta, hogy Dylan mindig úgy tesz, mintha őt nem bántaná Zayn viselkedése, de biztosra vette, hogy igazából ugyanúgy fáj neki ez a folytonos szemétkedés, ahogy neki is fáj nevelőapja mindennapi piszkálódása. Ha ez valóban így van, akkor Dylan ramatyul érezhette magát.
- Szállj le róla! - mondta összeszorított fogakkal. Zayn csak nevetve nézte őt.
- Miért véded őt ennyire? Körülbelül két hete ismered.
- Mert a barátom! Nem fogom nézni, hogy állandóan ok nélkül szekálod őt!
- Megér neked annyit, hogy szétrúgjam miatta a segged?!
- Neked megér annyit a csesztetése, hogy én rúgjam miatta szét a te segged?! - vágott vissza Logan. Közben Dylan felállt és barátja mellé lépett.
- Hagyd, nem ér ennyit ez a seggfej - mondta.
- Nem hagyom! - kiabált Logan, mire többen feléjük pillantottak a tábor másik végéből. - Elegem van már belőled! Mire jó ez neked? Abban leled az örömöd, hogy másokat basztatsz?! - kérdezte, immár ismét Zaynre függesztve tekintetét.
- Csak abban, ha Dylant - nevetett a fiú. Logannek sem kellett több. Megindult felé és meglökte őt. Zayn nem számított erre, és egyensúlyát vesztve hanyatt esett a fűben. Mikor felpattant, szeme szikrákat szórt. Már emelte is az öklét, hogy behúzzon egyet Logannek, de a fiú megelőzte őt. Zayn vérző orral neki rontott és megpróbálta fellökni őt. Logan megvetette lábát a talajban és nem hagyta, hogy a fiú a földre kényszerítse őt. A dühtől és az indulattól felbuzgott benne az adrenalin és elszánta, hogy most az egyszer nem hagyja magát. Bőven elege volt már abból, hogy a nevelőapja kénye-kedve szerint megszégyeníti őt, nem fogja hagyni, hogy Zayn is ezt tegye. Amikor az említett ismét megindult felé, Logan kigáncsolta őt, minek következtében Zayn ismét a földön kötött ki. A fiú lehajolt hozzá és elkapta a pólójánál fogva.
- Hagyj minket békén - mondta, majd karonragadta Dylant és sarkon fordult.
Zayn megszégyenülve tápászkodott fel a földről.
- Jól vagy? - kérdezte Justin.
- Semmi bajom! Még ütni sem tud ez a lúzer. Meg sem éreztem... de ezt még megbánják mindketten. Még nincs vége! - háborgott Zayn.
- Tényleg leszállhatnál róluk.
- Te beszélsz?! Te hányszor fenyegetted meg, mert azt gondoltad, rányomult Iggyre?!
- Ha te is úgy éreznéd, hogy bejön neki a csajod, megérteném, hogy dühös vagy rá, de neked tudtommal semmi okod nincs erre a szemétkedésre.
Zayn dühös és felháborodott pillantást vetett barátjára.
- Mekkora képmutató vagy! Azt hiszed nem látom, mire megy ki a játék?! Azért jópofizol velük, mert azt reméled, hogy ez majd segít abban, hogy Iggy kibéküljön veled! Amúgy is, mi ez az egész köztetek?! Miért kérted, hogy azt hazudjam, tangát tettem a táskádba? - Zayn felvont szemöldökkel, magyarázatot várva nézett barátjára. Justin fáradtan sóhajtott. Itt volt az ideje, hogy elmondja valakinek az igazságot. Már nem bírta tovább magában tartani.
- Mert Iggy megtalálta az ágyam alatt.
- Te megcsaltad Iggyt?! - hüledezett Zayn. Justin elmesélt neki mindent, kezdve azzal, hogy egyik nap Selena felbukkant a szobájában és ruháitól megszabadulva elcsábította, majd elmondta, hogy a lány videóra vette együttlétüket, és azzal zsarolta őt azért, hogy továbbra is lefeküdjön vele. Mikor a végére ért, szomorúan pillantott fel barátjára, akinek haragja időközben együttérzéssé vált.
- Haver, neked véged. Ha ez kiderül, Iggy soha többé nem áll szóba veled.
- Kösz, ezzel sokat segítesz - mondta savanyú képpel Justin.
- Ez a Selena mekkora egy ribanc. Fogalmam sincs, hogy mássz ki ebből.
- Én sem. Most, hogy megmondtam hagyjon békén, bármikor megmutathatja azt a videót Iggynek... de már nem lettem volna képes még egyszer lefeküdni vele csak azért, hogy tartsa a száját. Akkor sosem lett volna vége. Nem akarom elveszíteni Iggyt.
- Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor lepaktáltál az ördöggel - sandított rá Zayn, majd hogy mondjon valami bíztatót, hozzá tette: - Valamit kitalálunk, jó?
Justin szomorkás arccal bólintott.

Logan és Dylan közben elérték a faházukat és beléptek az ajtón. Logan még mindig szaporán vette a levegőt, arca kipirult az indulattól. Nem szerette az erőszakot, hiszen otthon neki is kijutott belőle, de nem nézhette tovább tétlenül Zayn szemétkedését. Hiszen megfogadták Dylannel, hogy mindig kiállnak egymásért. Elégtétellel töltötte el, hogy végre sikerült letörölnie azt a taszító, öntelt vigyort Zayn arcáról. Végül Dylan zökkentette ki gondolataiból. A fiú lesütött szemmel állt mellette, amikor csendesen megszólalt.
- Értem még soha senki nem tett ilyet.
Könnycseppek potyogtak a poros padlóra. Logan felnézett barátja arcára és legszívesebben ő is elsírta volna magát. Dylan csendesen zokogott, arca elhullatott könnyektől csillogott, miközben a cipőjét bámulta. Logan megragadta es szó nélkül magához húzta őt. Nem érdekelte, ha mások azt hiszik, szerelmesek egymásba. Szerette Dylant, úgy, mintha a saját testvére lett volna. Tudta, hogy a fiú nem csak azért sír, mert meghatódott a tettén, hanem mert most tört elő belőle mindaz a bánat, sérelem és szorongás, amit már kitudja, mióta tartott magában. Eddig sosem mutatta ki, mennyire rosszul esik neki a folyamatos szemétkedés, és Logan csodálta is őt azért, hogy látszólag ilyen félvállról tudja kezelni a helyzetet, miközben más hozzá hasonlóan szekált emberek depresszióba süllyednek és nem egy esetről hallott, aminek öngyilkosság lett a vége, csak mert senki nem volt hajlandó kiállni azok mellett az emberek mellett, akiknek mások nap, mint nap pokollá tették az életüket. Kristen csófolásán is mindenki jót mulatott ahelyett, hogy valaki megpróbált volna kiállni a lány mellett. Vajon ő mit élhet át? Logan elképzelte maga előtt, ahogy Kristen minden nap hazaér az iskolából és órákig zokog szobája rejtekében. Undorodott az emberek rosszindulatától és elhatározta, hogy ha kell, verekedés árán is kiáll Dylan mellett. Nem fogja tűrni, hogy bántsák a legjobb barátját. Számára ez rosszabb volt, mintha őt bántanák. Be kellett látnia, hogy Dylan az egyetlen ember, aki törődik vele, ugyanis a szüleiről ugyanez már nem volt elmondható. Ha Dylan nem ajánlotta volna fel a barátságát már a megismerkedésük napján, most mindennap magányosan ülne a szobájában pont úgy, mint azelőtt. Ezért ő is törődni fog Dylannel. Neki köszönheti, hogy sokkal jobban érzi magát, mint a költözés és iskolaváltás előtt. Félt az új sulitól és nem is gondolta volna, hogy itt majd igaz barátra lel, ráadásul ilyen rövid időn belül.
Elengedték egymást és Dylan most először felnézett Logan arcára.
- Köszönöm!
- Nem kell megköszönnöd. Nem fogom hagyni, hogy az a szemét így bánjon veled. Te vagy a legjobb barátom.
Ekkor lépett be a faház ajtaján Iggy, nyomában három barátnőjével.
- Mi történt? A többiek valami verekedésről beszélnek - kezdte a lány, majd elhallgatott és tágranyílt szemekkel testvére könnyes arcára meredt. - Miért sírsz?
- Nem lényeg - felelte Dylan és elfordította az arcát, ám Iggy nem adta fel.
- De, igen is lényeg! Had halljam!
- Zayn... - mondta barátja helyett Logan.
- Mit csinált már megint az a pöcs?! - forgatta a szemét Iggy.
- Például kirúgta a kezemből az utolsó csomag gumicukromat! - duzzogott Dylan még mindig hátat fordítva a társaságnak.
- Mégis mit képzel magáról az a senkiházi?! Csak kerüljön a szemem elé - háborodott fel a lány, majd megölelte testvérét. Charli azonnal ott termett, hogy ő is ugyanígy tegyen. Nina Loganhez fordult.
- Akkor ezért húztál be Zaynnek? Hallottuk Kristentől. Épp kint volt ő is és látta az egészet. Most mindenkinek arról beszél, mekkora hős vagy.
- Igen. Már untam az állandó csesztetését - mondta a fiú.

Ebéd után Demi és Emma a faházuk előtt ültek és ivólevet szürcsöltek, miközben Zayn, Justin, Nick és Austin a füvön passzolgatott egymásnak. 
- Csak beképzelem, vagy Justin tényleg engem nézett? - súgta barátnőjének Demi, miután a fiú egy rövid pillanatig feléjük pillantott. Szíve nagyot dobbant a gondolattól. Vajon valaha is lesz esélye a fiúnál? Habár erre igen csak csekély esélyt látott, nem adta fel a reménykedést.
-  Szerintem inkább engem - mondta szerényen Emma, mikor a fejük fölött álló Kristen megszólalt.
- Vagy talán azt, hogy Demit lefosta egy madár.
- Mi?! - Demi a vállára pillantott és bekellett látnia, hogy a lánynak igaza van. Szitkozódva felállt és bement a faházba, hogy felsőt cseréljen. Kat épp akkor lépett ki az ajtón, Demi maradék önbizalma pedig azonnal tova szállt. Kat neon rózsaszín bikinifelsője csak úgy rikított kreol bőrén. Magassarkú szandált és farmer shortot viselt, haját lófarokba fogta. Egy magazinnal a kezében sétált el a faházak előtt, a focizó fiúk pedig rögtön levették szemüket a labdáról, és helyette a csinos lányra emelték tekintetüket. Kat magabiztosan mosolygott a bambuló srácokra, Iggy pedig bosszankodva leskelődött faháza ablakából. Miután elhúzódott az ablakból, a bőröndjéhez lépett és kutatni kezdett a ruhái között, míg végül meg nem találta, amit keresett: egy mélyen kivágott, tűzpiros miniruhát, amit azonnal fel is vett.
- Hogy festek? - kérdezte barátnőit.
- Irtó szexi vagy!
- Mint egy istennő!
- Bombázó - kapta a dícséreteket mindhárom lánytól.
- A számból vettétek ki a szavakat - vetette hátra a haját Iggy, majd felkapott az asztalról egy üveg szénsavmentes ásványvizet és kilépett a faházból. Szőke haján megcsillantak a napsugarak. Amikor megbizonyosodott arról, hogy a focizó fiúk mind őt nézik, lecsavarta a kupakot a kezében tartott üvegről, és erotikusan magára locsolta a tartalmát, amiből jutott bőven a melleire is. A négy srác leesett állal bámulta őt, amit ő elégtétellel nyugtázott.
- Hali fiúk, hát nem elviselhetetlen ez a hőség?! - szólt végül sóhajtozva. Justin közben barátaira szólt, hogy ne stíröljék a csaját. Senki sem fogadott szót neki. Már épp elindult Iggy felé és rászánta magát, hogy beszél vele, amikor a lány elvonult az ellenkező irányba. Justin félúton megállt és kedvszegetten visszaballagott társaihoz. Közben Taylor faházából hangos rockzene szólt.
- Hogy tudod ezt a zajt hallgatni?! - csattant fel Emma, aki időközben belépett a helyiségbe hogy lepihenjen egy kicsit, mielőtt McCall tanárnő kitalálna egy újabb fárasztó és unalmas feladatot.
- Ez nem zaj, hanem Marilyn Manson. Azt inkább meg sem kérdezem, hogy te milyen zenét hallgatsz - felelt Taylor, miközben az ágyra dobta fekete bőrdzsekijét és elővett a zsebéből egy szál cigarettát.
- Ugye azt nem itt bent akarod elszívni?! - nyafogott Emma, mire Taylor elmosolyodott.
- Ne aggódj, nem itt akartam elszívni, de most már csak azért is itt fogom. - Azzal meggyújtotta a cigit és füstjét élvezettel szobatársa arcába fújta. Mikor megszólalt a Tainted Love című dal, az eddig ruhát cserélő Demi izgatottan szembefordult a lánnyal.
- Ezt a számát én is szeretem! 
- Na jó, én ezt nem bírom tovább! Egyébként is, hogy-hogy nem merült még le a telefonod? Az enyém mar tegnap este kikapcsolt - kíváncsiskodott Emma. Taylor felvont szemöldökkel nézett rá.
- Az ebédlőben van konnektor, ott töltöttem fel. Mindenki ott tölti, úgy látszik csak te nem jöttél még rá.
- Nagyon utálatos vagy - mondta Emma, majd kirohant az ebédlőbe, hogy feltöltse mobilját.

Kat és Iggy fiúknál elért sikerén felbuzdulva Kristen lázasan kutatott ruhái között, hogy sikerüljön neki is magára vonzania a vágyakozó tekinteteket. Ám hiába keresgélt, rá kellett ébrednie, hogy saját ruhái között nem talál a célnak megfelelő darabot. Végül idegesen körül nézett a szobában és miután megbizonyosodott arról, hogy csak az unalmas, csöpögős regényét olvasó Kaya tartózkodik a szobában, odalépett Miley ágyához és kihúzta alóla a lány utazóját, hogy végül elővegyen belőle egy sokat mutató kivágott felsőt és egy ultrarövid miniszoknyát. Miután magassarkú csizmát is kölcsönvett hozzá, elővette tűzpiros rúzsát és a körvonalakra ügyet sem vetve kipingálta vele a száját.
- Hogy nézek ki? - szólította meg büszkén Kayát, aki lassan felpillantott könyvéből és tágra nyílt szemekkel végig nézett a lányon.
- Úgy, mint egy bohóc.
- Te meg olyan unalmas vagy, mint az előbb eleresztett fingom - csattant fel Kristen, majd kivonult a faházból. Mivel ásványvizet nem talált, ezért egy flakon teát locsolt magára. Elégedetten figyelte, hogy a focizó fiúk őt is tátott szájjal nézik. Végül annyira bele lendült a dologba, hogy még a felsőjét is felrántotta, ami alatt szokásos módon nem volt melltartó. A fiúk szörnyülködve meredtek rá.
- Azt a kurva eget! - káromkodta el magát Zayn, majd Nick fejen dobta a labdával Kristent, aki magassarkújában elvesztette az egyensúlyát és eldőlt, mint egy darab fa.
- De csúnya vagy! - csúfolta Austin a földön fekvő lányt, amikor megjelent kézenfogva Miley és Selena. Mindketten vihogva meredtek az épp feltápászkodó Kristenre, majd Miley döbbenten ráförmedt.
- Hé, az az én felsőm és az én szoknyám! A cipő is az enyém, te turkáltál a táskámban?!
- Csak kölcsön vettem - felelt behúzott nyakkal Kristen.
- De nem kérted el őket!
- Úgy nézel ki, mint egy papagáj - nevetett Selena.
- Te meg úgy, mint egy veréb - vágott vissza Kristen, mire a lány elkapta a haját és cibálni kezdte őt.
- Feljelentelek!
- Én meg kiverem a fogadat! Úgy is olyan nagy. Add vissza Miley ruháit!
Selena elengedte Kristent, aki letépte magáról a felsőt és a szoknyát is, majd a lányok elé lökte őket. 
- Nesze, egyétek meg őket - mondta, miután a cipőt is lerúgta magáról, majd egy szál tundrabugyiban, kócos hajjal elindult vissza a faházába. Egy utolsó mondat erejéig azért még visszafordult.
 - Kapjátok be a mellbimbómat!
Ekkor lépett ki faházából McCall tanárnő, és szemben találta magát a lánnyal. Rémülten a szívéhez kapott, majd felhördült.
- Mi a kénköves ménkőt művelsz itt majdnem teljesen meztelenül az osztálytársaid előtt?! Hát nem szégyelled magad?!
- Nem! - vágta rá Kristen, majd eltűnt szállásának ajtaja mögött.

Dylan az ágyán feküdt, és headsettel a fülében Avril Lavigne I'm With You című dalát hallgatta, amikor Logan odalépett hozzá.
- Tudom, mitől lenne jobb kedved - szólt, miután barátja szabaddá tette a fülét. Dylan kíváncsian nézett rá, mire ő elővett a háta mögül egy csomag gumicukrot.
- Honnan szerezted? - lepődött meg a fiú.
- Végig jártam az összes faházat, nincs-e valakinél egy csomaggal, végül Kristennél sikerrel jártam. Egy hátizsáknyi édessége van.
Dylan meghatódva nézett barátjára. Nem a gumicukor érdekelte már, hanem az, hogy Logan szerzett neki egy csomaggal csak azért, hogy felvidítsa őt.
- Annyira örülök, hogy megismertelek - mondta végül.
- Én is - mosolygott Logan.
- Most jön az a rész, ahol smacizni fogtok? Csak mert akkor inkább megyek is. Nem akarok hányni - szólt az ajtón belépő Zayn.
- Mehetsz nyugodtan - vetette oda neki félvállról Logan, mire a kötekedő fiú csak azért is maradt. Miután ledobta magát az ágyára, megvetően ismét megszólalt.
- A maiért még számolunk.
- Ki sem néztem belőled, hogy tudsz számolni - szólt vissza Logan helyett Dylan.
- Mi van? Féltékeny vagy, ha másnak szólok be helyetted?!
- Nem vagy vicces.
- Nem is viccnek szántam.
- Na jó, hagyj minket békén. Nem vagyunk rád kíváncsiak! - vette át a szót Logan. Ezután Zayn hiába dünnyögött az orra alatt különféle sértő megjegyzéseket, a két fiú úgy tett, mintha nem is hallanák őt.

Délután McCall tanárnő összehívta az osztályt, hogy ismertesse a következő programot.
- Ne aggódjatok, nem lesz megerőltető. Nem megyünk sehová. Az ebédlőben leszünk, ahol mindenki kihúzza az egyik osztálytársa nevét egy tálból, és véleményt mond róla. Meglepődve vettem ugyanis észre, hogy ti állandóan marjátok egymást. Ideje lenne, ha elkezdenétek megbékélni a másikkal és pozitívan viszonyulnátok egymáshoz.
Ezután az osztály élén a tanárnővel bevonult az ebédlőbe, ahol a fiúk a fal mellé tolták az asztalokat és elhelyezték a székeket kör alakban a helyiség közepén. McCall elővett egy tálat és papírcetliket tett bele.
- Üljetek le! - utasította a diákokat, akik kelletlenül helyet kerestek maguknak.
- Menj innen! - förmedt Zayn Dylanre, miután a fiú leült Justin mellé oda, ahová ő akart.
- Nem megy sehova! - szólt vissza Logan, aki barátja másik oldalán ült. Zaynnek már kezdett nagyon elege lenni a fiúból. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy az emberek visszaszóljanak neki, és ne tegyék azt, amit ő mond.
- Én ide akarok ülni - mondta összeszorított fogakkal.
- Én is akarok sok mindent.
Justin felállt és barátjára nézett.
- Figyelj, nem kell a vita. Gyere, üljünk mashová.
- Leülnétek végre?! - szólt rájuk a tanárnő.
Zayn bosszankodva elindult Justinnal a kör másik oldalára, ahol aztán ráförmedt Edre, hogy adja át neki a helyét. Ed végül beadta a derekát és Dylan másik oldalára ült. Iggy volt az első, aki cetlit húzott.
- Justin - olvasta fel a papíron álló nevet. - Most mit kellene mondanom? - tette hozzá, miközben bosszúsan McCall tanárnőre emelte pillantását.
- Valami pozitívat.
- Jól néz ki. Ennyi, többet nem tudok róla mondani - vont vállat a lány. A tanárnő megütközve nézett rá.
- Úgy tudtam, ti egy párt alkottok.
- Erről most inkább nem szeretnék nyilatkozni.
Iggy nem szerette volna, hogy téma legyen az osztályban Justin lehetséges csalfasága. Megalázó lett volna számára, és még mindig nem tudta felfogni, hogyan csalhatta őt meg a fiú. Vajon tényleg megtette? Iggy hiába várta napok óta a megvilágosodás szikráját, fogalma sem volt, hogyan tudja meg biztosra, mi az igazság. Justin örült, hogy a lány nem talált ki mindenki előtt. Éppen elég, hogy Zayn, Dylan és Logan tudnak a dologról. Nem akarta, hogy mindenki ezen csámcsogjon, de nagyon gyanús volt neki Selena viselkedése. Mintha a lány beletörődött volna az elutasításba, és már nem is akarná világgá kürtölni, mi volt köztük.
- Mondj még valami pozitívumot! - unszolta a tanárnő Iggyt. A lány nem tudta, mit is mondjon. Túlságosan haragudott még barátjára.
- Jól csókol - mondta végül, majd keresztbe font karokkal jelezte, nem kíván többet szólni. Justin titokban már annak a kevésnek is örült, amit a lány mondott róla. McCall megadóan sóhajtott, majd az Iggy mellett ülő Ariana felé nyújtotta a tálat, hogy húzzon belőle egy cetlit.
- Ed - olvasta fel a lány, majd bambán körülnézett.
- Mondj valami jó dolgot Edről! - biztatta a tanárnő.
- Bocsi, de melyikőtök az? - kérdezte tanácstalanul a lány.
- Nehogy azt mondd nekem, hogy a saját osztálytársaidat nem ismered!
- Aki nem számít, annak nem jegyzem meg a nevét.
- Csak gratulálni tudok neked.
- Köszönöm, tanárnő! - mosolygott a lány. McCall türelmetlenül Edre mutatott. - Ő az!
- Ja, hogy ő. Párszor megírta helyettem a matek leckémet, okos fiú - vetette hátra büszkén hosszú haját Ariana, mire a tanárnő remegő arcizmokkal a következő emberhez fordult. Miley unottan kihúzott egy cetlit a tálból, majd felolvasta az arra írt nevet. - Zayn. Nagyon jó fej, órákon át tudok vele beszélgetni, nevetni, és a bulikat is mindig sikerül feldobnia. Hozzám Selena után ő áll a legközelebb az osztályból - mondta a lány, mire McCall elismerően nézett rá.
- Így kell ezt csinálni! Ügyes vagy Miley, nem gondoltam volna, hogy te leszel az első, aki komolyan veszi a feladatot. Megvagyok elégedve az eddigi viselkedéseddel.
- Köszönöm! Ja, és elfelejtettem, hogy Zayn az ágyban is nagyon jó! - mosolygott Miley, mire a tanárnő elismerő tekintete felháborodottá vált.
- Na de kérem! Épp most dicsértelek meg...
- Sajnálom, de nem sajnálom. Ez is pozitívum.
McCall bosszankodva Selenához fordult.
- Húzz!
- Kristen - olvasta fel a nevet Selena. - Sajnálom, de erről a lányról semmi jót nem tudok mondani, és nem akarok hazudni.
Többen felnevettek, de a tanárnő nem volt köztük.
- Bevallom, a kiránduláson ő viselkedett eddig a legelfogadhatatlanabb módon, de azért biztos tudsz valami pozitívat mondani róla. Erőltesd meg magad!
- Jó tanuló és lehet rajta nevetni. Még szűz, ami valószínűleg magánál pozitívumnak számít. Ennyi elég? - mondta kelletlenül Selena, csak hogy a tanárnő végre békén hagyja őt.
- Tőled ennél többet nem is vártam. Következő!
Kristen legnagyobb örömére Logant húzta ki.
- A legszexibb pasi, akit életemben láttam! Gyönyörűek a szemei, az arca bizonyíték Isten létezésére! Biztos vagyok benne, hogy a teste is eszeveszetten jó! Legszívesebben levetkőztetném és végignyalnám mindenét, aztán oda adnám neki a szüzességemet! - mondta izgatottan, elalélva bámulva a fiút.
- Te már nagyon túlzásba estél, csillagom. Ilyen mélyreható részletekre nem vagyok kíváncsi. Nem a kinézetéről vártam a véleményed, hanem a belső tulajdonságairól - nézett rá McCall döbbent tekintettel. Kristen viselkedésén újra és újra sikerült meglepődnie, hiszen a lány szöges ellentéte lett egykori önmagának. Eddig még magát a szex szót sem merte kimondani, a tananyagon kívül másról nem is nagyon beszélt.
- Azt mondta, pozitívumokat mondjunk, hát én azokat mondtam! De ha nem elég, akkor tudom folytatni. Logan kedves, aranyos, törődő, szeretnivaló fiú. Kívül-belül maga a tökély!
- Jól van, elég lesz ennyi! - szögezte le a tanárnő. Logan próbálta eltakarni rákvörös arcát a többiek elől. Zayn következett, aki nagy bosszúságára Dylant húzta ki.
- Dylanben az lenne az egyetlen pozitívum, ha halott lenne, de sajnos nem az - mondta végül, miközben gonoszul mosolygott a fiúra.
- Te valóban nem félsz?! Mert ha nem szállsz le a testvéremről, kicsinállak! - háborgott Iggy. Közben Charli dühösen felpattant székéről, és Zaynre meredt.
- Dögölj meg! - kiabálta.
- Undorító vagy - mondta Logan szintén a fiúra pillantva.
- ELÉG! - csitította az osztályt McCall. Mikor a hangzavar abbamaradt, Zaynhez fordult.
- Megtudhatnám, miért kívánod egy másik ember halálát?
- Mert gyűlölöm a homokosokat. Nincs joguk élni.
- Dylan nem meleg! - csattant fel Charli. A tanárnő ügyet sem vetett rá.
- Én sem támogatom a fajtalankodást, de ezért még nem szabadna más halálát kívánnod! - mondta végül.
- Dylan buzi? - kérdezte Austin, aki úgy érezte, lemaradt egy lépéssel.
- Hát persze, hogy az. Nézz csak rá - felelt a mellette ülő Nick.
- Rohadjatok meg! - pattant fel a székéről Dylan, majd kirohant az ebédlőből. Logan szintén felállt és a fiú után sietett. Zayn elégedetten mosolygott, amíg arra nem eszmélt, hogy Iggy keze csattan az arcán.
- Ezt még nagyon megfogod bánni. Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te?! Mert csak egy senki vagy! Ha nem csapódtál volna Justinhoz még az elején, a kutyát sem érdekelnéd! Nehogy azt hidd, hogy te olyan eszméletlenül jó pasi vagy, mert rohadtul nem. Te szánalmas lúzer - mondta dühösen Iggy, majd ő is kivonult az ebédlőből. Barátnői felpattantak helyükről, és azonnal követték őt. Charli gyilkos pillantásokat vetett Zaynre, mikor elhaladt mellette.
- A programnak ezzel vége! Menjetek, zuhanyozzatok le. Végezzétek el ügyes-bajos dolgaitokat, aztán egy óra múlva találkozunk a bejáratnál. Indulás! - szólt McCall tanárnő ingerülten.

Logan a tábor végében érte utol barátját. Dylan a kerítésbe kapaszkodva állt lehajtott fejjel. Logan a hátára tette a kezét, hogy csillapítsa rázkódását. Nem látta a fiú arcát, de tudta, hogy sír. Bármit megtett volna, hogy megnyugtassa őt, de tudta, hogy szavakkal nem fogja tudni jobb kedvre deríteni. Végül átölelte őt és így szólt: - Add ki magadból nyugodtan. Utána megkönnyebbülsz majd. Mondjanak, amit akarnak. Nálad jobb embert nem ismerek, és ezen nem változtatna semmi sem! Én itt leszek neked mindig, rám mindig számíthatsz, ugye tudod?
Dylan nem válaszolt, nem szólalt meg. Helyette még szorosabban ölelte barátját és megpróbálta belesűríteni minden háláját ebbe a gesztusába. Hosszú percek teltek el így, ők pedig szótlanok maradtak. Logan érezte, hogy a fiú zokogása szép lassan csillapodik, negyedóra elteltével már nem rázkódott tőle és a légzése is kezdett szabályosabbá válni. Ekkor Logan elengedte őt és letörölte arcáról a könnyeket.
- Itt akarsz még maradni? - kérdezte.
- Igen, de te nyugodtan menj be a faházba. Én nem akarom látni Zaynt.
- Megkérem McCallt, hogy cseréljünk szobát Nickkel és Austinnal. Ed és Luke legalább nem szemétkedik állandóan. Úgy jó lesz?
- Ne, nem kell... Nem fogom megadni nekik ezt az örömöt. Maradunk a helyünkön - csóválta a fejét Dylan. Logan örült, hogy barátja nem hagyja magát megfélemlíteni.
Mindketten leültek a fűbe és hátukat a kerítésnek vetették. Logan elővette cigarettáját és megkínálta belőle Dylant is. - Ettől majd megnyugszol.
- Köszönöm. Mindent köszönök. Ha te nem lennél... már megőrültem volna.
Iggy messziről látta a kerítésnél ülő fiúkat, és szerette volna megvigasztalni testvérét, de hagyta, had nyugodjon meg a fiú, mielőtt beszél vele. Tudta, hogy Logannél jó kezekben van. Elhatározta, hogy mostantól jobb testvér lesz annál, amilyen eddig volt. Ekkor valaki átölelte hátulról. Sietve megfordult és Justinnal találta szemben magát.
- Szeretlek, és hajlandó vagyok bármire, hogy visszakapjalak. Nem tudok nélküled élni - mondta a fiú, miközben sóvárgó pillantást vetett barátnőjére. Iggy képtelen volt tovább tartani a távolságot. Hiányzott neki Justin és minden percben csak arra tudott gondolni, hogy szorosan átölelhesse őt. Másodpercről másodpercre csökkent közöttük a távolság, míg végül engedtek vágyaiknak és ajkuk egymáséra tapadt.

Dylan

12 megjegyzés:

  1. uristeeeen*O*
    nagyon-nagyon gyorsan kovit:3
    es Justinek ujboool legyenek egyutt:DdD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kommented, örülök hogy tetszett! :3
      Amint tudom, megírom az új fejezezet, még a héten fent lesz!^^ :D

      Törlés
  2. Szioo, tegnap kezdtem el olvasni a blogod és meg kell, hogy mondjam, irtó jó! Rögtön el is olvastam idáig, nagyon várom a következő részt, sok sikert hozzá! :) Én is régóta blogolok, ajánlom, hogyha adódik rá lehetőség, hallgass zenét vagy sétálj egyet, attól jobban jönnek az ötletek! Így tovább!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esett a kommented, köszönöm! :3 Örülök, hogy tetszik és amint tudom, hozom az új részt még a héten! ;) Én is általában zenét hallgatok írás közben, az mindig segít leginkább az érzelmes részeknél^^ Neked milyen blogod van? Még egyszer koszonom!<3

      Törlés
    2. Most kezdtem el nemrég, a szereplők vannak fent és a prológus egy része^^ Designt is én csinálom általában:) http://iamaverybadgirl.blogspot.hu

      Törlés
  3. ez a rész is állati volt, Kristen megint hozta a formáját. Persze, tetszik a többi rész is, de tudod h ez a kedvencem. Már várom a következő részt, remélem lesz benne sok-sok vicces Kristen jelenet xDDD
    Nagy forma a csaj :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszönöm!^^ :D Tudom, hogy neked ő a kedvenced :P Dylan, Logan, Iggy és Miley mellett nekem is ő az :D A következő részben is lesznek Kristenes jelenetek, remélem megnevettetnek majd! :D ;)

      Törlés
  4. Jezus, ez a resz nagyon jo lett!
    Lehet hogy masok nem igy gondoljak, de szerintem nagyon tanulsagos, es komoly temat dolgoztal fel ebben a fejezetben, es hogy ne legyen egyhangu, meg poenokat is tettel bele. Buszke lehetsz magadra az iroi tehetseged miatt. Tudom hogy sablonos szoveg, de siess az uj resszel😊
    (Bocsi az ekezetek miatt, de igy gyorsabb:D)
    Brooklyn xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, köszönöm!! :))) Nagyon örülök, hogy így gondolod, mert pontosan ez volt vele a célom. :) A két legfontosabb dolog számomra ebben a blogban az, hogy sikerüljön vele megnevettetnem / szórakoztatnom embereket, a másik pedig az, hogy legyen benne tanulság, legyenek benne olyan mélyebb témák, amik vagy személyes tapasztalatból fontosak számomra, vagy azért, mert nem egyszer szemtanúja voltam hasonló eseteknek. Ha már csak egyetlen egy olvasó elgondolkodik az egyik ilyen témán, és talán még sikerül is ráébresztenem arra, hogy átértékeljen dolgokat, már megérte az egész! :) Megkaptam már azt is, hogy ez csak egy tucatblog bármi féle szilárd alap nélkül, de engem az ilyen vélemények nem érdekelnek. Én ennek a történetnek az első változatát még 2008-ban kezdtem írni füzetbe, és mindig segített nekem, ha elakartam menekülni kicsit a hétköznapok elől, vagy egyedül éreztem magam. Aztán elkezdtem újra, most pedig harmadszorra, és nagyon-nagyon boldog, hogy másokkal is megoszthatom, és vannak, akiknek tetszik és szórakoznak rajta. Mindig is szerettem volna ezt. :) Én személy szerint nagyon szeretem Dylan és Logan barátságát, én is mindig vágytam egy ilyenre. Én ezzel a bloggal nem akarok világot váltani, és attól, hogy könnyedebb, hétköznapibb és valósághűbb, mint egy horror vagy egy fantasy, nem azt jelenti, hogy csak így tudok írni. Aki így gondolja, azt sajnálom. Tudok ennél szebben fogalmazni, és horrort is tudnék írni, de én ezt imádom. Blognak nekem ez teljesen megfelel minden célból. Ezen nem kell görcsölnöm, törnöm magam, és imádom írni. :) Bocsi, Hogy hosszú lett. :D És még egyszer köszönöm, a héten hozom az új részt! :3 ;)

      Törlés
    2. Nekem eddig ez a resz a kedvencem, mert eddig ezzel tudtam a legjobban "egyesulni". En sem turom ha valakit kikozositenek, akarcsak Logan.
      Dylan & Logan baratsagaval en is igy vagyok, es tudom mit erzel, csak nem nem vagyok fiu:D

      Törlés
    3. Nekem is ez a kedvencem és az előző rész :) Igazából hiába volt ennek a történetnek már régebbi változata is, ebben nagyo sok mindent máshogy írok, és így olyan, mintha ez lenne az első :) Még fogalmam sincs, kivel mi fog történni. :D Én sem tűtöm, ha valakit kiközösítenek, pláne ha olyanért, amiről nem tehet. Undorító dolog. Inkább közösítenék ki az olyanokat, mint Zayn. Mert ők szándékosan piszkálnak másokat és bele sem gondolnak, hogy ezzel milyen sérüléseket okoznak. Hányan lettek öngyilkosok azért, mert mások unalomból meg szórakozásból megkeserítették az életüket... -.- Loganben és Dylanben amúgy sokminden van a saját természetemből meg véleményeimből is :D

      Törlés
  5. Fúúú... Nem is tudom mit írjak... Olyan intenzív érzelmeket váltasz ki belőlem, hogy az még engem is meglepett. Megdöbbentően jól fejted ki a homofóbiát, illetve a "menőségre" való törekvést/vágyat. Nagyon tetszik a blogod. :) Az is megfogott, hogy nem félsz kimondani a szavakat(mert pár blogos/író) ezt teszi. Csak azt tudom mondani, hogy rettentően tetszett ez a rész (is).

    VálaszTörlés